Nevess, még szomorú szemem
keserű könnye mérgezi életem.
Kacagj gúnyos álarcod alatt,
húz körém kemény betonfalat,
hogy gyenge fejem ne törje át,
vér lepje el megtört arcomat.

Nevess, mert bolond vagyok,
nevetni nem, de sírni akarok.
Üvölteni fájon, mocskos szavakat,
nem törődni vele, hogy megbántalak,
hisz már darabokra tépted lelkemet,
a kutyák elé vetetted szerelmemet.

Nevess, de ne hidd, hogy elveszem,
eldobom sárbatiport életem,
mert a mocsokból felállok, keservesen,
mint vad bivaly, erős leszek,
és ha tengernyi kín rakta is rám a mocskot,
majd lemossa az idő, én úgy hiszem.