HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 6

Online vendég: 32

Tagok összesen: 1887

Írás összesen: 49232

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-12-11 14:20:44

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: Myrthil TillerFeltöltés dátuma: 2007-12-10

Farkastörvény - 1. fejezet

1. fejezet


- Szóval azt állítja, hogy megtalálta azt a szert, mellyel megakadályozhatná a szőr hullását az állatoknál, illetve segíthetne abban is nekik, hogy ismét meginduljon a növekedése? - kérdezte izgatottan egy kissé kopaszodó újságíró.
- Igen, pontosan azt - jött a válasz.
- És ezt az embereknél is lehet használni? Megoldható lenne vele esetleg a hajhullás problémája? Tudja, hogy a világon hány férfi és nő küzd ezzel a problémával?! Óriási segítség lenne nekik! - lelkendezett ugyanaz a publicista.
- Ahogy elnézem, inkább Önt is ez a része érdekli a kutatásnak. - mondta mosolyogva a riporter kopaszodó fejére pillantva.
A teremben halk kuncogás futott végig. Mindenki értette a finom célzást, majd ismét a fiatal doktornőre szegezték a tekintetüket. Vékony alakján csinos kosztüm feszült. Dús, barna haját szigorú kontyba tűzte fel az előadás miatt. Hangja meg-megcsuklott az izgalomtól. Mélykék szemében izgalom és értelem tükröződött. Már többször tartott előadást és szerették, mert a legtöbb tudóssal ellentétben számukra is érthetően magyarázott el mindent. Emellett még a magán életét érintő kérdésekre is válaszolt, pedig hasonló alkalmakkor gyakran tettek úgy a kutatók, mintha halaszthatatlan dolguk lenne és befejezték a sajtótájékoztatót, vagy egyszerűen csak úgy csináltak, mintha meg sem hallották volna a kérdést.
- Mint közismert, létezik a kutyáknál egy genetikai betegség, amelynek hatására kihullik a szőrük. Ennek a megoldását a genetikában kell keresnünk. Kollégáimmal megtaláltunk egy gént, mely egy sajátos anyagot termel, és melyet elszaporítva megindul ismét a szőrnövekedés. Igen, lehetséges, hogy esetleg a jövőben embereken is ki lehessen próbálni, azonban arra még pár évet várni kell. Még nem tartunk olyan fázisban, hogy embereken is kipróbálhatnánk a szert.
- És miért kezdett el ezzel a betegséggel foglalkozni? - hangzott az újabb kérdés egy másik újságírótól.
- Van egy kislányom, Emma. Ő sajnos évek óta allergiás a szőrre. Neki szerettem volna már régóta kifejleszteni elsősorban egy olyan kutyát, amely nem váltja ki belőle a rohamot. Azt az anyagot már régóta képesek vagyunk előállítani, mely a kihullásért felelős. Ez azonban csak átmeneti állapot lenne a kutyusnál. Mint mondtam, ha egy bizonyos hormon ismét termelni kezdené azt a bizonyos anyagot a kutyus testében, megindul a szőrnövekedés. Ez akkor lenne nagy segítség, ha valaki megunná a kutyáját és szeretné elajándékozni, vagy végső esetben egy menhelyre beadni. Elvégre kinek kellene egy csupasz állatka? Sajnos az ország egyik nagy problémája a kitett állatok emberi körülmények közötti elhelyezése. És ezt a számot mi nem szeretnénk tovább növelni. Van még kérdés? Amennyiben nincs, köszönöm, hogy eljöttek és végighallgattak. Amint újabb eredményeink lesznek, időben tájékoztatni fogjuk Önöket. A viszontlátásra!
A nő boldogan hagyta ott az emelvényt. Utálta a sajtótájékoztatókat. Mindig olyan kérdéseket tesznek fel, melyeket nehéz megválaszolni úgy, hogy érthető is legyen és nem utolsó sorban, ne tudják a későbbiekben kiforgatni a szavait. Annak azonban rettentően örült, hogy végre sikerült valamit elérniük a kísérletek folyamán.
- Dr. Blanc! Várjon! - sietett utána egy koros, pocakos férfi. Hasán megfeszült a halszálkás öltöny, a gomb bármelyik pillanatban katapultálhat a helyéről. Arcát milliónyi ránc szelte. Sötétszürke szeme mélyen ült. Szemöldöke az átlagosnál vastagabb és sűrűbb volt. Orrnyergénél majdnem összeért. Ez olyan képet adott neki, mintha folyton hunyorogna. Botjára támaszkodva, lassan, bicegve közeledett a nő felé. Már messziről kezdte a mondandóját. - Dr. Hicks vagyok! Biztos vagyok benne, hogy már halott rólam. A cégemen belül több fiatal tehetség is dolgozik, főleg olyanok, akiknek anyagi támogatásra van szükségük. Nagyon érdekelnek a kísérletei. Nem lenne kedve nekem dolgozni? - tért rá a lényegre a férfi. - Jól megfizetném és lehetne saját laboratóriuma is! Azt hiszem, ez egy kihagyhatatlan ajánlat!
- Óh, már tudom, kicsoda ön! - gondolta rémülten, amikor felrémlett benne, hogy a férfi már többször került bíróság elé, illegális állat - és emberkísérletek miatt, de soha nem tudták rábizonyítani. Eddig minden pert megnyert, hála a jól megfizetett ügyvédeknek és persze a tanúknak. Sokan rettegnek hatalmától, míg mások irigykedve figyelték a terjeszkedését és sikereit. Az évek során jelentős támogatásra tett szert, hála az apától örökölt vagyonnak. - Köszönöm szépen az ajánlatát, de már kaptam egy másik ajánlatot, és azt hiszem, azt el is fogom fogadni - füllentette a doktornő. Nem akart még véletlenül sem kapcsolatba kerülni ezzel az emberrel, sem pedig a törvénytelen kísérletekkel.
- Na, de doktornő! Kérem, ne hazudjon nekem! Tudom, hogy semmiféle ajánlatot nem kapott. Ha mégis meggondolná magát, kérem, hívjon fel - ezzel egy névjegykártyát csúsztatott a nő kezébe és szó nélkül otthagyta a döbbent asszonyt.
Chiristina sietve akarta elhagyni az épületet. Valahogy rossz érzése támadt, amikor azonban az egyik kollégája nagy csokor rózsát nyújtott át neki, elterelte figyelmét a kellemetlen érzésről. Imádta a sárgarózsát, ez volt egyik kedvenc virága. Élvezettel szívta be a virágok kellemes illatát.
- Nagyszerű volt az előadásod! - lelkendezett az új kollégája, akivel csak rövid ideje dolgoztak együtt. - Ez a tiéd! Virágot a virágnak! - bókolt. Már régóta szemet vetett a nőre, de eddig nem talált megfelelő alkalmat a közeledésre. Egyébként is, a szabályzat miatt kollegák között tilos volt minden személyes kapcsolat, de most, hogy lehetőséget kapott egy másik cégnél... Hamarosan nem lesz semmi akadálya, hogy nyíltan is kimutathassam a nő iránti érzelmeimet. De erről most még nem tudhat senki - gondolta a férfi.
- Köszönöm, de te sem panaszkodhatsz. Te sem kaptál könnyebb kérdéseket! - mondta a nő mosolyogva. Tudta, hogy nem közömbös férfi iránt és neki is tetszettek az étcsokoládé színű szemei, az átlagosnál picit hosszabb sötét fürtjei, és a férfi sportos alakja, ám kezdeményezni nem mert és nem is akart. Azonban titokban remélte, hogy a férfi egyszer majd összeszedi a bátorságát. Nagy szüksége lenne egy társra, hiszen mióta a férje elhagyta, csak a lányának élt. Még csak 7 hónapos terhes volt, amikor szó nélkül összepakolt és elment. A férje nem akarta a gyereket és inkább elhagyta, semmint vállalta volna a felelősséget. Alig négy hónap múlva pedig meg is özvegyült. Abban biztos volt, hogy akkor jól döntött, amikor a gyermekét választotta. Hiába fenyegette a férje válással. Persze akkor a halála után nem maradt volna senkije. - gondolta enyhe gúnnyal, ugyanakkor szomorúsággal.
- Megiszol velem valamit? - kérdezte bizonytalanul a férfi, majd gyorsan hozzátette. - Csak a sikert akarom megünnepelni, ha nincs ellenedre. Olyan régen vártunk már erre a pillanatra!
- Jó, menjünk! - egyezett bele Chiristina.
- Mit akart tőle az előbb az a felfuvalkodott hólyag? Még van képe ide jönni, amikor most is perben áll az illegális kísérletei miatt! Most hallottam, hogy valamelyik telepen egy még kísérleti stádiumban lévő szert adatott be az ott élő juhoknak. Szinte az összes elpusztult! - fakadt ki a férfi. Közben élvezettel legeltette a szemét a nő karcsú alakján. Szemeit többször a nő ajkain felejtette.
- Képzeld, munkát ajánlott - válaszolt mosolyogva, de belül félelemmel gondolt vissza az előbbi jelenetre. - De nem fogadtam el. Én is hallottam az esetről és nagyon fel is rázott.
- Nem is tudom, miért mondtál nemet! - mondta értetlen arcot vágva a férfi. Ezen jót mosolyogtak.
- Nekem lassan mennem kell! - szólalt meg bő egy óra múlva a nő. Nagyon jól érezte magát a férfi társaságában és remélte, hogy ezek után, majd jobban mer a másik kezdeményezni. - A lányom egyedül van otthon, nem szerettem volna ide elhozni. Ő még túl fiatal az ilyen komoly sajtótájékoztatókhoz. Meg egyébként is nagyon elfáradtam. Kemény napok állnak mögöttem.
- Gyere, kikísérlek az autódig! - ajánlotta fel a férfi. - Nem is csodálom! Amennyit mostanában dolgoztál! De meg lett az eredménye. Pihend ki magad!
- Rendben. Jó éjszakát! -búcsúzott el ásítozva.
- Neked is! - felelte mosolyogva a másik.
A nő fáradtan, de ugyanakkor boldogan ült be a volán mögé. Nem tudott másra gondolni, csak egy jó meleg, nyugtató fürdőre és az ágyára, meg persze a kivételes 8 órányi alvásra. Ilyesmit ugyanis is csak nagyon ritkán tehette meg. Most is csak a kiemelkedő sikerek miatt engedélyezte magának.
- De csak ma! - tette meg magának az ígéretet félhangosan. Már rég volt lehetősége egy hosszabb pihenésre. És a lányának is megígérte, hogy másnap azt csinálnak, amit csak a kislány szeretne. Még egy állatkerti sétát is beígért fagyizással, pedig holnap is dolgozni szeretett volna pár órát. Elvégre attól, hogy volt egy nagyobb felfedezésül, még nem ülhet ölbe tett kézzel, hogy várja a sült galambot. - Talán felhívom Emmát!- gondolta útközben, aztán elvetette, hátha már lefeküdt aludni.
Mosolyogva gondolt szeretet lányára, aki pár hete lett is óvodás. Óh, hogy mennyire félt attól, hogy nem lehet vele egész nap, mint a nyáron. És kicsit félénk révén a beilleszkedésétől is félt, de a kislány a vártnál jobban fogadta az ismeretlen környezetet és az embereket. Délutánonként lelkesen mesélte az édesanyának, hogy ép mit csinált, mi minden történt vele aznap.
- Emma! Megjöttem! - szólt szinte suttogva a nő, amikor belépett a házba. Nem mert kiabálni, hátha mégsem tévézik már, talán már alszik ilyenkor. Nem szívesen hagyta magára, de ez a sajtótájékoztató nem tartott sokáig. Még csak fél 9 múlott pár perccel. Máskor egy hivatásos bébiszitter szokott rá vigyázni, de ma az utolsó pillanatban lemondta. Így nem volt más választása. egy pár órára egyedül kellett hagynia. Majd megszakadt a szíve, de nem tehetett mást. A szomszédokat nem ismerte, ott nem hagyhatta, a munkahelyére pedig tilos volt bevinnie. És ezen a tájékoztatón múlott a jövője.
Meglepve vette észre, hogy nem szól a tévé. Pedig lánya akkor is bekapcsolva hagyja, ha már alszik, hogy ne féljen annyira egyedül. Lassan elindult felfelé a lépcsőn a kislány szobája felé. Ott is sötétség fogadta. Az ágy érintetlen volt, látszott, hogy nem feküdt benne.
- Emma! Merre vagy? - szólongatta hangosabban a kislányt. Már kezdett eluralkodni rajta a félelem. Talán történt vele valami? A fürdőszobába igyekezett, azonban ott is csak sötétség és csend fogadta. Átsietett a saját szobájában, de ott sem talált nyomokat, hogy járt volna itt a kislány.
- Csak nem el valahova? Megmondtam neki, hogy az engedélyem nélkül ne menjen el sehova! Nem ismer itt még senkit! Hova mehetett?
Töprengéséből a telefon csörgése riasztotta fel. Amilyen gyorsan csak tudott, szaladt le az emeletről, hátha a lánya hívja éppen.
- Halló! Emma, te vagy az? - szólt bele a telefonban aggódó hangon.
- Nem, doktornő! De ő is itt van! -szólt bel egy mély férfihang. - Figyeljen jól arra, amit mondok, nem mondom el még egyszer! A lánya nálunk van. Addig nem esik bántódása, amíg azt teszi, amit mondunk. A kutatási anyagokat kérjük. Amint nálunk van minden, megismétlem, minden feljegyzése, visszakapja a lányát. A saját és a lány érdekében is ajánlom, hogy ne szóljon a rendőrségnek. Az anyagot rakja össze zöld színű szemetes zsákokban és feketék közé tegye le. Hamarosan ismét telefonálok, hogy mit kell tenni! Addig se felejtse el, figyelni fogjuk! Csak semmi butaság! - halk kattanással megszakadt a vonal.
- Halló! Itt van még?! Nem! Ez nem lehet igaz! - tört ki sírásba a doktornő! - Mit tehettek az én kislányommal! Gyorsan a laborba! Azt kell tennem, amit mondtak!
Már szaladt is a laborba, amikor eszébe jutott a szemeteszsák. A konyhába igyekezett, ám hiába keresgélt, sehol nem talált olyan színűt és méretűt, amilyen kellett volna. Egymás után rángatta ki a fiókokat. Kocsiba ült és máris a legközelebbi kisbolthoz hajtott, melyről tudta, hogy ilyenkor is nyitva van még.
A boltba lépve nem is nagyon nézett körül, egyenesen a hátsó felébe indult, ahol a háztartási cikkeket sejtette. Nem is figyelt a környezetére, így nem is láthatta a boltba lépő két álarcos férfit, a kezükben fegyverrel. Csak a lövést hallotta, majd az üvöltözést. Ijedten rezzent össze és azonnal a földre vetette magát.
Óvatosan oldalra pillantva látta, hogy a többi vevő is hozzá hasonlóan a földön fekszik, miközben a két férfi a pénztárosra irányított fegyverekkel követelik az aznapi bevételt. Annyira el voltak foglalva a pénz megszerzésével, hogy nem vették észre a mögéjük lopódzó idegent, sem azt, hogy felemelt karral ép lecsapni készül. Az első férfit a tarkóján érte az ütés és nyomban össze is esett. A másodikkal már nehezebb dolga volt a ismeretlen megmentőnek. A támadó férfi nekiszegezte fegyverét. A földön fekvő, eszméletlen társára, majd az azt hatástalanító férfire nézett. Szemében vad düh lobogott.
- Fel a kezekkel! - üvöltötte. Kezében a fegyver meg-megremegett. - Azt mondtam, emeld fel a kezed, vagy lelőlek.
Amikor ezt nem tette még mindig nem tette meg, az álarcos odaüvöltött az egyik vásárlónak.
- Hé, te ott! Abban a sárga ruhában! Azonnal gyere ide!
- Én? - kérdezte félénken az asszony.
- Igen, te! Mégis, látsz még itt valakit rajtad kívül olyan ocsmány sárgában! Na, nyomás! Kapkodd a lábaidat, Bogaram!
A nő lassan, botladozva indult a férfi felé. A lába remegett a félelemtől és a szíve a torkában dobogott. Már csak ez hiányzott! - gondolta, miközben azon törte a fejét, hogy szabadulhatna ki innen a leggyorsabban. Neki most a lányával kell törődnie. Minél előbb vissza kell őt kapnia!
Lassan a férfire nézett, aki az első támadót ártalmatlanná tette. Az óvatosan, szinte alig észrevehetően bólintott. Már csak pár lépés választotta el a fegyveres rablótól, amikor az hirtelen mozdulattal elkapta és szorosan magához szorította. A fegyver hideg csövét a halántékához nyomta. Érezte, ahogy egyre jobban elhatalmasodik rajta a pánik, és mindjárt összeesik. A következő pillanatban már el is vesztette az eszméletét. Még érezte, ahogy a férfi próbálja elkapni, és hallotta körülötte a kiáltást, de aztán minden sötét lett. Előtte még érzett egy erős ütés a fején, de egy pillanattal később jótékonyan karolta körbe a tudatlanság.
- Hölgyem! Hölgyem, jól van? - hallotta a hangokat, majd lassan eljutott a tudatáig, hogy hozzá beszélnek. Óvatosan kinyitotta a szemét, majd be is csukta, bántotta a fény és kavargott a gyomra. A következő kísérlet már jobban sikerült. Mélykék szempárral találkozott a pillantása. Pár pillanatig csak értetlenül feküdt, nem emlékezett rá, hogy mi történt. Aztán felismerte azt a férfit, aki segíteni próbált neki. Megkönnyebbülten nagyot sóhajtott.
- Jól van? Ez az! Ne mozogjon, kérem, beverte a fejét. Patrick Brown a nevem. Nyugodjon meg, rendőr vagyok.
- Mi történt? - kérdezte a nő. Ahogy próbált felülni, hányingerre lett, ezért inkább visszafeküdt a padlóra. Lassan eszébe jutott minden. - A lányom! - gondolta hirtelen és már talpra is ugrott a rosszullét ellenére.
- Köszönöm, jól vagyok! Most mennem kell! - mondta, azzal indulni akart, de a férfi visszatartotta.
- Várjon, még nem mehet el. Előbb egy jegyzőkönyvet kell önnel is felvennünk és szeretném, ha megnézetné magát egy orvossal is. Csúnyán beverte a fejét, még kicsit fel is szakadt.
A nő a fejéhez nyúlt, és valóban, ujjaira alvadt vér tapadt. Érezte, ismét kerülgeti a rosszullét, ezért a férfi segítségével leült egy közeli székre és lehunyta a szemét. Pár mély lélegzett után máris múlni kezdett a rosszulléte.
- Jól van! Maradjon itt! Mindjárt jön egy orvos, aki megnézi magát. Aztán ígérem, hazaviszem, közben is fel tudom Önnek tenni a szükséges kérdéseket. Mindjárt jövök, addig pihenjen! - mondta a férfi, és már el is indult a kijárat felé.
A nő csak most vette észre, hogy rajta kívül csak két rendőr van a boltban. Kint az utcán azonban több rendőrautó is állt és a többi vevővel vették fel a jegyzőkönyveket. Ekkor meglátta a két férfit is, akik ki akarták rabolni a boltot. Összebilincselt kézzel ültették be őket ép az egyik autó hátsó ülésére. Lassan felkelt. Már nem forgott vele annyira a világ és a hányingere is elmúlt. Bizonytalan léptekkel az ajtó felé indult. Kint hűvös szél fogadta, amitől a maradék rosszulléte is elmúlt. A kocsijához indult és remegő kézzel próbálta kinyitni az ajtót, de csak többszöri nekifutásra sikerült. Lábai is remegtek még, amikor beszállt. Már indított volna, amikor valaki az ablakon kopogott. Nagyon megijedt, de amikor észrevette, hogy csak a rendőr az, kissé megnyugodott.
- Csak nem akart elmenni anélkül, hogy felvettük volna önnel is a jegyzőkönyvet? - kérdezte mérgesen a férfi. - Kérem, szálljon ki és kövesen! - utasította a férfi. Amikor látta, hogy a nő nem mozdul, kinyitotta az ajtót és kisegítette. Óvatosan ölbe vette és beültette az autójába. Miután bezárta a nő kocsiját, intett a kollegáknak és kihajtott a parkolóból. Megkérdezte a nőtől a címet, majd ismét a vezetésnek szentelte a figyelmét. Amikor észrevette, hogy a nő remeg mellette, bekapcsolta a fűtést. A ház előtt leparkolt és segített kiszállni neki. A nappaliba vezette, és remegését látva elindult megkeresni a konyhát. Pár perc múlva egy bögre meleg teával tért vissza.
- Ez igya meg, kérem! - nyújtotta át a nőnek. - Ha nem zavarja, közben feltennék pár kérdést.
A nő enyhén bólintott, amit beleegyezésnek vélt.
- Szóval, hogy hívják? Hajlandó lenne az egészet elmesélni, onnantól, hogy belépett a boltba. Sajnálom, hogy vissza kell emlékeznie erre a szörnyűségre, de ahhoz, hogy az a két férfi büntethető legyen, tanúkra van szükségünk, különben a törvényeknek hála pár hónap múlva ismét kifoszthatnak egy másik boltot.
- Dr. Chiristina Blanc vagyok! Csak pár csekélységért ugrottam be. Eddig egy sajtótájékoztatón voltam, és amikor hazaértem, akkor vettem észre, hogy a vacsorához hiányzik egy-két alapanyag. Nem is nagyon figyeltem mi történik körülöttem, csak a lövésre ijedtem fel. Tudja, nagyon elgondolkodtam. - mentegetőzött. -Nem is vettem észre, mikor jöttek be. Amikor meghallottam a lövést, a többiek után én is a földre vetettem magam. Összegyűjtöttem a bátorságom, hogy felpillantsak, de akkor megláttam Önt, miközben leütötte az egyik rablót. A többit már tudja.
- Köszönöm, ennyi épp elég is lesz. Megkérném, fáradjon be holnap a kapitányságra. Mire beér, elkészítem a jegyzőkönyvet, Önnek csak át kell olvasnia, és ha mindent rendben talált, aláírja és végeztünk is. Adok egy névjegykártyát, - és már nyújtotta is át -, ezen mindig elérhető vagyok. Ha bármi eszébe jut, kérem, hívjon.
- Rendben. Köszönöm, hogy hazahozott.
- Semmiség. Intézkedtem, az ön autóját is perceken belül meghozzák. - alig, hogy kimondta, csöngettek. Egy rendőr állt az autóban, kezében a kocsi kulcsokkal. Mellette egy orvos toporgott.
- Üdvözlöm, asszonyom! Dr. Peterson a nevem. - mutatkozott be. - Ha nem lenne ellenére, szeretném megnézni a sebét.
- Rendben, jöjjön csak be.
Az orvos gyorsan bekötötte a sebet, melyről kiderült, hogy nem is volt komoly. Csak egy kis horzsolás keletkezett, és az vérzett.
Amint végzett, pár jó tanácsot adott az asszonynak és már ment is.
Amikor Chiristina végre magára maradt, ismét zokogásba tört ki. Egy idő után, maga sem tudta mennyi telt el, erőt gyűjtött magán és lesétált a pincébe. Itt volt berendezve az ő saját kis laboratóriuma. Közel negyede sem volt annak, amit a munkahelyén használhatott és a felszerelés és messze elmaradt, de ez a sajátja volt. Csak az övé, ahol nem kellett a kollegákat kerülgetni, sem várnia, mire egy-egy berendezést használhasson. Itt igaz nem folytathatott mindenre kiterjedő munkát, de arra épp elég volt, hogyha hirtelen ötlete támadt, azt elkezdhette. Egyébként is, így közelebb lehetett a lányához és neki most ép ez a fontos.
- Óh, Emma! Mit tehetek veled azok a szemetek! Ha csak ujjal is hozzád érnek, én...! - gondolta dühösen, miközben az iratokat gyűjtögette az asztalra. Ha már szemeteszsákot nem sikerült vennie, legalább addig egy helyre gyűjti az anyagot.
Amikor már úgy érezte, mindent összerakott, átellenőrizte az egészet. Elégedetten nyugtázta, hogy nem felejtett el semmit.
A fürdőszobába sietett egy forró zuhanyt venni. Úgy érezte, akár állva is el tudna aludni, azonban hiába feküdt le, csak nem sikerült álomba szenderülnie. Ahányszor lehunyta a szemét, szörnyűbbnél szörnyűbb képek jelentek meg előtte, mit is csinálhattak az ő kicsi lányával. Mikor végre sikerült elaludnia, a rablást élte át újból. Verejtéktől átizzadva riadt fel.
- Igen, a rendőr! - ült fel hirtelen. - Valóban azt mondták, ne szóljak senkinek, de azt nem mondták, hogy a rablás miatt sem beszélhetek egy lélekkel sem.
Sietve kiugrott az ágyból és a telefonhoz szaladt. Izgatottan tárcsázott, és amíg várta, hogy felvegyék végre, idegesen dobolt az ujjaival.
- És mi van, ha lehallgatják? Semmi! Ha tényleg figyelnek, a rablásról is tudhatnak. - gondolta.
Az ötödik csörgés után egy álmos férfihang szólt bele.
- Tessék! Itt Brown beszél! - dörmögte. Érezni lehetet a hangján, hogy a francba kívánná a korai telefonálót.
- Dr. Chiristina Blanc vagyok! Elnézést kérek a késői zavarásért felügyelő úr, de azt mondta, hogyha bármi eszembe jut a kora esti rablással kapcsolatban, akkor nyugodtan szóljak Önnek!
- Igen, igen. Valóban ezt mondtam. Hát akkor, hallgatom. - egyezett bele kényszeredetten. Futó pillantást vetett az órájára, ami hajnali fél kettőt mutatott. Dühösen dobta vissza magát a párnájára.
- Sajnálom, de ez csak személyesen mondhatom el. Volna szíves idefáradni hozzám? Tudom, hogy hajnal van, de nagyon fontos lenne. Kérem!
- Oké, rendben. Azonnal indulok! - válaszolta a férfi. Valami felkeltette a gyanúját. A nő hangja most valahogy más volt. Olyan kétségbeesetten hangzott. - Remélem nem csak azért hív, mert rémálma volt és most fél egyedül - dünnyögte magában.
Gyorsan magára kapta a ruháját és indult is volna. Már a kocsihoz ért, aztán mégiscsak visszafordult, és megivott egy kávét. Nehéz hét állt mögötte, félt, hogy elalszik a volánnál. Még húsz perc sem telt el, és máris a nő lakása előtt fékezett le. A házban teljes sötétség volt, csak az egyik szobában égett egy kis lámpa. Halkan kopogott, majd belépett a házba és gyorsan átsietett a folyosón keresztül a nappaliba, ahol világos volt. A nő a kanapén kuporgott felhúzott lábakkal, kezében bögrével. Meredten bámult maga elé, mint aki csak testileg van itt, de a gondolatai egész máshol járnak.
- Jó estét!- szólalt meg halkan a rendőr. - Nyitva volt az ajtó, így bejöttem. Parancsoljon velem. A telefonban azt mondta, hogy valami eszébe jutott a rablással kapcsolatban, de nem mondhatja el a telefonban.
A nő összerezzent és lassan a hang irányába fordította a fejét. Először értetlenül nézett a férfira, aztán két nagy könnycsepp folyt végig az arcán. Egyre jobban zokogott, testét rázta a sírás.
- Igen, - felelte jó néhány pillanat múlva, amikor már kezdett megnyugodni és kicsit összeszedte magát. - olyan dologról van szó, amit telefonon nem mondhattam el. De aminek kapcsán a segítségét szeretném kérni, az nem tartozik az ügyhöz. Van egy kislányom, Emma. Tegnap, miközben én a sajtótájékoztatón voltam, ismeretlenek elrabolták. Azt mondták, hogy ne szóljak senkinek, főleg ne a rendőrségnek, mert akkor többet nem láthatom a lányomat élve. Váltságdíjként a kutatásom eddigi eredményeit kérték. Ehhez mentem el szemeteszsákot vásárolni a boltba, ahol a rablás is történt. Nem tudom, jól döntöttem-e, hogy mindezt elmondtam Önnek. Ők azt mondták, senkinek se szóljak! - zokogta, majd ismét eluralkodott rajta a kényszerű remegés.
- Nyugodjon meg! - szólalt meg a férfi és leült a nő mellé. - Okosan tette, hogy szólt. Nem fogja senki megtudni, hogy elárulta nekem, mi történt. És most pedig meséljen el mindent az elejétől, szép lassan. Mindent, még azt is, ami lényegtelenek tűnik. Először is, hogy hívják a kislányt, milyen idős, stb. - próbált segíteni elkezdeni az asszonynak.
- Emmának hívják és most hat éves. Most nagy csoportos óvódás, jövőre kezdi el az iskolát. Csak pár hónapja költöztünk ide. Tudja, innen kaptam egy jobb ajánlatot kb. fél éve. Kutató vagyok és itt jobb felszerelés áll a rendelkezésemre.
- És a kislánya mikor tűnt el? Kérem, meséljen el mindent!
- Nem tudom pontosan. Fél kilenc körül értem haza. Nem akartam elvinni magammal, mert úgy éreztem, még nem neki valóak ezek a helyek. Amikor megjöttem, mindenhol sötét volt. Először azt hittem, hogy már alszik, de amikor nem találtam sehol és hiába szólongattam, pánikba estem. Mindig egy hivatásos bébiszitter vigyázz rá, ha nem vagyok itthon, de ma az utolsó pillanatban lemondta és kénytelen voltam egyedül itt hagyni őt. Kereste, de sehol nem találtam az egész lakásban. Ekkor szólalt meg a telefon. Egy férfi volt és azt mondta, hogy náluk van a lányom, és sértetlenül elengedik, ha teljesítem, amit kérnek. Közölte, hogy a kutatás anyagait tegyem egy zöld színű szemeteszsákba és majd jelentkeznek, hogy mit tegyek majd vele.
- Értem. És nem tud róla, hogy lenne haragosa, vagy valaki, aki ártani akarna magának? Pontosan min is dolgozott?
- Nem tudok róla, hogy lenne. Minden kollegával egész jól kijövök. De mint említettem, csak nem rég költöztünk ide. Még nem nagyon ismerem az embereket. A kutatási területem a kutya szőrhullását okozó betegségek. Tudja, a lányom allergiás a szőrre és neki szeretnék kifejleszteni egy olyan kutyust, aminek ha akarjuk, ki tudjuk hullatni a szőrét és ha akarjuk, vissza tudjuk növeszteni. Mindezt egy gén által termelt anyag befolyásolja. Ez az allergiásoknak lenne óriási előre lépés. Ha pedig majd esetleg megunják kis kedvencüket, nem tudják elajándékozni, mert ugyan ki venne meg egy csupasz kutyát. De ha már ki tudjuk ismét növesztetni a szőrt, az már más. Remélem, érti, mit akarok mondani.
- Igen. És hogy állnak ezek a kísérletek?
- Egész jól. Egereknél és kutyáknál is meg tudtuk csinálni mind a két folyamatot. A kihullatást és a visszanövesztést is. Közben azonban felfedeztük, hogy az embernél is hasonló anyag befolyásolja a hajhullást. Talán sikerül megoldani, hogy újból meginduljon a hajnövekedés.
- De hát ez óriási. Akkor tehát, meg van már az indíték, hogy miért is kellenek a kutatási eredmények. Most már csak azt kell kitalálni, hogy kinek állna érdekében megszerezni az eddigi anyagokat, és ki tudná ezeket, a fejleményeket felhasználni. - lelkesült fel kicsit a férfi. Talán most végre lehet valamilyen komolyabb ügye is. - A kollégák közül sem gyanakszik senkire?
- Nem, elvégre közös a kutatás, így közösek a sikerek és a kudarcok is. Ha valamit felfedezünk, az nem egy ember nevéhez, hanem az egész csoporthoz fűződik. Mindenkinek megvan a maga feladata az egész műveletben. De ezek egyedül semmit sem érnek, és ugyancsak az egész kísérlet kudarcba fulladhat egy hiányzó rész miatt. Tehát senkinek sem érdeke, hogy kiszálljon ő vagy valaki más.
- Értem. És a régi munkahelyén mivel foglalkozott? Megvoltak már ezek az eredmények, amikor eljött onnan?
- Nem, ezek még nem. Csak pár hete fedeztük fel. Régen is hasonló kutatásokat végeztem. Ott viszont még a férjemmel együtt dolgoztam. Ugyanaz volt a témánk. Ott ismerkedtünk meg - mesélte mosolyogva.
- Óh, férjnél van? - csodálkozott a férfi és nagyon mélyen csalódást és egy kis féltékenységet érzett. Tetszett neki ez a nő, még ha csak pár órája is ismeri, de mégis csak az ügyén dolgozik. Pedig nem látott gyűrűt a kezén. - Nem is mondta. És ő most hol van?
- Már régen meghalt. De ez hosszú történet. Röviden annyi, hogy már 7 hónapos terhes voltam, amikor elhagyott. Azt mondta, hogy ő még túl fiatalnak érzi magát ahhoz, hogy apa legyen. Mindezt egy levélbe találtam meg itthon. Míg én az orvosnál voltam, ő összepakolt és elment, csak azt az üzenetet hagyta. Aztán már a lányom is megszületett, amikor a rendőrségről kerestek, hogy megtalálták egy út mentén, vérbe fagyva, teljesen összeégve. Csak a fogászati leletei alapján tudták azonosítani.
- Értem. Sajnálom, nem tudtam. Fogadja részvétemet! - mondta és maga is meglepődött, hogy a hallottak után bár nem illene, de megkönnyebbült kissé. - Tehát ő nem lehetett. És a régi kollégák közül valaki?
- Nem hinném. Az előző munkahelyemen teljesen más volt, mint itt. Ebben a laborban csak egy témával foglalkozunk. Ott viszont mindenkinek meg volt a maga, egyedi kis kutatási területe. Már az is teljesen véletlen volt, hogy Daviddel, ő volt a férjem, ugyanaz a gén volt a kutatási részünk.
- Oké. Ez is kizárva. Azonban a felfedezése sokakat izgathat. Ebben biztos vagyok, főleg, mert a szerencséseknek sok pénzt hozhat a konyhára. Nem fenyegették meg már korábban vagy nem próbálták zsarolni?
- Nem, de... - a mondatot nem fejezhette be, mert megcsörrent a telefon. A hangjára összerándult a nő.
- Jól van, nyugodjon meg és vegye fel. - biztatta a férfi. A nő lassan felemelte a kagylót és bizonytalanul beleszólt.
- Halló! Itt Dr. Blanc beszél!
- Jó estét doktornő! Figyeljen jól, mert nem mondom el még egyszer! Holnap reggel 7 órára menjen a Napsugár és a Liliom utca sarkára. Ott tegye ki a szemeteszsákokat, melyekbe a kísérlete eredményeit gyűjtötte össze. Aztán hajtson tovább és egy rövid kitérővel jöjjön haza. Mire a házához ér, a lánya már itt fogja önt várni. Csak semmi ostobaság és egyedül jöjjön! - ezzel meg is szakította vonalat.
A nő még sokáig állt volna, ha a férfi nem veszi ki a kagyló a kezéből és nyomja le a kanapára a nőt.
- Figyeljen rám! Én most elmegyek és megveszem a zsákokat, addig maga gyűjtse össze az összes létező anyagot, ami csak van a kísérletről. - mondta a férfi ellenkezést nem tűrő hangon.
- Már megtettem. Nem rég fejeztem be - jött a válasz.
- Annál jobb. Akkor most elmondom, mit fog tenni. Lemegy és kiválogatja azokat az anyagokat, melyek nélkül a kísérlet semmit sem ér. Én elmegyek és szerzek egy fénymásolót, aztán mindenről másolatot készítünk. Pár perc és itt leszek - szólt vissza az ajtóból. Pár pillanat múlva már fel is bőgött a motor.
A nő minden erejét összeszedve levonszolta magát a pincébe és elkezdte felhordani a dobozokba rakott anyagot. Még nem is végzett, mikor a férfi megérkezett. Kicsi, fekete szerkezetet tartott a hóna alatt, ami ép csak nagyobb volt egy A4-es lapnál.
- Most pedig válogassa ki, melyek a fontosak. Addig a többiről elkezdem készíteni az utánzatokat. Aztán azokról is csinálunk, melyeket külön szedett. Mikor végeztünk, át kell írni egy-két adatot, hogy ne tudják felhasználni. Természetesen önnek csak a másolatok maradnak. - avatta be a nőt.
- De ha rájönnek, hogy becsaptam őket! - ellenkezett a nő.
- Akkor már késő. Amint visszakapta a lányát, védelem alá helyezzük mindkettőjüket. Nem akarom megijeszteni, de semmi biztosítékot nem adtak, hogy ön valóban visszakapja. Még csak a hangját sem hallotta. Ezért jobb, ha nálunk is marad valami használható. Egyébként is, nem azért dolgozott éveken át, hogy csak úgy odaadja valakinek!
- Úgy gondolja, hogy az én kicsikém talán már nem is él!- tört ki sírásba a nő. A férfi szorosan magához ölelte és hagyta, hogy hadd törjenek szabadon elő a könnyei.
Több mint 2 órába tellett, mire minden anyagból elkészült a másolat. A számokat is nehéz volt úgy átírni, hogy ne lehessen rajta észrevenni a csalást. Míg ő az elkészült anyagot rakosgatta a zsákokba, Chiristina csendben elszenderült mellette. Percekig csak nézte az alvó asszonyt és szomorúan arra gondolt, hogy mennyit szenvedhetett már. Csodálta őt a kitartásáért és már nagyon régen érzett melegség járta át a testét és melegítette át a szíve tájékát. Egy takarót is kereset és óvatosan betakargatta vele. Közben arcából kisimított egy mogyoróbarna hajtincset. A legszívesebben megsimogatta volna az arcát is, de nem merte, hátha felébred. Még sokáig ült ott ébren és álmodozott. Végül az egyik fotelben nyomta el őt is az álom.
- Chiristina, ébredjen! Indulnunk kell - ébresztgette reggel a nőt. - Én már mindent előkészítettem, amíg ön aludt. Mivel nem lehetünk semmiben biztosak, ezért a másolatokat elvittem magamhoz. Ha elfogad egy tanácsot, akkor összeszed némi ruhát magának és a lányának is, hátha bonyodalmak lépnek fel. És a munkahelyére is be kellene telefonálnia, hogy ma nem tud bemenni dolgozni. Mindegy, hogy mit mond, találjon ki valamit. Hogy ön vagy a gyermeke beteg. Vagy csak piheni, szeretne. Nekem teljesen mindegy.
- Rendben. - mondta alig hallhatóan a nő és fel is kelt. Rögtön az emeletre ment, ahol egy kisebb táskába beleszórt pár ruhát, és az iratait, majd a lánya szobájában is hasonlóan cselekedett. - Kész is vagyok. - jött vissza pár perc múlva. - Akár indulhatunk is.
- Ezt vegye fel, kérem! - kérte a férfi és egy ezüstláncot nyújtott át a nőnek. - A medálban egy kis nyomkövető van elrejtve. Így ha esetleg valami folytán elkerülne tőlem, meg tudom találni. A zsákokat a hátsó ülésre bepakoltam már. Én a csomagtartóba fogok befeküdni, hogy önhöz közel lehessek, ha netán szüksége lenne rám.
Pár perc múlva a nő már a volán mögött ült és lassan elindult a külváros felé. Hogy megnyugodjon, bekapcsolta a rádiót és az énekesekkel együtt dalolt. Elképzelte a férfi helyzetét a parányi csomagtartóban és próbált olyan óvatosan vezetni, amennyire csak ezen a kátyús úton lehetséges volt.
Amikor megérkezett a megbeszélt helyre, körbenézett, de nem látott semmi gyanúsat. Mindkét utca teljesen kihalt volt, a parkoló autókból sem látszott mozgás, mind üresen állt az út szélén. Remegő lábakkal szállt ki és kezdte kipakolni a zsákokat az ülésről. Eközben végig úgy érezte, mintha figyelnék. Többször is körbenézett, de nem látott senkit.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2007-06-14
Összes értékelés:
317
Időpont: 2008-12-07 19:44:31

ajaj, hogy fogok aludni?! lehet tudni hány rész van kész?! akarom! most ! az összeset!!! :)(helyesírás....azért még....)
Alkotó
Regisztrált:
2008-01-10
Összes értékelés:
62
Időpont: 2008-01-12 17:50:48

Teljesen egyetértek az előttem szólókkal. Még csak most jelentkeztem fel erre az oldalra, mondjuk ezt te jól tudod, hisz te ajánlottad :) /és ezért tényleg köszi/
Már elolvasgattam itt jó pár művet, és valóban könnyebben nekiülnek az olvasók egy rövidebb résznek. Legalább is én igen. Ennek ellenére élvezettel olvastam a te írásodat. Nagyon tetszik a keret, amibe elkezdted beleönteni a tartalmat, csak néhány változtatást kellene elvégezni rajta. Szerintem.
Én személy szerint az írásomban néha váltogatom a nézőpontot, de azt lehetőség szerint elkülönítettem. Bár nálam ezek a nézőpontváltások ritkák, és akkor huzamosabb ideig kitartanak. Fogalmam sincs, hogy ezt jól csinálom-e, de szerintem ezt valahogy így át lehetne alakítani. De, ha ezt tényleg átírod, akkor valahogy mindenképp éreztetni kell, hogy épp kinek a szemszögéből látjuk a történetet. De ez tényleg csak egy ötlet :)
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
12581
Időpont: 2007-12-30 09:31:26

Engedd meg, hogy valamit tanácsoljak, mielőtt fölteszed a többi részt is, mivel gondolom, ezek regény-részletek.
Akik meglátogatnak, nem mindenki olvassa el az ilyen hosszúra nyúlt történeteket. Én is úgy jártam kezdetben. Regényrészleteket tettem föl, de megkérdeztem a szerkesztőktől, milyen hosszú legyen egy-egy rész. Elfogadtam ajánlatukat, és 15-20.000 karakter körüli részekre bontottam.
Ezzel a módszerrel többen olvassák majd az írásaidat.
Alkotó
majka
Regisztrált:
2007-11-09
Összes értékelés:
72
Időpont: 2007-12-14 15:36:55

Figyelj, hogy az egész történet egy szemszögből nézve íródjon. Tehát ha Christine-t választod akkor ő nem tudhatja, hogy a rendőr mit gondolt ill.cselekedett mikor felkelt, vagy a kollégája gondolatait.
Majka
Alkotó
Antonia Alessandra Atlantas
Regisztrált:
2007-01-22
Összes értékelés:
197
Időpont: 2007-12-12 09:52:18

Remek kis mű, nagyon elnyerte a tetszésem! Gratu! Kíváncsian várom a folytit!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Tóni bejegyzést írt a(z) Friedrich Logau:Eitelkeit című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Spruchgedicht von Friedrich Logau címmel

sailor bejegyzést írt a(z) A hóember álma című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

leslie b shepherd bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

történetmesélő bejegyzést írt a(z) A hóember álma című alkotáshoz

Krómer Ágnes alkotást töltött fel Kitti címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) Emlékek a padláson című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Advent ajándéka című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) Suhanó árnyak című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese, V. rész című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese, V. rész című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese, V. rész című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese IV. rész című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Advent ajándéka című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)