HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 9

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47194

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2008-01-08

Anyuka és a szellemek 25.

IV.






Madárfüttyös tavasz köszöntött be a déli végeken.
Rügy fakadt szertelenül, zöldelltek a mezők. Sós illata volt a délnyugati szélnek.
A hó összeroskadt a nagy hegyek csúcsán, folyókká dagadtak a csermelyek a völgyekben.
Az emberek szántottak, vetettek, tették a dolgukat.
Béke volt. 1446 márciusát írták a pápai kalendáriumok.

A lovasportya megkerülte Siberik katonasággal megerősített kicsi végvárát és bevette magát az attól északkeletre elterülő, végtelen kiterjedésű, ember nem járta ősvadonba. Az erdőséget fenn, a termékeny síkság déli részén a Száva folyó határolta, a lovasoknak idáig kellett felhatolniuk. Parancsuk úgy szólt, fürkésszék ki, milyen csapatösszevonásokat hajtottak végre ama átkozott Jankó parancsára a gyaur kutyák.
A portya vezetőjének Szálim Hoszinak ezenkívül, még egy titkos megbízatást is teljesítenie kellett. Az utasítás magától Mehmedtől, a nagyvezír jobb kezétől származott és így szólt: "kerítsd kézre Rakovácot, a kémet és köttesd fel az első fára"

Szálim Hoszi tudta, Siberikben ődöngő emberei megjelentették neki, mikor indult el Rakovác, s azt is, hová igyekszik az aranyakkal, amelyeket a piszkos munkáért kapott. Sietnie nem kellett, a barát, aki most éppen kereskedőnek álcázta magát, feladatát letudván kényelmesen utazgatott, tellett rá, hogy itt ott megszálljon, s jó bort, szép asszonyt kapjon a pénzéért.

-Valahol neki is át kell kelni a folyón, -morogta magában, amikor a hajnali szürkületben beváltottak az erdőbe. -Nem sok hely van ilyenkor tavasszal, ahol baj nélkül meglábalhatja.

A vezér úgy ismerte a Száva völgyét, mint a tenyerét. Szávaszegen született, ott élt 13 éves koráig, amikor is a környéket feldúló akindzsik sok más társával magukkal hurcolták, és a szultán parancsára katonaiskolába toloncolták.

Ez a Rakovác neki is bögyében volt. Húsz aranyát elnyerte legutóbb kocka-játékon, s ráadásul, a tetejibe egy keresztyén szüzet, a legszebbet az összes közül, azt, akit nem kisebb embernek szánt, mint a dicsőséges Mehmed bégnek, pengő pénzekért cserébe. A janicsár tudta: a barát csalt a kockán. Gyakran megesett az ilyesmi. Bizonyítani nem lehetett, csak a kocka-gazda ismerte egyedül, merre fordul a szerencse kereke.

-Megvakíttatom a kutyát, s levágom a fülét, -fogadkozott. -Ej, be szép is lesz a'!

Lova gyakorlottan követte a keskeny ösvényt, a katona ábrándozhatott a nyeregben kedve szerint.
A lovascsapat hosszú, laza láncban nyúlt el mögötte, amerre az ösvény kanyargott.

-Azt mondom majd Mehmed bégnek, akinek Allah adjon hosszú életet e földön, hogy az aranyakat nem sikerült megkapnom nála, -fűzte tovább a gondolatsort. -Elköltötte, elásta, mit tudom én. Lesz tallérom garmadával, édes így a bosszú.

Látta magát egy csinos sztambuli ház háremében, amit a pénzecskén vásárolt, a fürdőmedencében pancsikolt, háremhölgyei körében. A kép lassan fakulni kezdett, elenyészett, s az üres semmiből most egy halálfej kezdett előjövögetni. Száim ráismert, a saját levágott feje volt az a halálfej, a szemgödrökből kukacok másztak elő.

-Allah nagy, s Mohamed az ő prófétája, -suttogta lilába játszó ajkakkal. -Mi végre jutottam a gondolathoz, hogy megraboljam Mehmedet?
Nagyot csapott előre, bele a levegőbe, hogy szétfoszlassa a képet. Lova megugrott, csaknem oldalra lódult róla, bele a tüskés bozótba.
-Mehmed nem ostoba -morfondírozott gondterhelten. -Mehmed kivallatja, a hóhérok tüzes vassal sütögetik majd a bőrét, míg mindent fel nem böfög. Ó látott ő már ilyet elégszer! Látott letépett végtagokat, kiszúrt szemeket. Szerencsétlenek, mielőtt elpatkoltak volna, elköpték minden titkukat. Mehmed elől nem lehet elhallgatni semmit, az aranyat aztán végkép nem!


Egész nap mentek, de nem értek a kerek erdő végére. Szürkületkor a vezér parancsot adott a táborverésre. No, nem sokat veszkődtek vele. A katonák lerogytak a lovuk mellé, előszedték a nyeregkápáról az elemózsiás zacskót a fekete cipóval, s már kész is volt a tábor a keskeny tisztáson. Szálim Hoszi portyát küldött ki, fürkésszenek körbe. Sápadtan fénylett át a hold a vékony felhőkön, amikor a portya visszatért. Jelentették, megvan Rakovác, bevette magát egy udvarházba a Száva innenső partján, s huzatja a cigánnyal.
-Lóra! -kiáltott fel a vezér, amint végighallgatta a jelentést.
Mit tehettek? A janicsárnak engedelmeskedni kell, ha piros hó esik is az égből. Nyeregbe kászálódtak ismeg, s folytatódott a keserves vándorlás a rengetegben. Hajnalodott mire a sok vesződséggel vonuló csapat elérte a folyót. A pirosló ég előterében kicsike erőd állta el a gázlóhoz vezető utat. Szálim Hoszi visszaparancsolta a többieket a fák közé, s két emberével kúszni kezdett a magas fűben az udvarház bástyája felé. Minden csendes volt, kutyaugatáson kívül más hang nem hallatszott. A török jól szemügyre vette a házat. Aludt a strázsa a kapurács mögött, elhevert a gyenge pázsiton, lándzsája kiesett kezéből. Ablaktáblák betéve szépen, fenn a toronyban sincs életnek semmi jele. Szálim négykézlábra állt, a másik kettő óvatosan követte. Előre nyomakodtak a kapuig. A vezér intésére az egyik katona felajzotta íját, s vesszőt illesztett a húrra. -Huss! -ennyi hallatszódott csak. A nyílvessző átütötte a strázsa oldalát, fordult egyet az ember odaát, mintha csak rosszat álmodott volna. Száján vérhab türemkedett ki, s vége volt egyszerre.
A kaput könnyűszerrel kinyitották, csináltak ők már ilyet eleget. Amikor benn voltak mindannyian, Szálim Hoszi a sípjába fújt. A sípszó kettétörte a csendet. A két kutya ekkor már dárda-verte nehéz sebben elvérezve örök álmát aludta.
Kitódultak. Előbb egy lompos cselédlány jelent meg fenn a korlátnál, sikoltott, összekapta mellén az inget. Nyílvessző szedte le onnan, átbucskázott, s elterült a letaposott udvar közepén. Férfiak jöttek vöröslő képpell, kard a kezükben. Ugyanaz lett a sorsuk, s a fű piroslott a vértől.
-Aztat ott ne! -ordította teli szájjal Szálim, s egy alacsony, köpcös alakra mutatott, aki igyekezett a padlásfeljáróhoz jutni. -Az ott Rakovác!
A padlásfeljáró súlyos, vasalt ajtaja be volt téve, nem tudta kinyitni a szerb, hiába rángatta a kilincset. Ott érték a törökök. Nyolc kéz szorította le a földre. Összekötötték kezét-lábát. Pecket tettek a szájába, úgy vitték Szálim elé. Az kivetette a pecket az embereivel. -Had ugasson a gyaur kutya!
Rakovác ránézett a hosszú törökre, megismerte. Remény gyúlt szívében. Szálim Hoszi ismeri őt. Szálim Hoszi tudja, hogy ő a magas porta spionja. Fontos ember.
-Vetesd le rólam a béklyót, -parancsolta. -Vagy különben...
A vezér nevette. -Vagy különben?
-Vagy különben Mehmed ebeivel tépetlek szét.
-Szúrjátok ki a szemét, -mondta Szálim, és nevetett, nevetett, hangosan, jókedvűen. A kicsi szerb tajtékzott. Bőszülten rázta két kezét Szálim Hoszi felé.
-Nem tudod ki vagyok én? Nem tudod, milyen szolgálatokat teszek magának a dicsőséges kalifának, Allah sokáig éltesse?
-Tudom, -mondta halálos nyugalommal a török. Mehmed úr elmondta nekem, hogy csalták tőrbe embereit a te jelentésed alapján, s hogy mészárolták le valamennyit.
-Ez nem igaz, -kiáltott fel Rakovác. -Ezt csak azért találtad ki, hogy rátehesd a kezed arra, ami az enyém. Kutyái elé vettet, nemes Mehmed bég ezért.
A török intett. Az egyik katona Rakovác mellé lépett. Kivonta a kését.
-Szúrd ki a jobb szemét, -utasította a vezér.
-Jaj, a jobb szememet ne, -sikította Rakovác. -Azzal látok jobban.
-Szúrd akkor ki a balt, -vonta meg a vállát kegyesen Szálim Hoszi. -Nekem édes mindegy.
A katona egyik kezével belemarkolt a köpcös szerb üstökébe, hogy ilyeténképp rögzítse a fejet, a másikkal pedig felemelte a nagy kést. Villámgyors mozdulattal beleszúrt a szembe. Úgy folyt ki, mint a lágy-tojás, vér, könny és sárga valami csorgott le a fájdalomtól rángatózó arcon.
Rakovác térdre esett. -Kegyelem! -hörögte.
A török katonák fenn, a falon egy leányzót hajkurásztak, végre elkapták, letépték róla a hálóköntöst, s anyaszült meztelenül levonszolták az udvarra, s a vezér lábánál földre teperték.
Ketten szorították kétfelé a két kezét, ketten szorították kétfelé a két lábát.
-Tiéd az első vágás joga, -hajolt meg a csoport vezetője Szálim Hoszi előtt.
A vezér elfordult Rakováctól, aki a porba roskadva zokogott. Kioldotta nadrágja zsinórját, s hagyta lehullani csontos csípőjéről a ruhadarabot. Karója előre ágaskodott a dús fekete szőrzetből, olyan nagy és vastag volt, hogy a többiekből önkénytelenül bukott ki az irigykedés "huh"-ja. Térdre ereszkedett a vezér. A lány sikoltozása elnyomta a szerb csendes siránkozását. Szálim Hoszi a két szétfeszített comb között térdepelt. Kinyújtotta jobb kezét, mutatóujjával a combok közzé nyúlt. Kutakodott néhány pillanatig, majd kihúzta az ujját, s kaján vigyorral a képén megnyalta.
-Nem, -mondta halkan röhigcsélve. -Nem. Szűzen többet ér nekem ez a lány. Bolond nem vagyok.
Megfogta hímtagját, markába vette, s rángatni kezdte a bőrt fel, le. A többiek nézték. Fiatal, kölökképű janicsár ugrott oda.
-Segítsek vezér?
-Nem kell, -nyögött Szálim Hoszi, s már tényleg nem kellett, durungja habzó végéből lüktetve lövellt ki magja, s lecsöpögött a keresztyén szűz hasára.
A fő katona felállt, felhúzta és bekötözte a nadrágot. Tenyerét az ülepébe törölte. Rakovác vinnyogott.
-Szúrd ki a másik szemét is, -mondta a török az emberének.
-Kegyelem, irgalom, sikította magán kívül a szerb. -Megmondom, hol van az aranyam elásva.
-Azt jól teszed, kutya! -Most emelte fel először a szavát a vezér.
-Itten van, la az fal tövében.
Ásót kerítettek, hányni kezdték a földet, s egyszerre csak előkerült a bőr zacskó. Az egyik katona futva vitte Szálim Hoszinak. A török kioldotta a pertlit, s szájával lefelé tartva, az udvar véres földjére csorgatta az aranyakat. Lesték szó nélkül, mohó szemmel.
-Hozzá ne merjetek nyúlni, kutyák, -ugatott rájuk. -Te ott, hej te, számold meg. Ez Mehmed pénze, a mi kegyelmes urunké, akinek Allah adjon hosszú, boldog életet itt a földön, mézízű serbetet és gyenge hurikat a paradicsomban.
A kiválasztott számolni kezdte a tallérokat, boldog volt szegény ördög, hogy keze hozzáérhet az aranyhoz. Meg volt mind, hiánytalanul a vérdíj, amit Mehmed fizetett Rakovácnak az árulásért.

A munka egyik felét elvégezték hát, elfogták a szerb kémet, aki kettős játékot űzött, elárulta a töröknek a magyart, és magyarnak a törököt. Mehettek tovább, fel a Szávához, fürkészni, ahogy parancsuk szólt.

-Ezzel itten ni, mi légyen, -mutatott rá arra a vonagló véres roncsra az alvezér, aki nemrég Rakovác volt.

-Szúrjátok ki a másik szemét is, vágjátok le a füleit, -rendelkezett Szálim Hoszi. Aztán akasszátok fel valahova.
-Hová, uram, -nézett szét tanácstalanul az alvezér. -Nincsen itt egy árva fa se, amire hurkot dobathatnék.
-Mit tudom én...A janicsár nem akart már ezzel foglalkozni. -Te mit javasolsz?
-Üssük le a fejét. Az egyszerűbb. Van itten egy tőke.
-Nem bánom. -Elfordult tőlük. Elege volt az egészből. Enni kéne, inni, s indulni elfele, míg szerencsecsillaguk fenn ragyog.

Rakovácot a tőkéhez vonszolták, lefeszítették. Ugyanaz a katona, aki az előbb oly sikeresen operált a bal szemnél, most a jobbat vette kezelésbe. Megbízták, mert értett a dologhoz, vágja le a füleket is. Miután elvégezte, megfordították a rángatózó testet, most hasmánt hevert, feje a tőkén vérben ázott. Még mindig kiáltozott: irgalom, kegyelem, nem akarok meghalni, nem akarok meghalni!!!

Rátérdeltek, ne ugráljon. Óriás termetű, félmeztelen török lépett most oda. Kihúzta szablyáját. Egy suhintás, s az áruló Rakovác feje a porba hullott.

-Dúljátok fel a házat a pincétől a padlásig, -parancsolta a vezér. -Aranyat keressetek és élelmet. Ha kész vagytok, üszköt a tetőre!

............


Marica nyugtalanul hányta-vetette magát fekvőhelyén. Utolsó idős volt, a babát minden napra lehetett várni. Az éjszaka sötét leple ráborult a kicsi cotagéra. A lány álmodott. Álmában látta a magyaros képű barátot, azt, aki őt megkeresztelte. A török levágta a fejét, vér spriccelt a nyak csonkjából, a test oldalra hengeredett, a lábak rugdaltak még. Verítékben ébredt, kapkodva szedte a levegőt. Mirjam kinyitotta a szemét.
-Nem alszol leányom?
-Rosszat álmodtam, -suttogta Marica.
Az öregasszony nem szólt, majd elmondja, ha akarja.
Reszketett a lány, fogai összekoccantak.
-Megölték a barátot!
-Melyiket, te?
-A kicsit, amék megkeresztelt.
-Ki ölte meg?
-A török. Levágta a fejét. Minden ugyan úgy történt, ahogy múltkor megálmodtam, az elmúlt őszön, csak...
-Csak?
-Csak az akkor álom volt, ez meg most tényleg megtörtént.

Mirjam felkelt, odacsoszogott és leült mellé az ágyra. Simogatta Marica haját. -Jól van galambom. Jól van gerlicém. Nyugodj most már szépen meg, s feküdj vissza. Ami megtörtént, az megtörtént. Azon már nem tudsz segíteni.

-Megjöttek a fájások, -mondta a lány. -Nincs idő már aludni!

-Jesszusom! -Mirjam felkacagott. -Csak nem? Új jövevény érkezik a családba?

Felugrott, köpenyt kerített a vállára.

-Felköltöm akkor azt a mihaszna franciát. Segítsen ű is a vödröket emelgetni.

Azon a szeles, hóförgeteges tavaszi napon a kis boszorkánylány a Retyezát oldalában egészséges fiúgyermeknek adott életet.



Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8038
Időpont: 2008-01-09 17:04:32

Köszönöm Rozália, igyekszem. Az Anyukával szerencsém van ez már meg volt, csak át kell nézni mielőtt felteszem
Szeretettel üdvözöllek: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2008-01-08 18:46:23

Szia!
Fantasztikusan termékeny író vagy. Továbbra is szívesen olvasom a történetet.
Szeretettel: Rozália

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az influenzás című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 2. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Korhadt szálfák című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Gottfried Keller: Abendlied / Esti dal címmel

Pecás alkotást töltött fel Késő őszi este címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)