Mint űzött vad,,téped szét a gallyakat
Inalsz előre, de látod már , hogy a vége dőre
Átugrálsz a csapdákon, szemed horizontja szétterül a tájon

Mialatt rohansz, ezer kép mint prizma szórja az emlékeket
Sok a vörös, ez eltolódás...lehet, hogy múltam örök?
Inak szakadnak, izom fájdul, akarat az hol van???

Lehet bárhol, csak itt nincs, mert a menedék még nem int
Elérni a célt hogy lehet?, ha nincs?
A vágta a végcél, szemed talizmánja, őrült rohanása

Közbeavatkoznál, hogy ez ne legyen így, de messze van a híd
A tempó amit diktálsz, szíved végső szenvedése
Te sem akarnád, hogy így legyen vége

És csak amid maradt, két kezedet emeled az égre...
Miért ítélt az élet engem szenvedésre?