AUGUSZTUS 30. SZERDA
Holnap megyek évnyitóra a gimibe. Igazán gimnazista leszek! Úgy érzem, egy egészen új szakasza nyílik meg az életemnek. Ez már majdnem olyan, mint a felnőttkor. Most már nem egy nyamvadt kis általános iskolás leszek, hanem GIMNAZISTA!
Holnap végre átlépek a majdnem-felnőtt élet küszöbén. Bár ez még biztos nem az igazi ÉLET, de azt hiszem, nyugodtan számíthatok rá, hogy az Élet vár rám.
Holnap... holnaptól igazán tinédzser leszek én is. Végül is, az összes valamirevaló film gimisekről szól.
Talán az igaz szerelem is rám talál. Vagy én őrá, ez alapjában véve mindegy. Mert persze tetszett az András, és jó lett volna, ha én is tetszek neki, de az csak egy gyerekes fellángolás volt. De ezután... tudom, hogy minden más lesz. Talán holnap össze is találkozok az Igazival. Lehet, hogy osztálytársak leszünk. Lehet, hogy mögöttem fog ülni... holnap...
Holnap!
AUGUSZTUS 31. CSÜTÖRTÖK
Megvolt az évnyitó. Úgy látszik, nőttem a nyáron, mert a fehér blúzom eléggé feszült rajtam. Anyu mondta, hogy ne tegyek hirtelen mozdulatokat. Tehát vigyáztam. Bár az egyik megmozdulásom után hallottam valami kis reccsenést, szerencsére nem feltűnő helyen szakadt el. A hónaljánál feslett fel kicsit. Ez jó, ciki lett volna, ha mondjuk, kettéreped a hátamon... Pláne, hogy a mellettünk ülő osztályban láttam egy helyes fiút.
Ezért jó a sztreccs, az többet bír. Meg divatosabb is, de az anyu azt mondja, nem elég ünnepi.
Ja, igen, beszámolok az évnyitóról. Pontosan dokumentálni kell új életem első napját.
Háromra kellett menni, hogy még az ünnepély előtt megbeszélhessen velünk mindent az osztályfőnök. Hát ő elkésett, negyed négy is elmúlt, mire kifulladva berohant. Mindenki ott állt már az ajtóban, a többi osztály kezdett vonulni a tornaterem felé.
Így aztán elég rövid volt a megbeszélés. Gyorsan kiosztotta a fogadalom szövegét, és elmondta, hogy az "Én, ..." résznél a kipontozott helyre mindenki a saját nevét mondja, mert volt már olyan elsős banda, akik megismételték a kint álló két gyerek nevét.
Aztán lesiettünk, mi voltunk az utolsó osztály, aki bevonult a tornaterembe. Pár szülő mondta, hogy te jó ég, mi lesz itt, ha már az első nap se ér ide az osztályfőnök rendesen. De ezt nem kellett volna mondaniuk, biztos valami közbejött neki.
Az összes kilencedikest egymás mellé ültették, hogy együtt mondjuk majd a fogadalmat. Amikor fel kellett állni hozzá, azt hittem, elájulok, annyira izgultam. Az összes diák minket nézett. Én úgy éreztem, engem.
Azt hittem, csak viccelt az oszi ezzel a névdologgal, de amikor az elején a nevekre került a sor, tényleg volt egy kis zavar. Egy csomóan gondolkodtak, hogy mit mondjanak, és az elsősök fele legalább a kint álló gyerek nevét mondta. Tök égő volt, az összes felsőbb éves röhögött rajtunk. Amikor meg befejeztük, mindenki kiabált meg tapsolt. Nem tudom, hogy ennyire örültek nekünk, vagy ennyire röhejesek voltunk.
Aztán még énekelt a kórus, meg zongoráztak, meg verset mondtak, szóval pont úgy, mint a régi suliban. Aztán az igazgató beszédet mondott. Az elég unalmas volt, főleg arról beszélt, hogy milyen kitüntetés ide járni, meg milyen jól kell tanulni meg viselkedni. De hát ezt mindenki tudja. Néha, amikor mondott valami poént, a felsőbb évesek tapsoltak meg nevettek. Meg néha akkor is, amikor szerintem nem volt semmi vicces.
Az osztálytársaimról nem sokat tudok, mindegyik ijedt arccal nézett, és senki se mert megszólalni. Talán majd holnap beszélek velük.
Remélem, holnap megint látom azt a helyes fiút...