HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 10

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47194

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2008-02-07

Havasi gyopár 54.

9.


Azon a napsütéses kora-nyári reggelen még egy leckét kapott Szemerédi János a keresztények felebaráti szeretetéből.
Kati már elment, alakját elnyelte a Dohány utca innenső oldalán terpeszkedő árnyék. János az Erzsébet szobor talapzata mellett álldogált, és figyelte a szélesre tárt templomajtón kitóduló tömeget, szeme az emberek között Kassai Karolinát kereste. Az, hogy ő a pappal akart beszélni, ürügy volt csupán, hogy Katit kiiktassa. A jó fiúnak esze ágában sem volt találkozni Szóka Balázzsal. Mit mondhattak volna ők ketten egymásnak?
Találkozni akart ellenben Kassai Karolinával, s talán: beszélni vele.
Felnézett a szoborra, nézte Erzsébet titkokkal teli arcát, s megpróbálta elképzelni Heisterbachi Ceasarius leírása alapján a magyar királylányt, II. András leányát. /Az Olvasó bizonyára emlékszik még Szemerédi János rajongására a város, a házak, a műemlékek és a legendák iránt, és a naplójára, melyben lejegyezte észrevételeit. Amikor elkezdte érdekelni a Rózsák terei templom, és utánajárt történetének, akkor találkozott a cisztercita szerzetes Erzsébetről szóló életrajzával. Az Új Emberben megjelent cikket kivágta, és gém-kapoccsal odatűzte az oldalhoz, melyben a templomról foglalta össze gondolatait. Most, amikor e sorokat papírra vetem, itt van előttem az asztalon Szemerédi János naplója/
Erzsébet igazi szélvészkisasszony volt, megbolondította Wartburgban jegyese, Türingiai Lajos szüleinek, Zsófia hercegnőnek, és Hermann grófnak az udvarát. Fittyet hányt az akkori szokásoknak, nem volt hajlandó tipegni, topogni, nyafogni, kényeskedni, mint ahogy az etikett szerint a többi nemes udvarbeli hölgy tette, utálta körtáncot, kedvtelését a vad, száguldó lovaglásokban, fáramászásban, magas sziklák meghágásában lelte.
Igazi "vadmacska" lehetett, -mosolyodott el a fiú, míg a kőszobor átszellemült, zárkózott arcát fürkészte. Olyan lehetett, mint Kassai Karolina. És tényleg, ahogy tovább nézte Erzsébetet, egyre inkább úgy látta, hogy a szobor Kassai Karolinát ábrázolja.
Annyira el volt foglalva gondolataival, hogy észre sem vette kik, miről beszélnek körülötte. Felidézte magában az Erzsébetről szóló legendákat, eszébe jutott, a történet a rózsákról, Erzsébet rózsáiról.
A királylány egyszer élelmiszeres kosárkájával a szegényekhez igyekezett. Henrik herceg, Lajos fivére megállította, és szemrehányóan kérdezte, "mit viszel Erzsébet, ugye megint a mi készletünket herdálod?" Felemelte a kendőt, hogy belenézzen a kosárba, és megszégyenítse Erzsébetet, de kenyér és élelem helyett, amiket a királylány vitt, csak rózsákat látott.

Amikor feleszmélt, Kassai Karolina már a templom előtti keramit-köveken ácsorgott szülei és más hívők társaságában. A lány háttal állt neki, nem adta tanújelét annak, hogy észrevette volna. Nagyban trécseltek valamiről, a fiú, a szobor mellől nem hallotta, miről folyik a szó. Annál inkább hallotta viszont a közvetlenül mellette állók beszélgetését. Odanézett, megismerte őket, házbeliek voltak, Szabó néni a harmadikról, az ura és két földszinti lakó. Valakit szidtak, valakit csepültek. Jánosban felébredt a szégyenérzet, hogy ő most akaratlanul kihallgatja mások beszédét és arrébb akart húzódni, de hirtelen megütötte a fülét egy suttogva, pisszegések között kiejtett név, egy olyan név, amit ő is ismert, -és fülig pirulva saját röstellni való kíváncsiságától, -maradt.

-Persze, hogy ő volt, -suttogta Szabó néni. -Mán csak felismerem három lépés távolságrul. Majdnem egymásba ütköztünk, én befele igyekeztem az irodába, ő meg akkor gyött ki éppen a paptól.
-Hátha gyónni vót nála? -vonogatta a vállát az egyik földszinti, egy szomorú képű, harcsabajszú, negyvenesnek tűnő férfi, akinek Szemerédi János nem tudta a nevét.
-Mán, ho'lett volna gyónni? -ütközött meg a közbeszóláson Szabó néni. -Bátorítva érezte magát az ura és a másik földszinti férfi rosszalló tekintetétől, ezért így folytatta:
-Nem a pap szobájába kék menni, gyónni, hanem a templomba. Nekem ne mesélje be senki, hogy így ártatlan dolog, meg úgy ártatlan dolog. Ha egy fiatal ján bemegy a papho', a pap lakásába, a' nem ártatlan dolog, nekem elhihetik. Aztán meg ismerem én a fajtáját annak a jánynak. Csettintenek neki, és mán szét is dobja a lábát. A pap meg ugye, ez a Szóka, fiatal ember, férfiereje teljében van. Mán, ho' tartóztatná meg magát! Bolond lenne! El lehet képzelni, mi minden történhetett ott benn, a bezárt ajtók mögött.
A házbeliek nevettek, Szabó néni kelletlenül vonogatta a vállát.
-Nem tudom elképzelni, -mondta a másik szomszéd. -Ő kopasz volt, nagydarab, a füléből kiálló hosszú szőrszálakat lengette a szél. Ő is nevetett, rá volt írva a képére, nagyon is el tudja képzelni.
-De a pap is jó firma, -vette fel a fonalat újra Szabó néni. -Van itt még más is ám, ami súlyosbíccsa.
-Más? -kérdezte a harcsabajszú, csiklandós nevetéssel.
-Hogyne, persze. Van egy másik ján is. A' meg még iskolába jár, táska szok lenni nála, olyan izés, na, amibe a könyveket hordják ezek. Aztat hallottam, egyetemista, va' mi fityfene.
-Ő is bejár a papho'?
-Naná, fiam. Naná!
-Nem mondja mán mama!
-Mondom én, mer így van.
Szemerédi János most már teljes figyelmét a beszélgetésre irányította. Rossz érzése támadt. Arra gondolt, hátha a másik lány, az "egyetemista" Kassai Karolina. Hátha ezek Kassai Karolinát veszik a mocskos szájukra. Közben, ahogy tűnődött, hívektől kísérve, megjelent a felső lépcsőn a pap. Szétnézett, majd egyenesen ahhoz a csoporthoz sietett, amelyikben Kassai Lajos álldogált a családjával, feleségével, Gizella asszonnyal, ifjabb Kassai Lajossal, Karolinával és Kassai Zoltánnal, a kisebbik Kassai fiúval. Szóka Balázs vidáman beszélgetett velük, valami tréfásat mondhatott, amin mindenki nevetett.
-Honnan tudja, ho' a másik lány is bejár mama? Csak tán nem leste ki azt is?
-Nem leselkedem én senki után fiam! Nem is kék leselkedni, láttya az ember, ha akargya, ha nem.
-Láttya?
-Láttya bizon, ha van szeme.
-No, én ugyan nem látom!
Szabó néni vihogott.
-Fordulgyon me' szomszéd, ha kíváncsi rá!
A harcsabajszú földszint-lakó megperdült a sarkán és látta, amit Szemerédi János is látott, hogy évődnek egymással a pap meg a lány. Karolina tréfásan vállon bokszolta Szóka Balázst, az meg viszonzásul meghúzta a lány haját. Nagy hévvel magyarázott valamit Kassai Karolina, a pap nevetve tiltakozott, aztán, Szemerédi János teljes elképedésére, megfogta a lány kezét, és maga után húzta a lányt a plébánia-épület irányába. Könnyed tánclépésekkel átszelték a teret, átvágtak az úttesten és beszaladtak az épületbe.
János, Kassai Lajosra, Karolina apjára és Gizella asszonyra nézett, arcukat fürkészte, vajon mit szólnak ők ehhez, és megnyugodott, a lány szülein egy pillanatra sem látszott, hogy helytelenítenék, ami történt. A fiú figyelme visszatért a beszélgetőkhöz. Most Szabó bácsi mondta éppen a magáét.
-Jó, persze, látszat alapján nem lehet valakit elítélni. Én nem hiszem, hogy...szóval nem hiszem, hogy a lányok és a pap...Ugyan butaság. Nyanyusnak nagy érzéke van ahhoz, hogy kiszínezze a dolgokat. Ámbátor egyvalamit azonban hozzátennék, igen, ez mindenképpen figyelemre méltó: egy papnak vigyáznia kellene a látszatra és el kellene kerülnie, hogy olyan helyzetbe kerüljön, hogy...szóval értik?! Az emberek megítélése, meg miegymás...ezek nagyon fontos dolgok...nagyon fontos dolgok!

János megmozdult, elsétált onnan. Elindult hazafelé, tett néhány lépést, aztán megállt, habozni látszott. Visszafordult, és lassú léptekkel visszament a templomhoz. Körülnézett, senki nem figyelt rá. Fellépkedett a lépcsőkön és bement a templomba. Félhomály fogadta bent, a lámpákat már leoltották, de szemben, a főoltár felett lévő festett ólomüveg ablakon átragyogott a külső fény. Elindult a baloldali padsor mögött álló Szűzanya szobor irányába. Kezével megérintette a márványmedencét, amelyben a szenteltvíz volt, és, ahogy ment tovább, végigsimított a leghátsó pad kopott támláján. Elérte a szobrot, megállt előtte. Nézte a Szüzet, akinek arca Erzsébet arcánál is titokzatosabb volt abban a pillanatban. Maga sem tudta, mi történt vele, egyszerre csak arra ébredt, hogy térdel a szobor előtt, az elnyűtt, kikoptatott térdeplőn.
Hosszú ideig térdepelt ott János. Ember nem tudja, csak talán Isten, ha van, mi járhatott a fejében. Az író, a költő azonban sugallatot kap, és elképzeli az elképzelhetetlent. Én is így teszek, ez egy ihletett pillanat itt a tengerparton, tampai haciendámon, megpróbálom elképzelni, mit mondott Szemerédi János Szűz-Máriának.

A fiú megpróbált imádkozni.

"Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, áldott vagy Te az asszonyok között, és áldott a Te méhednek gyümölcse Jézus"

Nem jutott tovább a "gyümölcse Jézusnál" Felidéződött egy gyermekkori jelenet, ülnek együtt a nagycsalád, a fater, a muter, nagyfater, nagymuter, nagybácsik, unokatestvérek az ünnepi asztal mellett, ő is ott ül az etetőszékben. Egyszer csak, a rántott-húsnál tartanak éppen, neki pisilnie kell, és megszólal: "jaj, gyorsan, gyorsan, pisilnem kell"
Nagyapa nevet, kétfelé törli a bajszát és így szól: "gyümölcse Jézus", utalva egy régebbi sztorira, amikor Klárika, az egyik unokatestvér, aki most már tizenhárom éves nagylány, és az asztal túlsó oldalán ül, majdnem szemben a kis Szemerédi Jánossal, egyszer az esti ima közben szólalt meg: jaj Istenem, pisilnem kell. Ott tartottak éppen, hogy "áldott a te méhednek gyümölcse Jézus", a kicsi Klári kibújt a paplan alól, az ajtóhoz szaladt, megállt a küszöbön vékony, rózsaszín hálóingecskéjében és cincogó hangon megismételte: "várjatok csak, mindjárt folytatjuk, csak előbb kimegyek pisilni."
Nagyapa, ki nem hagyta volna ezt a poént attól kezdve sose, ha valamelyik gyereknek fel kellett állnia az ünnepi asztaltól, hogy kimenjen, máris megkapta nagyapától a "gyümölcse Jézust"

Szemerédi János újra kezdte: "Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes...", de most sem jutott tovább, elfelejtette a kiskorában hallott szöveget, nem tudta, hogy folytatódik. Megpróbálkozott a Miatyánkkal és ezt némiképpen hézagosan el tudta mondani. Így hangzott Szemerédi János szájából a keresztények egyik legszebb imája:

"Miatyánk, Isten, ki a Mennyekben vagy, szenteltessék meg a te akaratod Miképpen Mennyben, azonképpen itt a Földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma és bocsáss meg...bocsáss meg nekünk mindenért, miképpen mi is megbocsátunk minden...minden bűnösnek. És ne vigy minket a kísértésbe, ámen."

/A művelődni akaró nem katolikus olvasók számára hadd álljon itt a teljes változat is, bízom benne, nem orrol meg rám senki, még azok sem, akik sürgetnének, hogy haladjunk szaporábban a cselekmény kibontakoztatásával. Megnyugtatok mindenkit, lesz még bőven cselekmény, még talán több is, mint amennyit egy érző kebel egy ilyesfajta "lelkizős" regénytől elvár.
Íme az ima szövege:
"Miatyánk, ki vagy a Mennyekben, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a te akaratod. Miképpen Mennyben, azonképpen itt a Földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek és ne vigy' minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, ámen."/

Ezután megpróbálta keresetlen szóval is elmondani Istennek szíve fájdalmát. Arra kérte az Urat, adjon neki valami jelet, arról, hogy van, hogy létezik. Azt mondta: "hallgass meg Istenem, neked ez semmi, könnyedén megteheted, de nekem nagyon sokat jelente. Ha tudnám, hogy vagy, tudnék hinni abban, hogy segítesz."
Felnézett Szűz-Mária arcára, mintha onnan várná a jelet, -a szobor arc kifejezése azonban nem változott. A Szűzanya, nem kezdett könnyezni, mint a fatimei Szűz, és semmilyen tanújelét nem adta, hogy a fiú könyörgése meghallgatásra talált. Szemerédi János térdepelt a kopott térdeplőn és fázott. Fájt a feje és a gyomra. Nyomorúságos érzés volt. Jéghideg félelem marta belül. Elhagyatottnak, magányosnak, üresnek, kifosztottnak érezte magát. Isten nem válaszolt. Pont úgy viselkedett, mint Kassai Karolina. Mennél közelebb akart kerülni hozzá, annál messzebb távolodott. "Isten és Kassai Karolina egy húron pendülnek", -mondta magában nekikeseredve a fiú. "A zsák megtalálta a foltját. Ó micsoda mocsok, alja, ember vagyok én, hogy még válaszra sem méltatnak ezek ketten! Isten nincs, mert nem válaszol, és Kassai Karolina sem létezik, csak kitaláltam őt." Keresztet vetett Szemerédi János, amikor ezt a furcsa imát befejezte. Gépies, lélek nélküli mozdulat volt. Úgy csinálta, ahogy visszaemlékezett rá gyermekkorából, és úgy, ahogy Házmester Katitól elleste. Homlokára illesztette jobb-kezének középső, mutató és gyűrűs ujját, onnan a mellkasára vitte, következett a bal váll, és végül a jobb.
Aztán csak térdelt ott, nézte a Szűz fátyolos, titokzatos arcát és közben kavarogtak fejében a gondolatok.
Lassan, nehézkesen megpróbált rendet szabni gondolatainak. Nagyon nehezen ment, ám egyszerre csak kész lett vele. Nekivágott még egyszer. A remény hal meg utoljára, -ahogy szokták mondani.

"Édes Szűzanyám" -mondta "kérlek, segíts meg, segíts, hogy tisztán lássak. Én szeretem Kassai Karolinát, az életemnél is jobban szeretem. Mindent megtennék érte. Akkor is kitartanék mellette, ha ő eldobna magától. Elfogadnám őt akár barátomnak, ha már egymásé nem lehetünk. Igen, lehetnénk barátok, találkozhatnánk, beszélgethetnénk, nem kívánnék többet az élettől. De nem tudom, ő viszontszeret-e engem? Néha, azt hiszem, igen. Amikor rám néz, amikor beszélgetünk, érzem, hogy szeret. Olyan erős ez az érzés, hogy beleborzongok....Mégis, amikor közelebb akarok kerülni hozzá, csak annyira közel, mint egyik barát a másikhoz, nem enged magához, kibújik, léggé válik. Ha mondom neki: Karolina, szeretnék veled beszélni, azt válaszolja, mondjad most, és én nem tudom mondani, amit szeretnék, mert sokan vannak ott. Ha levelet írok, a múlt héten is írtam kettőt, mert már mást nem tudtam kitalálni, nem válaszol. Legutóbb azt kérdeztem tőle, találkozhatunk-e néha, hogy beszélgessünk, nem méltatott válaszra. Imádkozz érettünk Szűz Mária, Isten anyja, hogy Isten segítsen. Szeretném, ha Karolina viszontszeretne, de, ha ez nem lehetséges, szeretném, ha legalább válaszolna, ahogy az elvárható, ahogy az becsületes, ha az egyik ember megkérdezi a másikat. Szeretném, ha mondana igent, vagy nemet, vagy mondaná azt, hogy még nem tudja, gondolkodnia kell a dolgon. Mondana bármit, akármit.
Hosszabb szünet után folytatta:
Tudom, hogy ha szeret, az ő helyzete sem könnyű. Nem vallhatja meg, igen, szeretlek én is, a körülmények miatt nem vállalhat ilyesmit. De, ha szeret, a barátság, ami az én számomra egyenesen a mennyország lenne, lehet, hogy neki túl kevés, igen, lehet, hogy neki túl kevés, -s azért nem válaszol, mert nem tud mit mondani."
Kínlódva kereste a szavakat, melyekkel a belsejében kavargó gondolatokat kifejezhetné, de nem jutott tovább. Sokáig térdepelt még a szobor előtt ezt követően. Újra elmondta a Miatyánkot, és az Üdvözlégy Máriával is megpróbálkozott, de Isten és Szűz Mária nem válaszolt. Szívében a félelem és a hidegség egyre nőtt, testi fájdalmai az elviselhetetlenségig fokozódtak. "Nincs Isten, és Kassai Karolina sem létezik." Apácák jöttek be a templomba, leültek nem messze tőle. Mások is jöttek, idős nénik, ők már a következő misére érkeztek. Végül a fizikai fáradtság, és fájdalom arra késztette, hogy felálljon. Háromnegyed tizenkettő volt. Majdnem két órát térdepelt a Mária szobor előtt. Mereven, mint egy levitézlett oszlopszent, botorkált ki a templomból. Odakinn kék volt az ég, bárányfelhők úszkáltak rajta, sütött a meleg nyári nap. Megállt a lépcső tetején. A feje elviselhetetlenül fájt, a gyomra émelygett. Imája nem talált meghallgatásra sem a Szűzanyánál, sem Istennél. Szemerédi János nem kapott jelet egyiküktől sem.

-Útba ejtem a virágüzletet, -mondta magában, -megveszem Katinak azt a csokrot, és kiengesztelem.

Ment, útba ejtette a virágost, megvette a színes csokrot. Maga sem tudja, hogyan, egyszerre csak odaért a Tivadar utcai házhoz, ahol lakott. Mielőtt felment volna, bekopogott a földszinti vice-házmesteri lakásba, de senki nem nyitott ajtót. Házmester Kati nem volt otthon.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8038
Időpont: 2008-02-08 16:36:50

Köszönöm, hogy elolvastátok ezt a részt is. Megtisztelő, hogy olvastok, és, hogy véleményt írtok. Mivel ismerem és nagyra becsülöm írásaitokat, számomra ezek a visszajelzések nagyon értékesek. Erőt adnak a folytatáshoz. Azt hiszem, kb a felénél tarthatok, -úgy becsülöm. Jön még a meglepetésekkel teli nyár és a viharos ősz, 1956 ősze. Van már bennem halvány kép arról, mi következik, de igazából nem tudom én se. Belevágok egy részbe, van bennem egy vázlatos elképzelés, aztán írás közben minden megváltozik, és elkezdek arról írni, amit diktál a történet.
Köszönöm a bátorítást!!!
Szeretettel üdvözöllek Benneteket: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2008-02-08 13:20:31

Egyszer az egyetemen Erzsébetről írtam házi dolgozatot, így alakja közel áll hozzám.
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2008-02-08 13:19:08

Nekem is tetszik, ahogyan a templom előtti pletykálkodást leírod. Az is nagyon érzékletes, ahogyan Szemerédi Szűz Máriához fordul segítségért. Szerintem fantasztikusan jól fogalmazol.
Szeretettel: Rozália

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az influenzás című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 2. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Korhadt szálfák című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Gottfried Keller: Abendlied / Esti dal címmel

Pecás alkotást töltött fel Késő őszi este címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)