A levegőben ott érződött a tavasz,
illatozó fák között zsongtak a méhek,
minden örült és ujjongott, nem volt panasz,
s én megláttalak előtotyogni téged.

Hathetes arcodon már huncutság fénylett,
apró lábacskáddal igyekeztél felém,
vágyakozásomból hirtelen remény lett,
e kicsi beagle az enyém lesz, az enyém.

Mint virgonc kölyök, aki bármily csínyre kész,
buzgólkodtál a kertben, almafa bánta,
olyan szorgosan ástál, majd megállt az ész,
munkád gyümölcse lett sok kidőlt palánta.

Eltelt hét év. Most felnőtt vagy, komoly kutya,
sétáinkon összeszokottan ballagunk,
járásod biztos, mint ki az utat tudja,
egymásra nézünk, és meghitten hallgatunk.

A kert immár békés, nem rágod a fákat,
lustán elnyújtózol a fenyő tövében,
szólok hozzád, felém emeled a lábad,
nagyokat szundikálsz gazdidnak ölében.