Apró hópelyhek fedik arcomat
Senkisem láthatja belső harcomat
Ezernyi patakban folynak néma könnyek
Azt hittem elbúcsuzní sokkal könnyebb
De ez csupán hiú ábránd
Sírodnál állok némán
Elmentél és csak emlékek maradtak
Fájdalmam hullámai egyre csak dagadnak
Nem tudom felfogni, ennyi egy élet
Magamban őrzöm a csodás képet
Te vagy ki felneveltél, óvtál engem
Segítettél, mutattad mit kell tennem
Miattad lettem ember, az aki vagyok
Fenn az égen egy fényes csillag ragyog
Ha rá nézek csak rád emlékezem
Egy utolsó imára kulcsolom kezem
Vigyázzon rád az ég, minden csillag
Mely komotos, magányos útján ballag
De eljön majd a nap mikor újra látlak
Átölelhetlek, karomba zárlak