HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 8

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47194

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2008-02-18

Havasi gyopár 56.

11.



A teherautók végigdöcögtek a falun az országútig és rákanyarodtak. Lelle felé tartott a konvoj, 11 óra is elmúlt már, a nap bősz sugarakkal verte a padokon egymáshoz préselődő fiúk, lányok fejét. Alig néhány száz métert tettek meg előre, elhagyták a Szemes határát jelző táblát. A tábla után az első teherautó lelassított és lefordult balra egy földútra. A földút enyhén emelkedett, jobbra-balra kanyargott. Iszonyatos porfelhőt verve fiatal erdő csenevész fái között futottak egy ideig, aztán kiértek belőle és kopár dombok között találták magukat. Patak csörgedezett mellettük, jó darabon a patak mellett vezetett a földút, majd elhagyták a csermely keskeny medrét, és bozótos, elvadult, árkokkal, kiszáradt vízmosásokkal szabdalt tájra értek. Ahogy az út kanyargott, a nap hol jobbról, hol szemből, hol balról, hol pedig egyenesen hátulról sütött, jelezve, hogy éppen visszafordultak a Balaton irányába. Benn voltak a Somogyi dombság ember nem járta dzsungelében, ahol majd harminc évvel később, Szóka Balázs után kutatva e könyv írójának is volt szerencséje bolyongani. Az a részt ott, amit átszeltek Telekinek neveztetik. Felülről nézve hatalmas, kitárt karú szellem-alaknak látszik, egyik karja vádlón Pusztaszemes irányába mutat, a másik Látrány felé, feje Balatonszemest célozza, arrafelé pök, míg alant, a hullámosan szétterülő lepedő csücskei Vint és Nagycsepelyt érintik.
Hosszabb útnak tetszett az autóút a dombvidéken, mint az egész vonatozás Pesttől Szemesig, pedig Pusztaszemes Balatonszemestől alig tizenöt kilométerre van légvonalban. Csak hát, ki tud légvonalban közlekedni Somogy elátkozott, lakatlan dombjai, úttalan útjai között? Legfeljebb a madarak, de lehet, hogy még ők is elkerülik azt a vad tájat.
Szólád, Pusztaszemes, Kölcse, Nagycsepely majdnem egy vonalba esnek, Szólád van a legközelebb a Balatonhoz, és legtávolabb Nagycsepely. Nyomorúságos, világtól elzárt falvak voltak ezek 1956-ban, Csetényi Barna így emlékszik rájuk.
Befutottak Pusztaszemes határába. Ahogy a domb mögül kikanyarodott az út, madártávlatban ott volt előttük a völgyben a falu. Jobbra elől majorsági épületek tűntek fel, arrafelé tartottak. Tikkadó, satnya kukorica sárgult az egyik oldalon, a másikon viharoktól megdőlt, még lábon álló gabona, talán rozs, vagy valami más szálas-takarmány.
Az egyetemisták örültek, hogy megérkeztek végre, éhesek, szomjasak, elcsigázottak voltak valamennyien, fenekükre tyúkszem nőtt a több mint egy órán át tartó zötykölődéstől. Arra számítottak, hogy enni, inni kapnak, és pihenhetnek egy kicsit. Legnagyobb meglepetésükre ezek az egyszerű vágyak sem teljesültek.
Három négy emberből álló fogadóbizottság élén jó kötésű, negyvenes, rőt bajszú férfi várta őket, és egy hosszú, földszintes, palatetős, L-alakú épület felé irányította a kocsikat. Az épület előtt nyírott sövény, a bejárat két oldalán virágágyás húzódott, benne száras, leveles tulipánok lengették kecses fejüket. Lekászálódtak a teherautókról, a bajszos ember, valami főmufti, pedig már terelte is befele őket az épületbe.
-Most jön a hegyi-beszéd, -vetette oda Csetényi Barna Szemerédi Jánosnak, amikor átlépték a küszöböt. Tágas terembe vezette őket a főmufti, és, amikor már mindenki benn volt, mind a száz ember, az évfolyamnak durván a fele, akiket ide vezényeltek, és megálltak mind az egymás mögött elhelyezett hosszú padok előtt, azt mondta:
"Pihenj, ülj le, rá lehet gyújtani, elvtársak!"
Felment az emelvényre. Társai és a kísérőtanárok, szám-szerint hárman, Losonci Dénes a Politikai Gazdaságtan Tanszékről, Varga Károly a Testnevelési Tanszékről és egy MHSZ-es koma, akivel a hallgatóknak addig még nem volt dolguk, -követték. Mindenki leült, csak a rőtbajuszú maradt állva.
-Szabó Miklós vagyok, a Micsurin Mezőgazdasági Termelőszövetkezeti Csoport párttitkára és elnökhelyettese, kemény, sokat követelő, de igazságos ember -így kezdte expozéját. Ezt követően bemutatta a gazdaságot, mekkora területen gazdálkodik, milyen növényeket termeszt, milyen állatokat tart a téeszcsé. Csetényi fejében csak a juhok maradtak meg, "juhok biztos voltak", -mondta nekem homlokát ráncolva, "de, nem, hoppá csak, emlékszem, hogy volt tehenészetük is, és, igen, a sertéstelepre is emlékszem"
A párttitkár-elnökhelyettes beszélt a tsz pénzügyi sikereiről, a melléküzemág működéséről és az öt éves terv keretében megvalósuló új célokról: a gyapot meghonosításáról és korszerű, új istállók építéséről.
-A lányok itt maradnak a majorban, -mondta, -és segítenek az építőbrigádnak, hogy őszre elkészüljenek a tehenészet modern épületei, a fiúk pedig átmennek a látrányi kiszögellésben lévő Makkos területére, ahol majd a gyapotültetvény lesz. Az ő feladatuk az, hogy visszahódítsanak a természettől egy nagyjából nyolchektáros területet, mely jelenleg nagyobb részt öreg erdő, és a szélein bozótos.
Mint a történet írójának, meg kell jegyeznem, a gyapot meghonosítása azokban az években kormányprogram keretében zajlott. Micsurin előremutató kísérletei és a szovjet tudósok világszerte megcsodált eredményei alapján a szocialista államokban, s köztük Magyarországon is nagyléptékű, gazdaságpolitikai céljaikban messzire előremutató programok folytak, melyek végső célja az volt, hogy a Béketábor országai önellátókká váljanak, s ne függjenek többé tőkeéhes imperialista hatalmaktól.
A magyar, és a többi, szocializmust építő nép vezetői bíztak e programok sikerében. Mi, az utókor emberei beláthatjuk az ötéves tervek elkészítői, létrehozói politikai értelemben nagy bölcsességgel és előrelátással alkották meg plánumaikat.
A világ sorsa fordulhatott volna meg, ha ezekben az országokban, így például Magyarországon is megvalósul a versenyképes nehézipar, a kohászat, az acélgyártás. Ha az üzemek és a gyárak gomba-módra szaporodnak a városok határaiban, ha gyapotot, narancs és pálmaligeteket lenget a szél az Alföldön és az addig terméketlen, csak makkoltatásra való somogyi dombok között, ha a kövér, jól tejelő magyartarka és a híres, neves nagy tűrőképességű kosztromai fajta keresztezéséből létrejött tehenek kérőznek vasbetonból épült, villanyfénnyel világított, földgázzal fűtött istállókban, igen, ha mindez létrejöhetett volna, nem marad le a világgazdasági versenyben a szocialista gazdaság a kapitalista gazdaságok mögött, sőt, egyre gyorsuló fejlődésben lehagyja őket, a tőke ereje megtörik, a proletárforradalmak sikerre jutnak a földkerekség országaiban és létrejön Lenin nagy álma a proletár internacionalizmus.
Igen, mindez, nagyszerű lett volna. A kommunizmus eszméjénél nincs szebb, emberibb eszme. A kommunizmusban megszűnik a kizsákmányolás, minden ember egyenlő lesz, mindenki a képességei szerint dolgozik és a szükségletei szerint részesül a javakból. Megérhettük volna az emberi élet kiteljesedését, az életkor tetszőleges meghosszabbítását, igazságos, békés, boldog világot élhettünk volna, ha minden úgy ment volna végbe, ahogy a népek bölcs vezetői, Lenin és Sztálin elvtársak, Rákosi elvtárs, Georgiuj Dézs elvtárs, Kim Ir Szen elvtárs és nagyszerű harcostársaik elképzelték.
Az elméletekkel nem is volt probléma. Ha a növénynemesítés kérdésénél, és azon belül is kiemelten a gyapotkérdésnél maradunk, el kell ismernünk, a micsurini elmélet hozott eredményeket a nagy Szovjetunióban. A gyapotnövény melegigényes fajta, középkötött vályog-talajokon fejlődik a legjobban. Micsurin a tudatos szelekció eszközével élve próbálta megváltoztatni a faj genetikai adottságait.
"A fajok fejlődését a környezeti hatásokkal összefüggésben kell értékelnünk" mutatott rá Micsurin.
Ez azt jelentette, hogy bármilyen éghajlati és természeti viszonyok között el lehet kezdeni, és sikerre lehet vinni a nemesítést. A túlélő egyedeket ki kell válogatni. Mindig vannak túlélők, amelyek nem pusztulnak el, hovatovább egy szárazságtól elhalt kukorica-táblában is talál az ember csodálatos módon zölden maradt, viruló egyedeket.
A nemesítő ezekből veszi ki a legszebbeket, legerőteljesebbeket, azokat továbbszaporítja, és az ő utódaikból, amelyek mát többen lesznek, sokkal többen, újra kiválogatja az életképes egyedeket, egészen addig, míg létre nem jön egy teljesen új, a környezeti viszonyokhoz tökéletesen alkalmazkodó fajta.
A szovjet nemesítők eredményei bebizonyították a világnak, hogy az elmélet helyes. A baráti országok tudósai kapva kaptak a lehetőségen és fejeikben már csodálatos jövő-képek derengtek fel, almányi méretű cseresznyékről, zsebben elférő görögdinnyéről, szár nélküli, csak kalászból álló kenyérgabonáról.
Csakhogy a természet makacs valami. Egy ideig hagyja magát juhként tereltetni az ember által, ám egy bizonyos ponthoz, vagy határhoz érve megállj-t parancsol, azt mondja: idáig és ne tovább.
Könyvünk szereplői, függetlenül ideológiai beállítottságuktól a történet idején még nem sejthették, hogy Magyarország soha nem válhat ipari nagyhatalommá, mert nincs elég kokszunk és vasércünk, a gyapot soha nem fog meghonosodni a magyar éghajlati viszonyok között, és a magyartarka keresztezése a kosztromaival az egész ország szarvasmarha állományát teszi majd tönkre.

A szónok feje felett Lenin, Sztálin, és Rákosi életnagyságú arcképe függött a nemzetközi munkásmozgalom vörös, és a sarlókalapácsos, vörös-csillagos piros-fehér-zöld zászló között, alatta hatalmas betűkkel a következő jelmondat díszelgett:

"ÉLJEN ÉS VIRÁGOZZÉK A SZOVJET ÉS A MAGYAR NÉP MEGBONTHATATLAN ÖRÖK BARÁTSÁGA"

Oldalt a falakon egyéb jelmondatok is látszottak, ilyenek:

"A SZOCIALIZMUSBAN A LEGFŐBB ÉRTÉK A DOLGOZÓ EMBER"

És:

"NÁLUNK A MUNKA A BECSÜLET ÉS A DICSŐSÉG DOLGA"

Volt egy harmadik is, a kijárat felett:

"GYŰJTSD A VASAT ÉS A FÉMET EZZEL IS A BÉKÉT VÉDED"

Tószegi elkapta Szemerédi János pillantását, és odasúgta:
-Figyelj tagom, én is mondok neked egyet, -és széles vigyorral megnyerő képén már mondta is.
-Dongó motor drága kincs, jó, ha van, de jobb, ha nincs.

-Mi a nyavalya az a Dongó motor, -kérdezte súgva a műszaki újdonságokban nem kellőképpen tájékozott Szemerédi.
-Nem tudod tagom? Hát a segédmotor, ha, ha, ha, amit a cajgákra lehet szerelni!

Az elnökhelyettes befejezte mondandóját, jó munkát, sikeres helytállást kívánt a hallgatóknak és leült végre, de ezzel még nem volt vége a megpróbáltatásoknak. Most az MHSZ-es állt fel. Alacsony, sűrű ember volt, összenőtt, busa szemöldökkel és villogó szemekkel. Szapolczy Ferencnek hívták. Nem teketóriázott, belevágott egyenesen a közepébe.

"Elvtársak, -mondta, -ébernek kell lennünk. Az ellenség itt ólálkodik a kapuk körül, de lehet, hogy már be is tette a lábát. Biztosan betette, egyes, magukat értelmiséginek nevező körök azt merészelik állítani, arról cikkeznek, hogy a nagy Szovjetunió 45-ben, amikor kiverte az elnyomó fasiszta csapatokat, nem egyenlő feltételek alapján kötött szerződést hazánkkal. Hazugság, szemenszedett hazugság, mit milliók cáfolnak meg, akik jólétben, biztonságban élnek, és napról napra részesülnek pártunk és kormányunk munkájának, és a szovjet elvtársak önzetlen segítőkészségének, erőfeszítéseinek gyümölcseiből. Tisztába kell lennünk azzal, elvtársak, hogy a külső és belső reakció arra készül, hogy lecsapjon. Imperialista, revizionista, revansista körök, akiknek feje felett már elrepült az idő vasfoga, csak az alkalomra várnak. Résen kell lennünk. Ennek érdekében, hogy mindannyian felkészültek legyünk és, ha kell fegyverrel is képesek legyünk megvédeni épülő, szépülő hazánkat, szocialista vívmányainkat, szombat és vasárnap délelőttönként fegyveres kiképzést fognak kapni. A kiképzés helyszíne a falu lőtere. A részvétel kötelező. Aki bármilyen ürüggyel távol tartja magát, az nem kapja meg a gyakorlatvezető tanár évzáró aláírását. Még egyszer mondom, véssék a fejükbe: résen kell lennünk, a Magyar Dolgozók Pártja ezt követeli tőlünk. Remélem megértettük egymást. Végeztem."

Szemerédi János Kassai Karolinára pillantott, mit szól vajon ő, a templomba járó, jólnevelt úrilány a hatalmat képviselő MHSZ-es Szapolczy militarista terveihez és csodálkozva konstatálta, hogy Vadmacska ugrál ültében a széken, önfeledten tapsol, és azt kiabálja: "éljen, éljen!"
Szólásra emelkedett a vezetőtanár, Losonci Dénes is. János remélte, ez már az utolsó beszéd lesz, és nem fog soká tartani. A tanár, hogy magára terelje a hallgatók figyelmét, néhány pillanatig némán, mozdulatlanul állt a helyén, majd, amikor már a Vadmacska által kezdeményezett éljenzés elcsitult, hanyag, nem törődöm mozdulattal beletúrt az orrába, kihúzott onnan valamit, megnézte és a nadrágjába törölte.

-Elvtársak, -mondta, -még valamit! -Mi itt mindannyian a Magyar Népköztársaság kormányát, a Pártot és a dolgozó népet képviseljük. Az a tiszteletteljes kérésem, tegyük ezt a szocialista erkölcs követelményeihez méltó módon. A lányok és a fiúk tábora el van különítve egymástól. A lányok itt fognak dolgozni a majorban, a fiúk pedig Teleki túloldalán, a látrányi határban, Makkoson. Nem véletlenül történt így. Az egyetem vezetősége, a téeszcsé vezetőségével egyetértett abban, hogy a legkisebb lehetőséget sem szabad megengedni, ami elvonná az elvtársak figyelmét a munkájuktól és erkölcstelen kicsapongásokhoz vezetne. A táborokban szigorú rend szerint fognak élni. A tábor-körletet, illetve a munkahely területét munkaidőben elhagyni nem lehet. A munkaidő reggel héttől este hatig tart. A reggelit fél hétkor fogják megkapni a táborkörletben, az ebédet a munkavégzés helyszínére viszi ki a tápos kocsi, és a vacsorát ismét a táborban kapják majd meg. Takarodó este tízkor. A vacsora és a takarodó közötti időben szabadfoglalkozás van, a fiúk átjöhetnek, ha akarnak, és ha lesz erejük ide Pusztaszemesre, és találkozhatnak, beszélgethetnek a lányokkal, de nem tűröm, nem tűrhetem, hogy párocskák nyilvánosan kézen fogva andalogjanak, vagy egyéb más módon megbotránkoztassák vendéglátóinkat és a falubelieket. Szombat esténként a major kultúrtermében, ami ennek az épületnek a másik szárnyában van filmvetítés lesz, hogy az elvtársak kulturális igényeinek is megfeleljünk. Az első héten egy szovjet filmet láthatnak, a történet a II. világháborúban játszódik, a címe: Viharos ősz, és a kurszki nagy páncélos-csatáról szól, ahol a Vörös Hadsereg páncélosai egyetlen hatalmas, mindent elsöprő rohamban áttörték, bekerítették és megsemmisítették a fasiszta Németország csapatait, a második héten Csapajevről és az ő vörös lovasságáról vetítünk egy nagyon szép, romantikus filmet, aztán...aztán majd meglátjuk. A vécéket ne tömjék tele papírral, ...ez csak a lányokra vonatkozik, mert a fiúknal odaát pottyantós árnyékszékek állnak rendelkezésre, ja és a lányok ne dobálják szanaszét a véres vattákat, és ne próbálják lehúzni a WC-n, minden fülkében találnak külön ládát, abba tegyék bele.

Megvakarta, ami a két lába között van, az asztal takarásában is jól látszott a mozdulat, ahogy vakarja, és átteszi egyik oldalról a másikra.

-És még valamit, elvtársak! Figyeljenek az illemre. Ne vakarják nyilvánosan a valagukat, ne túrják az orrukat és ne használják azokat az útszéli kifejezéseket az itteni dolgozók előtt, amelyeket egyébiránt maguk között használnak. Önökből tanárember lesz, gondoljanak már most arra, hogy állnak majd később, néhány év múlva a felnövekvő fiatal nemzedékek élére.

Losonci Dénes elégedetten nézett körül, minden rendben volt, mindenki mindent megértett, ez világlott ki a szemekből. Leült, maga elé kotorta a jegyzettömbjét, lecsavarta töltőtolla kupakját és felírt valamit magának. Aztán a rőtbajuszú vezényszavára mindenki felállt, és elénekelték közösen az Internacionálét. Átvonultak a szomszédos étkezdébe. Az elnökhelyettes intett az ajtóban álló menyecskének, a menyecske bólintott, hogy rendben, vette a parancsot és szélesre tárta a bejárati ajtó szárnyait. Ételes kocsikon pléh poharakban gőzölgő, cikóriából főzött katonakávét toltak be helybéli lányok és asszonyok a hosszú asztalok közé, lepakolták a kenyeres kosarakkal, és a tálakkal együtt a hallgatók elé. A tálakban öklömnyi tepertők voltak. Kassai Karolina elfintorította az orrát, és azt mondta a balján ülő Szemerédi Jánosnak: "utálom az ilyen dinnye méretű töpöryűt, de szavait meghazudtolva, jó étvággyal falatozott belőle. Könyökök összeért a szűk helyen, ahogy ettek, néha összenéztek, mondtak egymásnak valamit, és tele szájjal nevettek rajta.
-Cifra világ lesz itt tagom, -kiáltotta Tószegi hangosan Szemerédi János és Csetényi Barna felé az asztal túlsó oldaláról, -de, nyugi, ne arjatok be, amíg engem láttok.
A megszólítottak nem tudták mire fel e nagy bizakodás és bíztatás, de kollegájuk következő "beszólása" világossá tette.
-Majd átjövünk a lányokhoz, ne arjatok be!
-Én nem vagyok bearva, -replikázott Szemerédi, és Karolina felé fordulva hozzátette.
-Én mindenképpen átjövök, hogy ki mit csinál az, az ő dolga!
Csetényi Barna, mint egy kretén vihogott és azt mondta, hogy a Tószegi Roland "átjövökjéről" egy vicc jut eszébe, és, miután mindenki ráfigyelt el is mondta sebtében a viccet:
"Három bika áll a dombtetőn, az apa-bika, a fia, és a nagypapa-bika. Egyszer csak meglátják, vonulnak lenn a völgyben a tehenek. Azt mondja a fiatal bika izgatottan, gyerekek, rohanjunk le és asszunk meg egyet. Nyugi fiam, mondja az apa bika. Nem kell rohanni. Szépen kényelmesen leballagunk és megasszuk az egész csordát. Nem megyünk sehová, kiált fel a nagypapa, feljönnek azok maguktól is!"
Mindenki nevetett, Karolina is, aztán, amikor elült a nevetés, a lány Szemerédi felé fordult és édes duzzogással azt kérdezte tőle:
-Nektek mindig ezen jár az eszetek?
-Mindig, -vigyorgott Szemerédi János. -Ilyenek vagyunk. Nektek nőknek nem szabad haragudnotok ezért.
-Én nem is haragszom, -vonta meg a vállát Vadmacska és olyan de olyan "vadmacskás" volt abban a pillanatban, hogy Szemerédi János legszívesebben ölbe kapta volna és kivitte volna a domboldalba, hogy csak neki doromboljon egyedül, -én csak kíváncsi vagyok. Kíváncsi csak lehet az ember, nem?

A tízórai után, amit ebédidőben kaptak /volt akkor már 1 óra is/ kivezényelték az évfolyamot a körlet elé. A teherautók már ott álltak. A fiúk felmásztak a teherautókra, a sofőrök beindították a dieseleket. Vastag, fekete füst tört elő a kipufogó csövekből, a kocsik elindultak. A fiúk integettek a lányoknak és kiabáltak, szalonképes, és nem szalonképes dolgokat kiabáltak a fiúk, és a lányok visszaintegettek, és visszakiabáltak. Szemerédi János szeme Kassai Karolinát kereste a lányok között, a kislány hátul, a többiektől távol állt és lehajtotta a fejét. János nagyon szerette volna, hogy Karolina ránézzen és intsen, és íme, beigazolódott, hogy csak nagyon kell akarni valamit, nagyon kell hinni benne, mert, a lány egyszer csak tényleg feltekintett, felemelte a kezét és búcsút intett neki.
A konvoj elment, a csúnya, nagy, piszkos-zöld teherautók felkapaszkodtak a dombra, szétterülő por maradt utánuk csak.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8038
Időpont: 2008-02-24 15:52:52

Egyébként szerintem minden "ideológia" fogyasztható, mert az ideológiákat szerencsére nem politikusok találják ki. Ők csak alkalmazzák azokat. A végeredmény, ha az ember végignéz a történelmi korokon, egyszerűen siralmas.
Sajnos a demokrácia sem kivétel. És szerintem egy jó "diktatúra" pl.egy királyság, lehet, hogy jobb, mint egy kezdetleges, demokráciát majmoló valami.
Köszönöm észerevételeidet, és azt is, hogy figyelemmel kíséred ezt a történetet.
Üdvözlettel: én

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az influenzás című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 2. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Korhadt szálfák című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Gottfried Keller: Abendlied / Esti dal címmel

Pecás alkotást töltött fel Késő őszi este címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)