HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 14

Tagok összesen: 1885

Írás összesen: 49090

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

hundido
2019-11-18 06:12:12

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: sleepwellFeltöltés dátuma: 2007-12-06

Csodáim....VI. Egy Igaz Barát

- Megérkeztünk! - szólt a sofőr halkan, majd leállította a motort és némán nézett ki a szélvédőn. Régóta dolgozik a cégnél, szinte minden rezzenését ismeri a nőnek - tudta, most valami nincs rendben, hallgatnia kell. A finom parfümillat átjárta az autót.

- Kellemes nagyon - gondolta - bárcsak megvehetném én is a feleségemnek - sóhajtott és hátra dőlt.
- Zenét? - kérdezte kis idő múlva halkan.
- Nem, köszönöm István! Inkább most csendre vágyom, korán érkeztünk, itt maradnék picit még a kocsiban - hangja elcsukló volt, erőtlen - a selyemsálát arca elé húzta, s lecsukta szempilláit. Szép sminkje sem takarta el a mély bánat körvonalait az arcán.

Hosszú percek teltek el, a homokszemek tompán peregtek, a sötétség egyre nagyobb fátylat borított az autóra. Némán ültek, a sofőr tudta, most nem kell sem szó, sem hang, sem zene.

Az idő gyorsan futott előre, a mély némaságot a telefon lágy dallama törte meg, ijedten, remegő kézzel vette kezébe a készüléket, félve nézett a kijelzőre, szíve hevesebben kezdett verni, szinte érezte a nyaki ütőér pulzálását.

- Szia Anna, Rád vár a tömeg! Hol jársz? - szólt egy kellemes hang a telefon másik végén.
- Azonnal ott vagyok Péter! - s hirtelen lenyomta a gombot.
- István elkéstem! - szélsebesen kinyitotta az autó ajtaját és egy mozdulattal kipenderült, hosszú estélyi ruhája végig simította a fekete Audi oldalát. Gyors léptekkel elindult a Kastély felé. A bársonyosan hűs szellő megérintette a bőrét. Szaporábban vette a levegőt, enyhe idegesség futott át testén. Nem kívánkozott most ide. Belépett a főbejáraton, elkapott egy pezsgőt a tálcáról és felfutott az impozáns lépcsőn, a bordó bársony szőnyeg tompán süppedt lábai alatt, apró léptekkel, fürgén felfutott a lépcsőn, végéhez érve kicsit meginogott, de az ajtóban elkapta egy erős kéz.

- Végre, itt vagy! - s egy meleg barna szempár futott végig a testén.
- Nagyon csinos! - suttogta kajánul a kellemes hang, s beléptek együtt a kastély legszebb termébe, kristálycsillárok fényében úszott a tér, finom illatfelhő lebegett a levegőben. Csodálatos neobarokk bútorok misztikus eleganciát sugároztak. Sok szempár fordult feléjük üdvözlésképpen, a nő távolról hallotta a zsongást, mosolyogva, kedvesen bólintott mindenkinek vissza.

- Istenem! - sóhajtott egy nagyot! - Mennyire egyedül vagyok ebben a tömegben is! - egyre erősebben fogta a férfit, akinek erős karja biztonságot nyújtott, s elvezette a díszasztalhoz, mely barokk eleganciával volt megterítve. Fekete selyem ruhája tompán suhogott, nagyon elegáns volt, kecsesen mozgott a ruhakölteményben.

Korát meghazudtolva, még mindig nagyon csinos volt. Hasonló korú nők irigyelték is emiatt. Rengeteg időt fordított a karbantartásra. Nagyon fontos volt számára, hogy a lehető legjobbat kihozza adottságaiból. Sosem hitte volna, hogy ennyire fájó lesz tudomásul venni az idő múlását. Mindig filigrán, csinos, vékony alkatú volt, nem gondolt a korra, de egyik pillanatról a másikra hirtelen becsapott a villám, s onnantól elkezdődött a küzdelem saját magával, s az idő múlásával. A fiatalabbak nem tudják, milyen kincs van a kezükben, s milyen kegyetlen nehéz a felismerés, hogy elröppennek az évek. A lelke viszont mai napig kortalan maradt, csiszolatlan gyémántként dédelgette - legnagyobb kincse volt, de mégis ez lett a veszte. Pedig bízott benne, hogy a lélek, ha szép nem csorbulhat ki. Tévedett. Átcsapott lehetetlen túlzásokba, képtelen helyzeteteket teremtett. Ahogy az idő előrehaladt, lelke vészesen kapálódzott, s óriási hibákat követett el. Labilissá vált az érzelemvilága, ezáltal sérülékeny lett. Küzdelemre készülődött bensője, mint egy nagy csata előtt, felvértezte magát a harcra. Önmagának akarta bizonyítani a lehetetlent, hogy képes lesz győzedelmeskedni az idő múlása felett. Most még csak kóstolgatta testét az idő, de tisztában volt vele, a lavina elindult. A vészjelzők szünet nélkül hangoskodnak. Nincs menekvés. Pánikba esett s konok erőlködésbe kezdett, hogy az időt lelassítsa. Nem tudta, hogy az idő az úr! S nem lehet felette győzedelmeskedni.

A kristálypohár csilingelésére összerezzent:
- Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Emelem poharam az elmúlt év kutatási munkáinak sikerességére, szívből gratulálok minden résztvevőnek, előadónak, kutatási csoportnak! Engedjék meg, külön szeretettel köszöntsem az ONF szakmai zsűri által odaítélt, első helyezettjét a Humanoid projekt alkotó csapatát, melynek vezetője Varga Anna kutatási menedzser. Témájuk: A gyanús vizigótok, a szakmai zsűri által kiadott különdíjban részesült.

Óriási taps, éljenzés futott át a báltermen. A csapat tagjai felállva fejezték ki köszönetüket. Anna döbbenten vette észre, semmiféle örömérzése nincs.
- Elképesztő! - gondolta, teljesen hidegen hagy a siker. Ez a felismerés némi idegességgel, enyhe gyomorgörccsel társult.
- Már ez sem ad örömet - gondolta és könnyel futott tele a szeme.

A kívülállók örömkönnynek észlelték. Péter gratulált neki elsőnek, közel hajolt hozzá és bele súgta a fülébe: - Te kis okos nőci, nagyon büszke vagyok Rád! - Anna beleszippantott a megszokott Armani illatba, s halkan suttogta:
- Köszönöm Péter! - s újra könnyek szöktek a szemébe. Iszonyatos feszültséget kellett kordában tartania. Olyan gyengeség volt az egész testében, hogy majdnem összeesett, a megalázottság érzése teljesen kivette az erejét. Az emberek körülötte zsongtak, turbékoltak, nyüzsögtek, kacarásztak, egyre feszültebbé vált a bensője, alig tudott uralkodni az érzésein. Szeretne most elbújni, elfutni minden és mindenki elől. Ordítani egy óriásit, kifutni a magas hegyek közé. S leugrani a mélybe. Ez a protokoll most nagyon fárasztotta, egyre idegesebb gesztusokat engedett meg magának. Péter fürkésző szemeit állandóan érezte. A férfi a legjobb barátja volt, biztos volt benne meglátta, hogy gyötrelmekkel küszködik. Tartott is a kérdéseitől.

- Mi baj van? Nem vagy jól? - kérdezte összeráncolva homlokát.
- Fáradt vagyok, nincs semmi baj - mondta bizonytalan hangon, de nem volt meggyőző, tudta ennek a beszélgetésnek lesz folytatása.

Mosolyt erőltetve babrálta az ezüst evőeszközöket, zavartan kibontotta a textilszalvétát, s kecses mozdulattal leterítette vele ruháját, kezdett éhes lenni, reggel óta semmit nem evett, torkában szorított egy iszonyatosan fájdalmas gombóc. Megpróbál enni - eldöntötte - egyre erősebben fájt a gyomra, nagyon oda kell figyelnie a táplálkozásra orvosa tanácsa szerint - egy idő óta különös tünetei vannak. Nincs mese! Le kell erőltetnie a falatokat! Türelmetlenül nézett az ajtó felé, várva a pincérek hadát. Egyre kínosabb volt a helyzet. Mindenki fürkészve nézte fura izgatottságát. Zavarát leplezve kortyolt egyet a finom pezsgőből, de jéggé dermedt, remegő kezében megbillent a pohár és a pezsgő kilöttyent a ruhájára.

- Jaj, de ügyetlen vagyok, bocsánat! - zavartan felugrott, s gyors léptekkel elindult a mosdó felé.
Ahogy haladt le a lépcsőn a hangok egyre távolodtak, mintha egy nagy hangárban futott volna - eltompult minden, csak a fekete spanyol Arkté bőrcipőjének kopogását hallotta egyre hangosabban, majd hirtelen elsötétült a világ, s egy vöröslő fénycsóva közeledett, s egy nagyon erős hang ordította felé:

- Undorodom tőled, pusztulj az életemből! - mintha egy késsel döfték volna le úgy vágódott a falnak a mosdó előterében, megdermedve, reszketve csúszott le a hideg kőre, alig kapott levegőt az ijedtségtől. Remegett minden porcikája, közben hideg izzadságcseppek kezdték a nyakát, majd egész testét birtokba venni, s a kegyetlen hidegség belemart húsába.
- Takarodj! Te idióta! Látni sem akarlak többé! Tűnj el az utamból! - üvöltött újra a hang. S egy áramütésszerű fájdalom futott végig testén. Mely eltávolította, s újra visszavágta a jéghideg falhoz.

Befogta a fülét, de egyre erősebben üvöltött a hang, húzta le egy félelmetesen sötét, mély tömlöcbe, zuhant a kegyetlen sötétségbe. Fekete gallyak súrolták testét, próbált megkapaszkodni, de mind elhajlott, közben sebeket ejtettek rajta. Kiáltani szeretett volna, de nem jött ki hang a torkán. Csak zuhant a mélységbe, fagyos szél csapkodta hozzá hideg nyelvét. A percek óráknak tűntek, nem tudta kontrollálni az idő múlását, iszonyatosan nagy fájdalmat érzett. A mélységben fülsiketítő zúgás tépázta a dobhártyáját, ijesztő kín hasogatta darabokra szét a szívét. Arra eszmélt, hogy Péter áll felette, s beszél hozzá, de nem hallotta szavait. Kegyetlen erővel kínozta a bánat és a félelem, azt hitte, elpusztul azonnal szégyenében. Mint egy kivert kutya úgy kuporgott reszketve a jéghideg kövön. Haja fürtjei ijedten kócolódtak össze, ruhája selyme is könnyezett, a nyakában lévő ezüstlánc darabjaira hullt, némán hevert a földön. Utolsó emléke volt - ez is elhagyta.

Majd hirtelen valami puha melegséget érzett csupasz karjain, megmozdult a teste, egy kéz nyúlt felé s felsegítette a mélyből. Ölébe kapta és elindult vele, a nő úgy szorította a férfi nyakát, hogy majdnem megfojtotta.

Péter karjaiban melegséget kezdett érezni, lassan oldódott a görcs, egy kis szobácskában voltak már. Ki tudja mennyi idő telt el. A férfi nem szólt, csak ölelte. A csend emberfeletti nyugalmat teremtett. Biztonságot adott pillanatnyilag neki. Erősen, görcsösen szorította még mindig a nyakát. Mint aki soha többé nem akarja elengedni.
- Jól van! - simította végig a nő hátát - Jól van, nincs semmi baj!
- Most! Most! Most szeretnék meghalni! - gondolta, s behunyta szorosan könnyben áztatott szemeit.
- A bűnök elől nem menekülhetsz! - szólt egy belső hang, s újabb szégyenérzés futott át testén, megborzongott és ismét remegni kezdett.

Ó ez borzalom! Felismerése annak, hogy mekkorát hibázott, mily nagyot tévedett, milyen lehetetlen helyzetbe hozta magát, ez oly hatalmas súlyt helyezett a szívére, hogy majdnem kiszakadt a mellkasából. A levegővétel is nehezen ment. A kín nem engedte bejutni a tüdőbe az oxigént. A szorítás kegyetlen volt, kínzó és félelmetes. Ijedten eszmélt fel, majd hirtelen kitépte magát a férfi karjaiból.

- Hol a telefonom? - kérdezte idegesen.
- A táskádban van! - szólt a férfi higgadtan.

Anna odarohant az asztalon lévő táskához és idegesen kutatott a készülék után, majd mikor megtalálta megkönnyebbülten felsóhajtott. A férfi tekintetével kérdően fürkészte, de nem kérdezett semmit. Anna nem nézett rá, kerülte a kérdő tekintetet. Nem akart semmiféle beszélgetésbe belemenni most. Leroskadt egy másik fotelba. Fázott. Remegett. Hideg, meleg hullámok váltakozva futkostak testén, apró remegésekkel megtörve. Ez, az a tipikus reszketés volt, amit nem lehet megállítani. Összefonta karjait maga előtt, próbálta kordában tartani testét s tekintetével kiosont Pétert megkerülve az ablakon át az éjbe. Bűnösként lopakodott ki a messzeségbe. Előre-hátra mozgott a fotelben, palástolni akarta a remegést. Kitekintve a kastély ablakán, sötétséget látott, sehol egy csillag, sehol a Hold, sehol a fény, a csodák mind eltűntek. Nem tudta behatárolni hány óra lehet. Alig halható hangon megkérdezte:

- Mennyi az idő?
- Fél három - jött a szűkszavú gyors válasz

Kínos csend következett újra, egyre jobban vonult testén le-fel a libabőr. Nagyon zavarban volt a férfi előtt, tudta, hogy mondania kellene neki valami magyarázatot, de hang nem jött ki ajkain. Pedig már nagyon kikívánkozott belőle az igazság, de minden bátorsága elhagyta. Behunyta szemét, sírással küszködött. Most képtelen volt beszélni.

A férfi némán nézte, ahogyan szívet szorítóan vergődik - nem volt kellemes látvány. De azon kívül, hogy itt volt vele, többet nem tehetett. A nő nem nyílt meg, hónapok óta érzi, hogy valami nincs rendben vele. Aggódott is érte, már-már a munkája is kifogásolható lett, de nem szólt érte, sokra becsülte, azon ritka nők közé sorolta, akire felnézett. Okos volt, intelligens, s huncut humorérzékkel is meg volt áldva. Öröm volt a társaságában dolgozni. Kreatív, lelkes ötleteivel mindig elbűvölte a munkatársakat. Segített mindenkinek, egyik legjobb vezető volt az intézetben. Nem értette, mi történik vele. Most szemeláttára roppant össze ez a határozott egyéniség - teljesen kétségbeesett, mert érezte, nem egyszerű a gondja, nagyon nagy bajban van. De nem kérdezett, csak nézte. Szemét sétáltatta a nő teljes testén, tekintete arcát simogatta kedvesen - fürkészte, mi zajlik a fejecskében, mi ez a kín, mi így elbánt vele. A tompa sötétség egyre sötétebb, mélyebb árnyékot rajzolt a férfi arcára. Fájt a nő bánata neki is. Magába roskadt, a fájdalom őt is hatalmába kerítette.

Egy óra is eltelt már, mikor odalépett, s megsimította haját. Megfogta a remegő, jéggé dermedt kezeket, s nagy meleg tenyerébe temette, s elkezdte melengetni.
- Nem lesz semmi baj! Meglátod! - súgta halkan a fülébe. Felemelte a didergő testet és átkarolta.

- Minden rendben lesz! Te egy nagyszerű ember vagy! Talpra fogsz állni! Segítek!

Álltak a félhomályban, a nő a férfi karjaiba hullva - gyengén, sebzetten - teljes odaadással rábízta testét a baráti ölelésre. Átjárta szívét egy biztató melegség. Egy apró láng lobbant fel, s a barátság néma köntösben beborította fájó lelkét. Oldódott a félelem és a remegés. Felcsillant a remény sugara kinn a fekete égbolton, apró csillámaival beszórta a mindenséget. S mindez akkor sietett segítségére, mikor már azt hitte, hogy elhagyta minden és mindenki, akkor jött az Igaz Barát s kezét nyújtva, támasza lett.


(Milyen jó is lenne, ha a csoda mindig segítségünkre sietne, s kezet nyújtana...de kell hozzá egy Igaz Barát!)


Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2007-08-24
Összes értékelés:
2901
Időpont: 2008-02-27 22:29:50

válasz Borostyán (2008-02-27 10:00:05) üzenetére
Köszönöm Borostyán!:)
Alkotó
Regisztrált:
2007-12-09
Összes értékelés:
1983
Időpont: 2008-02-27 10:00:05

Kedves sleepwell!
Élmény volt olvasni a "csodá"-dat. És igenis létezik Igaz Barát, csak idő kell a megtalálásához. Sokszor csak a bajban ismerjük fel, ki is az...
Üdv: Borostyán
Alkotó
Regisztrált:
2007-08-24
Összes értékelés:
2901
Időpont: 2007-12-18 19:42:04

válasz Bödön (2007-12-18 08:38:40) üzenetére
Létezik az életben is, csak kevés van belőlük! De jól látod, lehet az írás is ilyen barát, sokat tud segíteni:) Köszönöm, hogy olvastad:)
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8479
Időpont: 2007-12-18 08:38:40

Na ja! De azt hiszem ilyen igazi barát csak az írók meséiben létezik. Sajnos. Persze ez az igazi ok, amiért írni kell!!
Szia: én
Alkotó
Regisztrált:
2007-08-24
Összes értékelés:
2901
Időpont: 2007-12-17 18:00:59

válasz Áfonya (2007-12-17 17:44:31) üzenetére
Kedves Áfonya, én már csak egy ilyen meglepetést okozó vagyok! Örülök, ha tetszett, s mégjobban annak, hogy olvasol!:) Köszönöm!:)
Alkotó
Regisztrált:
2006-12-13
Összes értékelés:
246
Időpont: 2007-12-17 17:44:31

hát jól megleptél ezzel az írással;) egész másra számítottam, de nagyon jó volt olvasni, egy igaz barát pedig nagyon nagy kincs!
Üdv: Á
Szenior tag
Gyömbér
Regisztrált:
2007-01-11
Összes értékelés:
3794
Időpont: 2007-12-08 22:34:51

Gratulálok kedves sleepwell... igen, egy igaz barát szinte mindenen átsegít...
Alkotó
Regisztrált:
2007-08-24
Összes értékelés:
2901
Időpont: 2007-12-08 15:27:36

Kedves Rozália, Colhicum, zsike és Tamás megtisztelő, hogy itt jártatok! Nagyon köszönöm a véleményeteket!
Szenior tag
zsike
Regisztrált:
2007-05-31
Összes értékelés:
1523
Időpont: 2007-12-08 11:16:15


Lenyűgöző. Hirtelen nem jut más ideillő jelző az eszembe.
Nagyszerűen élsz a költői képekkel, sodró lendületű,gyönyörű munka.
Örülök, hogy ismét Nálad jártam.
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7466
Időpont: 2007-12-07 09:57:36

Tetszik a stílusod és ahogy fogalmazol. Igen, kell egy Igaz Barát, és akkor a legnagyobb megpróbáltatásokat is el tudjuk viselni.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Semmi című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Hét főbűn II. (gula) falánkság című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Hét főbűn II. (gula) falánkság című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Hét főbűn II. (gula) falánkság című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Semmi című alkotáshoz

történetmesélő bejegyzést írt a(z) Hét főbűn II. (gula) falánkság című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Globális helyzet című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Hang-jegyes című alkotáshoz

történetmesélő bejegyzést írt a(z) Hét főbűn II. (gula) falánkság című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel A vers ABC-je = M címmel

hundido bejegyzést írt a(z) Hang-jegyes című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Hang-jegyes című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Aranyzúzmara című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Ősz és tél című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)