Várom a reggelt. Itt ülök, visz a képzelet.
Előre pörgetem az órát, széteső sejtek
Ott a karodban ismét eggyé lesznek.

Két nap kín. Nem pótolhatja ezer üzenet.
Az csak az éterből simítja nyugtatva lelkem.
Szépek, de csak pótlékok, melegük nincsen.

szeretlek és fáj nekem
féltékenység mardossa,
szívemet marcangolja
belehalok a hiányodba
nem éreztem még soha
így szeressen a szívem
jaj
mikor
láthatlak
Kincsem

Míg írtam a verset, fél óra elröppent.
Várakozva számolom a percek,
Mint hoznak hozzám egyre közelebb.

Fülem készül ellopni suttogásod,
Ajkam várja ajkad leheletet csókol.
Testem minden egyes porcikája
Felöltözik perzselő nászruhába,
Hogy hamuvá váljon a találkozásban.