Aranypalástom éjjel magamra öltöttem,
Fehér hattyúk hátán egy szebb helyre repültem
Hol serlegembe mézízű nektárt töltöttek,
S tagjaim hálatánc dallamára hevültek;
Mert elszakadva a fájó,földi bajoktól,
Könnyű lelkem magasab régiókba szárnyalt,
Vezérelve víztől,égtől,fémtől,föld-portól;
Egy harmatcseppben csillogott álmaim álma.
A szelíd boldogsággal elfátyolozott Hold
Bevilágította életem poros útját,
Dombja egekig ér,mély árka gondot okoz,
Felelevenítve lét örömét és búját.
Magam járom,egyedül a jobbért harcolva,
Csak a parányi felejtést kölcsönözhetem,
De azért küzdök,dúló viharral dacolva,
Magam írányítom,teszem mássá életem