Miért mondanék le
a szerelemről oly könnyen,
miért hagynám, hogy szemeimből
folyjon keserű könnyem.
Mert a te utad már
másfelé vezet?
Nincs többé kedves
aki szeret?

Miért mondanék le rólad,
hisz a harc edzi szívemet,
ha testem a pokol tüzén is rohad,
és folyik véres verejtékem.
Akkor majd mondhatom,
megérdemlem, hogy itt legyél velem.

Miért sírnánk, ha nem muszáj,
rebegnénk az égre fohászt.
Álljunk meg a szakadék szélén,
engedjük, hogy lelkünk repüljön,
keserves kínok közt vajúdva,
szüljük meg szerelmünket újra.

Akkor nem kellenek már a miértek,
jönnek a vad, bóditó szenvedélyek,
mámoros, tüzes éjszakák,
testünk lantjáról pattogó melódiák.
Akkor mondhatom majd, megérte
szenvednem, küzdenem te érted.