Mi tegnap szép szó volt, mára csak csend maradt.
Mégis hallom benne néma sóhajodat.
Hallom a szavakat, bár elhaltak már régen,
hiányod végtelen csupán csak ezt érzem.
Kedves szavaiddal lelkemhez beszéltél
szunnyadó szívembe meleget töltöttél
Közelembe jöttél, s hallottalak újra
úgy szóltak szavaid, mint legszebb hárfa húrja
aztán mégis lassan elhaltak a szavak,
igéret maradt csak minden szép gondolat.
Tudom, e valóság oka százezernyi,
nem lehet az utat így előre tervezni.
Ki tud ellenállni a sors döntő szavának?
ha valakit elhív, hiába a vágyak.
Téged elszólított, s csendesen indultál,
fájó bánatomban te már nem osztoztál.
Nem tudtam megfogni, szorítani kezed,
a mostoha sors tépte, szaggatta lelkedet
Szemedből a könny nem hullt ezüst patakokba'
úgy távoztál tőlem, mint ki szavát betartotta
Itt állok szomorú tekintettel, árván,
mint megtört katona, ki átjutott a vártán
Pedig lelkem nagyon az igazra vágyik,
S ha még egyszer szeretek, csupán mindhalálig.