HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 9

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47182

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2007-11-28

Anyuka és a szellemek 20.

X.






Így és így sodródott Bubu egyre közelebb ahhoz a lelki közösséghez, aminek Főrend volt a mentora és tudós vezetője. Hátat fordított a fizikális világnak, becsukta a szemét, betapasztotta a fülét, figyelmét a dimenzionális lét megértésére irányította. A szellem titokzatos kérdései mindig vonzották, passzivitása most kielégülésre nyert a szférákon túli valóság kacskaringós ösvényein barangolva. Bubu persze Bubu volt, érzelmek ritkán tükröződtek nyájas, szakállas képén, és, ha véleményét kérdezték, a legtöbbször csak dünnyögött valami nem odavalót és pukkantott a fenekével.
A társaság, üléseit a Diákszálló alacsony-mennyezetű társalgójában tartotta, éjfél után, amikor a Híradónak vége lett, a készüléket kikapcsolták és a hallgatók elmentek aludni.
Tizenketten ülték körbe az egyszerű asztalt. Ott volt Szűz.urva, Tenyészállat, Nagy Szerszám, Kismuszkulusz, Kolczonay és mások, és ott volt TOTÓ, az egyetlen másodéves. Leoltották a villanyt és Főrend mormoló felszólítására magukba mélyedtek. Meg kellett találniuk az első szintet a tudat alatt és ez időbe tellett. Ketyegett a falióra, hulltak, peregtek lefelé a percek...
Végre valaki felegyenesedett görnyedt tartásából és megszólalt:
"A lekváros derelye hajnalszínű belső felületén fehér hangyák futkároznak."
Szabály volt, hogy az első felötlő gondolatot ki kellett mondani, bármi bugyutának hangozzék is.
Főrend bólogatott.
-Látom én is.
Polémia indult, kik lehetnek a hangyák, mit keresnek a derelye belsejében, s az egésznek milyen mondanivalója van a lelki közösség számára.
Szűz.urva úgy vélekedett, a hangyáknak nincs értelme, javasolta, lapozzanak tovább, de lehurrogták Szűz.urvát.
TOTÓ szólalt meg, hangja zajongó kétségei közül tört utat.
-A hangyák mi magunk vagyunk, a derelye pedig a dimenzió. Átjutottunk a falon...azt hiszem.

Főrend toppantott a lábával az asztal alatt. TOTÓ-nak voltaképpen nem lett volna szabad szólnia, TOTÓ nem volt még beavatva, ő csak megfigyelőként lehetett jelen. A magas méltóság azonban most kivételt tett. Várakozás teljesen nézett végig a csoporton, ki észrevételezi vajon TOTÓ magyarázatát?
A vita kibontakozott. Kolczonay szólt hozzá, majd Muszkulusz. Zengő Gyula az állát támasztotta, meditált. Az észlelés szintjéről lassacskán eljutottak a tudás szintjére. Ezen a szinten már képesek voltak a dolgok belső lényegét megragadni, belátni a színfalak mögé. Bubu úgy érezte a világegyetem végtelenje kitárulkozik előtte és lelkendezett, mert megértette az összefüggéseket: az égbolt, a csillagok akár csak a legparányibb részecskék egy akaratra mozdultak, egy akaratnak engedelmeskedtek. Bubu eljutott a Teremtő Lényhez, akiben nem hitt és a többiek is idáig jutottak, mire kukorékolt a kakas.
-Egy kérdés azonban még megválaszolatlan maradt, -horkantott fel álmosan Főrend, a kókadozó Kolczonay mellett, -mi az ember szerepe ebben a rendezett világban? Teremtő erő ős is, mint Isten, vagy csak a gombokat nyomogatja?
A tizenkettek nem válaszoltak, a beste szárnyas rekedt rivalgása visszahozta őket a dimenzióból a való életbe.
-Tegyük el ezt a kérdést a következő összejövetelre -mondta fáradt mosollyal az ajkán Főrend és nyögve felállt. -Azt hiszem, végigalszom a délelőttöt a hizlaldában.

Bubu is álmos volt, talán álmosabb is, mint Főrend, hiszen nagyobb darab ember volt, de erőt vett magán és Kukához sietett. Kuka akkor ébredezett, a nadrágját húzta éppen félálomban, a vaságy szélén görnyedve, a tehenészetbe készülődött, fejni.
Egyetlen szó nélkül hallgatta végig Bubu lelkendező szavait, nem mondott sem igent, sem nemet az unszolásra: no, akkor eljössz-e, -csak a vállát vonta meg, amit vehetett Bubu így is, úgy is.
A tehén tőgye előtt kucorogva az apró, háromlábú fejőszéken azonban eszébe jutott mindaz, amit Bubu az előző éjszakáról mesélt és elhatározta magában, igenis elfogadja a meghívást és elmegy a tizenkettek következő összejövetelére. Talán titokban abban bízott, hogy a tudat alatti dimenziókban sikerül végre megértenie azokat a kérdéseket, amelyekre olyan hosszú idő óta hasztalanul kereste a választ a sikertelen szellemidézéseken és Anyuka meddő álomfejtésein.
Rózsika bőgött és nem adott tejet, és amikor Kuka erőteljesebben kezdte rángatni a csecset, egy kecses ívű mozdulattal felrúgta a sajtárt és a fiút, a háromlábú ülőkével. Szép Piroska nevetett a Kuka melletti állásban, karcsú erős keze, kemény ujjai fel, alá siklottak az állat ruganyos rózsaszínű bőrén, surrogva csordult a sajtárba Piroska keze alól a tej. A déli pihenőben a Népbolt előtt üldögéltek egy farönkön, Bubu, Kuka, Szép Piroska, Kővári Lili és Anyuka. Sört ittak üvegből és az eget nézték, mert olyan furcsa volt az ég.

-Vihar lesz, -mondta Anyuka, s felmutatott a gyülekező felhőkre.
A sötét tornyok alatt magányos nagy madár keringett, héja lehetett. A körök egyre közeledtek, a kotlós észrevette az égi ragadozót és kétségbeesett kotyogással közelebb hívta a kiscsirkéket.
-Nem akarom, hogy elvigye a csibét a héja, -suttogta Anyuka.
A madár ebben a pillanatban szárnyait összehúzva zuhanni kezdett.
Anyuka az égre függesztette szemét, ajkai mozogtak.
A kis pont egyre növekedett, sötéten zuhanó felhő csapott le az udvarra.
Egy elkésett kiscsibe futott a kotlós felé. Koty, koty, koty, hívta tyúkanyó.
A héja kinyitotta a szárnyát, hogy lefékezze magát. Karmait előre meresztette.
Bubu tudta, ezek a karmok a következő pillanatban elkapják a kiscsirkét, s a magasba ragadják.
Anyuka mondott valamit, senki nem értette, mit.
A zuhanó nagy madár most megállt a levegőben, s karnyújtásnyira a földtől állóképpé merevedett. Egy pillanat volt az egész. A kiscsirke befutott a tyúk kiterjesztett szárnya alá, s egy ember vasvillával a kezében előre lendült az épület sarka mellől.
Szemhunyásnyi ideig tartott csak. Senki nem vette észre Bubun kívül, talán csak a Kuka. Bubu a barátjára nézett, döbbent képpel ült Kuka a rönkön, keze megállt félúton a szája felé a sörösüveggel.
Megmozdult a kép. Az ember a vasvillával kifutott az árnyékból a napra. A héja elrepült. A tyúk eltotyogott kicsinyeivel. Kuka felemelte az üveget, és ivott belőle.
Bubu egy rímet keresgélt, ami ráillett volna a helyzetre, de nem jutott az eszébe semmi.
Felállt Anyuka. Halál-sápadt volt az arca. Megtántorodott, mintha minden erejét elvesztette volna.
-Gyerekek! -kiáltotta mély hangon. Úgy megijedtem, de úgy!!

A héjás kaland felrázta Bubut, átalakította. Elkezdte komolyan venni a természetfeletti jelenségekkel foglalkozó tudományokat. Bebumlizott a vicinálissal a közeli kisvárosba, ivott a teljesen kihalt Fő téren az árkádok alatt egy nagy korsó sört, elnyalt egy nagy adag fagylaltot, majd bevette magát a könyvesboltba és megvásárolt három, az okkult tudományokkal foglalkozó könyvet. Elhatározta, addig nem megy el a szeánszba, amíg el nem olvassa mind a hármat. Ígéretéről később elfeledkezett és mégis elment a következő pénteken, anélkül, hogy egyet is elolvasott volna. Ezen a napon kellemes meglepetés érte, Kuka is ott volt a társaságban, szorongva, de méltóságteljes képpel ült Kolczonay elárvult székén. A java azonban csak most következett. Még az észlelés első szintjéig sem jutottak el, nyílt az ajtó és Anyuka lépett be a társalgóba. Többen pisszegtek, Főrend azonban előzékeny mozdulattal betessékelte a lányt és hellyel kínálta. Nagy, nagy csend lett, ahogy Anyuka leült. Mindenki tudta róla, hogy boszorkány, titokban suttogták a háta mögött. Csodás tettei legendává dagadtak, borzongva mesélték egymásnak boros éjszakákon. Bubu Kukához hajolt és a fülébe súgta: a transzcendentális létről ő többet tudna mesélni nekünk, mint Főrend, vagy a könyvek, nem gondolja Nagyságod?
Kuka komoly képpel bólintott, ő többet tudott már erről.
Eljutottak az első szintig, aztán a másodikig. Mélyebbre egyenlőre nem merészkedtek, a második szint is éppen eléggé hátborzongató volt. A második szinten lehetett beszélgetni a Hangokkal, a jelölt itt már elhagyta földi béklyóit, a szellemvilágban járt. Kuka küszködött, hogy elérje ezt a szintet, le-le merült egy-egy pillanatra, de valami ismeretlen erő mindig visszalökte. A fiú Anyukára nézett, Anyuka szeme fénylett a sötétben, melegség-hullámok áradtak ebből a szempárból, fenntartották. Bubu semmit nem értett az egészből, neki sikerült elmerülnie, olyannyira, hogy nemes feje a mellére esett és elaludt. Az álom szálldosó sötétjében szellemalakok vették körül és ő szabadon társalgott a világ dolgairól a dimenzionális lényekkel. Nem érzékelte, Kuka és Anyuka mikor hagyták ott a szeánszot. Utazott a csillagok között, és boldog volt.

Kővári Lili minden fegyverét bevetette ezekben a napokban, hogy Bubut elszédítse. Kemény fába vágta fejszéjét, ezzel az erővel egy ezer tonnás szikla-tömb elmozdításába is belekezdhetett volna. A falu főutcáján kivillantott csábmosoly a nyitányát jelentette a hadműveletnek. Ettől a naptól fogva Bubu sehol nem volt biztonságban Ámor nyilaival szemben, sem az irodában, a könyvelés számoszlopai között, sem pedig a sertéstelep óljaiban, és legkevésbé nem a tágas, vadvirágos mezőn, ahová gyomot gyűjteni mentek egy nap.
-Mi ez itten? -hajolt le a lány egy gyönyörű lila virágért. -Meg tudnád határozni nekem? Blúza szétnyílt elől, ahogy lehajolt, bepillantást engedve a mennyországba. Felegyenesedett, oda nyújtotta a virágot Bubunak, keze hozzáért Bubu kezéhez.
-Lássuk csak! A nagy tohonya kinyitotta a növényhatározót, lapozott benne. -Libatopp, -mondta bizonytalanul. -Nem. Várj egy kicsit.
Lilit nagyon érdekelték a gyomok, s hogy jobban lássa a képet, közelebb lépett Bubuhoz, egészen közel, melle szelíd halma a fiú karjához nyomódott.
-Muta', had látom!
Rátette a kezét Bubu kezére, ujját az ábrára illesztette. -Ez az! Itt van. Mi is a latin neve?
Véres Elek közeledett, a pásztortáska tokos szárát lengette feléjük.
Illett volna észrevenni, látszott rajta, kérdezni akar valamit, Lili azonban nem foglalkozott Elekkel, s egy jottányit sem tágított Bubu mellől.
-Megismeritek? -dugta az orruk alá erőszakosan a növényt Elek.
-Persze! -vágta rá kurtán a lány. Capsula bursa pastoris. Magyarul pásztortáska. Mi a fenét akarsz vele?
-Levagdosom róla a táskákat, -vihogott Elek, -s odaviszem a Telekdessyhez, felismeri-e?

Követték Eleket, kíváncsiak voltak, mi sül ki ebből. A növénytan tanszék agg professzora hallgatók gyűrűjében az árokparton állt. Az árok keresztül szelte a mezőséget, két oldala tarkállott a szép, színes virágoktól. A pipacs szemtelen vöröse, a gólyahír szelíd sárga bája, a kankalin gőgös kékje fénylett, hullámzott körben.
Utat vágtak előre, be a gyűrű belsejébe, ahol Telegdessy megtört alakja hajlongott. A tanár letépett egy gyomnövényt felemelte, körbe mutatta.
-Nos, hölgyeim és uraim, meg-e tudná mondani valaki önök közül, micsoda ez?
Összenéztek, rázták a fejüket. A kis virág szirmai fehérek voltak, bévül azonban, középen sárga pötty ékeskedett.
-És ez mi, professzor úr?!
Véres Elek odaállt Telegdessy elé, felmutatta a díszeitől megfosztott pásztortáska csupasz szárát. -Képtelenek voltunk meghatározni, professzor úr pedig nagyon hasonlít valamire. Ez véresen komoly...
A professzor megnézte a növényt Elek kezében. Arca lángba borult. Felcsattant:
-Kikérem magamnak ezt a pimaszságot, megértette?!
Hátat fordított és úgy otthagyta az első éveseket, mint Szent Pál az oláhokat.
Jó ideig nem szólt senki, aztán Elek vihogni kezdett. -Ez véresen komoly, becsszavamra mondom, ez véresen komoly.

Próbálkozott Lili verbálisan is.
Az istállóktól mendegéltek befelé estelenden laza csoportokban.
A lány Bubu mellé sündörgött. A nagy melák óvatosan kerülgette a kecsketövis szúrós bokrait.
-Szerbusz Bubu, -mondta Kővári Lili és lesütötte a szemét.
-Szerbusz, -válaszolta elfogódottan Bubu.
-Nagyon el vagy gondolkodva, -kezdte újra a lány.
-Igen, mert izé...szóval...izé..., -mondta Bubu. -Olyan konfúzus.
-Csak nem-e bánt valami? -kérdezte a Lili.
-Nem bánt-e valami, -javította ki Bubu.
-Nem bánt-e valami, -helyesbített a lány nevetve. -Bubu te egy született nyelvész vagy! Nos?
-Hát ..izé...mit is mondjak, -esdekelt Bubu.

Magányos gólya szállt le nem messze tőlük a zsombékra, egy ideig szemmel tartották, aztán a hosszú csőrű nagy madár eltűnt a nádasban.

-Csak nem valami szerelmi ügy? -A lány nem adta fel.
Bubu a fejét rázta. -Nem, á, dehogyis.
Lili kivárt néhány pillanatot, Bubu arcát fürkészte.
-Voltál már szerelmes?
A tohonya elvörösödött.
-Izé...hogy is mondjam...
-Voltál, vagy nem?
-Hát, tudod, az a helyzet, hogy egyáltalán...izé... szóval azt akarom mondani...nehéz az ilyesmit analizálni...és hát....hogy is mondjam, szóval érted.
-Értem, -mondta Lili és felnevetett kacéran. -És, mondd csak, ha egyszer egy lány azt mondaná neked, gyere, te mit válaszolnál?
-Mit? -Bubu megigazította orrán az okulárét. -Az attól függ.
-Mitől függ, Bubu?
-Attól...-a kövér fiú habozott -attól, hogy milyen messzire kellene menni!

Bubu persze nem volt ostoba, Bubu átlátott a szitán.
-Szeret, -mondta magában, amikor hazaértek és a gyönyörtől nyögve elhevert a vaságyon. -Szeret engem a Lili, íme, megvan rá az ékes bizonyíték.
Mélyen aludt ezen az éjszakán, álmát nem zavarták meg szellem-alakok a dimenzióból, nem hallotta a tanyasi ebek vad csaholását és a kakas kukorékolását hajnalban.
Este a presszóban üldögéltek a csoporttársakkal. A zene szünetében TOTÓ a sarokban álló régi zongorához settenkedett, és egy óvatlan pillanatban leült a forgószékre. Felnyitotta a fedelet, ujjai végigsiklottak a billentyűkön. Csönd lett a füstös kis helyiségben, tapintható csönd.
TOTÓ játszott és énekelt hozzá:

"Újmajori tájak Isten veletek. Répa, répa, cukorrépa. Nem kell nékem a napi kilenc forint, ha csókra vár a babám szája. Kovács Papi, a guta meg ne üssön, Kovács Papi, te aranyember"

A közönség tapsolt és éljenzett és visszakövetelték TOTÓ-t.
Lili közöttük ült a kétes tisztaságú kicsi asztalnál, Kuka átölelte jobb felől, és Bubu, átölelte bal felől. TOTÓ klimpírozott, minden úgy volt, ahogy régen.
-Lovag, -mondta Lili Kukának, -úgy becsíptem, de úgy!
És ekkor, a muzsika szállongó hangjai mellett, alkohol-gőzben dohányfüstben, Bubunak különös ötlete támadt.
-Menjünk autóstoppolni, -kiáltott fel az ő lelkendező csupa-szív módján. -Menjünk most. Te, Anyuka, a Lili és én!

"Újmajori tájak, Isten veletek" -szállt a nóta a zongora felől. "Répa, répa cukorrépa. Nem kell nékem a napi kilenc forint, ha csókra vár a babám szája"

Egész éjszaka egy kivénhedt csotrogány platóján zötykölődtek. A teherautó harmadrendű utakon döcögött végig, vasúti sorompóknál várakozott fulladozó hörgéssel. A hajnal első sugara épp, hogy áttört a sötét felhő megnyíló résén, amikor Anyuka megzörgette a vezetőfülke tetejét. A teherautó megállt a semmi közepén. Távolban nagy hegyek körvonalai látszottak.
-Gyere, -mondta Anyuka Kukának. -Valami eszembe jutott.
Leugrott a kocsiról, Kuka habozás nélkül követte.
-És, mi? -szipogott Bubu. -Velünk mi lesz?
-Majd később találkozunk! -kiáltotta fel a platóra Anyuka.

A gép megmozdult, és vastag füstöt eregetve eldöcögött.
-Lili fel se ébredt, -mormogta maga elé Kuka.
-Nem baj, -mondta Anyuka. -El van ő most Bubuval.
-Mit akartál mondani Anyuka? -kérdezte Kuka.
A lány Kuka felé fordult, vizslató tekintetet vetett feléje.
-Mielőtt elmondanám, szeretnék valamit megtudni.
-Mit?
-Azt, hogy emlékszel-e még arra az álmodra, amiben egy lányt láttál?
-Lányt láttam?
-Igen. A csatatér közepén térdepelt, úgy mondtad, előtte állt a pap.
Kuka felnevetett.
-Jaj, Anyuka! Az nem ott történt. Az később volt.
-Nem értem.
-Anyuka, a képek egymást váltották. A lányt a pappal nem a csatatéren láttam, az már egy másik jelenet.
Anyuka komoly képpel bólintott, s elindult előre, amerre a teherautó elment.
-Oké, így már minden világos.
-Miért kérded? -firtatta Kuka, s követte Anyukát az útpadkán.
.Mert, azt hiszem, tudom ki az a lány az álmodban!
Tudod ki az?!
-Azt hiszem.
Kuka megállt. Lehajolt egy kavicsért. Felvette, megnézte, aztán eldobta.
-Mondd, akkor.
-Elmondom, -suttogta Anyuka, s fáradt tekintete Kuka szemét kereste. -Elmondom, de nem most. Meg kell még bizonyosodjak. Folytatni kell az álmokat.
A fiú nyelt egyet.
-Rendben van. Nem akartam folytatni, de...na mindegy. De, figyelj ide, Anyuka. Nem akarom, hogy itt csináljuk, ezen a helyen. Olyan tré itt, meg minden. Majd, ha otthon leszünk újra, folytatjuk, jó lesz úgy?
-Jó. -Anyuka alig hallhatóan suttogta. -Jó lesz.

És gyalogoltak előre a nagy hegyek felé, arra, amerre a pirkadat vörös fénye lángolt.




Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2015-06-15 17:57:07

válasz Ylen Morisot (2015-06-13 21:24:54) üzenetére
Köszönöm, tudod Anyuka boszorkány volt!!!:)
Szenior tag
Ylen Morisot
Regisztrált:
2015-05-02
Összes értékelés:
1836
Időpont: 2015-06-13 21:24:54

A héjás jelenet NAGYON JÓ!
Ylen

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Néma csönd című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) A hősök őse az ősök hőse című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Ugrándozó című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Ugrándozó című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 2. című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Félelem címmel a várólistára

oroszlán bejegyzést írt a(z) Néma csönd című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Néma csönd című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)