HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 10

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47194

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2007-12-10

Havasi gyopár 43.

14.



-A test a keresztény ember számára, és különösen az egyház teológusai számára, kicsit mindig bűnös dolognak számított. Mi, papok gyakran undorító vágyak urnájának tartjuk a testet, ezt prédikáljuk a szószékről, szembeállítjuk a lélekkel, olyanformán érvelünk a test és a lélek viszonyáról, mintha az egyik a maga bomló, pillanathoz kötött módján minden rossznak a hordozója, a másik, a tértől, időtől, anyagtól nem függő égi massza pedig az üdvösség kelyhe lenne. Hogy mekkorát tévedünk, arra a Szentírás hívja fel a figyelmet. Mit is mond Jézus az írástudóknak, akik megkísértik? "Romboljátok le ezt a templomot és én három nap alatt felépítem" A zsidó papok félreértik, azt hiszik, arról a templomról beszél, amelyik előtt a kinyilatkoztatás elhangzik, de -mint tudjuk, /azért tudjuk, mert az események később egyértelművé tették/-, Jézus nem egy kövekből összerakott épületről, emberkéz által emelt templomról szólt, hanem a saját testének templomáról. Aztán később, maga hitetlen ember, mit mond Jézus később, az utolsó vacsorán? Megtöri ugye a kenyeret és odaadja tanítványainak: "ez az én testem, mely értetek adatik." Jézus a testét adja nekünk, nem egy képletes, jelképes testet, hanem igenis saját valóságos, hús-vér testét, vegyük magunkhoz és üdvözüljünk általa. A testét adja az oltáriszentségben, azt a testet, melyről a tanítványok már tudják: templom, mit, ha lerombolnak ellenségei, három napon belül felépíti újra.

Szóka Balázs ivott a borból, hosszú kortyokban itta ki a kehely formájú, talpas poharat. Töltött magának és csak ezt követően folytatta.
-Isten az embert a saját képmására teremtette. Megteremtette a testet, s az a test ugyanolyan volt, mint saját szent fiának teste, mely értünk adatott. Felvetődik a kérdés, mi tehát a test? Fertelmes, undorító massza, mindenféle rossz szagú, utálatos vegyületből összetákolt, bűzlő, nedvedző, hányingert keltő anyagcserére, és kétes erkölcsi értékű szaporodásmódra utalt élő szerkezet, ami ocsmány módon, vér és szenvedés közepette jön a világra, és ugyanolyan ocsmány módon, verejtékben, vizeletben és bélsárban úszva távozik, vagy valami más, ami a két végpont között több ennél? A válasz, ha az ember jól átgondolja ezeket a dolgokat, kézenfekvő. Hogy is imádkozunk? "Vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára, várom a holtak feltámadását, és az eljövendő örök életet" -így mondjuk a Hiszekegyben. A mi hitünk, a keresztény ember hite szerint a test feltámad és örök életet él. Mi akkor tehát a test? Szabad-e úgy beszélnünk róla, és csakis úgy, mint parázna vágyak urnájáról, nem követünk-e el végzetes hibát, ha nem vesszük észre, a testnek és a test funkcióinak szentségét?!

A pap ivott, és jóízűen nevetve még ezt tette hozzá az imént ismertetett fejtegetéshez:

-Ne feledje Krisztus Urunk szent testének ugyanolyan funkciói és megnyilvánulásai voltak, mint a maga testének, vagy az én testemnek!

Oda csattintottam poharamat a pap poharához és ittam én is a szép, piros lőréből: -ámen.

-Materialista tudósok nem tartják ilyen nagyra a testet! -mondtam aztán, ugratva egy kicsikét Szóka Balázst, akit szemlátomást elragadott a hév.

-A tudománynak nem az a dolga, hogy dicshimnuszokat zengjen, hanem, hogy megismerje és megismertesse a világgal az élő szervezet működési mechanizmusát. Szentgyörgyi, nem a repülős, hanem a másik, a biológus, nagyon szépen megmutatja nekünk az anyag körforgását. Leírja, hogy a bevitt tápanyagok, milyen változásokon mennek át: a sejtekben alkotóelemeikre bomlanak, az egyik alkotóelemből az izomzatba beépülő, aminosavakból álló fehérje molekula lesz, a másikból a test tartalék-energia forrását biztosító zsírszövet, a harmadikból, negyedikből pedig cukor, energiaforrás a mozgáshoz. Az egész működés egy végtelenül bonyolult mechanizmus, egy kiismerhetetlen algoritmus szerint zajlik. Ha az ember, meg akarván érteni a lényeget, lépésről lépésre nyomon követi az élettani, biokémiai, kémiai és mikrofizikai folyamatokat, eljut oda a legvégén, hogy világgá kiálthassa: üres marokkal állok itt, mert a végső lényeg ismeretlen maradt. A végső lényeg az atomok, elektronok világába vezet: a sejtfalon áthaladhat a pozitív töltésű részecske, odamegy, beköszön, jó napot itt vagyok, és beengedtetik, de nem haladhat át a negatív, fügét mutatnak neki, és így tovább. Ez az algoritmus. Miért haladhat át az egyik, és miért nem haladhat át a másik? Üres marokkal áll a kutató, aki idáig eljutott. Meg tudja mondani, hogyan működik, de nem tudja megmondani, miért működik úgy, ahogy működik. Pedig a megoldás végtelenül egyszerű. A megoldás egyetlen szó: Isten.

-Az emberi megismerés története folyamán, amikor az ember ismeretlen területhez ért, mindig azt mondta, a túlparton már Isten van, -vetettem közbe. -Aztán jött másvalaki, kerített egy csónakot, átevezett és ment tovább.
-És újra csak egy folyóhoz érkezett, -mondta a pap, -és azon átkelve újabb folyóhoz. Az útnak soha nem ért a végére.
-Mert az útnak nem is létezik vége, -vontam meg a vállam. -Az anyag örök időktől létezik, térben és időben végtelen, nem úgy, mint az emberi elme. Mit bizonyít ez?

Ahogy a viták során történni szokott, elkalandoztunk az eredeti kérdéstől. Kassai Karolinától, a paráznaságtól, a testtől, Szentgyörgyitől és Crebstől eljutottunk az alapkérdésig: Isten teremtette-e a világot, vagy a világ maga az öröktől fogva létező anyag?
-Itt van a nagy tévedés elásva, -szögezte le Szóka Balázs. -A materialisták nagy-nagy tévedése. Ők ugyanis azt állítják, az anyag öröktől fogva, értsd alatta: örök IDŐKTŐL fogva létezik. De, tudjuk, Einstein munkássága rávilágított, az idő nem önálló szubsztancia, az idő csak az anyag változásával összefüggésben értelmezhető. Mi az, hogy "örök idő?!" Az anyag melyik változásához mérten, milyen ekvivalens, egymástól távolodó fizikai rendszerben "örök"? Logikai bukfenc tehát az előbbi, inkriminált állítás. Hogyan higgyen az ember egy olyan eszmerendszerben, melynek már a kiindulópontja sem állja meg a helyét?

-Így érvel egy pap, aki az Igét hirdeti, -mondtam nevetve Szóka Balázsnak. -Ön most is hittérítő munkát végez.
-Távol álljon tőlem, -hárította el egy kézmozdulattal felvetésemet, és ő is nevetett. -Egy ilyen megrögzött ateistát, mint maga, még aranyszájú Szent János sem tudna meggyőzni!
Távol a domb tetején felberregett egy motorkerékpár, és a kanyargós úton hosszú por és füstfarkat húzva lejött a házig. A házigazda elébe ment a maga sajátos módján, kézen állva. A nyomóskút betongyűrűje mellett köszöntötték egymást: "feltámadt Krisztus, alleluja, alleluja!"
-Gyere Szög, -invitálta Szóka Balázs egy kézen egyensúlyozva a tömzsi vendéget, -kapsz te is egy pohár piros borocskát. Tavalyi, a kopasz Molnártól való, még pezseg.
A Szögnek titulált egyén feljött a teraszra. Szóka Balázs bemutatott minket egymásnak.
-Ez itt Kaposi József, -mutatott rám, visszamászva a székébe, -azt állítja magáról, hogy amerikai, és, hogy író. Az előbbit elhiszem, pocsékul beszél magyarul, az utóbbi iránt kételyeim vannak. Itt szedtem össze a kert alatt három, vagy négy hete, semmije nem volt a rajta lévő ruhán kívül.
-Ez meg itten a Szög, melyet verni kell, hogy behatoljon, -mondta felém fordulva és mutatóujjával megcélozta a vendéget.

Ittunk, beszélgettünk. -Azért ugrottam be, hogy megvitassuk a kérdést, ki nyer ma, -mondta Szög a harmadik pohár után, és felszabadultan vigyorogott. Feltűrte inge ujját, egyik kezével az asztalra könyökölt.
-Sejtettem, -vigyorgott vissza a pap. -De nem nyerhetsz Szög. Tudod, hogy erősebb vagyok nálad!
-Meglássuk, -morgott a másik. -Nekilátunk végre?!

Gigászok csatája volt az a szkanderezés, ami szemeim előtt kibontakozott, -nehéz róla beszélnem. Nyögtek, izzadtak, és más illetlen dolog is megtörtént, s keresetlen szavakat vagdostak a küzdelem hevében egymás fejéhez. Szög sem volt akármilyen nyámnyila legény, két vasfonatú kéz kapcsolódott egybe, dagadtak az erek, duzzadtak az izmok, próbálta egyik leszorítani a másikat. Lihegve, elkékült arccal erőlködtek, hol a pap került fölénybe, hol a vendég. Végül, Szóka Balázs megelégelve, hogy erejét oly hiába veszti, összeszedte magát és egy hatalmasat rántott a másik karon. Ropogott az izület, ahogy Szög keze fokról fokra egyre lejjebb hanyatlott. Kézfeje megérintette az asztal lapját. Felkiáltott: -elég, te ördögfajzat!

-Mondtam, hogy erősebb vagyok, -lihegte a pap.
-Jól van, na, vigyen el az ördög! -jött a válasz.
-Mikor jössz át gyónni? -kérdezte a pap.
-Mikor? Nem tudom. Majd időt kerítek rá a jövő héten. Addig még el kell követnem egy-két bűnt, hogy a kedvedbe járjak, sátánfajzat!

Így beszélgetett ez a két ember, Szóka Balázs, aki közel járhatott a hatvanhoz, és cimborája, a Szög, aki 35 lehetett, mint én. Annyi idő távlatából /ne feledje az Olvasó, 2005 van most, amikor ezeket a sorokat papírra vetem, (gépbe billentyűzöm)/ -remélem, jól adom vissza az 1985-ben elhangzott párbeszédet.

Szög elmotorozott. A pap szalonnát hozott és kenyeret, uzsonnáztunk. Felhők jöttek, felhők mentek az égen. Könnyű szellő kerekedett, felfrissítette a levegőt. Elnyúlt odakinn az eperfa tövében a kutya, nyelvét lógatva hasalt az árnyékban. Végtelen csend vett körül minket, egy másik idő, vagy egy másik dimenzió csendje. És, ahogy az lenni szokott, visszakanyarodtunk újra az eredeti mederbe, visszatalált a társalgás menete Kassai Karolinához.

Volt egy kopár, gyér fűvel benőtt domboldal a Hidegkúti út végén, oda járt ki a kislány agyagért. Vitt magával egy apró játékvödröt és egy kicsi játéklapátot. Megkereste az agyagos gödröt a gaz között, letérdelt mellé és ásni kezdett a kicsi lapáttal. Vigyázva, óvatosan átmorzsolgatta tenyerében a matériát, fürge ujjaival kiszedte belőle a leveleket, ágacskákat és az egyéb elszáradt növényi maradványokat. A szép sárga agyagot belelapátolta a vödörbe. Üres marokkal érkezett, s, kinccsel megrakottan ment haza. Az agyag, értő kezei alatt kinccsé változott, elevennek ható állatfigurákká, izmos, fiatal emberi testekké. Művész volt a kislány, a szó eredeti, nemes értelmében, belső szemmel látta a világot, és a holt anyagból, a lelketlen matériából szellemmel bíró alkotásokat hozott létre. Magam előtt látom Kassai Karolinát a zugligeti ház konyhájában, egyik lábát maga alá húzza, úgy ül a széken, ahogy felnőtt, nagylányok gyakran ülnek, az asztal fölé hajlik és az anyja nyújtó-deszkáján sáros kézzel formáz egy testet, ujjai végigsiklanak a test izmain, a domborodó mellkason, a hát, váll hegy-völgyein.

-Egyik délelőtt, tavaszi szünet volt éppen az iskolában, s nekem sem volt semmi dolgom, átugrottam hozzájuk a villába, -mondta tovább Szóka Balázs a történetet. -Mit látok, ahogy betoppanok? Karolina a sparhelt előtt térdel, kezében lángoló fidibusz és azon szorgoskodik, hogy a tűztérbe helyezett fahasábokat meggyújtsa.
-Dicsértessék, -köszöntem rá hangosan.
Meglepődve nézett föl.
-Te vagy az, atya? Dicsértessék a Jézus Krisztus!
-Mindörökké, -mondtam. -Csak nem fázol, tán?
-Dehogyis. Csak ezeket akarom kiégetni a sütőben! -mutatott hátra az asztalra.
Odanéztem és akkor vettem észre a szoborcsoportot, a gyúródeszkán nedvesen csillogó testek álltak: egy dús sörényű hímoroszlán /lekuporodva, ugrásra készen/, és egy kiterjesztett szárnyú sas között meztelen férfi torzó, igen, egy meztelen, túl izmos férfi, fej nélkül. Félelmetesen életszerűek voltak a testek, nem tudtam levenni róluk a szememet.
-Te csináltad őket? -néztem rá csodálkozva Karolinára.
-Persze, -mondta önérzetesen, -miért, mit gondoltál, ki?
Sikerült meggyújtania az alulra rakott vékonyabb gallyakat, a láng sisteregve szétfutott, körülölelte a vastag hasábokat. A kislány felállt, leporolta a térdét és odajött az asztalhoz.
-Szépek?
-Ijesztőek, -mondtam. -Olyanok, mintha éppen egymásnak kívánnának esni.
-Tényleg?! -Karolina meglepődött. -Én semmi ilyesmire nem gondoltam, amikor csináltam.
-Hát mire gondoltál?
-Semmire. Nem szoktam gondolkodni, amikor formázok.
Rámutattam a meztelen férfi-figurára.
-Ehhez ki állt modellt?
Karolina arcán könnyű pír futott át.
-Senki, atya, te is tudod. Én csak elképzeltem magamban egy alakot, s az elképzelés alapján dolgoztam.
-Biztos?
-Biztos, atya.
-De, akit elképzeltél, az egy igazi, hús-vér személy volt, nem?
-Nem, atya!

Abbahagytam a faggatózást. Láttam, Karolinán, most az egyszer nem mond nekem igazat. Arca piros volt, félre nézett.
Másról kezdtem beszélni, van bennem annyi tapintat, hogy ne forszírozzam a dolgokat. A papnak nem az a feladata, hogy kiszedje a másikból, amit az nem akar elmondani. A férfi akt parázna szobor volt, ha ugyan szabad egy művészi ízléssel megalkotott szobrot annak nevezni. De ilyen erővel parázna szobor Leonardo da Vinci Dávidja, Rodin Örök tavaszának férfi és nőalakja, parázna a Pieta, parázna az Utolsó ítélet mezítelen ember Istene, a Pacsirta Munkácsytól, a Vatikáni Múzeum, az Ermitázs, és a világ megannyi múzeumának megannyi szobra és festménye. Eszembe jutott legutóbbi beszélgetésünk, amikor megleckéztetett. Mi a paráznaság?

Szóka Balázs elhallgatott, a kérdés, "mi a paráznaság" lógva maradt a levegőben. Nem bírtam megállni, hogy fel ne tegyek egy rosszmájú kérdést. Régóta motoszkált bennem. Ideje volt kiugratni a nyulat a bokorból.

-Mondja, maga szerelmes volt Kassai Karolinába?

Rám nézett, fekete szemének szúrásától megbizsergett a gerincem töve.

-Igen, -mondta. -De nem úgy, ahogy maga képzeli!


Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8038
Időpont: 2007-12-12 11:28:46

Most írtam egy hosszú értekezést, pont így, pont ide, s a nyavalyás gép kiléptetett!!!
Köszönöm, hogy olvastátok, és a véleményeket. Colhicum, kérdésedre majd emilben válaszolok, itt most nem kísérletezem mégegyszer.
Üdv: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2007-12-12 10:15:57

Szia!
Továbbra is nagyon élvezetesen, lebilincselően írsz. Tetszenek a párbeszédeid, annyira élethűek, hogy magam előtt látom a szereplőket.
Szeretettel: Rozália

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az influenzás című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 2. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Korhadt szálfák című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Gottfried Keller: Abendlied / Esti dal címmel

Pecás alkotást töltött fel Késő őszi este címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)