Ó perzselően égető szerelem, szívemen tomboló érzelem,
virágszirom esőben lágy nedvéből kibukó harmatcseppeken
megcsillanó kéj, vágyam ölelésedben a szenvedő végzetem,
melynek hullámzó mámor-tengere beborítja sebzett szívemet.
A hamvas tél puha selymén, vakítóan fehér szikrázó éj-fény,
vad szerelmem zálogaként tekereg a tűnő láthatár peremén,
s oly szenvedélyt perzsel fel az égre, mely tüzessé festi kékjét.
s édesen karjaid közé bújva, szívem apró melegséget remél.
Ó perzselően égető szerelem! Óhajtalak! Lángod érintse testemet,
ne dobj a parázsló hamuba, bűnösként is adj még izzó meleget.