Ott állok egy panelház előtt.

November vége, hajnali három...

A város halott.

Te is ott vagy, kilenc emelettel

feljebb - megközelíthetetlen,

forró, kék szférák között,

egy tornádó örvényeinek

magaslatán, hová nincs felfelé

vezető út...

Kalapom a szemembe húzom,

fekete kabát, így még árnyszerűbbnek

tűnök - valami gótikus krimi

rossz, már-már magát parodizáló

remake-je. Elhúz egy rendőrautó...
Értem jöttek - de nem, hisz nem

bűnöző vagy kósza árny vagyok,

csak egy bolond, még mindig

szerelmes diák. Nem visznek el,

ez nem film...

Ott állok. Egy panelház szürke

három dimenziójának árnyékában.

Hajnali három, sötét.

És a képsor sem úgy zárul,

ahogy a filmekben szokott.

A nap már nem kel fel soha,

a téli farkasordító hideg örök

marad, a város halott, és te

sem jössz le többé kilenc

emelet magasságból, hogy átölelj...