HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47188

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2007-12-29

Anyuka és a szellemek 22.

HARMADIK SZINT


V I S S Z A T É R É S



I.





Katasztrófák felé sodródtam, de nem tudtam róla. Sejtésem persze volt arról, hogy rosszul mennek a dolgok körülöttem, a bőröm alatt éreztem. Igyekeztem megfejteni a háttérben lévő okokat. A fő kérdés még mindig az volt, végzetszerű-e, hogy egyszerre két nőbe legyek szerelmes, és, ha igen, mennyiben függ ez össze őseim múltjával. Anyuka szerint összefüggött. Ezért mentem bele, hogy folytassuk az álmokat. Mióta visszajöttünk az egyetemre, szivárgott is a dolog, és, mit mondjak, eléggé nyomasztó volt mindaz, ami az álmokból kiderült. A francia lovag én voltam. Vagy az ősöm. Ez soha nem tisztázódott teljesen. Mindaz, amit álmodtam, egyes szám első személyben létezett, én voltam az, aki a kastély lépcsőjén a legfényesebb páncélomban ünnepélyes kézcsókkal búcsúztam el mátkámtól, a királylánytól, én kotylattam végig hegyeken völgyeken, országokon, hogy aztán egy soha nem látott ismeretlen földön engem vágjon fültövön egy kontyos török. Engem fosztottak ki a hullarablók a csatatéren, engem szállított két csuhás barát lecsüngő fejjel lovon a Bistra patak völgyében. Én voltam az, akit egy öregasszony és egy gyereklány a fél-lábamnál fogva rángatott vissza a sírból, és én, a francia király katonája, aranysarkantyús vitéz szeretkeztem azzal a kis boszorkánnyal a víztározó metszően kék vizében Európa legeldugottabb, legnyomorúságosabb szegletébe zárva.
Ez volt a múlt. Az én múltam, illetve az ősöm múltja.
A jelen nem kevésbé volt hervasztó.
Tenyészállat megkefélte szerelmemet, Lilit, s megkefélte a másik szerelmemet is, Szép Piroskát.
Főbe kellett volna lőnöm magam, nem amiatt, hogy Tenyészállat megtette, amit úgy gondolt, meg kell tennie, még csak a miatt se, hogy ezek ketten gond nélkül belementek a dologba, mert, hát, mit számít ma egy kefélés, semmit, -de azért, mert, ilyen tehetetlen, tutyimutyi alak voltam. Miféle ember az, aki egyik szerelmét se keféli meg, illetve az egyiket igen, de azt se rendesen, s végül bamba pofával elnézi mindazt, ami történik a háta mögött. Főbe kellett volna lőnöm magam, de nem volt fegyverem.
Nem számított, hogy közben én is kavartam, Tojáspipi és Falusi Lány obligón kívül voltak, akármit is műveltünk az öntözőcsatornánál, és a diákszálló kertjében, a padon. Nem számított Szűz.urva sem, akibe egyáltalán nem voltam szerelmes, ő se belém. Szűz.urva nem bírta elviselni társaságomat, bár én mindent megtettem, azt hiszem. Egyszer, úgy emlékszem másod-vetésű csalamádét vetettek akkor éppen a gépek a központi major mellett, arra fele, ahol a tehenészet lapos tetős beton-erődítményei álltak, mondtam neki, valamit, egy égbekiáltóan nagy marhaságot. Azért mondtam, hogy közelebb kerüljek hozzá, aproximatíve. "Milyen volt szőkesége, nem tudom mán", -ezt mondtam Szűz.urvának, aki a vetőgép mellett araszolt, jegyzettömbbel a kezében.
Rám nézett, elfintorította bájos, tehénlepényszerűen széles képét. -Hülye, -kiáltotta kivörösödve, és porba sújtott vele. Sarkon fordult és átment a másik oldalra.

"Nem fogok többé törődni Szűz.urvával, Tojáspipivel és Falusi Lánnyal, kefélje meg őket a Nagy Szerszám" -zsörtölődtem magamban a peron kijárati részénél tocsogva a térdigérő esőben.
Bubut vártam, megbeszéltük, a hét-tizesnél találkozunk, de Bubu nem jött. Jött azonban Véres Elek, felhajtott gallérral, mögötte a buzi settenkedett. Cigaretta csikkek fürödtek önfeledten lábam előtt a pocsolyában. Rendőrautó vágtatott el, villogott, szirénázott. És feltűnt végre Bubu mással össze nem téveszthető korpulens figurája a buzi hátában, bő esőköpenyt öltött magára azon a reggelen, az esőköpeny két szárnya lebegett kétoldalt, kilátszott alóla az elnyűtt, bordó szvetter. Nagy fekete esernyőt tartott Bubu a feje fölé, így volt komplett az egész.

Elek csatlakozott, s csatlakozott Bubu is, csaknem ugyanazon pillanatban. A buzi elment mellettünk, aztán megtorpant, hátra nézett habozva, Eleket stírölte.

-Nem bírom ignorálni, -motyogta Bubu maga elé. -Non konvenient.

Elviselhetetlenek voltak az esős napok.
Fájt a fejem.

Végigmentünk újra az álmokon, Anyuka fogta a csuklómat.
Ezerszer végigrágtunk minden részletet a csata napjától egészen addig, mi, hogyan történt a medencénél.
Voltak részletek, amelyekről intimitásuk miatt nem szívesen beszéltem, de Anyuka szelíd erőszakkal kényszerített, hogy mindent mondjak el. Furcsa volt arról beszélnem Anyukának, hogy hogyan csókolóztam az erdei leánnyal, hogyan simogattuk egymást, miként ült bele az ölembe a sziklán, miközben eggyé olvadó testünk körül csörgedezett a patak vize.

-Tudom már, ki ez a lány, -mondta Anyuka reszelős hangon, amikor odáig jutottam a történetben, hogy nagyot kiáltva elment a francia lovag, és sírva, nevetve elment a kis boszorkány-lány is.

-Ki? -kérdeztem eszelősen. -Nyögd ki légy szíves, ne ölj tovább!!

-Várjál, -lihegte Anyuka, -muszáj innom egy kortyot, kiszáradt a szám!

Felpattant, kiszaladt az előszobába, kivett a hűtőszekrényből egy másfél literes ásványvizes palackot. Lecsavarta a kupakot, ivott, aztán visszajött mellém az ágyra.

-Iszol te is?

Nem kellett kétszer bíztatnia, mohón kortyoltam a palackból.

-Nos?

Azt hittem, be voltam teljesen golyózva, rég elszakadtam a realitásoktól, Kővári Lili, vagy Szép Piroska neve röppen majd fel Anyuka ajkáról, de nem így történt. Rám nézett, nevetni kezdett, nevetése úgy hangzott, mintha sírna.

-Én vagyok, -mondta.

-Te? -kérdeztem vissza elhűlve. Viccel ez a lány?

-Én! -erősítette meg, s fénylő tekintete befúrta magát páncélzatom kemény inchei mögé.

Sokáig ültünk szótlanul egymás mellett a sötétben Anyuka díványán. Megpróbáltam felfogni mit jelent ez. A történetben tehát, amit álmaimban folytatólagosan végigélek, az erdei boszorkány Anyuka szerint, ő, saját maga. A lovag pedig én vagyok. Ez igen. Remek. Elcsábítom Anyukát ezernégyszáz akárhányban, megkefélem a saját tulajdon ükanyámat. Az első pont tehát egy rohadt vérfertőzés. De ez még csak a kezdet. A lány teherbe esik tőlem, s megszüli, ha megszüli, mert ez még nem derült ki az álmokból, a tulajdon ükapámat. Olyan fokon tűnt baromságnak az egész, hogy szinte szikrázott tőle az agyam. De még ezzel nincs vége. Tegyük fel, hogy Anyuka nem menyasszony, s tegyük föl, caplatni kezdek utána. Mért is ne, Anyuka vonzó teremtés, ha nem is olyan szép, mint a Szép Piroska, vagy a Kővári Lili, illetve, hát lehet, hogy van olyan szép, csak nem csinál magának akkora reklámot. Nem mindegy ám, a lányok hogy adjusztálják magukat. Szóval, mi van akkor, ha belezúgok véletlenül ebbe a lányba, aki a testvérem? Mert, most, a jelenben, ő a testvérem, ha áttételezve is, -nem apánk és anyánk közös, mint a teljes tej-testvéreknek, hanem ősapánk és ősanyánk. De,...lehet-e a testvérem egy füst alatt a saját, külön-bejáratú anyám? Lehet, bizony, hiszen épp most mondta Anyuka, hogy ő az. Vagy, ami még ennél is meredekebb, lehet-e, az anyám, a lányom, és a testvérem egy és ugyanaz a személy?

Ennél faramuszibb dolgot el se tudtam képzelni. Tépelődéseimet elmondtam Anyukának. Nevetett rajta. Úgy látszott ő már túl van az első sokkon.

-Ne rágd magad, kispajtás, -vigasztalt, s hozzám hajolva testvéri csókot lehelt a homlokomra. -Most már legalább tudjuk, kik vagyunk, mi közünk egymáshoz, s az álmokhoz. Hahó! Ne lógasd a farkad. Üdvözöllek a fedélzeten, lovag!!

A buzi Elekkel kokettált, Bubu arról kezdett értekezni, hogy ő nem zsidó, bár vastag a szája széle, horgos az orra, és fürtös az üstöke. Esett az eső, s kis tétova, zizzenő gondolatok cikáztak bennem, amíg megpróbáltam Bubut helyre rázni.

-Nem számít, ne is törődj vele. Akkor is a barátom lennél, ha zsidó lennél!

Bús tekintettel révedt az arcomba.

-Arafat tudja mit csinál! -Harákolt, s kiköpött oldalra. -Iszunk sört?

TOTÓ ért utol minket, keménykalapban. Ünnepélyes képet vágott. Magyaros, kerek feje játékosan billegett vastag nyakán.

-Ürgüplü lemondott, -sóhajtotta. -Mindennek vége.

Előre mentünk a peronon, a várakozó vonatig. Beszálltunk az első kocsiba. A buzi mögöttünk kolbászolt, Elek után mászott fel a lépcsőn. Cecegett.

-Ccccccccc. Csúnya idő van. Esik az eső.

A kupéban szabad volt dohányozni. Bubu és TOTÓ egymás mellé ültek le, szembe a menetiránnyal, Bubu megkínálta szivarkával TOTÓt. A kis magyar szipkát halászott elő a kabátzsebéből, belegyömöszölte a füstölni valót és azon keresztül szívta, nagy élvezettel. Mi, Elekkel tulnant kepesztettünk, a buzi a hátunk mögött sunnyogott.
Elek nem kért szivarkát, vigyorgott, "ez véresen komoly" -mondta, "minden szál egy koporsószög". Én elfogadtam egyet, rászipákoltam, néztem, hogy kunkorodik fel a füst a kupé álmennyezete felé. Sípolt a kalauz, a szerelvény megrándult, csörömpöltek lent a kerekek. Elgördült mellettünk az eső verte állomás, láttam a tócsák között szaladni a fürge kis öregasszonyt, kóchaja libegett, kiáltott valamit foghíjas ajkával, hallani véltem, azt kiáltja: "friss hírekkel a Reggeli Hírek, itt a hírek, a reggeli hírek"

-Két nőbe volt szerelmes a lovag, éppen úgy, ahogy két nőbe vagyok szerelmes én is!

A gondolat úgy jött, mint derült égből a villámcsapás.

Igen, erről van szó, ez a megoldás kulcsa. Ha igaz, az, amit Anyuka az átöröklésről regélt, s tegyük fel, hogy igaz, Anyuka sok olyan dolgot tud, amit más tökön lőtt földi halandó nem, akkor ősapámtól örököltem az átkot, az ősök látens izéi ütöttek vissza bennem dominánsan. Ösapám, a francia lovag két nőt szeretett, mátkáját, a királylányt, akit otthon hagyott, amikor elment a török elleni háborúba, és a kis erdei boszorkát a Retyezát egyik eldugott völgyében. És két nőt szeretek én is fehéren, feketén, Szép Piroskát és Kővári Lilit.

Dacos büszkeség feszítette mellkasomat. Én jöttem rá, nem Anyuka. El kell mondanom neki, még ma, -fogadkoztam, miközben bámészkodtam kifelé a szakadó esőbe.

-Vége akkor a tervezett nagykoalíciónak, -morgott Bubu. -Ürgüplü, a derék, kidőlt, azt mondod? Nahát, hogy nem hallgattam a reggeli híreket. Mi lesz velünk, magyarokkal?

-Majd bémegyünk szépen a művelt Ejurópába. Által a vereckei hágón. A szovjet éra után, 2715-ben. TOTÓ megadóan tárta szét két karját.
-Ez van. Újra átvernek, újra becsapnak, újra kifosztanak, ahogy eddig is ezerszer, a török háborúk óta. Pedig...
-Pedig?
-Pedig a szultán tudta mit akar. Szulejmán azt akarta, hogy...
-Ne mondd!
-Mondom, mert így van!

A két jóbarát azon filózott, mi lesz most, hogy Arafat egyedül maradt az imperialisták elleni harcban. Bubu úgy vélte nehéz az ilyesmit ignorálni Európának ezen a részén, ahol határvonalas a szovjet-érás imperializmus, s a másik, a tőről metszett, hamisítatlan, imperialista imperializmus. TOTÓ búskomor volt, Batu kánt és Bendegúzt emlegette felhős arccal, s büszke keleti remények sírba omló vesztét siratta. Vitt a vonat, futottunk a szerencsénk után. Én, perverz, önző állat persze csak saját, primitív kis szerencsémre ügyeltem, nem foglalkoztam Kárpát-medence gondjaival. Az életem volt a tét, forgott a rulett kerék.

Békási telepnél TOTÓ váratlanul énekelni kezdett:

"Még egy éjszaka, s legyen a tiéd a bánatom, még egy éjszaka, hallgasd meg utolsó panaszom."

Bubu felállt és széles, színpadias mozdulattal kimutatott a szakadó esőbe: menjünk autóstoppholni! Most!

TOTÓ tovább énekelt: "Még egy éjszaka, s azután örökre elmegyek, még egy éjszaka, s többé az utadba nem leszek"

Kászálódott, rám nézett.

-Jössz te is?

-Nem, -mondtam, s Anyukára gondoltam.

Bubu taszigálni kezdte TOTÓ-t az ajtó felé, sokan voltak a vonaton, időbe tellett, míg az ember kiverekedte magát a kupéból a peronra. Elek csóválta a fejét, mutatóujját a homlokához illesztette, azt mondta a mozdulat: "te ez nagyon komoly, ez véresen komoly." Fején találta a szöget, tényleg az volt, ő persze nem sejtette, miért. TOTÓ és Bubu kefélni indultak a Lakatos lányokhoz, akik ötvenkilenc kilóméterre, egy kimondhatatlan nevű kis faluban laktak, Jászkarakószörcsögön, vagy akárhol. Útközben majd persze sört isznak és rumot, miért ne, ez az ő bizniszük. Én meg megyek Anyukához és mindent kipakolok. Ez valóban véresen komoly volt, kimondhatatlanul az. Eleknek pedig izé az izéjébe. Mondtam neki, hová mennek ezek. Elek csodálkozott: -csak nem? A buzi a fejét csóválta. Cecegett. -Ccccccc. -A fokhagyma-szagú öregasszony beljebb lódítva terebélyes kosarát leült Bubu megárvult helyére. TOTÓ az ajtóból még visszanézett, reménykedett meggondoltam magam, de miután én nem mozdultam, kackiásan fejébe csapta a fekete kalapot, és ment Bubu után. A vonat lassítani kezdett, a kocsik egymáshoz ütődtek. Felúsztak az esőben az állomás sápadt lámpái. A két jó barát leszállt. Még láttam őket, ahogy felfelé másznak a lépcsőkön, TOTÓ belekarolt Bububa, ernyője alá bújt, mint egy éltes feleség, egy kis kövér, s egy vastag nagy, aztán elnyelte alakjukat a vízfüggöny.

Désdorognál leszállt a buzi.
Alig győztem kivárni, hogy a peronhoz érjen.
Tűkön ültem, meg akartam próbálni Eleket egy sima kis történettel, az én történetemmel.
Elek póriasan egyszerű lény, gyakorlatias gondolkodású.
Ha valaki van a Földön, aki megmondja nekem a frankót erről az egész őrült kisértet-históriáról, akkor az, Elek.
De, alig, hogy belekezdtem, másról kezdett kérdezgetni. Buburól kellett regélnem és TOTÓról, az ő kalandjaikról. Izgalmasabbnak tartotta, mi történt a múlt héten Széki Marisnál, vagy a Kotász lányoknál. A múlt nem érdekelte Eleket. Hiába, ő valamiféle csodalényeknek tartott minket, gémlábú sasoknak, mesefiguráknak. Megadtam magam. És elmeséltem legutóbbi kalandunkat a Kotássz lányokkal. Szájtátva hallgatta, amíg a vicinális be nem futott a végállomásra.

Végigcaplattunk a "Sóhajok Hídján", le a lépcsőkön, fel a sétányon a főbejáratig. Imre szög-egyenesen ült a lován, őt nem sokat foglalkoztatta, hogy szakad nyakába a fekete lé. Hiába, no, vasból volt a szerencsétlen. Kihúzta a kardját, amikor meglátott minket. Tisztelgett. Einstein totyogott elő az épület sarka felől, mankói felverték a vizet. Rátharthy Szimena óvakodott mögötte a keskeny járdán, ők ketten csoport társak voltak. Einstein rám vigyorgott és felemelte az egyik mankóját, hogy üdvözöljön. Rémesen megijedtem. -Minden relatív, hülye Kuka, -sipákolta felém, amikor mellém ért. A rokkant tudós félelmesebb volt, így, fülig érő szájjal, mint szokott, búskomor formájában. Hátraléptem, hagytam őket elvonulni. Szimena magasra vetette a fejét, úgy ment el mellettünk, hogy ránk se nézett. Elek sóhajtott. -Milyen rátarti, -lihegte, -milyen magasan hordja az orrát. Mire fel e büszkeség?
-Kulák a faterja, -morogta Kolczonay, Elek jobbján. -Húsz magyar holdjuk van egy tagban.
-Na és? -Elek felvonta egyik szemöldökét. Megdöbbenve vettem észre, őszül kissé Elek szemöldöke.
-Nem érted? -Kolczonay lehalkította a hangját. -Ennyire hülye vagy kisfiam? Húsz magyar hold, az azért mégis csak húsz magyar hold!
-De mia...?

Elhaladtunk a portásfülke mellett, felmentünk a lépcsőn. Megszaporítottam lépteimet, s otthagytam őket. Annyira zsenáns az ilyesmit végighallgatni. Csak Kolczonay lehet olyan hülye állat, hogy kapcsolatba hozza a lány kivagyiságát a faterja holdjaival. Ez a Kolczonay egy sültparaszt. Szimena a csücskös cicijeire van bezsongva, nem a holdakra.
Felfutottam a hátsó lépcsőn a másodikra. Az első emeleten nem lehetett körbe kerülni az épületet, mert ezen az oldalon a könyvtár terpeszkedett, a túlsó sarokban a menza, a másik oldalon pedig a Növénytan Tanszék zárt, áthatolhatatlan birodalma. Eltalpaltam az Állattan üvegszekrényei előtt, a folyosó végénél jobbra fordultam, végigvágtattam a Talajtan Tanszék hűvös árkádjai alatt. A sarokban le a lépcsőn, mint az állat, s hipp-hopp, máris az egyes számú, vagy más néven nagy-előadó előtt találtam magam. Ott állt Kővári Lili a falnak dőlve, s valamit magyarázott Sereghi Daninak. Amikor elrohantam mellette, kinyújtotta a lábát, s elgáncsolt. Akkorát estem, pont a bejáratban, mint az ólajtó. Dani röhögött.
-Hoplá, lovag, hopszassza! -kiáltott rám a szerelmem. -Hová ilyen sietősen?
-Anyukát keresem, -motyogtam, térdre állva. -Nem láttátok Anyukát?
-De láttuk. Na mit szólsz. -Lili hangja bosszúsnak tűnt. -Benn ül a helyén.
-Köszike. Kedves vagy.
Rajtot akartam venni befelé, de karon ragadott.
-Várj csak. -Habozva nézett rám. -Akarok valamit kérdezni. Kefélsz te Anyukával?
Azt hittem a seggemre ülök. Már a Lili is ezzel jön. Ki találta ki ezt az állatságot?
-Ki találta ki ezt az állatságot?! -szóltam haragosan.
-Ki? -Felkacagott a szerelmem. -Nem nehéz kitalálni. Mindenki tudja. Nála laksz, vagy nem?
Elborított az agyhullám.
-De, Lili, az, hogy nála lakok, nem jelenti automatikusan, hogy kefélünk is! Különben pedig...a fene egye meg, te kefélsz Bubuval?
Sereghí Dani elpárolgott, ez már neki is sok volt.
-Én? Bubuval? Hogy lehetsz ennyire ostoba. Bubuval nem lehet kefélni
-Miért ne lehetne?
-.Mer izé...szóval, mert nem lehet, na.
-És, mink? Mi mikor kefélünk végre egymással?
A Hang beszélt újra belőlem, hosszú idő óta most szólalt meg először. Már ippeg ideje volt.
-Mikor?!
Úgy tűni. Lili meg se botránkozott. Néhány pillanatig magába mélyedt, gondolkodott.
-Tudod, Kuk-i, ez bonyolult.
Azt hittem rögtön megveszek.
-Mi bonyolult? A kefélés? Figyelj, elmagyarázom, hogy megy ez. Lehúzod a bugyid, én leveszem a gatyámat. Aztán te szétteszed a lábad én pedig...
-Ne légy közönséges, kérlek.
Szerelmem sértődötten elfordult, én meg úgy álltam mellette, mint egy nagy rakás szerencsétlenség.
-Jól van. Mesélj akkor. Miért bonyolult velem, s miért egyszerű Tenyészállattal?
Megrázkódott, szemmel láthatóan szíven ütötte, hogy felhoztam Tenyészállatot.
-Az már régen volt. S csak egyszer volt. Már elmondtam neked, miért történt. Azt hittem, megértetted.
-Csak a kérdés egyik felére válaszoltál, -figyelmeztettem.
-Be kell mennünk az előadásra, -mondta.
-Pokolba az előadással! -Úgy ordítottam, mint a fába szorult féreg. -Válaszolnál, ha szépen megkérhetlek?
Szomorúan nézett rám, de még e mögül a szomorúság mögül is kivillant kacérságának egy árulkodó szikrája. Nem szólt, csak elfordult, és puha léptekkel bement a nagy előadóba. Ahogy ment lefelé a lépcsőn, hátra nézett a válla fölött, szemének sugarával szíven döfött. Lerogytam Bubu mellé az utolsó előtti padsorba. Bubu mellett TOTÓ bólingolt, aki átbukott hozzánk, mögöttünk, leghátul Főrend és a slepje: Tojáspipi, Szűz.urva, Falusi Lány, Nagy Szerszám és Tenyészállat. A Cirkuszigazgató belengetett karmesteri pálcájával. A kémia előadás elkezdődött. Szivacs Kati törölt és törült, felváltva használta különböző színű szivacsait. Kattogott az írásvetítő. Eleket nem láttam, merre kepeszt, de el tudtam képzelni, hogy fülig érő szájjal éppen azt súgja szomszédja fülébe: te ez komoly, ez véresen komoly.
Anyukát a hatalmas amfiteátrum túlsó fél-karéjában csoport társai vették körül, mint úszónak a hullámból, csak a feje búbja látszott ki. Majd szünetben odamegyek hozzá, és beszélek vele, -fogadkoztam.
Ám, alig hogy vége lett az előadásnak, már éppen felálltam, s kezdtem magam átverekedni a túlsó oldalra, Szép Piroskába botlottam.
-Mi újság nagyfiú, -nézett le rám két méterének hegynyi magasságából. -Hogy ityeg a fityeg?
-Nem iszunk valamit a presszóban, Piroska, -szólt a Hang belőlem.
Keresztbe vetette hosszú lábát, rám vigyorgott.
-Tudod, mit? Ökológia következik, de az ökológia amúgy sem érdekel. Úgyhogy mehetünk.

Rumot ittunk a hideg ellen, behúzódtunk a sarokba.
Az eső változatlan erővel szakadt. Egyedül voltunk a félhomályos helyiségben.
Szólt a gépzene. Nevettünk valamin, összedugtuk a fejünket, rumos szájízzel hosszan smároltunk, aztán megint vihogtunk.
Benyúltam Szép Piroska blúza alá, s megsimogattam a mellét. Elindult az ő keze is az ismerős mozdulattal. Rátalált arra, amit keresett, markába szorította. Eszembe jutott, hogy fogta a tehén csöcsét a majorban, milyen szakavatott kézzel húzogatta fel-le, míg csorgott a sajtárba a tej.

-Huh, de kemény, -mondta nevetve Piroska, s szájon csókolt.


Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2009-09-09 10:05:48

A mai napon elérte a szám a 800-at. Mindenkinek köszönöm!!!

Poós László
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2009-06-04 09:13:09

Azóta még 133-an csatlakoztak! Köszöntöm őket is a köszönet szavával!

-én
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2009-04-24 07:38:06

Több mint 400-an olvasták el eddig ezt az epizódot. Köszönöm nekik!!!

-én

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel Jose Martinez vitorlázós történetei 4. címmel

Hayal bejegyzést írt a(z) A szerelem hét napja című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A veréb és a varjú címmel a várólistára

Hayal bejegyzést írt a(z) Szerethető... című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Fekete lombok alatt című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Titkos út című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Október című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Majmok hajója című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)