Harapóhörcsögi zenei fesztivál
Ismét jelentős hétvégi napra ébredtek Harapóhörcsög lakói. Eljött az ideje az ilyenkor megrendezésre kerülő Hörcsögpusztai Zenei Napoknak. Már kora hajnalban, helyi önjelölt zenészek keresni kezdik a Szent Basszuskulcsot. Ezt fennhangon többször is elismétlik, hogy a szomszédok, sőt az egész utca tudomására hozzák. Hangszerek használata nem kötelező. Bár a kis fabódék környékéről messzire hallatszik a köcsögdudaszerű hang. A szerető szülők reggeli helyett gyermekeiknek elhegedülik nótájukat, így áldozva az egészséges táplálkozás oltárán is. Az éhgyomorra születő dalok többsége sokáig népszerű. Már-már szájhagyomány, melyet az asszonyok ilyenkor szokásos ajakdísze is nagyban elősegít. Nemcsak a szájból hangzanak el feledhetetlen remekművek, hanem a mély, mögöttes gondolati tartalom is képviselteti magát. Ezt jelbeszéddel, mutogatással adják egymás tudtára a zeneileg magasan iskolázott családtagok. E község adott már a világnak néhány nagyon híres karmestert. Tudvalevő ugyanis, hogy itt működik az ország egyik legjobb művégtagokat készítő egyesülete. Hozzáértésük a felső végtagokra korlátozódik, mivel a másik pálmát Lábatlan tudhatja magáénak. A nap további izgalmas része, amikor a duettek lassan összeállnak kvartettekbe, sőt nem ritka eset errefelé a sextett sem. Ezt viszont gyakran csak estefelé érik el. De ne szaladjunk ennyire a dolgok elébe, legfeljebb csak a közeli kiskocsmáig, ahol ezen a jelentős napon, ott kottafejeket szolgálnak fel, hónaljból kirántva. A sarokasztalnál már jelen van a Hörcsögi Kesergő Dalárda. Belekezdenek híres slágerükbe, melyben a "bezzeg a mi időnkben" kifejezés a refrén. Az asszonykórus dél körül csatlakozik hozzájuk. Az ő repertoárjukat most inkább nem sorolnám fel. Külföldi slágereket itt nem adnak elő. Jól elrejtik, mivel a zenei CD hamisítást a törvény bünteti. A kocsmáros ezen a napon nem ad hitelt. Ingyen még mást sem Ez a két szó különben is üti egymást, mint most éppen az asszonykórus a dalárdát. A szóda erejével tisztítanak maguk körül. Itt még használatban vannak a régi, erős szifonok. Ha valami hitelre van, azt vissza kell adni, ami ingyen van, nem lehet hiteles.
Délután a kulturális központ udvarán az énektanárnő összetereli a Birka-kórust, sajnos a központ udvara szinte egybeépült már az öregek otthonával, ezért a mekegéstől nem sokat lehet hallani. No de ez ám az igazi show, és a legszebb, hogy a kerítés túloldalán gyülekező kiöregedett zenészek nyalogatják...a szájuk szélét, mivel a nagy kapkodásban a tanárnő néhányszor elcsúszik. Mármint a hangja néhány oktávval. Ez persze csak emeli a rendezvény hangulatát, és semmit sem ront a műélvezetből. Az igaziból viszont annál többet.
Lassan esteledik, de még milyen lassan. Közben a főutcán tömeg gyűlik össze egy tamburmajom mögött. A félreértés azonban hamar tisztázódik, mikor kiderül, hogy csak a község legidősebb bácsija szeretné botjával leszedni fán rekedt kedvencét. A késői órákban viszont már nem csak a macska rekedt. A szerény, halk szavú emberek lassan nyugovóra térnek. Büszke sóhajtással húzzák magukra a takarót. Ismét nagy napot hagytak maguk mögött, s igazzá válik a mondás: kottával dicsérd a papot! Dehogy-ember, illetve, á-man.