Mesélted, nagyon vártad az első szavam.
Szeretted volna, ha először azt mondom: "Papa." Végül a "cipőfűző" lett az első szavam...- Te mégis büszke voltál rám.
Az első emlékeim rólad: csupa derű, vidámság és szeretet- ahogy 2 évesen ültem egy szatyorban és nevetve cipeltél az emeletre; 4 évesen John Lennon élettörténetét ecsetelted és együtt énekeltük a " Love me do "- t a szoba közepén.
7 évesen Balatonalmádin nyaraltunk és elbűvölten hallgattam fiatalságod kalandos történetét. Figyeltelek és azt mondtam: " Szerettem volna ismerni azt a kisfiút, aki voltál." Te pedig azt felelted: " Az a kisfiú szívesen ismert volna téged. "
Múltak az évek, serdülni kezdtem. Kinyílt a világ. Már nem te voltál az egyetlen barátom. Eltávolodtunk. Anyutól is eltávolodtál. Nehéz idők jöttek: hangos veszekedések, vádaskodások. Aztán barátnőd lett és elköltöztél. Azt akartad, hogy veled éljem az új életed, de nekem már megvolt a saját életem. Egy nap ezen veszekedtünk és te egyszer csak elrohantál. Már nem emlékszem, mi volt az utolsó szavad. Bénultan álltam az utca közepén és figyeltem, ahogy távolodsz. Ennek már 7 éve...
Kislányként, amikor féltem a sötétben megbújó láthatatlan szörnyektől, te az ágyam szélére ültél és addig beszéltél hozzám, amíg meg nem nyugodtam.
Akkor könnyű álmot ígértél...most pedig fáj az ébredés.