HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 7

Tagok összesen: 1884

Írás összesen: 49056

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-10-22 13:12:05

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: ArmandFeltöltés dátuma: 2007-11-23

Az Angyal

Sötétség, felvillanó képek, az egyetlen alak egy szárnyas, komor, sötét férfi, harcol, majd zuhan, csak zuhan és zuhan... Felriadtam. Felültem, körülnéztem a szobában, a falnak támaszkodva egy alak állt... Először azt hittem, képzelődöm, de a sötétség mozdultával bebizonyosodott, hogy tényleg van ott valaki... a férfi az álomból... Szénfekete haja, fehér bőre, és fekete szárnyai voltak. Félmeztelen testét hegek borították. Fekete nadrágja több helyen felhasítva. Pontosan, ahogy a rémálomban kinézett... Felém hajolt, átkarolt, és ahogy megcsókolt, a rémülettől remegni sem tudtam... Szelíden rám nézett, átkarolt, finoman, lassan felemelt... Egy pillanatra sem tudtam elszakítani a tekintetem az övétől... a rémület lassan átcsapott valami másba... inkább izgatott voltam, mint ijedt, egészen addig, amíg az ablakhoz lépett velem és kidobott. A 42. emeleten laktam. Sikoltottam, éreztem ahogy belém hasít a jéghideg szél. Zuhantam és zuhantam, mikor egy árnyék borult fölém. Már majdnem elértem a talajt, de egyetlen másodperc sem kellett hozzá, a karjaiba kapott, és repült velem tovább, egyre messzebb, egyre feljebb a várostól.
- Fázom... - reméltem, hogy megszólal, de csak még feljebb emelkedett. Amint rám borította két szárnyát, elöntött a forróság. Egy cseppet sem féltem, pedig elképesztő sebességgel zuhantunk a föld felé. Az utolsó pillanatban ismét kitárta a szárnyait, és az autók kígyója fölött elszáguldva siklott tova, majd beszállt egy nyitott ablakon, ami akkora volt, mint az egész szobám alapterülete. A szoba, ahova érkeztünk egy franciaágyon és egy pár szőnyegen kívül csak egy kandallóval büszkélkedhetett, abban viszont vidáman lobogott a tűz. Lefektetett az ágyra, magára borította a szárnyait, a tollak örvényleni kezdtek körülötte. Mire eltűntek, már szárnyak nélkül ált az ágy mellett. Ekkor láttam csak meg, hogy milyen izmos teste van. Ahogy feküdtem az ágyon, csak arra tudtam gondolni h miért pont engem választott. Nekitámaszkodott a falnak és csak nézett engem. Nem mozdult... Borzongtam az ingben, ami rajtam volt. Apám egy hálóing méretű inge volt az. Lassan felálltam, vártam, hátha reagál valamit, de továbbra sem mozdult. Csak nézett, és nézett. Elmosolyodtam. Szelíd, barna szemei voltak. Gyönyörű volt, mintha nem is ember lett volna. Lassan odaléptem hozzá, és átöleltem. Ő szorosan magához húzott, és lassan, gyengéden megcsókolt. Egyre forróbb lett a teste, és lassan izzásba hozott engem is. A keze azelőtt érintetlen részeimen simított végig, lázba hozva fiatal testemet. Még soha nem éreztem ehhez hasonlót, libabőrős lettem, de egyre jobban hatalmába kerített a vágy... Féltem, ugyanakkor akartam azt, amit bekövetkezni sejtettem...

Semmihez nem fogható érzés a karjaimban tartani egy halandó nőt... forró, szinte lángol a teste, érzem minden szívdobbanását, az ajka akár a méz. Végigsimít a mellkasomon... Lassan legombolom, és lecsúsztatom az ingét. Folyamatosan csókolom, nyelve az enyémhez ér, egyre hevesebb, egyre forróbb. Megremeg, ahogy végigsimítok a mellén, felsóhajt, ahogy a lába közé csúsztatom a kezem...Tudom, hogy helytelen amit teszek, de nekem már úgyis mindegy. Egyre forróbb vagyok, és ő is az. Tudom, hogy vágyik rám, nyitott könyv előttem.
Hallom, ahogy zúg a vére, hallom minden lélegzetvételét. Mást is hallok... szárnyak suhogását, felénk tartanak.
Szárnyat bontok, ő megdöbbenve néz rám. Egy utolsó csókot lehellek az ajkára...
- Ne keress... én megtalállak... - ezzel a végszóval repülök ki a nyitott ablakon.

Finom szája volt, kőkemény mellizmai. Lassan végigsimítottam a hátán, miközben a nyelve a nyelvemet masszírozta. Soha, senki nem csókolt még így. A bal keze a hátamat, a jobb a mellemet simogatta, majd lassan, nagyon lassan lefelé vándorolt. Finoman, becsúsztatta a kezét oda... Soha nem történt velem ilyen azelőtt. Nem bírtam ki, hogy ne sóhajtsak fel. Mennyei érzés volt. Hirtelen, felemelte a fejét. Utánakaptam a számmal, de nem érhettem el, szinte egy fejjel volt magasabb nálam. Most én is a tollak közt örvénylettem, ahogy hirtelen kibontotta a szárnyait. Azt hittem, elájulok, mikor újra megcsókolt. Éreztem a bársonyos tollakat a hátamon és a fenekemen. Elvette a kezét, az ablakhoz lépett, és csak annyit mondott: "Ne keress, én megtalállak." Majd kiugrott Utána rohantam, megálltam az ablak szélénél. Nem érdekelt, hogy meztelenül állok, a 23. emeleten, és bárki megláthat, teljesen magával ragadott... Figyeltem, ahogy őrületes sebességgel elrepül, és azt is megértettem miért. A fekete angyalt három fehér követte, még gyorsabban, mint amilyennel ő repült. Az egyikük észrevett, és felém fordult. Halálra váltan álltam, eszembe sem jutott, mennyire hideg is van... Mellém repült, kitárta a szárnyát, eltakarva vele az egész ablakot. Szinte az ellentéte volt az előbbi angyalnak. Haja szőke, szárnya olyan tiszta fehér, amilyet addig még sosem láttam... Ragyogó, ezüstszínű nadrágot viselt, bőre halványan napbarnított, szeme ragyogó kék. Már a szépsége is egészen kábító hatással volt rám... Talán el is ájultam egy pillanatra, amint övéből ezüst tőrt rántott elő, és felém lépett, döfésre emelve azt...

Miért nem hagynak békén? Nem elég nekik, hogy kitaszítottak a mennyből, még a Földön is üldözniük kell!? Cikázok a házak közt, nem túlságosan eltávolodva a háztól, ahol most Ő van... Le akarom rázni őket. Aggódom érte, nagyon aggódom. Érzem a három arkangyalt, akik üldöznek. Bukott angyal, ez vagyok én. Belém hasít, amint az egyikük kirántja tőrét az övéből. Magam előtt látom a lányt, a rémülettől megdöbbenve áll a hatalmas lény előtt. Remegő teste szinte elbódít, a formás, kerek mellek, feszes hasa fel-le mozog, ahogy kapkodva veszi a levegőt. Hátralép, elcsúszik, a fenekére esik. Segítenem kell neki! A földön fekszik, kúszva menekül támadója elől. Összekuporodva hátrál neki a falnak, a fehér lassan, méltóságteljesen közelít felé... Szétszakad a hátam az erőfeszítéstől, hogy időben odaérjek...
Elestem, a hátamon kúszva próbáltam menekülni a támadóm elől. Lassan lépésről lépésre haladt felém, biztos tudatában annak, hogy teljesen a hatalmában tart. Még így is ösztönösen úgy helyezkedem, hogy legjobban rejtsem előle meztelenségem... Ha így kell végeznem, miért nem teszi már meg? Fölém hajolt, felemelte a tőrét, döfni készült, egyenesen a szívemre szegeződik tekintete... Egy fekete villanás robbant a szobába, elsüvítve a fejem felett szakította át a falat. Az elrablóm volt az. Az utca fölött lebegett, és egy véres kardot tartott jobb kezében. A szeme dühtől lángolt, a másik angyal mellkasán hatalmas, vérző lyuk tátongott, a szeme elhomályosult, és egy pillanat alatt ragyogó fehér tollak millióira robbant szét. A másik kettő őrült dühvel csapott le a sötét angyalra, de elképesztő erőt adott neki a harag. Nem kellett sok, és sebektől tarkítva, véresen, de emelt fővel, a két tollfelhőt maga mögött hagyva repült be a szobába, leroskadt az ágyra, eltüntette a szárnyait, a hátára fordult, és csak feküdt, miközben a sebei egytől egyig begyógyultak. Lassan felálltam, odaléptem az ágyhoz, melléfeküdtem. A fejem a mellkasára hajtotta, hallottam, milyen őrült gyorsan ver a szíve.
- Most egy ideig nyugtunk lesz. Nem fognak keresni - A hangjától újból végig futott rajtam a hideg. Lassan felém fordult, ismét megcsókolt. Felállt, intett egyet az ablak, egyet a fal, egyet pedig a kandalló felé. Az üveg összeforrt, a fal olyan volt, mintha soha itt sem lett volna a három másik angyal, a kandallóban pedig ismét vígan lobogott a tűz. Csak állt, és nézte meztelen testemet, majd lassan, nagyon lassan fölém hajolt, megcsókolta a mellemet. Keze végigsimított a bordáimon, majd a hasamon. Folyamatosan remegtem.

Meghalok. Nem bírom. Túlterheltem magam. A szárnyaim kiszakadnak a helyükről... Irtózatos erőt ad az emberfelettinek a vágy... vagy szerelem? Bezuhanok a szobába, eltüntetem megfáradt szárnyaim. Leroskadok az ágyra, a hátamra fordulok, és ismét csak nézem őt. Gyönyörű. Nem ismertem eddig, mi az az érzés, amit az emberek csak így neveznek: vágy, de ő megtanított rá. Lassan felém lép, lefekszik, mellkasomra hajtja a fejét. Ismét érzem, hogy felgyorsul a szívverésem. Most, hogy ezeknek végük, meggondolják majd, küldjenek e még utánam lényeket. Tudják, hogy túl erős vagyok, tudják, hogy nem egy egyszerű angyal, hanem az Istenük balkeze az, amivel szemben állnak. Az, akiben rejtezik a rossz, a bűnre való hajlam, a kíváncsiság... Megnyugtatom őt, látom, ahogy fokozatosan eltűnik a félelem a szeméből. Újra megborzong. Ennyire félelmetes lennék? Vagy csak fázik? A huzat, amit a két hatalmas lyuk okozott, kioltotta a kandalló tüzét. Megcsókolom, finoman eltolom magamtól, felállok, egy-egy intéssel felújítom a falakat. Csak el kell képzelnem, mi fog történni, és megtörténik. Egyszerű. Tüzet gyújtok a kandallóban, majd felé fordulok. Nem tudok betelni a látványával. Zöld szeme, barna haja, ami épp olyan hosszú, hogy a válláig ér, gyönyörű ajkai... Lejjebb siklik a tekintetem, végig a nyakán, gyönyörű, ívelt, karcsú hattyúnyakán, le a két apró, formás mellre. Nem bírom tovább, megöl a vágy. Fölé hajolok, megcsókolom a mellét. Nyelvem kőkemény mellbimbójához ér, ismét felsóhajt. Lassan, nagyon lassan haladok fölfelé, a nyakát, arcát csókolom, ő elfordítja a fejét, összetalálkozik a szánk. Forró nyelve végigsimít az enyémen, mohón csókol, mint aki attól fél, bármelyik pillanatban köddé válhatok. Elhúzódom, és csak nézem lángoló zöld szemét. Nem érdekel, mire gondol, csak egyet akarok: Őt. Szeretni lélekkel és testtel. Ismét a mellét csókolom, borzong az érintésem alatt. A kezem végigsiklik kerek fenekén, le a combján, majd lassan, alig pár centiméterrel a térde fölött a belső combjára csúszik. Folyamatosan csókolom a testét, miközben a kezem fölfelé csúszik combja belső oldalán. Másik kezemmel még mindig a mellét kényeztetem, majd lassan végigsimítok a hasán, szeméremdombján, a másik belső combját véve célba. Nyelvem lassan vándorol, majd visszatérek hozzá, s csak csókolom, hagyom, hogy felfaljon... Bele-beleharap az ajkamba, a körme a hátamba váj... Az ajkáról indulok lefelé, a nyakát csókolom, miközben hallgatom, amint a kandalló ropogásába rövid sóhajok vegyülnek, melyek épphogy elhagyják hullámzó mellkasát, már el is tűnnek az éjszakában. Lassan, nagyon lassan járom végig táncoló nyelvemmel a mellét, majd egyre lassabban haladok lefelé... Megnyalom a köldökét, apró remegést érzek a combján, két kezem ösztönösen teszi a dolgát.... Hatalmas sóhaj hagyja el ajkát, mikor nyelvem már jóval a köldöke alatt jár. Nem gondolkodom, csak cselekszem, magamtól tudom, mit kell tennem, s ha mégsem, a teste ad útbaigazítást. Minden kérdésemre apró remegések, sóhajok, adják meg a választ... Lassan, majd egyre hevesebben csiklandozom nyelvemmel, egyre vadabbul, egyre nagyobbakat sóhajt, érzem, hogy a szíve majd kiugrik a helyéről. Két kezem folyamatosan simogatja a combját, ő, tehetetlenségében öklébe szorítja a lepedőt... Egyre gyorsabban, hevesebben csókolom, érezve, de mellőzve a tényt, hogy lángol a teste a karjaimban. Érzem, hogy mindjárt elpattan benne valami, túlságosan is hevesen mozog, nem bírja tovább. Halkan felnyög, lassan elhúzódik, majd el is fordul. Feljebb csúszok az ágyon, hátulról átkarolom. Felém fordul, megcsókol. A szája korántsem olyan forró, mint az, ahol az előbb csókoltam.... A hátamra fordít, tudomást sem véve róla, hogy még mindig rajtam a nadrág, keze a lábam közé siklik, lassan masszírozni kezd. Soha nem éreztem még ennyire halandónak magam. Soha nem gondoltam még arra, hogy szeretnék egy pillanatot örökkévalóvá varázsolni. Megfagy a kandallóban a tűz. A melege megmarad, de nem lobog tovább. Mint egy kimerevített kép... A keze most már a nadrágomban jár.
- Tüntesd el! - suttogja a fülembe, érzem, ahogy a csókja a nyakamon jár... Azonnal lefoszlik rólam a nadrág. Meztelenül fekszünk egymáson, átveti rajtam a lábát, a csípőmön ül. Lassan, előre hátra kezd mozogni. Magamhoz húzom, átölelem és megcsókolom, eközben egy pillanatra sem hagyja abba a mozgást. Meztelen testünk teljesen egybeforr, úgy érzem végem. Az emberek a mennyekhez hasonlítják ezt? Áldott tudatlanságukban nem tudják, a földön keressék a mennyet, az ehhez képest a pokol... Egy erőteljes mozdulattal a hátára fordítom, felgyorsítok. Egyre közelebb vagyunk ahhoz, amit ő az előbb már átélt... Minden izmom megfeszül, úgy érzem felrobbanok... Nem kapok levegőt, mégis, hatalmasakat sóhajtok... Egyetlen pillanatba sűrűsödik az egész idő, a vérem majd szétfeszíti a belsőmet, minden, amit eddig átéltem halhatatlanként elhalványul... Leírhatatlan érzés. Pihegve fekszünk egymás karjaiban, hallgatva a tökéletes csendet, körülvéve a megfagyott idővel, egyetlen tökéletes pillanatban. Megérte... Most már tudom, megérte fellázadni... Megtagadni a parancsát... Boldog vagyok. Csak megcsókolom, a vállamra fekteti fejét, és fekszünk meztelenül, a pattogó kandallótűznél, hallgatjuk egymás szívverését... Pihegve fekszünk egymás karjaiban, körülvéve a megfagyott idővel... Bár így lenne vége...

2006 November, kicsit felújítva.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Antonia Alessandra Atlantas
Regisztrált:
2007-01-22
Összes értékelés:
197
Időpont: 2007-11-23 12:10:51

Remek kis mű, nagyon tetszett! Gratu hozzá!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

túlparti bejegyzést írt a(z) Születésnap az erdőben című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Madárcsontú öregasszony című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Mária/Epilógus című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Mária/A tragédia című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Belső nyugalom című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Mária/Kutyából nem lesz... című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Este Pesten címmel

Magdus Melinda alkotást töltött fel Holdfény szonáta címmel a várólistára

Balog Marianna alkotást töltött fel Lehet még... címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) Boldognak lenni... című alkotáshoz

Bálint István alkotást töltött fel Ősz van címmel a várólistára

Kankalin bejegyzést írt a(z) Üzenet (őszre, virágra, szívre) című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) szégyen című alkotáshoz

Habib alkotást töltött fel MegtÉRTEM címmel a várólistára

Habib bejegyzést írt a(z) Játsz-Ma című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)