HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 14

Tagok összesen: 1850

Írás összesen: 47288

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

black eagle
2018-12-05 00:56:22

Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: ArmandFeltöltés dátuma: 2007-12-03

Előléptetések

Csak feküdtek egymás karjaiban, azon a régen megszokott ágyon... Három év. Ennyi volt mögöttük. Peter és Kate, a fiú 19 éves, a lány 18. Mindketten egyetemre jártak, Kate elsőéves volt, Peter másodéves, két különböző szakra, két különböző iskolába, mégis, amennyire az iskola engedte, együtt töltötték az idejüket. Szerették egymást, szerelmesek voltak még így, három év után is. Annyi mindenen voltak túl, hogy már el sem tudták képzelni, mi állhatna közéjük. Peter érezte a lány hajának illatát, érezte a fejét mellkasán, és nem akart mást, csak azt, hogy ez továbbra is így maradjon.
- Szeretlek - suttogta. Nem is várt választ, úgy gondolta, Kate már elaludt mellette. Csak jól esett újra kimondani.
- Én is szeretlek - meglepte, hogy Kate még ébren van. Elmosolyodott, lehunyta a szemét, és rövidesen már aludt is.

Napok teltek el, és semmi nem változott. Boldogok voltak. Peter épp egy esszén dolgozott másnapra, mikor Jamie, az édesanyja hazaért. Az arca ragyogott, ritka volt, hogy ilyen boldognak látta.
- Mi történt, anya?
- Nem találod ki, mi történt ma velem - lépett oda fiához a negyvenes asszony, és ölelte át - előléptettek!
- Az igen, gratulálok! - ünnepélyesen kezet ráztak, majd ismét átölelték egymást - És, ez mi minden jót takar?
- Fizetésemelés, céges autó, ház...
- Ház? New York közepén? - Jamie arca egészen elkomorodott...
- Sajnos az állással együtt egy költözés is együtt jár...
- Na, hova? Jersey? Vagy valamelyik külsőbb kerület?
- Nem, Peter. Californiába - Peter összeomlott. Nem tudta, mit tegyen. Nem akarta megbántani az anyját, évek óta először látta boldognak, nem volt könnyű dolga Peterrel és a testvéreivel, egyedül a nagyváros közepén. Most végre kapott egy jobban fizető, kellemesebb állást, és Peter álljon az útjába, csak mert... csak mert van egy lány, akiért az életét is eldobná? Rengeteget jelentett neki Kate. Többet, mint valaha képzelni merte volna. De azt sem képzelte volna soha, hogy így fogja elveszíteni. Nem tudta, mit kéne mondania... Se Katenek, sem az anyjának...
- Peter, ha nem akarjátok, nem költözünk...
- Nem, nem lesz baj...
- És Kate? - Jamie mindig is tudta, mennyit jelent fia számára az a lány... Rengeteget veszekedtek miatta, és Jamie gyakran féltékeny is volt, úgy érezte, a fia jobban szereti a lányt, mint őt, de mindig meggyőzte magát, a kétféle szeretetet össze sem lehet hasonlítani.
- Nem lesz gond, mondtam - Peter meggyőzte magát, első a családi érdek. Kate egész jól fogadta a hírt, mikor Peter elég bátorságot szedett össze magában, hogy közölje vele. Legalábbis Peter azt hitte... Kate sem viselte kevésbé nehezen az elválást, mint Peter. Aznap egész éjjel nem aludt, nem Peter hiánya, hanem a saját gondolatai miatt... Mennyi időt töltöttek együtt, mennyit tölthettek volna még... Mi lesz velük? Vége, és kész? Valószínűleg... Peter és Kate szülei látták, mennyire megviseli őket a tudat, hogy el kell válniuk, és eldöntötték, hogy mindent megtesznek azért, hogy ez ne következhessen be... Csak egyet felejtettek el: beszélgetni.

Jamie három héttel az előléptetése után teljesen átlagos arccal, normálisan viselkedve ért haza. Peter már-már megszokásból szólt oda anyjának a modell fölül, amin épp dolgozott:
- Mi újság?
- Kurt elutazott Kaliforniába. Ma ment a gépe.
- Kurt? Nem úgy volt, hogy mi megyünk?
- Végül neki adták az állást...
- Mondd, hogy ebben nem volt benne a kezed! - Peter sejtettem, mi áll a háttérben. Anyja lemondott az állásról, csakhogy Kate és Ő együtt maradhassanak.
- Már hogy lett volna? Nem hülyültem meg!
- Szóval könyékig benne voltál! Miért csinálod ezt? Miért tolsz ki magaddal állandóan azért, hogy nekünk jobb legyen!?
- Mert nem bírom elviselni, hogy nem eszel, nem alszol, nem élsz, azért, a pocsék hangulatod mindnyájunkra kihatással van! - Jamie mindig is hirtelen haragú volt. Most is emelt hangon beszélt, pedig semmi oka nem lett volna rá.
- Anya... - Peter hangja egész halk volt, szinte nem is hallható a kés kopogása mellett. Anyja hagymát szeletelt épp.
- Mondd!
- Köszönöm!
- Tűnj a szemem elől, büdös kölyök - Jamie mosolyogva tolta le a fiút. Mindig ezt csinálta, úgy küldte el Petert a fenébe, hogy az alig várta, hogy indulhasson. Peter nem tudta eldönteni, hogy a mosoly mellett a könnyek miatta, vagy a hagyma miatt vannak...

- Peter, Peter képzeld mi történt! - Kate arca ragyogott. Peter azóta nem látta ilyen boldognak, mióta elmondta nekik, hogy Kaliforniába költöznek. Milyen boldog lesz, ha meghallja, hogy annyi a tervnek.
- Szia! Mesélj, mi történt?
- Tudod, apám hónapok óta egyre jobban teljesít a cégnél. És most kapott egy előléptetést!
- Az igen! Szólj, hogy ne felejtsek el gratulálni neki!
- De van vele egy kis bökkenő... - Kate mosolya sokat sejtető volt, viszont Petert ez egyáltalán nem dobta fel. Egyre inkább azon imádkozott, hogy ne az következzen, amire gondolt, hogy fog. Nem véletlenül volt egész életében hitbuzgó ateista.
- ...költözünk! És tudod hova? Kaliforniába! Ráadásul, ha apám jól téved, még egy városban is fogunk lakni! Hát nem csodás?
- Kate - Peter hangja legalább olyan csendes volt, mint előző délután, mikor az anyjával beszélt - Mikor költöztök?
- Két héten belül! Hamarabb ott leszünk, mint ti! - A lány nem vette észre, Peter mennyire letört - Hát nem csodás, mégis együtt maradunk, Pete!
- Nem Kate...
- Tessék?
- Anyám visszamondta az állást, hogy együtt maradhassunk. Nem költözünk.
- Ugye csak viccelsz? - Pete kijelentése teljesen elmosta az iménti boldogságot.
- Nem Kate. Anya munkatársa tegnap utazott... - Kate sírva ölelte át Petert. Csak álltak ott, együtt, és szidták a balsorsot, amiért így kitolt velük...

Két héttel később ugyanígy álltak, de most mosolyogva. Kateék háza előtt, a teherautó már előző nap elindult, hogy mire odaérnek, az is megérkezzen. Kate szülei a taxiban várták a lányt, hogy indulhassanak a reptérre. A gép délután ötkor indult. Már csak két óra, és Peternek szinte minden esélye elszáll, hogy újra lássa szerelmét. Mégis megkérdezte:
- Mikor látlak legközelebb?
- Nem tudom.
- Látlak még egyáltalán?
- Nem tudom - Peter újra átölelte a lányt, szorosan magához húzta, tudta, most teszi utoljára.
- Szeretlek - suttogta.
- Én is téged.
- Menned kell.
- Sajnálom Peter... sajnálom...
- Semmi baj. Hidd el, járok én még Kaliforniában - mosolygott rá, a lány pedig visszamosolygott. Megcsókolta Petert, majd elváltak, Peter pedig csak nézte, ahogy az autó befordul az utca végén, majd elszorult torokkal hazaindult...

- Szia Pete - anyja ma szokatlanul korán ért haza.
- Szia. Hát te?
- Hazaküldtek.
- Hogyhogy?
- Kurt miatt. Elütötte egy busz. Kómában fekszik, a cégnek viszont muszáj embert találnia a posztra. Ne haragudj Peter, de ebből már nem tudok kimászni... egy hét és költözünk... sajnálom... - Peter nem mondta el anyjának, mi történt Kate-tel. Nem akarta, hogy lelkiismeret-furdalást okozzon az asszonynak, nem akart magának lelkiismeret-furdalást okozni. Most viszont nem érdekelte senki, és semmi. Kirobbant a házból, úgy érezte felrobban, legszívesebben repült volna Kate után, az autó után, de csak rohant, rohant végig a mellékutcán, ki a sugárútra, félrelökött egy öltönyöst az út mellett parkoló taxi mellől, és bevágódott, meg sem hallva annak káromkodásait.
- A reptérre, amilyen gyorsan csak tud!
- Nyugi öcskös, megyünk!
- Egy óra, és a gép elrepült, szóval van húsz perce odaérni!
- Nyugi, ott leszünk, adj fél órát! - a taxis már rég a gázba taposott. Az óra nyolcvan mérföld per óránál járt, már kint voltak az autópályán, de Peternek ez is kevés volt. Az elsuhanó fák, a megelőzött autók, mind-mind azt az érzést növelték benne, hogy el fog késni, nem fog odaérni... a lába dobolt mint az őrült, a szíve a torkában dobogott, a mellkasa majd szét robbant. Arról is megfeledkezett, hogy valószínűleg nincs nála elég pénz ahhoz, hogy kifizesse a taxist. Amikor a reptér bejáratánál meglátta a kocsisort, azt hitte, felrobban a dühtől. Fogta, a taxishoz vágta a pénztárcáját, és kirobbant a kocsiból.
- Várjon meg a reptér előtt! Ezt itt hagyom letétnek! - majd sprintelni kezdett. Nem érdekelte a taxis válasza, csak az, hogy odaérjen időben, hogy megnyugtassa a lányt, hogy együtt lesznek, nem veszti el, hogy nincs baj, és hogy heteken belül újra találkoznak... Rohant, a tüdeje majd kiszakadt, a feje zsibbadt, a lábai mintha ólomból lettek volna, de rohant. Kikereste a táblán a Los Angeles-i járatot, amin Kate-nek tíz percen belül fent kellett lennie - a futással rengeteg időt vesztett! Rohant tovább, félrelökdösve az embereket, a ragyogó arcot látva maga előtt, ahogy Kate a nyakába ugrik, megcsókolja, és boldogan integetve száll fel a gépre... Nem találta. 23-as kapu, hol a fenében van? Nem találta... "A Los Angelesbe tartó járat utasai a 23-as kapunál fejezzék be a beszállást". Nem, Nem, NEM! Gyerünk már, ott van! Igen, ez az, ne félre azzal a rohadt csomagszállítóval, fenébe is! Keresztülugrott a csomagszállító egy üres részén, és még pont elkapta a stewardesst, mielőtt az becsukhatta volna az ajtót.
- Kate, szeretlek! - kiáltotta, amint meglátta a göndör barna hajfürtöket a folyosóban. Ha öt másodperccel később érkezik, vége... Nem érte volna utol...
- Pete! Mit keresel te itt? - Kate teljesen megdöbbent. Már-már meggyőzte magát, hogy megnyugodjon, erre Peter előkerült...
- Szeretlek! Szeretlek! - csak ölelte, és csókolta a lányt, nem is akart igazán mást.
- Tudom, de miért vagy itt!? - Nem értett semmit, fájt az elválás, azt hitte túl van a búcsún. Miért kell újra eljátszani!?
- Megyek utánad! Anyám munkatársát baleset érte, most viszont már nincs más akit küldhetnének, úgyhogy anya vagy felmond, vagy elfogadja az állást! Költözünk utánatok! - Peter most robbant fel. Mindent kiadott magából, rátört az az elemi fáradtság, ami a futás közben lett úrrá rajta, de észre sem vette...
Kate nem tudott megszólalni. Azt hitte elájul, Peter mellkasába fúrta a fejét, és sírni szeretett volna, de nem tudott. Csak annyit mondott:
- Várlak. Várni foglak.
- Ott leszek. Két hét, és ott leszek veled.
- Szeretlek.
- Én is szeretlek - Kate és Peter elváltak, de immár boldogan. A biztos tudatban, hogy újra látják egymást. Peter is, és Kate is lassan hátráltak a folyosó két vége felé, egészen addig, amíg Kate el nem tűnt a folyosó végén. Pont mint az utcán, két órával ezelettőtt. Csak a hangulat volt más... Teljesen más. Peter lelkét boldog nyugalom járta át, csak várt, várt és várt... Tudta, játszva kibírja ezt a két hetet. "Szeretlek kicsim, mindig szeretni foglak. Nincs isten, ami minket elválaszthatna..." Ezekkel a gondolatokkal bámult a gép után, ami épp megkezdte a balra kanyarodást a kifutó felé. Alig néhányszáz méter választotta el őket, és tudta, csak idő kérdése, hogy a mérföldek ezrei, amik most közéjük állnak, megszűnjenek létezni. Boldog volt. Soha nem volt még ilyen boldog. A hatalmas üvegtáblákon megcsillant a ragyogó nap, Peter pedig csak azt látta, miként hajlik el a nemrég még a repülőt a kapuval összekötő hídfolyosó a robbanás lökéshullámától, mielőtt az ezernyi üvegszilánk cafatokra szabdalta arcát.

Csak kötést érzett magán. Bódult volt, a szemét alig bírta kinyitni, így inkább nem is próbálkozott. Nem érzett mást, csak a szoros kötéseket, érezte, hogy egész testét befedik... Hallotta a televízió zaját: "A 2007. Június 17-én bekövetkezett New Yorki terrortámadás áldozatainak száma még mindig ismeretlen. A Los Angelesbe tartó járat utasai között nem akadt túlélő, a 23-as, 25-ös, 27-es és 29-es kapunál tartózkodók sérültjeinek száma ismeretlen. Sajnálatos, hogy mikor az Egyesült Államok..." Nem érdekelte tovább... Jól emlékezett. Bár ne emlékezett volna...

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Armand
Regisztrált:
2006-08-23
Összes értékelés:
130
Időpont: 2008-05-01 22:15:38

Köszönöm a hozzászólást:) Mások is mondták, hogy kicsit túl sok a bonyodalom, fordulat az egészben:) Köszi h olvastál:)
Alkotó
Regisztrált:
2007-12-09
Összes értékelés:
1984
Időpont: 2008-05-01 10:51:12

Kedves Armand!
Nagyon jó történet, remekül megírva. Azt hittem, ott vége, hogy nagy nehezen összejött a kettős költözés, már addig is eléggé bonyolítottad a szálakat, de a befejezés... nem éppen happy end:( Viszont teljességgel elképzelhető. Szóval gratulálok!
Üdv: Borostyán
Alkotó
Liz Reed
Regisztrált:
2007-01-07
Összes értékelés:
390
Időpont: 2008-01-30 12:41:26

marha jól van megírva, grat, Laci... de uhh, nagyon elképesztően durva... :S

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

oroszlán bejegyzést írt a(z) Lila fények című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Elmulasztott boldogság című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Hódolat című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Elmulasztott boldogság című alkotáshoz

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Verskényszer című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Verskényszer című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A lovag címmel a várólistára

black eagle bejegyzést írt a(z) A végtelen ott rejlik... című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Talált vers című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Elmulasztott boldogság című alkotáshoz

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Vigyázz Apára! Rádbízom. című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)