... Csendben
Nehogy a tollam sercegése
felverje álmod...
- szavaim most kulcsra zárom -
csak halkan köszönlek:

hogy lehetek szilárd nyugalom
csontjaidban,
húsodban az inad -
hogy folyhatok sejtként az eredben
/köszönöm hogy felépíthetlek!/
és lehetek mában
a holnap
ha tikkadsz,
még olthatom szomjad...

És hogy a gondolatom
most fel ne verjen -
némán hallgatom szuszogásod
(minden hülye kis poháron
majd ujjlenyomatod keresem)
s a tenyered
vonásait én kívülről szavalom,
- elraklak magamban,
ahogy ez a takaró -
mindig tudjam betéve álmod,
én többre most nem vágyom:

csak, hogy hallgassalak tovább.