HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 19

Tagok összesen: 1869

Írás összesen: 48556

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: wryanFeltöltés dátuma: 2007-11-29

Neheztelés - részlet


Már megint Ő!...Matattam a szekrény aljában, keresve valamit -, persze elfelejtettem, miért is kezdtem kotorászni -, mert kezembe akadt a fényképalbum. Már rég nem vettem elő, nem ok nélkül süllyesztettem a szekrény legmélyére, rápakolva mindenféle, mai életemre nézve fontosabb dolgok halmát. Védekezésből. Módszeresen kerültem a kapcsolatot a múlttal, a kegyetlenül lesújtó fájdalmaim forrásaival. De most itt van az ujjaim között, nem futhatok el, nem dobhatom csak úgy, nemtörődöm módon vissza rejtekhelyére, melyet most felbolydítottam. Képtelen vagyok elengedni, bár szinte éget, egyben arra kényszerít, hogy kinyissam, s lassan végigkínlódjam újra mindazt, amit ezek a fotók jelképeznek. Nem a képek fájnak, hanem a megragadott pillanatok közti idő, mely percekben, napokban, években a pokol maró savval töltött , egyre mélyebb bugyraiba zuhanva tengődtem kiszolgáltatott magányomban...

Kiviszem magammal a konyhába -, közben készítenem kell az ebédet, két éhes száj hamarosan követeli a mai betevőjét -, az asztal, a munkapult tele az előkészített hozzávalókkal. Hová is tegyem? Félretolom a lisztes dobozt, cigim a hűtőre, csészém a mosogatóba...na, így már elfér. A vagdaltra ráfér még egy kis érés a fűszerekkel, ízletesebb lesz. Még egy csésze kávét töltök magamnak, cigarettára gyújtok, közben kevergetem a feketét... Szertartás. Arra való, hogy minél távolabbra toljuk ki a csúcspontot, mely mellékes, hogy jó, vagy rossz, egy bizonyos, utána sok minden megváltozik bennünk, még ha átmenetileg is. Túl sokáig viszont nem nyújtható az előkészület, pedig gyakorta mennyire szeretnénk. A tettre hívás parancsoló kényszere előbb-utóbb felülkerekedik.

Leülök az albumhoz, tétován nyitom ki, lassan. Az emlékek kíméletlenül megrohannak. Egy-egy villanásnyi észlelet csupán a kép maga, mögüle azonban megannyi ködből előkúszó, mozgó, színes és hangos film nyűgöz le hangulataival, illatokkal-ízekkel-érzetekkel kevert epizódjaival.
Nagymama a lágy, bölcsen jóságos tekintetével. Az élet apró szépségeire ő hívta fel a figyelmem, vég nélkül mesélt és tanított, olyan értékek meglátására vezetett rá, mint azóta is senki más. Minden tevékenység többrétegű felfogására késztetett, a praktikumra, a célra és a tett élvezetére egyben. Nagyon szerettem vele lenni, ő sosem éreztette velem, hogy kicsi vagyok és esetlen, mindig volt ideje és türelme kivárni, hogy valamit megértsek vagy megtegyek. Mély hálával adózom emlékének...

Felpattanok a székről, lekapcsolom a rizs alatt a tűzhelyet, lehalkítom a televíziót, bár nem hallani semmit belőle, a fürdőben harsány dobolással pattog a mosógép centrifugálás ürügyén. Hamarosan teregetnem kell. Lám, milyen megkönnyebbüléssel tölt el, hogy néha elszakadhatok az emlékezéstől. Valójában képtelenség, csak áltatom magam, hiszen pandora szelencéje már nyitva, nincs visszaút.

Két kicsi lány mosolyog rám a következő felvételről, húgom és én, négy és nyolc évesek voltunk itt. Mosolygok, mert muszáj, pedig erre csak "Zsunak" volt oka. Imádott fényképezkedni, pózolni, szép ruhákban feszíteni, nem csak, mert szép volt, s ez önmagában is kielégülés egy kislány számára, hanem mert áradoztak róla a felnőttek, hogy milyen bájos, édes...Huh! Én ki nem állhattam az ilyen zajos, puccos felhajtásokat, a kötelező mosolygást, mely sokszor úgy éreztem, szinte vicsorgásba fajul. Sokszor rám is pirítottak, hogy ne vágjak már olyan képet, mintha vackorba haraptam volna. Hogy mosolyoghattam volna önfeledten, mikor a húgomat körbeajnározták, engem meg állandóan piszkáltak, noszogattak, kritizáltak. Sokszor úgy éreztem, csak a terhükre vagyok, s talán jobban éreznék ők is magukat, ha nem lennék...Ez az érzés különösen azóta kerített hatalmába, mióta Zsu születésével mindenkit önmaga köré gyűjtött, s folyamatosan maga mellett tartott. Sosem éreztem igazi meleget, megnyugtató támaszt anyámban, de az a kevés is, amit nekem juttatott önmagából, Zsu megérkeztekor szinte nyomtalanul tűnt el az életemből...
Sokat tépelődöm azóta is azon, miért ily' elhagyatottan, szinte árván kellett felnőnöm, a figyelem melengető sugarától eltakartan, önmagamba, komor, sötét gondolataimba zártan mindig. A kor persze meghozza a maga megértési fokozatát, akarva akaratlanul elértek féltve őrzött titkok családom múltjáról, így utólag megmagyarázhatóak a történések, de ez nem veszi el az élét a hiány fájdalmának. Hiába tudom, hogy rosszkor akartam érkezni szüleim életébe, s egy nem kívánt terhesség egy nőnek mekkora átok, ez nem enyhíti az egész létemen átvonuló vád érzését környezetem iránt, legfőképp azok iránt nem, akik azt a keveset is elvették tőlem, ami alanyi jogon járt volna nekem is, mint kisgyereknek. Soha nem éreztem az igazi szeretet édes ízét, azt a gyermeki lét számára nélkülözhetetlen biztonságot és védettséget, amit a többi gyerek kapott. Ettől picinek és jelentéktelennek láttam magam, nem kaptam ösztönzést, hogy határozottan lépkedjek utamon, így minden lépésnél elbizonytalanodtam. Nem volt mibe kapaszkodnom, ha elvesztettem egyensúlyom, ha megcsalt a szemem, s mindezek tetőzésére a kritikák egyre erőtlenebbé és ügyetlenebbé tettek. Bukdácsoltam, botladoztam egy sötét erdőben, s rettegtem, mikor tör rám valami veszedelem. Még kiáltanom sem volt érdemes, mert senki nem hallotta volna meg...
Ez az alapérzés máig bennem él, nem volt, ami vagy aki feloldja, súlyosbító körülmény viszont annál több. Gyermekkoromból hozott túlérzékenységem megakadályozott abban, hogy bármit is könnyedén vegyek. Minden felém kinyújtott kézen karmokat véltem látni, minden mosoly mögött az ellenség vicsorát, minden jó szóban a hátsó szándékot. Önmagamra utaltságomban kifejlesztettem egy védekező-mechanizmust a külvilággal szemben, egy masszív, áttörhetetlen falat, mely a biztonság illúzióját kölcsönözte nekem. Csalódásaim, veszteségeim mind-mind e fal vastagsága miatt alakultak ki, ma már tudom. Bár, ha visszamehetnék, és újra kezdeném, akkor sem tudom, mit tennék másként.
Miért?! Miért ez az én sors-keresztem? Mit vétettem a világ ellen, hogy ekkora büntetés terhét kell cipelnem mindhalálig? Gyakran annyira értelmetlennek tűnik ez az egész küszködősdi, a szélmalomharc, hogy legszívesebben véget vetnék neki. De tudom, hogy nem tehetem, vállaltam valamit, ami elől nincs menekvés, semmilyen. Csak tudnám pontosan, mi az! Lesz-e elég erőm végigcsinálni, talán még kicsit jól is?...

Feleszméltem gondolataimból, csönd volt. Lejárt a mosógép, teregethettem. A mellemre telepedett súlyt igyekeztem egy kis aktív tevékenységgel enyhíteni. Felálltam, a konyha szanaszét, felpillantottam az órára, s elfogott a méreg. Későre járt, ebéd sehol, én meg csak ücsörögtem bajaimon keseregve, miközben a fiúk hamarosan korgó gyomorral nyomulnak be a konyhába. Leszidtam magam felelőtlenségemért, hogy saját nyavalygásaim miatt érzéketlenné válok szeretteim igényei iránt, s cikázni kezdtem a lakásban, mint egy gyorsított film szereplője. Megbotlottam a küszöbben, nekiütődtem az ajtófélfának, belerúgtam az asztal lábába úgy, hogy alig bírtam menni, beejtettem a pulóvert a kádba... Negyedórás szerencsétlenkedéssel fűszerezett munka után kifulladva rogytam a konyhai székre. Rágyújtottam. Fájtak a tagjaim, s sajgott a mellem, ott belül. Szándékosan féloldalasan ültem a székre, hogy ne lássak rá egykönnyen az albumra, de vonzotta a tekintetem, húzott maga felé elháríthatatlan erővel. Szerencsémre, győzött a kötelességtudat, feltápászkodtam, s nekiláttam a vagdaltak formázásának és sütésének...

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
wryan
Regisztrált:
2007-02-22
Összes értékelés:
726
Időpont: 2007-12-01 11:12:06

válasz Rozán Eszter (2007-11-30 09:47:20) üzenetére
Kedves Rozália!
Nagy örömömre szolgál, hogy jónak ítéled ezt az írásomat is, hiszen egy életrajz megírására kért fel egyik kedves ismerősöm, s az ő életébe való belehelyezkedés kísérlete ez a kis részlet, melynek folytatása attól is füdgg, mennyire hiteles, amit kifejezni akarunk vele. Így teszteljük, véleményetek, hozzászólásaitok tükrében.
Köszönöm!
Szeretettel: Ria
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7466
Időpont: 2007-11-30 09:47:20

Szia!
Nagyon tetszik ez az írásod is, mely valójában egy önvallomás. Nem lehet könnyű egy nem várt kisgyerek élete, az bizony egész életére kihat. Jó megfogalmazásban tártad elénk a vergődő lélek gyötrődéseit.
Szeretettel: Rozália

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

hundido bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 5. rész című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 4. rész című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 5. rész című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 4. rész című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Virtuális valóság VII. rész című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Virtuális valóság VI. rész című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Virtuális valóság V. rész című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel semmi vers címmel a várólistára

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Örömök és Ürömök című alkotáshoz

Pecás alkotást töltött fel Közelgő szüret elé címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)