HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 13

Tagok összesen: 1815

Írás összesen: 44921

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kőműves Ida
2017-08-13 15:56:28

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: Finta KataFeltöltés dátuma: 2008-01-01

Ádám ébredése 4. rész

4. Kísértés...

Éva egyedül sétálgat a hatalmas kertben - amikor Ádám dolgozik -, gyakran ellátogat a kert közepén magányosan álló hatalmas fához. Ágai magas törzsén szétágazva, messzire nyúlnak. Gyönyörű ez a fa, mindig megbámulja piros gyümölcseit, és nem érti: miért nem szabad ezt nekik megkóstolni? Hiszen oly szépek a szemnek, s annyira kívánatosak. Talán mérgező lenne?

Egy alkalommal leült a fa alá, elgondolkodik azon, miért mondta az Úr Ádámnak, hogy abból ne egyenek? Mi lenne, ha mégis megkóstolná? Mintha agyában valaki szólongatná: Ne félj Éva, ettől nem haltok meg, csupán megnyitja szemeteket, és ti is mindennek tudói lesztek. Ha ez lenne az igazság, miért ne ehetnék belőle? - gondolja magában.

Aztán fölállt, kiválasztotta a legszebb gyümölcsöt, leszakította, és megkóstolta. Hiszen ez a gyümölcs nagyon finom. Bizony, én nem értem, miért nem szabad ebből ennünk. Aztán leemelt még egyet, és elvitte Ádámnak, hogy ő is megkóstolja.

EMBEREK ŐK: az első emberpár, akik gondolkodnak, éreznek, akiknek értelmet adott az Úr.
Ádám többször hallja a szavát. Amikor valamit nem ért, ha nem tudja, mit kell tennie, hozzá fohászkodik, segítségét kéri. - Uram! Adj tanácsot! Uram segíts bennünket.

Éva megkínálja Ádámot az almával. Ádám ijedtem szól hozzá. - Csak nem a tiltott fa gyümölcse ez?

- De igen, én már megkóstoltam. Nem értem, miért nem ehetünk belőle? Kóstold meg te is, Ádám. Olyan kedvesen kínálta Éva, hogy Ádám nem tudott neki ellenállni, ezért beleharapott az almába. Neki is ízlett.

Telnek a napok; jól érzik magukat az Édenben, egymás társaságában. Ádám arra gondol: jót tett vele az Isten, hogy társat küldött neki, egyedül már unalmasakká váltak volna a napjai, elképzelni se tudja, mi lenne vele egymagában.

Mégis - van valami, amit nem tud magában eldönteni. Itt él mellette Éva, egy bájos, csodálatos teremtés. Mostanában egyre gyakrabban furcsa érzései támadnak, ha szemébe néz, ha megfogja kezét, a haját simogatja, vagy amikor látja fürödni a tóban, és sétálni a fák között. Gyönyörködik testében, sima bőrében, aranyló hajában, kedves mosolyában... - Mondd Istenem! Mi ez, amit eddig nem éreztem?

Ádám! A fa a kert közepén, csak jelkép, amelyet már megízleltetek. Ez az érzés, amitől óvakodnod kell, mert ha tilalmam ellenére megtennéd, kiűzlek az Édenből, és nehéz, fáradságos munkával kell megkeresned a mindennapi kenyeredet. Gyermekeitek születnek, családod lesz, akikről gondoskodni kell, és nem lesz örök életetek, hanem meg kell halnotok!
- Istenem, kérlek, adj erőt, hogy engedelmes maradjak!

MÚLNAK A NAPOK. A férfi és nő egyre közelebb kerül egymáshoz. Éjjel-nappal együtt vannak, esznek-isznak, mindenük megvan, élvezik a gondtalan paradicsomi életet, és mégis - valami nagyon hiányzik nekik.
Már többször kísértésbe estek.

Amikor Ádám ránéz asszonyára, látja mosolygó orcáját, ragyogó szemét, akkor már tévedhetetlenül érzi, hogy ugyanaz jár a fejében neki is, ami az övében.
Egy langyos májusi este, a levegő tele orgonaillattal. Egymás mellett ülve simogatják egymás kezét, arcát, haját. Éva megszólal: - Ádám! Meddig kell még így élnünk egymás mellett, hogy tartózkodnunk kell a közelebbi érintéstől?

- Tudod, szerelmem, kezdi Ádám: - miközben belenéz gyönyörű szemébe - ígéretet tettem az Úrnak, aki bennünket minden jóval ellát. Minden a miénk, csak azt az egyet tiltotta meg nekünk, - nem tehetjük meg.

- Ádám! Én már nem tudom, nem értem az egészet. Miért tilos az, ami boldoggá tenne bennünket? Miért nem tehetjük meg, amit legjobban szeretnénk? Mondd, miért tiltja nekünk az Isten? Miért? Gondold csak: Nem kellene inkább lemondanunk az örök életről, azért, amiért cserébe a legszebb, legnagyobb csoda lehetne a miénk?

- Kedvesem! Tudom, mire gondolsz. Én is ugyanazt érzem, amit te. Láthatod, milyen nehezen tartom magam. Ha átölellek, duzzad bennem az élet, a vágy emészt, hogy veled egyesüljek... De fogadalmat tettem az Úrnak, hogy megtartom parancsát. Nem szeghetem meg.

Éva nem értette, ezért kissé duzzogva hátat fordított neki, és úgy hajtotta fejét álomra.

ELMÚLT EGY NAP, lassan ismét alkonyodott, az állatok elnyugodtak, a madarak elkezdték esti koncertjüket a fák lombjai között, majd elcsitultak. Lassan már a levelek sem rezdültek. A levegő még izzott, mézédes akácillat áradt szerteszét, amikor Ádám átkarolta Éva derekát, forrón megcsókolta orcáját, és lassan az éjjeli szállásukra tértek az illatot ontó csipkebokor melletti nagy fa alá. Gyökérből font gyékényre heveredtek, párnájukat illatos fűből csomózták össze.

Tavasz volt, illatos, ábrándos, bódítóan forró éjszaka... Minden, a fű, a fák, az erdő állatai és madarai párjukkal élték gondtalan szerelmi életüket. Ádám kedvesét szorosan átölelve szerelmes szavakat suttogott fülébe. Simogatta, csókolgatta, és szenvedett a vágytól. Ádám feljajdult. - Miért, miért csak nekünk nem szabad egymást szeretni, egymásba olvadni?

Éva megsimogatta párja bánattal telt arcát. - Drágaságom! Annyira szeretlek! Keze végigjárta párja testét, haját, hátát simogatta. Mindketten szenvedtek a szerelem beteljesülésének hiányától.

Ádám egyre szorosabban magához húzta asszonyát, kezük-lábuk összefonódott, Éva teste megvonaglott, még szorosabban simult párjához. Ádám keze lassan végigsimogatta szerelmének egész testét, amelynek minden porcikáját - egy pici terület kivételével - már annyira ismerte.

- Nem! Ezt nem bírom tovább! Uram! Bocsáss meg nekem, hogy megszegem a fogadalmam! Oly szorosan fonta át Évát, - nem bírt érzelmein uralkodni. - Tiéd vagyok, a tiéd leszek - sóhajtotta, - amíg élünk, s ha meg kell halnunk, azt se bánom, de addig biztosan boldogok leszünk. Szerelmük lángja föllobogott, és végre, megtalálták egymást. Szerelmesen, suttogva élték át eddigi együttlétük legszebb, legboldogabb perceit, és óráit. Kis szünetekkel megpihentek, majd ismételten összefonódtak.

A hajnali madárdal, az erdő neszezése ébresztette őket - nem is álmukból, hanem szerelmes ölelkezésükből.

Évának nem volt bűntudata. Még reggel is, de utána egész nap szinte remegett a boldogságtól. Most már igazán nem értette, miért kellett volna ettől megfosztani magukat.

Hasonlóan érzett Ádám, de félt Isten haragjától. Érzékelte közellétét, de félt a szeme elé kerülni. Nemhiába, bűntudat támadt benne, mivel érzelmein nem tudott uralkodni - megszegte fogadalmát.

Isten előbb haragosan tekintett le rájuk.
Évának eszébe jutott a sátán sugallata, amely neki kígyó képében jelent meg az almafa alatt: "Bizony nem haltok meg... Hanem tudja az Isten, hogy amely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói." (Mózes I. könyve. A bűneset, 4-5.) Nem értette hát, Isten miért tiltotta meg nekik azt, ami számukra kedves.

De Isten szólt: - Ádám, mivel megszegted parancsomat, ezután "Orcád verejtékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz." (Mózes I. Könyve, 3/19.)

Ijedten bújtak össze, esdekelve szólalt meg Ádám: - Nem tudtuk, mit tettünk - ösztöneink parancsának engedtünk. Kérlek, bocsáss meg nekünk, Uram!

Isten látta szorongásukat, a fák eltakarták őt, így nem láthatták, hogy mosollyal tekint le rájuk, és megenyhült haragja; megbocsátott nekik. Mert emberek ők, értelmet és szabad akaratot én adtam nekik. Mégis, a tetteitekért viselniük kell a következményeket. Ezért így szólt hozzájuk: - Megbocsátok, ha ez boldoggá tesz benneteket. Nektek adom a világot annak minden javával és terhével, boldogságával, szomorúságával és bajaival. "Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá." (Mózes I. Könyve 1/28.) Uralkodjatok állatok, madarak, minden élőlény és növény fölött, földön légben és a tengerek vizében. Ha meg is kell halnotok, utódaitok majd folytatják a földi életet, az idők végezetéig...

Tehát Isten irgalmasságot gyakorolt fölöttük, nem űzte ki őket az Édenből. Ezért hálát adtak neki, és szeretettel telt meg a szívük.

EGY NAP Ádámnak eszébe jutott Éva megjegyzése, ezért egyedül ment le a tóhoz. Emlékezett rá, mit mondott, hogy amikor megcsókolja, a szakálla szúrja és csiklandozza. Aztán megkérdezte: - Hogy nőtt arcodra ez a hosszú szőr? Ezért határozta el, hogy változtat külsején. Megfürdött, rövidre vágta a haját és bajuszát, aztán megborotválkozott. Utána a kristálytiszta tó vizében meglátta tükörképét. Kicsit furcsa - gondolta magában - de elégedett volt a látvánnyal.

Eközben Éva sétára indult. Megállt egy gyümölcstől roskadó citromfa alatt. Leszakított egyet, s ahogy beleharapott, felkiáltott: - Milyen savanyú! - Arra gondolt, hogy amit Ádám adott neki, finom és édes volt, a színe talán kicsit más. Igaz, akkor azt mondta, hogy narancs, de bizony ez valami más lehet. A leve ráfolyt a kezére, érezte, kicsit bizsergett tőle, de utána a bőre sima lett. Ezért mégsem dobta el, s az otthont adó fájuk alá érve, kinyomkodta a levét, és vékonyan arcára kente. Ujjai tapintásával hamarosan érezte, hogy az arcbőre sima lett, mint a bársony.

Megérkezett Ádám.
- Itthon vagy már, Édesem? - kérdezte. Éva csak nézte: - Milyen furcsa lettél... Hová lett arcodról a szőr? - Ádám csak ezután válaszolt a kérdésre.
- Igen, itthon vagyok egy jó séta után.
- Képzeld! - lelkendezett Éva - találtam olyan narancsfát, amelynek a gyümölcse nem olyan édes, amilyet tegnap szakítottál az egyik fáról, hanem savanyú. Nem ettem meg, de a bőrömnek nagyon jót tett, olyan sima lett, mint egy csecsemőnek. Nézd meg. Közel állt hozzá, orcáját odanyújtotta, hogy Ádám megtapinthassa.

Szép vagy, kedvesem, olyan izgatóan sima az arcod, és forrón megcsókolta. De nem narancsot kóstoltál, hanem citromot. Hoztam vacsorára banánt és narancsot is. Ezt ízleld, és nézd meg, hogy ennek a héja kicsit sötétebb, formája kerek, a citrom színe világosabb sárga, és tojásdad alakú. Gyere, vacsorázzunk, és térjünk nyugovóra.

Letelepedtek, és mind elfogyasztották a fonott kosárkába rakott gyümölcsöt.
Utána Éva leterítette a gyékényt, és szorosan egymás mellé lepihentek.
- Olyan jó a közeledben lenni, Ádám. Mikor egyedül maradok, mindig félek.
- Nem kell félned, mert itt az Édenben semmi bántódás nem érhet. Egyébként tudnod kell, bármi történne, mindig közel vagyok, és megvédlek még a pokolbéli sátántól is. Érezheted, mennyire szeretlek, és vigyázok rád. S ha itt vagy, ilyen közel hozzám, nem bírok az ösztöneimen uralkodni. Megérintette, megsimogatta párja arcát, gyönyörködött mosolyában. Csókolgatta, szeretgette, egyre jobban kívánta.
Éva viszonozta közeledését. Tetszett neki Ádám simára borotvált arca, már nem csiklandozta és szúrta, mint korábban. Százszor is forrón visszacsókolta.
Ádám egyre szorosabban ölelte, már-már alig kapott levegőt, de olyan jól esett mindkettőjüknek ez az összesimulás, órákig tartott ölelkezésük. Ádám Évának az egész testét simogatta és lassan haladva mindenütt összecsókolta. Nem siettek, élvezték egymás közelségét. Majd amikor már nem bírták tovább tartóztatni magukat, szerelmük lángja föllobbant, utána kis szünetekben megpihentek. Oly jó volt egymás karjában pihenni és elaludni, majd együtt, csókokkal ébredni... és még sokszor megismételve a legszorosabb együttlétet.

- Ádám, ugye, nem bántad meg, hogy így alakult az életünk?
- Nem bántam meg, és nagyon jó, hogy megbocsátott az Úr. Ő adott nekünk értelmet és szabad akaratot, vagyis a cselekvés szabadságát, a döntés jogát. S mi mindketten úgy láttuk jónak, ahogy tettünk. Ez a legszebb ajándéka Istennek, hogy nekem adott téged és ketten egyek lehetünk. Lesznek gyermekeink, akikről gondoskodnunk kell, s ha szeretjük egymást, az a földi boldogságot jelenti.
- Gyere drágám! Szeress nagyon, szeressél mindig! - sóhajtott fel Éva.

AHOGY keleten fölragyogott a nap, Ádám karjába emelte Évát, levitte a tóhoz. Megfürödtek. Visszafelé sétálva, a bokrokról és fákról szedték a gyümölcsöt, mert olyan volt az Éden, mint egy terített asztal. Éva a narancson kívül a málnát szerette legjobban, meg a földi epret.

Mikor először látta, megcsodálta. Milyen szép, mikor a bokrok mellett a fűben piroslik a finom gyümölcs. Olyan, mintha az Úr gyöngyszemekkel rakta volna tele a bokrot meg a pázsitot... Először leszakított egy szemet, gyönyörködött benne, s mikor megkóstolta, nem jutott szóhoz, olyan finomnak érezte. Teleszedte kicsi kosárkáját, és hazavitte.

Út közben Ádám megmutatta asszonyának a nagy odvas fát, amely körül apró, sárgásbarna szárnyas bogarak röpködtek és zümmögtek a levegőben.
- Látod? Itt találtam az édes mézet, amit tegnap vittem neked. Ezek az apró lények pedig - mutatott körbe - a méhek, ők gyűjtik össze a fák és füvek virágaiból, és hordozzák apró testükön a virágport, és szorgos munkájukkal készül a méz.
- Ez csodálatos! - ujjongott Éva. - Milyen szép a világ, az Éden kertje, amit Isten nekünk adott.

ÉVA egy fűvel benőtt erdei tisztáson tanulmányozta a virágokat és növényeket, némelyiket kezével is megérintette. Az egyik kimagaslott a fűből, rajta lila, tojásdad alakú virág pompázott. Ahogy kezével hozzáért, megszúrta. Nagyon megijedt, mert bőre megduzzadt, és vérezni kezdett a seb, amit a virág szúrós tüskéje ejtett rajta. Másik kezét rászorította, hogy ne vérezzen. Hazafelé tovább tanulmányozta a különféle növényeket. Meglátott egy világoszöld bokrocskát, lehajolt melléje, hogy közelebbről megvizsgálja. Érdekes, erős, aromás illat csapta meg az orrát. Egy pici ágat letört róla, annak a leve rácsöppent a vérző sebre; mire hazaért, csodálkozva látta, hogy a seb összehúzódott, s már alig látszott a helye: begyógyult. Lám, találtam gyógyszert a sebekre. Elhatározta, hogy másnap szed majd a levelekből, megszárítja, hogy mindig legyen kéznél belőle. Nap-mint nap mindketten fölfedeztek valami újat, amit agyukba vésve, tapasztalatot gyűjtöttek, és a további életük folyamán hasznosíthattak.

**-**

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11507
Időpont: 2008-01-03 11:06:39

válasz Rozán Eszter (2008-01-02 17:14:58) üzenetére
Kedves Eszti!

Te voltál/vagy az első látogatóm ebben az évben. Nagyon örülök neki, hogy tetszik Ádám ébredése. Egyik kedvenc kötetem.
Szeretettel: Kata
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7440
Időpont: 2008-01-02 17:14:58

Kedves Kata!
Nagyon tetszik a folytatás. Tényleg eltér az eredetitől, de nagyon jó, fantáziadús. Tetszik, ahogy Ádám és Éva felfedezik a környezetüket. Az is jó, ahogyan a bűnbe esésüket leírtad, és végül az Úr nem űzte ki őket.
Szeretettel: Rozália

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Tóni alkotást töltött fel A betűk megnövésére várva címmel

Tóni bejegyzést írt a(z) Érdemes-e? című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Érdemes-e? című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Érdemes-e? című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Érdemes-e? című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Karodba zárva... című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Baltazár című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Párizsi nyár című alkotáshoz

Tóni bejegyzést írt a(z) Érdemes-e? című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Vége a nyárnak című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Éjszaka című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Vége a nyárnak című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Múlik a nyár című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Ihlet-füzér című alkotáshoz

barnaby alkotást töltött fel Éjszaka címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)