Hát kitakartam, és kiragadtam magam fészkünkből!
Nem vigyázhatod silány lelkem törékeny álmait!
Nem áradhat lelkembe nyugalmat árasztó fényed!

A döntés holnapra tévedés
Tudom már
Mindent nem akarni túl nehéz
Ó mily kár..
Hiszen Te már nem lehetsz elég!

S ha feleszmélek olykor
Rohannék vissza
Örök biztonságba
Karjaid burkába
Bármire emlékezve
S önmagam feledve.
Fészkünk melegségét sirató gyengeségem követve.
Pőreségem látom tükröződni a szemekben
Míg nem terül rám csodálatod bársonyköpenye.

Téged szomjazlak-e, vagy önmagamtól futnék?
A Válasz Könyveit sem kölcsönzi még az ég.
Célom halványul,
Csak tűnik egyre messzebb.
Riadalmam görcsben tart
Zuhanok lejjebb, lejjebb.
Önzésem fekete lyukként szívja a ragyogást
Öntudatlan kaparok előre
Az újbóli megsemmisülésbe.