Kicsöppen tollamból az idő,
áthúz még egy évet,
sárguló papír öregedőn,
halkan zizzeni hattyú-énekem,

zongora reszket
sarokban mécses melett,
laza húrokból sír
vérző hangjegyet.

Ölel elnyűtt,molyette kabátom,
jobban didereg,mint én fázom,
a lyukak zsebeimből már kihull,
a gombok is sajnálnak lógva,

még reszket a zongora
kicsi mécses mellől
szisszen hamisan téli dalt
az év vége felől.

Van még egy csepp eltévedt pezsgő
fényére nyalt poharamban.
Jövő:mindent kivánok neked,
s egy kis helyet magamnak szívedből,

még suttog a dal,
s a könyörgésben,
egy molyette kabát
hangol öreg zongorát.