HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 19

Tagok összesen: 1895

Írás összesen: 49462

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Fekete Miki
2020-01-03 12:36:33

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: PhoenixFeltöltés dátuma: 2008-01-24

Gyász

Egy fiatal nő botorkál az erdő fái között. Úgy tetszik, céltévesztetten, de nem. Tudja, hova tart. Nagyonis jól tudja. Mezítláb, hófehér hálóingben tapos utat magának a bokrok és cserjék között, arcába hódara és fagyott levelek csapódnak. A hálóingét úgy tépdesi a jeges téli szél, mintha el akarná venni tőle. Az asszony tüdeje sípol a tűhegyes levegőtől. Lassan halad előre, bármilyen óvatos is, a kavicsok és a gallyak fájdalmas sebeket ejtenek a lábain és a karjain. A világosbarna, kötött kendőt egy hirtelen széllökés letépi a válláról és magával ragadja a csattogó fák csonka koronái fölé. A Hold éppen felette világít, a táj minden apró részletét láttatni engedve. Mintha csak ellopta volna a színeket a világról. Minden szürke és fekete, egyedül a Hold az, ami sárgás színével megtöri ezt a fekete-fehér, mozgó fényképet.
* * *
A jeges szél úgy váj az erdő meztelen fái között bolyongó asszony bőrébe, mint megannyi éles kés. Néha ágak reccsenésének száraz zaja énekel együtt a széllel, de csak egy pillanatra. Hódara és halott falevelek keveréke vág az asszony arcában, de ő észre sem veszi. Mezítláb rohan az éles köveken, a fák tövében növő kis cserjék bele-bele marnak meztelen lábszárába. A Hold szemrehányóan és hidegen süt az erdő koronája felett; mintha csak egy tükör volna. Mintha egy könyörtelen tükör volna, ami erőszakkal kényszerít, hogy megnézze magát benne, mert tudja, hogy aki vissza néz rá, már nem ugyanaz az ember. "Bűnös!" - ordítja sárgán a Hold; és szinte vigyorog belé. Az asszony kényszeredetten pillant az égre. Úgy tetszik, mintha maga a Hold árasztaná magából ezt a csikorgó hideget. A Hold-arc szemgödrei feketén és üresen tátonganak, akár az űr. Az arc váratlanul növekedni látszik és a nőnek erőszakkal kell leszakítania róla a szemét. Tovább indul. Fehér hálóingét (ez minden, amit visel) vadul csapdossa a szél kisebesedett lábaihoz. A barna kendőt, melyet induláskor a vállára terített már rég letépte róla és magával ragadta a jeges örvény. Futás közben hosszú, hullámos, sötétbarna haja a hátának csapódik. A gúnyos, sárga Hold torz árnyékot rajzol a asszony alá, ami ragacsos, fekete folyadékként úszik alatta.
* * *
Végre megérkezik. Lábai sebekkel borítottak, de vér már nem folyik belőlük. Az ereiben rekedt, mint egy elkényeztetett, kövér macska, aki elrejtőzött a hideg elől és inkább éhen halna minthogy kimerészkedjen. A sebek szétnyíltak és megdermedtek a nő hamuszürke lábain és karjain. Akár egy halott testen, amiből a boncasztalon már leeresztették a vért. Egy dermedt, a hódarától itt-ott fehéres földkupac emelkedik az asszony előtt. A Hold felülről világít rá, megfosztva így még az árnyék jótékonyan takaró fátylától is; csupaszon mered a fák lábainál a semmibe. Az asszony zihálva figyeli a halmot, majd a dombra rogyik. A szél még mindig fúj, az érdes, hegyes ágak összekoccannak a feje felett. De a nő bőre már nem érzékeli a hideget. Az asszony dermedt, lilásszürkére fagyott kezével, óvatosan megérinti a sírt. Olyan óvatosan, mintha attól félne, hogy darabokra törik az érintésétől.
* * *
Az asszony puszta kézzel váj bele a kővé fagyott földbe. Körmei, melyek olyan lilák, mintha festve lennének, felszakadnak és a fájdalmas sebek helyén friss vér serken ki, de szinte azonnal megdermed és csakhamar végleg el is apad. Az asszony fájdalmas, éles sikoltásban tör ki; de nem a felszakadt körmei miatt. Ez a fájdalom belülről jön, és úgy marja, akár a tömény sav, ami lassan minden szervét szétrágja; a szívét hagyva utoljára, hogy a szenvedés legvégső fokáig, erőszakkal tarthassa benne az életet és csak azután engedje lelkét kiszakadni a testéből.
* * *
A nő lehunyja a szemét és könnycseppek kezdenek gurulni az arcán. Meztelen csigaként szántanak fényes barázdákat piszkos arcára. A cseppek, aztán sorra megdermednek, mintha a felettük lustán sütő Hold megvető pillantásától rémültek volna meg. Az asszony lassan lélegzik; mélyeket szív a jeges levegőből, amely úgy szántja végig a légcsövét, akár egy marék éles kavics.
* * *
Az asszonyt most nyirkos, fekete falak veszik körül. Nincs se ajtó, se ablak, csak az égig érő, feketén gomolygó, ragacsos falak. Két kezén vastag vasbilincs csillan meg a fekete fényben. A falhoz láncolták. Ekkor az erő és a fájdalom egy különös egyvelege olyan hullámban tör utat magának az asszony testében, hogy a test, mintha maga az emberi hús kelne életre és próbálna kitörni a lélek fogságából, előrelendül, a karok vállból kifordulnak és feldühödött vaddisznóként a sötétségnek ront. A váll hangos roppanásának visszhangja nekicsapódik a falaknak és lassan gördül végig minden egyes kövön, a kövek minden egyes repedésén és a repedésekben összegyűlő nedvesség minden cseppjén, hogy végül, mint valami undorító massza csuroghasson le róluk a padlóra. A nő vállból kifordult karokkal csüng csuklóin az ólomsúlyú, rozsdás láncokkal. Feje előre szegve, kócos, megfakult haja egészen eltakarja az arcát.
* * *
Az asszony a síron ül. Szemét lassan kinyitja és a semmibe bámul. Szemei kocsonyájába még bele-bele vájja fagyos pengéjét a szél, de már nem tud könnyet facsarni belőlük; olyan üvegesek, mintha egy kitömött bagoly szemei lennének.
Felsóhajt.
Kívülről látja magát. Látja saját üveges, elkerekedett tekintetét, amely úgy tetszik, egyre közelebb kerül hozzá.
* * *
A szemben hirtelen tűz lobban és a nő látja magát, ahogy meggyullad a ruhája, hallja magát, amit felsikolt. Érzi, ahogy a lángok perzselő kígyóként marnak a bőrébe, egyre jobban és jobban és mélyebben... Bőre elszíneződik; saját sikolyait már csak a távolból hallja, mint egy visszhangot; ami végül teljesen elhal. Csak a lángok maradnak, amelyek most mintha lelassultak volna, csak azért, hogy az ő szenvedését megnyújtsák. A bőre lassan elszenesedik, előbukkan koponyájának fehérje, majd a fogak is láttatni engedik magukat, arca egyre vékonyodó húsán keresztül. A hús egyre feketébb; a mind több helyen kibukkanó hófehér csontok tükörként verik vissza a lángokat.
Forróság mindenütt.
* * *
A Hold torz, gunyoros arca lassan halványulni kezd, ahogy a hajnal fémes koppanással a világra zuhan. Az asszony teteme már ráfagyott a földhalomra. Üveges tekintete a semmibe bámul, akár egy kitömött bagolyé.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2008-01-20
Összes értékelés:
492
Időpont: 2008-01-29 11:04:26

*irul-pirul* :) Köszönöm, hogy olvasol.
Alkotó
Regisztrált:
2008-01-20
Összes értékelés:
492
Időpont: 2008-01-28 10:33:41

válasz majka (2008-01-28 06:41:51) üzenetére
Nagyon köszönöm :)
Alkotó
majka
Regisztrált:
2007-11-09
Összes értékelés:
72
Időpont: 2008-01-28 06:41:51

Drámaian tudsz bánni a szavakkal. Lenyűgöző leírás, az ember óhatatlanul is beleborzong. Ehhez csak gratulálni tudok.
Majka

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Tóni bejegyzést írt a(z) Toth István: Este van már / Es ist schon Abend című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Vaksors II fejezet (12/12) című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Más-kép(p) című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Más-kép(p) című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Van mit /a dolgozónő dala/ című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) Gyerekgyár című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) Gyerekgyár című alkotáshoz

dpanka bejegyzést írt a(z) két út az elérhetőhöz című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Vaksors II fejezet (12/12) című alkotáshoz

dpanka bejegyzést írt a(z) két út az elérhetőhöz című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Vaksors II fejezet (12/12) című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Vaksors II fejezet (12/12) című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Vaksors II fejezet (12/12) című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Toth István: Este van már / Es ist schon Abend című alkotáshoz

Tóni bejegyzést írt a(z) Toth István: Este van már / Es ist schon Abend című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2020 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)