HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 16

Tagok összesen: 1839

Írás összesen: 46937

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Szokolay Zoltán
2018-08-29 20:03:43

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2007-11-17

Anyuka és a szellemek 17.

VII.







Honoré de Boileau térdig gázolt a fűben.
Vércse rikoltozott a feje felett, kutyák vonítottak mögötte.
Lovasok közeledtek erdőalja felől, ezeket ugatták oly nagyon a kutyák.
A lovasok martalócok voltak, nem a jó szándék irányította őket a kicsi cotagéhez.
Mirjam nem volt odahaza, s Marica nem tudta, mit kell ilyenkor tenni. A széna-boglya mellett állt, félúton a ház és a legelésző állatok között.
A vércse még egy kört írt le, még egyet rikkantott, aztán elrepült.
Marica, Honoré felé vetett egy szánni valóan gyengéd pillantást. A fiú térdig gázolt a magas fűben, gesztenye színű haja a vállát verte. Most lehajolt, s felemelt a földről egy hosszú egyenes rudat. A petrencerúd volt az, előző nap hagyták azon a helyen. Odaért a ló mellé, eloldotta a kötőféket.
A fekete csapat egyre közeledett, görbe szablyák villantak ki a sápadt napfényben.
A lány a boglya tövéből nézte a fiút, ahogy minden sietség nélkül felrakja a nyerget Lótusz hátára és fellendül rá. Olyan vézna volt! Olyan törékeny! Sápadt bőre szőrtelen, mint a kisfiuké és a békáké. Marica tudta, hogy mindjárt meg fog halni, szíve összeszorult erre a gondolatra. Ő, aki máskor a jövőbe látott, ezúttal nem látta meg előre a bekövetkező eseményeket. A martalócok már csak egy iramodásra voltak a háztól, ocsmányságokat kiáltoztak a lány felé, szélesre tátott pofával röhögtek. Ügyet sem vetettek a széllel bélelt suttyó legénykére, aki feléjük fordítva lova fejét, lépésből ügetésbe váltott.
-Ottan jő, ni, a madárijesztő, -huhogott a vezér, szája széle rángatózott. -Szép ecsém, hová igyekszel azzal a dióverővel?
A lovag válaszul vágtába ugrasztotta a paripát. Hóna alól, mint öklelő-lándzsa meredezett elő a petrence rút. Letaposta a mező virágait, a részegen virító pipacsot, a kék kankalint és a sárga gólyahírt. Mint fergeteg a magányos tanyára, rontott rá az összeverődött, rendetlen csapatra Honoré de Boileau. Faltörő kosként csapott a petrencerúd boldogabbik vége a rablók közé, utat nyitott középen, és a lovag már fordult is vissza vérbeborult szemmel, újabb rohamra, vonagló, földbe taposott állat és embertetemek felett. Eleven testekbe vágódott a rúd, az egyik rabló messzire repült a nyeregből, lova elfutott, a másiknak fél fejét elvitte a rettentő erejű csapás. Hárman maradtak talpon a rohamot követően. Nem várták meg, hogy Honoré de Boileau visszafordulva ismét nekik rontson. Megsarkantyúzták lovaikat, s eszeveszett vágtában menekültek keresztül a vadvirágos havasi legelőn a völgy felé, amerről jöttek.
A kislány még mindig ugyanabban a nyomban állt, lába szinte földbe gyökerezett, nem akarta tovább vinni. Most hitte csak el, hogy látta harcolni, hogy ez a vézna legény, akit titokban még mindig "halott embernek" nevezett, Isten igazából fényes páncélos vitéz. Bevárta a legényt a boglya tövében. Honoré odakanyarodott, s magasra emelve a petrence rudat, mintha csak hetyke bajvívásból érkezne a királyi páholy elé, tisztelgett a lányka előtt.
-Iszen maga vérzik!
Marica felemelte a kezét és kecses ujjacskájával rámutatott a legény csontos vállára.
-Ellenség vére az, nem az enyém! -mondta a fiú dacos tekintettel, és szabad kezével odanyúlt, hogy letörölje a vért válláról. Ahogy azonban tenyere rásimult a pirosló bőrre, felkiáltott: juj, ez tényleg fáj!
-Szálljon le hát arrul a lórul, had lássam magát!
A lovag átvetette lábát a nyergen, s lecsusszant. Szembe találkoztak hirtelenjében, a francia fiú és a magyar lány, akinek ereiben, ahogy már az lenni szokott, török, tatár szerb vér kavargott.
Boileau egy fejjel magasabb volt, mint a kicsi lány, le kellett hajolnia kissé, hogy Marica jól szemügyre vehesse a sebet.
-Itten van, la, az a csúnya vágás, -mutatta a kicsi lány. -Majd' két arasznyi, s mély is tetejibe.
-Nem számít, -mormolta a lovag. -Katona dolog, e', rendbe jön magától.
-A sebeket be kell gyógyítani, -válaszolta anyáskodó hangon Marica. -Azonkívül, nyakig mocskos kegyelmed. Meg kell elébb fürdeni szépen, menjünk a csobogóhoz.
Ellentmondást nem tűrő hangon mondta a lány: "menjünk a csobogóhoz!"
Megindult elől, felvetett fővel, mögötte a lovag.
Visszafelé tapostak, arra, ahol korábban a petrencerúd feküdt a torzsokban.
A lány hátra tekintett a válla felett, de aggodalma alaptalan volt, Honoré engedelmesen követte.
A Retyezát magas csúcsa mulatott rajtuk a maga időtlenségében.
Mentek.
Átvágtak a réten, a völgy torka egyre szűkült, ahogy felmentek a sziklás szurdokig.
-Jöjjön, -mondta Marica megtorpanva, -ne féljen!
-Nem félek, -nevetett a lovag, hatalmas széles fogai kivillantak cseresznye-piros ajkai közül.
Keskeny ösvényen araszoltak tovább, két oldalról szürke sziklák vicsorogtak.
Csermely bukkant ki egy ember-magasságú hegyes kő mögül, túlnant futott, megkerülte a sziklát.
Átléptek a folyókán, előbb a lány, aztán a fiú.
-Igyekezzen, -intett hátra a kislány, s meggyorsította lépteit.
Köveken kapaszkodó kúszófenyő állta el útjukat. Marica átbújt ágai alatt, s hívta a fiút: jöjjön csak, ne féljen semmitől!
Hordó nagyságú nyílás volt a fenyő mögött. Ezen bújt át a kis patak, hogy aztán ijedt csodálkozással nekiszaladjon a meredélynek. Beleléptek a hűs hullámba előbb a lány, aztán a fiú. Átmásztak négykézláb a szikla-kapun a túloldalra.
Marica megállt, s megállt mögötte Honoré is. Tündérek titokzatos birodalma tárult a francia lovag bámuló szemei elé. A patak vize természetes kis medencébe ömlött itt bele, fantasztikus színű és alakú kövek állták körbe a medencét. Állatsereglet a Holdról, lány-alakok, Vénusz szépei, Mars-isten kővé vált katonái.
Egyedül voltak, kihalt táj vette körül őket. Alice csodaországban. A kis Herceg és a bádog oroszlán. Kákán a csomó, sírt és nevetett.
-Vetkőzzön le, -parancsolta a kislány a nagyfiúnak.
-Nem lehetne-e...? -akadékoskodott Honoré.
-Nem, -mondta szigorú képpel Marica. -A vér lecsurgott, bele a maga pantallójába. Vesse le, s mossa le magát tisztességesen. A nadrágot is mossa ki, az is véres. Aggya, maj én kimosom.
A langaléta francia bátortalanul meredt a kis boszorkára. Iszen látott ő itt sok furcsaságot, ezek között a parázna hegyi emberek között, aminek a felétől is felakadt volna a szeme odahaza a prépostnak, de ez mindenen túltett. Pucérra vetkőzzön egy pásztorlány előtt, ő, Coeilauex tartomány ura, aranysarkantyús vitéz, a testőrség centuriója? Nem bírta rászánni magát.
-Gyerünk, -szólt rá Marica erélyesen, -ne kéresse magát kegyelmed.
Jobb meggyőződése ellenére kikapcsolta a bő nadrágot és leeresztette a térdén. Anyaszült meztelenül állt a lapos kövön, két kezével takarta el ágyékát a lány kíváncsian kutató szeme elől.
Maricának nem volt idegen a meztelenség. Látott ő pőre embereket, foglyokat a törökök táborában, ahogy szíjat hasítottak a hátukból, szemtanúja volt, amikor a bég letépte a ruhát a keresztyény szüzekről, s fegyverét próbálgatta remegő testükön. Megfigyelte az állatokat is, hogyan szerelmeskednek. A csődör ráugrott a kanca hátára, s belemerítette fekete durungját a kanca hátsó fertályába. Ezt csinálta a kos, és ezt a bika is. Mindez természetes volt. Ez maga az élet volt, mely ilyennek rendeltetett.
Marica nézte a francia fiút, válla rázkódott az elfojtott nevetéstől. Milyen félszeg! Milyen bátortalan! Hagyta lecsúszni válláról a ruhát. Átlépett rajta, s óvatosan, meg ne botoljék lába a kiálló köveken, belépett a medence áttetsző, tiszta kék vizébe.
-Mutassa a vállát!
Honoré engedelmesen oldalra fordult, hogy a lány szemügyre vehesse a sebet. Kard-csapás érte a vállat, a vágás mély volt és hosszú, szivárgott belőle a vér. Marica lehajolt, vizet merített a tenyerébe, és vigyázva kimosta a sebet.
-Kucorodjon le kegyelmed, -szólt rá a lovagra, -had sikálom le a hátát!
A fiú leguggolt, melléig ért a medence vize. A kislány ökleit összeszorítva dörgölni kezdte a nagyfiú hátát, mellkasát. Nem zavarta a fiú meztelensége, saját meztelensége sem zavarta. Mindannyian meztelenül születünk. Olyan erősen dolgozott, hogy Honoré elvesztette egyensúlyát, két kezével a levegőbe kapott, s hanyatt vágódva nagy csobbanással elmerült. Amikor feltápászkodott, válláig érő gesztenye-szín hajából csöpögött a víz. Őrizetlenül hagyott öklelő-fája előre meredt. A kislány nevette.
-Ezzel rohamozza kend a fehérnépet?
A lovag arca vérpirosra váltott. Szája kinyílt, de hang nem jött ki belőle. Marica lassan elkomolyodott. Közelebb lépett, egészen közel. Szelíd kislányos keblei Honoré széles, csontos mellkasához nyomódtak. Akkor megcsókolták egymást. A Retyezát, fenn, elégedetten pipázott. Szerette nézni, hogy párzanak az embergyerekek.
Később a kis medence szélén üldögéltek, ruhában illedelmesen. Sütött rájuk Isten meleg napja. Marica villámgyors kézzel elkapott egy zöld, leveli-békát, s két kezébe fogva megmutatta Honorénak.
-Béka, -mondta magyarul, mert a latin szót nem ismerte.
-Bekö, -ismételte a szót a lovag. -Mi úgy mondjuk: grenouille.
-B é k a -szótagolta Marica. -B é k a . Nézze, milyen szép. Milyen szép, sima bőre van.
Lóbázták a lábukat, beszélgettek.
-Egyszer el fog maga hagyni, -suttogta a kislány. -Visszamegy a kastélyába.
-Soha, -fogadkozott a lovag. -Soha, de soha nem hagylak el téged.
Nagyra nyílt a gyermek szeme.
-Megígéri kegyelmed?
-Meg.
-Megesküszik rá?
-Megesküszöm.
Madárraj szállt el felettük. Csobogott a patak.
-Esküdjön rendesen.
-Azt hogy kell? -nevetett a lovag.
-Így!
A kislány feltérdelt, szívére tette a kezét.
-Esküszöm, hogy magát soha el nem hagyom, az egy eleven Istenre.
Térdére állt a lovag is.
-Esküszöm, hogy nem hagylak el téged, soha. Istenre esküszöm!
-Jól van! -Marica sóhajtott. Szemei fényesek voltak. -Jól van. De tudja meg, ha elhagy, maga után megyek, s megölöm!
A lovag nevetett és a mátkája jutott az eszébe. A királylány a kocsifeljárón állt a képen, ahogy legutoljára látta, két keze teli volt virággal. Micsoda móka ez! Micsoda irgalmatlan móka!!
Eltelve a szerelem édes ízével, estelenden értek vissza a kicsi cotagéhoz. Kéz a kézben jöttek. Mirjam a tűz mellett várta őket. Nem kérdezett semmit. Mindent tudott már. Sőt, többet is, mint ezek ketten.




Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7946
Időpont: 2007-11-19 16:45:06

Kedves Rozália! Tudod, sokat adok a véleményedre! Nagyon örülök, hogy olvasod, és annak is, hogy tetszik.
Üdvözlettel: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2007-11-19 11:02:52

Kedves Bödön!
Most is hozod a szokásos jó formádat. Tetszik.
Szeretettel: Rozália

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

túlparti alkotást töltött fel Útinapló V. Harmadik nap – délután címmel a várólistára

oroszlán bejegyzést írt a(z) Őszi villanások című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Vágyódás című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Fény remény című alkotáshoz

majusfa bejegyzést írt a(z) Fény remény című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Vágyódás című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Őszikék című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Őszikék című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Megérinthetlek-e valaha 18+ című alkotáshoz

horge alkotást töltött fel Bolondok merengése címmel a várólistára

dodesz bejegyzést írt a(z) Őszikék című alkotáshoz

Janó Nataniel Dávid alkotást töltött fel Piramis címmel a várólistára

black eagle bejegyzést írt a(z) A függöny 8/8 című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) A függöny 8/1 című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)