HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 8

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47194

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2008-01-10

Havasi gyopár 49.

4.


Mint említettem, nem az volt Szemerédi János számára az igazi szenzáció, hogy Vadmacska tüntetőleg hosszan állta a tekintetét május második péntekén az Úr 1956. esztendejében, ami véletlenül pont 13.-ára jött ki, ez mindent összevetve elég gyakran megtörtént, bár távolról sem annyira gyakran, ahogy a szikár egyetemista remélte, illetve várta volna. Az évfolyam fogékonyabbik része ezúttal is kitűnően szórakozott az attrakción, néhányan mosolyogtak és a fejüket csóválták, mások mutogattak illendőt és nem illendőt össze-vissza, megint mások összenevetve halántékukat kopogtatták a mutatóujjukkal, ezzel a nemzetközileg egyezményes jellel jelezve egymás felé, mit is gondolnak Szemerédi János és Kassai Karolina elmebeli állapotáról. Persze az ő szemezésük már régóta nem számított szenzációnak, oly megszokott volt, mint a padló nyikorgása Kováts professzor úr talpa alatt, ahogy az agg tanár ide oda totyorgott a dobogón. Nem volt szenzáció az évfolyam számára, s nem volt szenzáció, bár roppant kellemes érzés volt, Szemerédi Jánosnak se. Boldog pillanat volt, nem több, nem kevesebb, minden alkalom az volt, amikor szemük sugara összetalálkozott, ám ebbe a majdnem tökéletes boldogságba hősünk részéről egy kis bölcs, (vagy koravén) lemondó, fáradt beletörődés is vegyült, -egyre több, ahogy az idő egyre jobban kitelt. Beletörődést mondtam, de jellemezhettem volna a jelenséget felismerésnek is. Jánosban ebben az időben kezdett tudatosodni, hogy ha ezer évig élnek is ők ketten, többre soha nem fognak jutni ezeknél az összenézéseknél.
Nem volt a péntek 13-i egymásra nézés szenzáció, már csak azon ok miatt se, mert az akció várható volt, szinte a levegőben lógott, mindig ott lógott, ha Szemerédi János és Kassai Karolina a megszokott helyükön ültek, János fenn, középen a kakasüllőn, Karolina pedig baloldalt az amfiteátrum közepe táján. A szenzáció, azért szenzáció, mert ami történik, váratlanul történik, a meglepetés erejével hat, és robban, mint a bomba. A váratlanság és a robbanás a szenzáció alaptermészetéből fakad, filozófiai kategóriaként jellemezve, annak belső, immanens sajátossága. Szemerédi János még csak nem is sejtette, mi bontakozik ki ebből a rosszul induló, de illedelmesen javulgató napból, melynek egyetlen pillanatát beragyogta Kassai Karolina szép szeme.
A híres professzor folytatta a katedrán fejtegetését a művészetről és az esztétikumról, s ahogy kezdte magát belelovalni a témába /az első padokban ülők jól kivehették, mekkora erővel markolja a pulpitus széleit eres, inas kezével, ujjai egészen elfehéredtek az erőfeszítéstől/ -egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hová akar kilyukadni. Kováts tanár úr előadásai fehérizzáson hevültek, ez a mostani is oda tendált, sőt, a marxi állítással, amit kérdésként aposztrofált, már ott is voltak a fehérizzás állapotában, annak is a legforróbb közepén.
A professzor ütköztetni akarta a nézeteket, mindig azt akarta, ezúttal is erre ment ki a játék.
-Vizsgáljuk meg most az esztétikai értékek képződésének alapvető kérdéseit a vallás viszonylatában, -mondta, és szavai nyomán összenéztek lent, jobbra Szekeresék, és egymáshoz dugva fejüket súgni-búgni kezdtek a hallgatók a fél-karéj baloldalán, ahol Kassai Karolina és Molnár Zita ültek.

-Nyilván emlékeznek még, -a saját érdekükben remélem, lejegyzetelték-, arra a november végi, vagy december eleji előadásomra, melyben a művészet és a tudomány viszonyáról volt szó. Nos jó, aki nem jegyzetelt, magára vessen! Akkor József Attila akácokról szóló című verséből idéztem, azt akarván láttatni önökkel, hogy mennyiben tér el az akácfa fogalmi meghatározása, fogalmi megismerése, attól a mérhetetlenül gazdag esztétikai megjelenítéstől, ami a versben kitárulkozik. Itt most csak utalok rá ugyebár, az akácfa tárgyi mibenléte, sejtes szerkezete, gazdasági szerepe, haszna, a fásítás szükségessége egyfelől, s az akácfához, mint elvont, absztrahált költői képhez fűződő, idézőjelbe tett "nekünkvaló" árnyalt, vibráló, sokszínű megmunkálása másfelől a költő idézett művében. A négy rövid versszak roppant érzelmi, gondolati telítettséggel érzékelteti az ember harcát a futóhomokkal, az elmaradottsággal, a magára maradottság csonkaságával. Amikor most nekilátunk a művészet és a vallás viszonyát boncolni, és rámutatunk arra a tényre, hogy a művészet mindenekelőtt antropomorf és antropocentrikus, nem árt, ha emlékezetünkbe idézzük a József Attila vers kapcsán elmondottakat.
A továbbiakban a professzor a művészet antropomorf jellegéről beszélt, színes szavakkal, felfokozott kedélyállapotban ecsetelte miért szükségszerű, hogy a művészi alkotások az emberről szóljanak, az embert tegyék a művészet középpontjába.
-Még egy virágcsendélet is az emberről szól, -kiáltotta bele az amfiteátrum felhevített csendjébe Kováts tanár úr. -Arról, hogy a művész hogyan látja, és milyennek láttatja azt a virágot. Van Gogh mondta: "legfőbb vágyam, hogy megtanuljak olyan hibásan festeni, hogy hazugság legyen belőle, mely hazugság igazabb a szó szerint vett valóságnál."
Amíg a tanár Van Goghról és Goethéről beszélt, elindult egy kis cetli a túloldalról, ahol a 7-es csoportbeliek ültek. Az összehajtogatott papírdarabra felül rá volt írva: "Mindenkinek!"
A levél tartalma ez volt:
"Seeeegííííííííííítsetek seggfejek!!!! Kinek van jegyzete arról a nyavalyás előadásról?????"
Aláírás: "Vadmacska"
A cédula akadálytalanul jutott el Csetényi Barnához, a többieknek, akiket útközben ért, nyilván nem volt meg a kérdéses jegyzete. Csetényi átfutotta és odatolta Szemerédi elé:
-Nézd csak, mit kér Vadmacska! Neked ugye megvan?
-Persze, -válaszolta önérzetesen és boldogan János. -Nekem az összes előadásáról megvan minden jegyzetem.
Ráírt valamit a papírlap aljára, Csetényi látta mit írt a János:
"Kedves Karolina! Örülök, hogy segíthetek. Oda tudom adni a jegyzetet, én mindig mindent szó szerint leírok, amit az öreg mond. Mikor és hol találkozzunk? János"
A levél elment, látták, ahogy kézről kézre adogatják. Szemerédi figyelte, ahogy Vadmacska átveszi, kibontja. Hátranézett a lány fel, oda a legfelső sorba, ahol ők ültek. Csak egy pillanat volt, egy szemvillanás, nem lehetett kiolvasni belőle semmit.

János várta a választ, Kassai Karolina levelét, Kováts pedig tovább beszélt.

-A művészet nem kívánja, hogy alkotásait valóságnak vegyük, szemben azzal a mitizáló elképzeléssel, amely a vallásos világszemlélet szellemében az emberi fantázia antropomorf teremtményeit az objektív valóság legbelső lényegiségeiként tünteti fel, s megköveteli, hogy az ember higgyen a perszonifikált, mitizált transzcendenciában. Az igazi nagy művészet azonban nem a túlvilági erőkbe vetett hiten, a transzcendencia képzetén alakul, hanem az emberi nem önerejének öntudatosításán. A homéroszi eposzok éppen úgy, mint a gótikus katedrálisok erről tanúskodnak. És erről tanúskodik, hogy Marxot idézzem Camus művészete is például, bár átvitt értelemben, gondoljunk csak Pestis című regényére, melyben az emberi humánumnak az a törekvése jelentkezik, hogy még a végzet erőivel is fel kell vennünk a harcot, hogy emberi méltóságunkat megőrizzük.

Kováts, szokásához híven elhallgatott, hagyta, hadd kérőzzön az évfolyam. A terem nyüzsgött, mint a hangyaboly. Sok volt, amit a professzor így hirtelenjében, egy szuszra rájuk zúdított. Aztán előre eltökélten, előre kiszámítottan a híres professzor közébük vágta az üszköt:

-Gondolkozzanak, -mondta éppen csak érzékelhető szarkasztikus éllel. -Gondolkozzanak el azon, igaza van-e az elméletnek, miszerint a vallás nem más, mint a valóságról alkotott hamis tudati kép, melyben antropomorfizmus-béli törekvése nem tükrözi, nem is tükrözheti az objektív anyagi valóságot, míg, ezzel szemben a művészet antropomorfizmusa és antropocentrikussága annak természetes belső lényegéből fakad? A keljfeljancsi baba ugyanaz, ha fejre állítom, akkor is keljfeljancsi baba marad, -bocsánat a triviális megközelítésért. A pluralitás szellemében mondom Önöknek, melegen ajánlom Önöknek vizsgálják meg magukban egyszer ezt a kérdést, hogy eljussanak egy magasabb színtű igazsághoz.

Szemerédi leírta az utolsó mondatot: "hogy eljuthassanak egy magasabb szintű igazsághoz" -letette a tollat és átnézett a túlsó szárnyba. Karolina fejét nem látta most, csak a Molnár Zitáét.
-Add édes Istenem, -mondta magában, -hogy válaszoljon!
Úgy imádkozott, ahogy anyai nagyanyjától hallotta kiskorában. Dédi az egyszerű hétköznapi óhajokat is imaként fogalmazta meg, ilyeneket mondott:
"Add édes Istenem, hogy találjak a stelázsi alatt egy kis ecetet!"
Ment, és talált.
"Add édes Istenem, hogy jöjjön ma a postás és hozzon nekem levelet Etelkától!"
És jött a postás és hozta a levelet. Dédi imái általában meghallgatásra találtak az égieknél.
Szemerédi visszaemlékezett a töpörödött kis öregasszonyra, és halkan mormolta az orra elé a régi fohász szövegét:

"Add édes Istenem, ó, add édes Istenem, hogy Karolina válaszoljon!"

Eltelt az óra és a lány nem válaszolt. Macska-egér harc volt ez, -gondolom az Olvasó is érzékeli-, tipikus példája annak, amiről a nagy idealista filozófus így beszélt: ellentétek egysége és harca. A tagadás tagadásának nyilvánvaló igazsága mutatkozott meg kettejük kapcsolatában. A tagadás tagadása, ha következetesen végiggondoljuk a szavak értelmét, igenlést jelent. Az igenlés benne volt ebben a kapcsolatban, erről szólt a kapcsolat. Ha nem erről szólt volna, már régen megszűnt, elenyészett volna. Vadmacska szeme villanása "igent" jelzett, a "nem"-et pedig az jelentette, hogy következetesen kitért János mindenféle közeledési kísérlete elől. János számára megfejthetetlen rejtvénynek bizonyult Kassai Karolina vele szembeni viselkedése. Ő a filozófiai tételeket csak elvont igazságaikban kívánta szemlélni, és nem a saját magánéletében. Az egyszerre "igen" és "nem" túlment minden ésszerű, materiálisan felfogható határon és a perszonifikált transzcendencia világába tartozott.

Az előadás befejeződött, a professzor elhagyta a katedrát és kiment. Amit otthagyott, az jobban hasonlított egy felbolygatott kaptárhoz, /amibe valaki ártó szándékkal üszköt vetett, hogy az előző hasonlatnál maradjak/ -mint egy egyetemi évfolyamhoz. Handabandázó, kiabáló csoportok mindenütt. Az osztályharc szelleme ki lett engedve a palackból és most fel alá száguldozott a tágas teremben, dühre, lázadásra ingerelve az eszme támadóit és az őrbástyán álló védőket egyaránt.
Hogy-hogy nem Pázmándi Alex a 7-es csoportból lekeveredett a tanári katedra mellé, ahol Szekeres Jakab tartotta a frontot híveivel. Pázmándiról el kell mondanom, hogy a kis Fodor tragikus és váratlan kiválása után jól érzékelhetően ő lett a "reakciósok" vezére. Daliásnak éppen nem nevezhető megjelenése ellenére /púpos volt és az egyik lábára sántított/ harcos szellemével, és borotvaként vágó eszével kivívta az évfolyam tiszteletét. Alexet követte a két barátnő, Molnár Zita és Kassai Karolina és a többiek, akik a 7-es és a 9-es csoportból velük voltak.
A katedra előtt már nem lehetett tudni, ki a támadó, és ki a védő, egyvalami azonban biztos volt, az egyik magas tiszteletben álló harcos csoportosulás támadta Kováts professzor úr vélt álláspontját, azt az álláspontot, ami olyképpen csúcsosodott ki, hogy a tanár, destrukcióra bíztatva koncként vágta közéjük a "gondolkozzatok!" felszólítást, míg a másik tiszteletre méltó harcos csoportosulás védelmébe vette az ideológiák ütköztetésének nemes eszméjét.

-Én nem azt mondom, hogy nem szabad gondolkodni, vagy vitatkozni, -ordította Szekeres Jakab, dühösen dörzsölgetve szőke barkóját. -Én csak azt mondom, hogy a nyilvánvaló, napnál világosabb dolgokon nem érdemes vitatkozni! Ott van például az a kép a falon, -mutatott rá a népvezér keretbe foglalt, óriás méretű fényképére a katedra felett. -A tényen, hogy ott van, lehet vitatkozni, senki nem tiltja, de kérdés, érdemes-e rajta vitatkozni?!
-Lehet, hogy nincs is ott kép, érzékcsalódás az egész, -vágott vissza gúnyosan Pázmándi. -Menj oda és tapogasd meg tagom. Én speciel nem látom!
-Mert vak vagy, -mondta Szekeres. És süket. És a vakok nem látnak, a süketek nem hallanak.
A vita kezdett elfajulni.
Vak vagyok arra, ami korlátozza látásomat, és süket arra, ami korlátozza hallásomat, -felelte ingerlékenyen nevetve Pázmándi.
-A szubjektív idealizmusnak a mai korban már nincs táptalaja!
-A doktrínák alól meg ki kéne húzni a szőnyeget!
Nagy felháborodás tört ki a Szekeres körül csoportosulók között a beszólásra. Hangok hallatszódtak, dühösen kiabálta valaki:
-Miről beszél ez?
Egy másik hang azt ordította:
-Hallottátok?! Doktrínának nevezte Marx, Engels és Lenin nézeteit!!! Fogjátok le! Lázadó ellenforradalmár, sehonnai, bitang ember, nincs helye az egyetemen!!!
Vadmacska hangja csattant fel.
-Mekkora seggfej vagy Szepesi! -Tökön szúrom magam a hülyeségedtől. Ezen az egyetemen nincsenek lázadók, vagy ellenforradalmárok. Itt csak vitatkozó diákok vannak. Comprende?
Csend lett. A pillanatot kihasználva Molnár Zita jól hallhatóan oda szólt Vadmacskának:
-Figyelj, ennek nincs értelme. Menjünk ki inkább egy kicsit napozni a Múzeumhoz.

Csetényi Barna hallotta mit mondott Molnár Zita és a mellette álló Szemerédihez fordult.

-Menjünk ki mi is Szemi. Nálad van az a jegyzet, ami Vadmacskának kell?
-Egy pillanat, -mondta Szemerédi, és heves mozdulttal kiszakította a karját Csetényi szorításából. -Csak egy pillanat. Akarok még valamit mondani.
Előbbre lépett, majdnem ott állt már Pázmándival egyvonalban, azon a helyen, ahol másodperccel előbb Vadmacska állt. Arcán erős indulat tükröződött. Látszott rajta, minden erejével igyekszik úrrá lenni idegein.

-A legnagyobb hibát akkor követjük el Szekér, ha az eszmék harcából valóságos háborút csinálunk, -mondta. -A vitatkozásból senkinek nem lesz semmi baja, legfeljebb csak az elméje élesedik. De, ha gépfegyverrel lövünk egymásra, akkor meghalunk. És a halottak már nem tudnak vitatkozni.

Mentek. Szemerédi hóna alatt vitte a nagyalakú, spirálrugós füzetet Kováts professzor úr december eleji előadásával a tudomány és a művészet kapcsolatáról. Mentek, lépegettek szépen, fejük fölé borult a Múzeum-körúti fák lombsátra. Sokan jártak az utcán, a járókelők mosolyogtak, élvezték a májusi nap melegét. Szerelmes-pár jött velük szemben, átkarolták egymást, ők is diákok lehettek, mint Csetényi Barna és Szemerédi János. Egy pillanatra egymásra néztek, egymásra mosolyogtak, ahogy elhaladtak egymás mellett. Volt valami a levegőben, ami több volt, mint madárfüttyel teli béke.
"Az isteni Krisna szerelme lengte be azt a délelőttöt", -mondta róla később a körúti kávézóban Csetényi Barna a mit sem értő, tátott szájjal bámuló Bea füle hallatára.
A szállodába hazaérve lejegyeztem, amit mondott, szó szerint tudom idézni.
"Úgy borult ránk a Legfelsőbb Lény tündöklő szerelme, mint a fák lombsátra", -mondta Csetényi Barna.
Villamos csörömpölt el, a Kálvin tér felől jött, a Kiskörút felé tartott. Nyitott peronja zsúfolásig tele volt utasokkal, a korlátot fel se lehetett húzni. A lépcsőn is álltak emberek. Egy füstös-képű kamasznak már a lépcsőn sem jutott hely, meglovagolta az ütközőt, a hátsó ablak rácsába kapaszkodott. Autók húztak el előbb egy Pobjeda szélsebesen, aztán egy ismeretlen, nyugati márka, talán egy Adler Junior jobbra kirakott integető index-karral, s utánuk döcögve köveket szállító teherautó. Feltűnt a 6-os busz lomha nehézkes teste is hátul, kicsit imbolygott az egyenetlen, macskaköves útfelületen.
-Szépek a fák, -mondta Szemerédi János.
-Gyönyörűek, -hagyta helyben Csetényi Barna. -Csodálom a fákat. Képzeld, el Szemi, milyen lenne a világ fák nélkül?!

Bementek a kertbe, letelepedtek egy árnyas padra a szobor közelében. Toldi teste fölébük magasodott, Szép Ilonka üdvözlésre lendítette vas-kezét. Vadmacska nem messze tőlük a Múzeum lépcsőjén ült Molnár Zitával és egy műegyetemi fiúval, akit ismertek látásból, gyakran pusmorgott a 7-es és 9-es csoportbeliekkel. Előttük a sétány sárga murvával volt felhintve, a pad mögött selymes, a zöldnél is zöldebb fű vékony szálait lengette a szél. A virágágyás tele volt sok, színes, tarka virággal, a virágok között méhek dongtak, lepkék kergetőztek.
-Menj oda, -bökte meg Szemerédi karját Csetényi Barna, -vidd oda a jegyzetet, itt a soha vissza nem térő alkalom.
-Mindjárt, -mondta János, de nem állt fel, nem indult el, szemmel láthatóan, húzta az időt, halogatta a döntést.
Kapóra jött neki, hogy egy kisgyereknek elgurult a labdája, bele egyenesen a virágágyás közepébe.
A gyerek utána akart szaladni, de nagyanyja visszahúzta: "nem szabad bemenni oda kicsi Benő, ki van írva, hogy fűre lépni TILOS. Majd jön a csősz bácsi, és, ha szépen megkérjük, kihozza!"
Szemerédi felugrott és ruganyos léptekkel szaladt a labda után. Kihozta az ágyásból, és odanyújtotta a gyereknek.
-Tessék!
-Mit kell mondani a bácsinak, kicsi Benő? -noszogatta nagymama a kisfiút.
A gyerek hallgatott.
-Mondd a bácsinak, hogy köszönöm szépen, -mondta a nagymama.
-Kösönöm sépen, -selypítette a kisfiú és szaladt a sárga murván, vitte magához ölelve a labdát.

Szemerédi János Kassai Karolinát leste, Csetényi Barna Szemerédi Jánost, oldalról, fürkésző szemmel.

-Olyan vagy János, mint az akác József Attila versében, -mondta nevetve. -Szíjjas, inas, keménykötésű. Csak megtörni lehet derekad, meghajlítani nem. Állsz a futóhomokon a zúgó szélben, dacolsz végzeteddel. Állsz, kapaszkodsz némán a magára maradottság csonkaságával.
Nevetett Csetényi Barna, viccnek szánta.
Szemerédi János felvetette fejét, farkasszemet nézett barátjával.
-Én akácfa vagyok, -elismerem, -mondta. -De ő meg rózsa, aki kegyetlenül megszúrt.
-Hagyd a fenébe, -legyintett Csetényi Barna. -Fejezd be végre ezt az őrültséget. Tiszta röhej az egész, mindenki rajtatok mulat. Ott az a másik lány, akiről szóltál, aki a házatokban lakik. Foglalkozz inkább azzal tagom. Vagy szedj fel egy új nőcit, akárkit, például az évfolyamról a Taág Terézt, úgy tudom, most nincs fiúja.
-A rózsát akarom, -mondta Szemerédi János. -Hogy egyszer odatérdepelhessek elébe, és így szólíthassam meg: "nyújtsd ki a karod édes Rózsám és ölelj magadhoz!"

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8038
Időpont: 2008-01-13 16:10:32

Kedves Rozália! Nagyon örülök neki, hogy olvasod ezt a történetet, és rendre megírod a véleményedet. Próbálok belarakni néha egy kis "kultúrát", Camus, Van Gogh, József Attila így kerül bele. Ollózok rendesen, nem?

Üdvözlettel: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2008-01-12 11:22:10

Szia!
Nekem is nagyon tetszik a professzor előadása, a szép májusi leírás, az akác és József Attila, egyszóval az egész.
Szeretettel: Rozália
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8038
Időpont: 2008-01-12 08:43:37

Ja. Figyeled ezt a szimbolikát?! Vajon Kassai Karolina az egyik-e, vagy a másik? Én magam sem tudom megmondani, pedig én írom a történetet. Harmadiknak pedig ott van az a nyavalyás akácfa, a maga csökönyös butaságával!
Örülök, hogy olvasod, és annak nagyon, hogy még mindíg tetszik!
Szia: én

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az influenzás című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 2. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Korhadt szálfák című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Gottfried Keller: Abendlied / Esti dal címmel

Pecás alkotást töltött fel Késő őszi este címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)