Hófehér tájakon az álom,
Epedve az omlós sziklákon
Csüngne végtelen,
Marja a szemem az ébrenlét,
Fennakad valós képeken és
Mutogat vigyorral.
Örül, de mégse. Nem értem.
Arca selyemre simul.
Hagyom bennszorulni mérgem.
Édenben született és most engem keres,
Fejembe mászik, azt mondja szeress...
Sebeim újra szívbe fájnak
Míg tükör előtt takarom magam;
Akaratlan dőltöm testem az ágynak,
Izzadva mosom szavam...
Mérlegen lógnak érzéseim,
A múltat szaggatnám széjjel, de hallom
Imám, hol bilincsbe verve törlöm kétségeim -
Vérszerződést kötök a fénnyel?
Gúnyos kacajt a fülembe vetnek,
Az árnyékban valaki áll és
Ott mélyen legbelül vezetnek...
Karjába fonódva életem száll.
Hófehér tájakon az álom.