HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 11

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47194

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2008-01-04

Anyuka és a szellemek 24.

III.


A béka kiugrott a kőre, szaporán pislogott, nem leselkedik-e valahonnan valamiféle veszély. Leginkább a gólyától tartott, mert a gólya szerette bekapni a kis zöld levelibékákat. A lány és a lovag mozdulatlanul ültek a sziklán, a medence túlsó oldalán, nem volt rajtuk semmi. A víz körbe vette a simára koptatott követ. A béka nem félt tőlük, ismerte őket, odajártak fürödni delente. Forrón tűzött a nyári nap, a Retyezát száraz, perzselő lehelete felborzolta a tavacska tükrét.
-Jaj, de aranyos, -lelkendezett Marica, -úgy, de úgy imádom.
Honoré de Boileau nem lelkesedett túlzottan a gondolatért, hogy szerelmese egy békát imád, lenyúlt tehát lapáttenyerével, telemerítette, s lefröcskölte a kislányt.
-Csúnya ember! -sikkantotta Marica, -ez hideg!
-Hogy lehet egy ronda békát imádni! -morgolódott a lovag. -Csak Istent lehet imádni, így tanítják a templomban.
-De én nem járok templomba, -vetette ellene Marica. -Itt a hegyen nincs templom. Fél napot kellene lovagolni árkon bokron át, hogy...
-Akkor se mondd, hogy "imádom". Mondd egyszerűen azt, hogy: "szeretem" Az is elég.
-Jól van, na. Legyen magának igaza. -A kislány durcásan húzta fel a vállát. -Szeretem és kész.
Honoré gondolkodott. Még ez se tetszett neki.
-Szereted?!
-Igen, ezzel meg mi baja?
-Úgy, mint engem?
Marica kacagott. -Mint magát? Ki mondta magának azt, hogy én szeretem magát!
-Te mondtad!
-Én? -A lány nagy szemeket meresztett. -Mikor mondtam ilyet, he?
-Tegnap. Nem emlékszel?
Megrázta fejét a gyermek. -Nem. Én semmi ilyesmire nem emlékszem. Maga szerint délelőtt történt? Reggel? Vagy este?
A fiú nem vette észre, hogy ugratja őt a kicsi lány.
-Délelőtt volt. Nem. Pontosan délben. Ugyan így állt felettünk a nap.
-Nem mondja kegyelmed?
-Ne szólíts kegyelmednek, már ezerszer kértelek.
-Jól van, na. -Marica elbiggyesztette a száját. -Minek szólítsam akkor?
-Szólíts Honorénak. És mondd azt, hogy "te"
A béka visszaugrott a vízbe. Gólya szállt le nem messze tőlük, óvatosan belábalt a medencébe. Ő se törődött az emberekkel. Megszokta őket. Ártalmatlanok voltak.
A madár türelmesen várt.
Marica Honoré keze után kapott, megszorította.
-Te! Ez a mi békánkra vadászik.
Jó hónapja szíve alatt hordta már a lovag gyerekét, de most tegezte le őt először.
-Hát aztán!
-Jaj de undok tud lenni!
A cselekmény kibontakozott. A nagy madár villámgyors mozdulattal lenyúlt a felszín alá, s a következő pillanatban már a csőrében kapálódzott a béka.
-Nem akarom! -mondta Marica.
A fiú odanézett, meglepte a hang, ahogy a lány szólt. Éles, parancsoló hangon hangzott el: "nem akarom!"
A kép megállt, mint amikor beszorul a film a vetítőbe. A víz nem hullámzott, a szél megszűnt fújni, a gólya nem mozdult.
-Ereszd el! -parancsolt rá Marica a madárra.
A gólya szétnyitotta csőrét, a kis zöld béka visszapottyant a vízbe. Látták: fürgén tempózik a felszín alatt. A szél fújni kezdett, a hullámok meglódultak. A madár kinyitotta a szárnyát, csapkodott és elrepült. Egy másodpercig tartott csak az egész, vagy tán addig se. A fiú különös zsibbadtságot érzett. Olyasminek volt szemtanúja, amit el se tudott képzelni. Ez a kislány itt mellette, parancsolni tud az elemeknek. Utasítja a szelet, ne fújjon, rászól a hullámokra, álljanak meg, ne görögjenek tovább. Kényszeríti a gólyát, engedje el zsákmányát!
Honoré gondolkodott, törte az agyát.
-Ez a leány boszorkány, -mondta magában borzongva. -Egy boszorkánnyal élek, egy boszorkánnyal ölelkezem minden áldott nap?
Különös érzés kerítette hatalmába. Kezdte megérteni mi történt vele, mióta a csuhások idehozták.
-Félhótt voltam, -futott át az agyán, -nagy üszkösödő sebbel a fejemen. Ő kezelt ki, ő gyógyított meg.

Visszaemlékezett, hogyan kente be a lány minden nap a sebet undorító zöldes-színű kenőccsel, ugyanazzal, amelyikkel minap a karját is kezelte.
-Bűbájt bocsátott rám aznap, amikor legyőztem a martalócokat, -vélte. -Hogyan különben vertem volna le annyi embert egy szál magam? És hogyan különben történt volna, hogy pőrére vetkezem előtte, megcsókolom, magamévá teszem, miközben tudvást tudom, hogy a mátkám odahaza eped utánam?
-Nem jön fürdeni? -kérdezte a kislány. Lecsusszant a szikláról és belelépett a medence kristálytiszta vizébe. Honoré elbűvölve nézte formás, barnára sült, cipóra emlékeztető fenekét.
-Jöjjön, na!
Megperdült az erdei lány, ránevetett a francia király katonájára. Lehajolt és teljes erejével fröcskölni kezdte a vizet, fel a sziklára, ahol a fiú ült.
-Megállj csak, kisboszorkány! -Akaratlanul csúszott ki a szó Honoré száján Oda se gondolt, amikor kimondta. -Megállj te! Adta vette teremtette!
Levetette magát a lapos kőről, elvetődött a medencében és magával rántotta a víz alá Maricát.

...Később hanyatt fekve élvezték az égből alázúduló forróságot, barnára sült bőrük égett a nap tüzében. Honoré egyszer csak fél-könyökre emelkedett és megnézte a kislányt. Végigfuttatta tekintetét a kerek, telt melleken a lapos, aranybarna hason, a gyönyörű, kisfiús arcon. Marica nem nyitotta ki a szemét, kuncogott.
-Tetszem magának?
-Szeretlek, -mondta a fiú.
-Én is szeretlek. -A boszorkány lány kinyújtotta két karját és átölelte a lovag nyakát.
-Ezt mondtad tegnap is, -suttogta Honoré.
Marica kinyitotta a szemét, ránevetett.
-Nem emlékszem, -mondta, nevetett, és megcsókolta őt.

Így telt a nyár. Mirjam nem szólt bele, mikor mit tesznek, hová mennek. Marica tudta a dolgát. Ha szezonja volt, kiment az erdőbe Honoréval szamócát gyűjteni, málnát csipegetni. Az öregasszony lekvárt főzött az erdei gyümölcsökből télire, segítettek neki az üstöket hordani, kavargatni a jó illatú főzetet. Más napokon kaszáltak, marokba szedték a szénát, s nagy boglyát raktak belőle. A kezdet kezdetén Marica lengette a vasat, később, sok vesződség árán a lovag is belejött. Amikor először próbálta, úgy hadakozott a szerszámmal, mintha a török ellen háborúskodna. Marica kikacagta. -Levágja kigyelmed a lábát!
Kivette a fiú kezéből a kaszát, megmutatta, hogyan kell.
-Na! Lássa hát, hogyan megy ez?!
Amikor idejük engedte, felmentek a Retyezát oldalába, a víztározóhoz, napoztak, fürödtek, szerelmeskedtek.
Ősszel, október vége volt már akkor, megjöttek az őszi esők, elkezdett domborodni Marica hasa.
-Nézd, -mutatta Honorénak az istállóban, felhúzva az inget a pocakján, -itt van a baba.
-Oda tehetem a kezem? -kérdezte a lovag elfogódottan.
-Persze, te kis buta! Simogasd meg. A te fiad.
-Hát fiú lesz?
-Mit tudom én, mi lesz, -nevette a lány. -Csak úgy mondtam.
Honoré tétovázva tette rá a kezét Marica hasára.
-Oszt biztos vagy-é, hogy benne van?
Marica átölelte a nyakát. -Jaj de buta ember maga!
Csókolóztak, Csöpi, a tehén szomjasan bőgött mellettük. A zápor verte a zsúpfedelet.

És eljött az idő, amikor nem lehetett többé úgy szerelmeskedni, ahogy addig tették. Marica egy nap megmondta, hogy nem engedi. -Árthat a babának, -magyarázta nagy komolyan. Zord tél volt már akkor. Takarítani kellett a havat az ajtóból, ha ki akartak menni.
A lovag elkámpicsorodott.
-Nem lehet?
-Nem.
-Mi lesz így velünk?
-Úgy érti, magával mi lesz?
Honoré arcát elöntötte a vér. Nagyon kívánta aznap a szerelmeskedést, jobban, mint az elmúlt hetekben bármikor.
Nem válaszolt, csak nézett sötéten maga elé a hóba.
A lány figyelte, szemében huncut fény gyúlt.
-Tud csak tán várni?
-Meddig? -csattant fel Honoré. -Nem azt mondtad-é, hogy csak tavaszra lészen meg a gyermek?
Magyarul folyt a diskurzus, a francia elég jól elsajátította már az akcentust.
-Ha én várhatok, maga is várhat.
-Jól van, -toppantott a fiú. -Ha te tudsz várni, én is tudok várni. -Indult volna befelé a házba.
Marica elkapta a karját. Szeme opálosan csillogott. -Várgyon csak!
Megállt a lovag, visszafordult.
-Lehet azért segíteni a dolgon.
-Lehet? -A lovag nem értette, miről beszél a lány.
-Tuggya maga mit csinálnak a kisfiúk?
Elvörösödött a lovag a feje búbjáig.
-Csak nem azt tanácsolja, csináljam azt, amit a kisfiúk!
Marica nézte, nevetett rajta.
-Mer olyan rossz az?
-Boszorkány! -sziszegett Honoré.
Elfordult lassan a lány és elindult az istálló felé. Válla fölött hátra sandított.
-Nem jön?
-Hová menjek?
-Hát csak oda az istállóba.
-Oszt minek?
-Oszt annak, hogy meg kék fejni a tehenet. Én fejem, maga meg...maga meg segít, ha kell.
-Fejni, most? -kérdezett rá csodálkozva a lovag Maricára. -De hát nincs is itt az ideje!
-Hátha itten van.

Elől ment a magyar lány, mögötte a francia fiú. Nem kellett messzire menniük, alig néhány tucat lépést. A frissen esett hó le volt taposva az istállóig.
A bejáratnál megállt Marica, visszafordult. Talányos volt az arca, talányos volt a szeme. Megfogta Honoré kezét.
-Gyere, te nagy mamlasz, -suttogta. -Majd úgy teszünk, mintha tehenet fejnénk.



Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8038
Időpont: 2008-01-07 11:44:03

Drága Rozália! A fantáziálás mindíg a valóságon alapul. Az ember csak olyasmit tud kitalálni, elképzelni, ami a valóságban is megtörtént. Nem azt akartam ezzel mondani, hogy a szerző feltétlenül átélt már olyat, amit leírt. Szóval...na mindegy. Nagyon örülök neki, hogy elolvastad ezt a részt is, és, hogy tetszik Neked. Kíváncsi leszek majd, mit szólsz a végéhez. Már nem járunk messze. Anyukának egyszer színt kell vallania!
Köszönöm, hogy írtál!

Sok szeretettel: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2008-01-07 09:52:28

Kedves Bödön!
Látom, fantáziában nem szenvedsz hiányt! Továbbra is élvezem a stílusodat.
Szeretettel: Rozália

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az influenzás című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 2. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Korhadt szálfák című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Gottfried Keller: Abendlied / Esti dal címmel

Pecás alkotást töltött fel Késő őszi este címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)