HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 13

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47188

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2007-11-20

Anyuka és a szellemek 18.

VIII.

A Zetor széles kerekei mögött porfelhő gomolygott, felkapta a nyári szél, megkavarta s beborította vele a közeli erdősáv csenevész akácfáit. Tenyészállat vezette a traktort, Kuka a pótülésen zötykölődött mellette. A traktor simító-fát húzott, azzal egyengették a földet a másod-vetés előtt. Kukacok bújtak elő a sárgás-barna rögökből, vesztükre, a vetési varjak sietség nélkül odatipegtek, s bekapták a kukacokat.
-Csípem a búrádat, amikor ilyen kókadt! -ordított rá Tenyészállat Kukára, aki maga, tényleg kókadozott a másnaposságtól, s a másnaposságnál is rosszabb lelki krízistől. Szép Piroska kikosarazta Kukát, ez fájt, nem az élet. De közeledett az erdősáv.
-Csűrjél balra, kretén, -hörögte cserepes szájjal Kuka. -Nekimegyünk a fáknak!
-Az én kezemben van a kormány, -hetykéskedett Tenyészállat. -Neked pedig kuss. Még egy kicsit közelebb nyomom.
Közelebb nyomta, ahogy megígérte. A szélső akácsor már előttük billegett. A traktor hirtelen elkanyarodott, későre történt, a széles gerenda vége beleakadt a vékony fatörzsekbe, kettőt kirántott, kettőt ledöntött, a kerekek feltekerték a karvastagságú felfüggesztő rudazatot.
Kijött a főagronómus, Teleki, egy hordó-hasú alacsony emberke, ordítozott velük, aztán elhajtott. Ízes káromkodását messze vitte a szél. Tenyészállat leült a buckára, s Kuka fejét tanulmányozta, közelről, mint különleges kuriózumot, tengeri moszatot az akváriumban.
-De hülye burád van.
A délelőtt lassan vonszolódott tova, a kavargó por, a sárgán, könyörtelenül tűző nap beletépett az idegekbe. Tenyészállat áthúzta fején az ingét, kirázta, maga alá terítette, s hanyatt dőlt a szántásban. Szeme sarkából társát leste. Cinikus vigyor derengett át Tenyészállat férfias arcán.
-Kuki, Kukácska, ostoba kis Kuka! Megkefélted Szép Piroskát? Hát a Kővári Lilit? Nagy nőfaló vagy, te Kukácska.

N e m v á l a s z o l t a m, é n v o l t a m K u k a. A t á v o l o d ó b r i c s k a u t á n n é z t e m, m á r m e s s z e j á r t. T u d t a m, m o s t k i j ö n n e k m a j d a s z e r e l ő k, m e g k e l l v á r n u n k ő k e t, e z ó r á k a t j e l e n t, u g r o t t a z e b é d, s u g r o t t a d é l u t á n i p i h e n é s i s, a vaságyon, a szállás kőkockás piros-fekete szobájában.

-Kuka, és, mondd csak, Anyukát megkefélted?!
Váratlanul csapott le a kérdés. Tenyészállat meg se mozdult, csak a fejét fordította oldalra, hogy szemmel tarthassa a havert. Gunyoros képű Apolló, nem, nem Apolló, Mefisztó volt Tenyészállat, egy valódi Götz, felvont szemöldökkel, felfelé kunkorodó száj-szeglettel.
Kuka megfordult és odasétált hozzá. Forrt belülről. -Verekedni akarok veled!
-Verekedni? -Tenyészállat hahotázott. Verekedni, Kuka? Tudsz te verekedni, kismajom?
-Állj fel és menjünk az erdősávba!
-Az erdősávba?! Rázta a röhögés Tenyészállatot. -Az erdősávba akarsz menni, verekedni, Kuka? A fák közé?
-Felállt, kihúzta magát. Fejjel volt magasb' Kukánál. -És, ha én nem akarok verekedni egy ilyen törpével?
Törpének nevezte Kukát, aki egyhetvenkilenc volt.
Elindult azért, fejét csóválgatta, ment arra, amerre a kis ember vezette. Megkerülték az elakadt traktort.
Egyikük sem szólalt meg, amíg be nem értek a fák közé.
-Itt jó lesz? -Megállt Tenyészállat. -Nem megyek tovább!
-Van beljebb egy tisztás, -morogta Kuka, s haladt rendületlenül előre az erdősávban. -Itt nincs elég hely.
-Nehogy azt hidd, -Tenyészállat utána szaladt, -ne, hogy azt hidd, hülye Kuka, hogy cselezhetsz, hogy csapkodhatsz ökleiddel. Belenyomom a fejedet az avarba.
Kuka erre nem szólt semmit, ment. Átgázolt a csalánoson.
-Ne, hogy azt hidd, kibabrálhatsz velem, -lihegte mellette Tenyészállat. -Hová rohansz? Figyelmeztetlek.
Kuka meg se hallotta, mit beszél. Ez a rohadt alak kefélte meg édes Lilit. Undorában csaknem hányni kezdett. Taposta a korhadt aljnövényzetet, recsegtek talpa alatt az apró ágak. Gombán gázolt keresztül, széttaposta a fejét. Galamb-gomba volt, ehető. Puhán szétomlott a tornacsuka talpa alatt. A latin neve nem jutott Kuka eszébe. Hol volt akkor már a gombáktól!
-Nem állsz meg, kismajom?!
Nem állt meg, ellenkezőleg, gyorsított. Tüske szaggatta bőreét, nem törődött vele. -Szájára vette Anyukát, a mocskos szájára.
-Mi a csodának kell nekünk egyáltalán verekednünk? -szólt utána Tenyészállat. Az ő lába is beleakadt a tüskébe. Rázta. Sziszegett. -Haverok vagyunk, vagy nem?
Kuka oda se bagózott.
Az erdősáv fái tizenöt-húsz évesek lehettek, szabályos négyszögbe voltak telepítve, Kuka utálta a szabályos erdősávot. Utálta a szabályokat.
-Elég, -mondta Tenyészállat, és leblokkolt. -Egy tapodtat sem mozdulok innen. Egyébként is, ki a fene akar kerti törpe, veled verekedni?
Kukát ez se hatotta meg.
Komor arccal kerülgette a girbe-gurba fácskákat. Elszántnak látszott. Semmi mást nem akart, csak ezt. De kellett egy jó tisztás, hogy mozoghasson. Nyomorultul érezte magát. Kővári Lili, mióta idejöttek a parlagra, Bubuval hercigeskedett, és Szép Piroska nem akart tudni semmiről.

...Ő a gémeskút betongyűrűjén ült, a lány előtte tornyosult 190 centijével. Szép Piroska keresztbe vetette hosszú lábait, ahogy szokta. Nevetett Kukán.
-Mit folytassunk, nagyfiú, miről regélsz?
-Hát, tudod. -Kuka zavarában majdnem beleesett a gyűrűbe. Lóbázta a lábát a kút káváján.
-Nem, nem tudom, -mondta Szép Piroska.
A tehenek ittak, bőgtek és szaftos lepényeket kakiltak.
-Amit múltkor abbahagytunk. Ami múltkor nem sikerült.
-Amit abbahagytunk? Ami nem sikerült?
A lány felvonta kecses ívű szemöldökét. Kuncogott. -Rosszul aludtál, nagyfiú?
-Rosszul! Kifejezetten rosszul.
Kuka morcosan leugrott, s elment onnan, hátra se nézett. Ezt így nem lehet csinálni. Ördög vigye Szép Piroskát!

Hol az a tisztás? Itt kell lennie. Hátra nézett, Tenyészállat követi-e, de az egyetem nemtője egy rakásban állt, bámult kifelé a szemgödréből.
-Gyere! -hörögte Kuka. -Gyere verekedni!
Tenyészállat kényszeredetten megmozdult, s oda vánszorgott Kukához.
-Muszáj ezt, hülye Kuka? -kérdezte Tenyészállat. -Csak vicceltem az előbb. A viccet sem érted?
Rákiáltott. -Kuka nem érted a viccet!!!

Kuka nem értette.

...A főagronómus különben ivott, ez volt vele az alapvető gáz. Már százszor el akarták csapni emiatt, de egyszer sem csapták el. Nagyon jó főagronómus volt, értett a dolgokhoz. A vetésforgó nem működhetett nélküle. Csak hát ivott, istenkém. Reggel pálinkával kezdte, sörrel folytatta később a kocsmában, amikor végzett a határszemlével. Az ebédhez bort vett magához, kitartóan, tudta mi illik. Délután gyakran találták a parasztok az árokban, a felborult biciklije mellett. Szóltak egyszer a párttitkárnak. A párttitkár előkapta Bubut és Kukát, ezek voltak éppen kéznél.

-Szerezzenek taligát, legények, -mondta a párttitkár a legyektől hemzsegő irodában a fiúknak, -s vigyék haza a gazdájukat, ne hemperegjen a falu közepén világcsúfjára.

Bubunak ehhez nem volt gusztusa, s Kukának se, határozottan nem. Eszük ágában sem volt elmenni a főagronumusért, aki, végül is ott ragadt az árokban estig, vagy tán másnap reggelig. Hányt és fosott és bűzlött, de jó ember volt, -mint akárki más. Fekete pontot szereztek, Kuka és Bubu a pártitkárnál, passzív ellenállásuknak később következménye lett. Volt ugyanis a párttitkárnak egy álomszép lánya. Ő tartotta álomszépnek, nem Kuka. Ez a lány, kikezdett Kukával, meg akarta fogni magának férjnek. A lány Keszthelyről, a főiskoláról farmerban tért haza, de mire kettőt pillanthattak volna az emberek, levedlett városi módijából és sok szoknyát húzott, pruszlikba bújt.
-Nem-e jönnél este a presszóba, -kérdezte a dűlőn a párttitkár szépséges leánya Kukát, farmerban, miután megismerték egymást. Dudája rengett, ahogy lihegve odaért.
Kuka borsó-aratásból jövögetett éppen befelé, a haja tele volt törekkel. Falu határában futott össze a lánnyal, Keszthelyről, farmerban. A párttitkár leánya a szélső házból szaladt ki.
-Íme, egy modern lány, -mondta magában Kuka, nézte a dudákat és örült, hogy talált egy modern lányt itt a faluban. De este már nem örült, a lány pruszlikban feszített és sok-szoknyában, így már nem hatott modernnek. Elég égő volt. A túlsó sarokban ült Szűz.urva az asztaltársaságával, Nagy Szerszámmal, Tenyészállattal, Főrenddel. Szűz.urva vihogott, amikor feléjük nézett. Az emberek, a helybéliek, összehajoltak, összesúgtak, a párttitkár boldog volt.

-Nem adom feleségül hozzá a lányomat, -döntötte el, amikor hírül hozták, hogy Kuka, és az a tohonya társa az árokban hagyták a főagronómust. -Ilyen alak! Ellenszegül az utasításomnak, mit várhatok tőle később, ha bekerül a családba?

Talán összejöttek volna azért, egy-két kanyarra, Kuka kokettált a gondolattal, közbe szóltak azonban egyéb dolgok, amelyekről rendjén, még szó esik.

-Haverok vagyunk, vagy nem! -Tenyészállat beérte Kukát, s karon ragadta. -Ne izélj már, ne izélj te ló!

Kukácska haragja elpárolgott az emberi szótól. Tenyészállat markolatig undorító féreg, de, hát, nem azok vagyunk-e mindannyian? Ahogy jött, úgy szállt el a mérge. Megkefélte Lilit, hát megkefélte. Nem a Lili a hibás benne? Csak azt lehet megkefélni, aki hagyja.
Megragadta a kinyújtott kezet. Megbékélve mendegéltek vissza a traktorhoz.
Később, jó óra múlva oldalkocsis motoron megjöttek a szerelők. Két srác, alig idősebbek, mint ők. Az oldalkocsiban hozták a szerszámos-ládát. Keveset beszéltek. Leszerelték a traktor kerekét, lefejtették a tengelyről a rácsavarodott rudazatot. Patakokban folyt a víz meztelen hátukról, mire végeztek.
-Egyikőtöket be tudjuk vinni az oldalkocsiban, -mondta a magasabbik, overállja fenekébe törölve olajtól maszatos kezét. -Ki légyen az?
Tenyészállat Kukára mutatott.
-Menjen ő. Ő az éhesebb.
-Nem vagyok éhes, -tiltakozott Kuka, pedig éhes volt.
-Nos? -A hosszú fiú türelmesen várt. -Mi légyen akkor?
-Ha nem, hát nem. -Tenyészállat vállat vont. -Nem erőszak a disznótor.
-Menj csak, -bíztatta Kuka. -Én majd behajtok a traktorral.
A szerelők felültek a motorra. Előre ült a nagyobbik, mögé, a hátsó ülésre az alacsony. Tenyészállat helyet foglalt az oldalkocsiban, ölébe vette a szerszámos-ládát. -Szervusz, kismajom!
A magas szerelő berúgta a motort, gázt adott. A jármű kifarolva nekiugrott az erdősáv mellett vezető dűlőútnak, s ugrálva a göröngyökön elporzott.

Kuka egyedül maradt a határban. Levette ingét, levette nadrágját. Meztelenül feküdt a forró napon, hagyta had járja át testét az égi tűz. Órák teltek el. Epidermisze égett, vérének minden cseppje forrt. Szép, csinos sejtjei vízért kiáltoztak. Még mindig fiatal volt a délután. Nem bírta tovább. Felöltözött. Felült a traktorra és beindította. Kikanyarodott a szántásból a dűlőútra, kettesbe kapcsolt. Határozatlan gondolatok öltöttek egyre testesebb formát. A régi öntöző-csatorna felé tartott, ami az ötezer hektáros tangazdaság túlsó, keleti sarkát szelte keresztül. Táblák úsztak el kétoldalt a porban és a párában, ahogy zötykölődött, lucerna zöldje csókolta balról, majd sárga repce tátogott rá a patak parton. Szántásban dolgoztak a gépek, tárcsázták, boronálták az ellenállni rest ugart. Keresztezte a műutat. Látta jobbról a majorság épületeit vén akácok hajlongó gyűrűjében. Felkapcsolt hármasba, aztán négyesbe. Itt jó volt az út, lehetett rohanni. Útelágazáshoz ért. Régi kőkereszt roskadozott szeder-fa lombja alatt. Kuka leállította a gépet, a motort azonban nem kapcsolta ki. Oda sétált a kőkereszthez, letérdelt elé, olalla. Megpróbált imádkozni, ahogy gyermekkorában tanulta, de rájött, elfelejtette az ima szövegét. Így hát néma ajkakkal görnyedt a kereszt előtt, nézte a megfeszített Krisztust.
-Miért kellett ennyi szenvedést elviselned, ha Isten fia voltál? -kérdezte, de a szobor-alak nem válaszolt.
Kuka szedret evett a lelógó lombról, aztán visszament a traktorhoz, felmászott az ülésbe és tovább indult. Közel volt már az öntözőcsatorna, a fasor mögött a szikesen túl, tudta, megleli.

Tojáspipi és Falusi Lány a csatorna partján napoztak. Nem volt rajtuk más, mint fényes apró bugyi. Hanyatt dőlve hevertek a pokrócon, nézték a felhőktől habos eget, hegyes cicijük felfelé állt az árvarozsnok zászlós szálai között. Két pár egyforma halmocska, tetejükben halvány-piros bimbó. Hallották a traktor trotyogását, de rá se hederítettek, akkor nyitották már csak ki a szemüket, amikor Kuka odaért és megszólította őket.
-Cső, -mondta Kuka és letelepedett Tojáspipi mellé a pléd sarkára.
-Csuvasz, -viszonozta Falusi Lány a köszöntést. Szempillája megrezzent, ahogy oldalra fordulva megnézte a fiút.

-Fürödtetek? -kérdezte Kuka.
-Persze, -mondta Tojáspipi. -Király a víz, én mondom.
-Kuss, -mondta Falusi Lány, -ne locsogjatok, szunyálni akarok!

Kuka áthúzta fején izzadtságtól foltos pólóját és oldalra dobta, a palaszínű, megrepedezett földre. Mint hámló ember bőre, olyan volt körös-körül a talaj, vékony kérge foszlott. Levetette a farmert is, s az ing mellé rúgta. Most már csak egy fekete klott-gatya fedte alul.

-Bemegyek a vízbe!

A lányok nem válaszoltak, tőlük tehetett Kuka, amit akart.
Feltápászkodott, végigsiklatta tekintetét a két barátnőn. Tojáspipi vöröses barna hajzata szétterült, arca, mejje szeplős volt, mint a pulykatojás. Más lánynak talán nem állt volna jól ennyi szeplő, de Tojáspipinek jól állt. Keblei alma formájúak voltak, szépek, teltek. Mellette Falusi Lány kifejezetten szőkének hatott. Vékony, nyurga termete akár egy kisfiúé. Cicije tejszínhabból, földieperrel a közepén.
Hátrálva távolodott, elbűvölte mindez a szépség. Fejfájása, rossz kedve elmúlt, vére ismét lángolni kezdett. Lerohant a meredek partoldalon és meg sem állva a lassan áramló sárga víz szélén, belevetette magát.

Sodrással szemben úszott a csatorna közepén, amíg bírta, aztán a hátára fordult, és levitette magát a vízzel a gázlóig. Háromszor, négyszer ismételte meg a produkciót, mígnem végül lihegve, kimerülve, csapzottan kimászott. Tojáspipi ott állt, nézte, ahogy mászik kifele.

-Leértél a közepén? -rikkantott rá Kukára, aki fél lábon ugrálva a vizet rázta ki a füléből.
-Le, -mondta Kuka. -Mellig ér a víz. Miért kérded?
-Mert nem tudok úszni, -nevetett Tojáspipi. -Az előbb csak két lépésnyire mentem be, nem mertem tovább menni.
-Gyere nyugodtan, -hívta a fiú. -Itt vagyok. Vigyázok rád.

Tojáspipi óvatosan egyensúlyozva belelépett a vízbe, s visszanézett Kukára.

-Jössz akkor?
-Megyek, -mondta Kuka.
-Gyere hát, gyere, -sürgette Tojáspipi

Kézen fogva gázoltak bele az öntözőcsatorna sűrű levébe. Először térdig ért, aztán combig, a következő lépés után hirtelen nyakig merültek.

-Segítség, -sikkantotta Tojáspipi, és a fiú karja után kapott.

Kuka átfogta a derekát, erősen tartotta.

-Ne félj, -mondta. -Lépj tovább. Ennél már nem lesz mélyebb.

Fürödtek, napoztak, beszélgettek.
Beszélgettek, de csak semmiségekről esett szó: milyen tré a szállás, mennyire gyér a kaja, s milyen király itt kinn, a csatorna partján, a sziken. Falusi Lány felhánytorgatta, hogy Kovács Papi már az eligazításon lekapta az első éveseket a körmükről, igazsága volt Falusi Lánynak, a mord tanár azzal kezdte, mindenki tartsa be az angol WC-ékre vonatkozó használati utasítást, óvta a hallgatókat attól, hogy túl sok papírt használjanak, mert eltömődik a lefolyó és büdös lesz, és általában mindentől óvott mindenkit. Rátért aztán az erkölcsre. Falusi Lány emlékeztette Tojáspipit és Kukát, mit mondott Kovács Papi az erkölcsről.
"Ne hetyegjenek a lányok a fiúkkal" -idézte Kovács Papi szavait Falusi Lány. "A fiúk se a lányokkal egyáltalán. Illendően viselkedjenek a faluban, szépen köszönjenek, szépen társalogjanak. Mutassanak példát emberségből mindeneknek."
A jó tanár az orrát piszkálta az egyik kezével, mikor erről beszélt, a másikkal pedig a fenekében turkált.

Senki nem tudta, mit ért Kovács Papi pontosan a "hetyegésen", Falusi Lány se tudta.

-Mi most hetyegünk itten, vagy sem? -tette fel a kérdést, de Kuka nem tudott válaszolni rá, Tojáspipi meg még a kérdést sem értette.
-Mi van? -nézett át meglepetten Kuka felett Tojáspipi.
-Semmi, haggyuk, -legyintett Falusi Lány.

És tényleg, hagyni kellett mindent, abban a pillanatban nem volt fontos, mit mondott Kovács Papi, az illem sem volt fontos, az erkölcs pedig legkevésbé. Tűzött a nap.

Kuka a lányok között feküdt a hátán, klott-gatyája, mint a sátor selyme kifeszült. Néha oldalra pillantottak a barátnők, kuncogott Falusi Lány, s kuncogott, átlesve a túloldalra Tojáspipi is.

-Taposd meg a hátamat, -kérte a szeplős leány Kukát egyszer csak.
-Tessék?! -Kuka csaknem csuklani kezdett. -Mit csináljak?
-Állj fel, lépj rá a hátamra, és taposs rajta!
-Komolyan ezt akarod?
-Halál komolyan!

Kuka felemelkedett, egyik lábát határozatlanul rátette Tojáspipi mezítelen hátára, a lapocka alá.

-Jó lesz így?
-A másikkal is lépj fel! -utasította Tojáspipi.
-Agyonnyomlak.
-Dehogy nyomsz.

Kuka rálépett a másik lábával is, felegyenesedett, egyensúlyozott.

-Taposd, kérlek, taposd!

Emelgetni kezdte a lábait, olyasformán, mint amikor a gólya mocsárban jár, két, három lépést tehetett meg, egyhelyben, amikor megtántorodott, levegőbe kapott és leesett Tojáspipi hátáról.

-Jaj, ne, -kiáltotta a lány, -ne hagyd abba kérlek, nagyon kérlek, gyere vissza rám!

Kuka megpróbálta újra, mint a részeg tántorgott, de most se bírt sokáig fennmaradni.

-Várjál, segítek! Falusi Lány rugóként pattant fel és a kezét nyújtotta Kukának. -Gyerünk, most. Adjál neki!

Nyögött Tojáspipi Kuka talpa alatt, izmos karcsú teste feszült, mint a húr. A fiú taposta kinn a sziken, az öntözőcsatorna partján, ahogy csak bírta.

Nem vették észre, hogy elől, az egylukú híd innenső oldalán megállt az agronómus homokfutója. Teleki a bakon maradt, a fonnyadt tanár azonban lekászálódott és elindult a gázló irányába. Messziről látta már, mi folyik ott. Látta, meztelenkednek a hallgatók. Két súlyos szabályt is megsértettek. Nem, hármat. Mert meg lett mondva, hogy a csatornában fürödni tilos és életveszélyes. Meg lett mondva, az is, hogy a faluban és a gazdaságban nem szabad meztelenkedni. És a hetyegés is szigorú korlátozás alá esett. Ez volt a harmadik. Kovács Papi tudta, nem tilthatja meg a hetyegést, mint ahogy a vetésnek se tilthatta meg, hogy sarjadjon, a mező füvének se, hogy nőljön. Megtiltani nem lehetett a madarak énekét, és a békák vartyogását. A hetyegés ilyen fajta dolog volt. Betiltani nem lehetett, de korlátozni igen. Kovács Papi már indulás előtt elhatározta, minden erejével korlátozni fogja. Megesküdött rá magának, s az esküt megerősítendő megivott egy három decis barackpálinkát a panelban, ahol lakott, az egyetemi lakótelepen. Ezek hetyegtek a szabad levegőn, ahol bárki megláthatta őket. Meg is látta a mezőőr, ő jelentette. Az orra előtt hetyegtek, szemérmetlenül. Nem vonultak el hetyegni illendő helyre, illendő módon hetyegni. Kovács Papi ugyan meg nem tudta volna határozni mi az illendő hely, azt meg még kevésbé, mi a hetyegés illendő módja, de ez nem számított. A törvény nem ismerete senkit nem mentesít, gondolta, vagy, hogy is van ez!

Falusi Lány vette észre először, hogy jön Kovács Papi.

-Jön Kovács Papi, -kiáltott fel, és eleresztette Kuka kezét.

-Még, még, még, -kiáltotta Tojáspipi.

Kuka elvesztette egyensúlyát és oldalra lódult.

-Ne hagyd abba, ne hagyd abba, -siránkozott Tojáspipi.

Odaért a nehéz tanár. Kalapja alól dőlt az izzadtság. Végigfolyt a tészta-képen. Megállt Kovács Papi az árvalányhaj szélfútta lenge szálai között, vasvilla tekintetét rájuk szegezte.

-Maguk mit művelnek itt?!

-Folytasd, folytasd, folytasd, -esdekelt Tojáspipi.

-Mi...izé...semmit, -mondta Kuka. -Semmit, tanár úr!

-Nem szégyellik magukat, -emelte fel a hangját Kovács Papi. -Öltözzenek fel, aztán, aló mars befele. Benn majd számolunk!

-Jaj, jaj, jaj, -nyögött a lány hason fekve. -Kérlek, kérlek, kérlek. Gyere vissza rám.

Vacsorára babfőzeléket kaptak fasírozottal. Einstein az étkezés alatt végig Kukát fixírozta a szeme sarkából. Gonosz arckifejezéssel kanalazta a rokkant a főzeléket. Hátborzongató élmény volt szemezni vele. Este megnéztek a TV-ben egy rohadt filmet. Kuka Tojáspipi és Falusi Lány között ült a társalgó kemény székén, egyik combján Tojáspipi forró tenyerét érezte, a másikon a Falusi Lányét. Bor is került később, megitták hármasban, kinn a padon.

Minden rendben volt, csak ne hozta volna a délies szél a sertéstelep felől a szar szagot éjjel-nappal.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel Jose Martinez vitorlázós történetei 4. címmel

Hayal bejegyzést írt a(z) A szerelem hét napja című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A veréb és a varjú címmel a várólistára

Hayal bejegyzést írt a(z) Szerethető... című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Fekete lombok alatt című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Titkos út című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Október című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Majmok hajója című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)