HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 5

Online vendég: 36

Tagok összesen: 1889

Írás összesen: 49236

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Alkonyi felhő
2019-12-09 01:29:40

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Florette KeatFeltöltés dátuma: 2008-02-20

Párizsi mese

- Excuse-me, have you got a light?
Minden ezzel a mondattal kezdődött... Tudtam, hogy nem kéne dohányoznom! Vagy legalábbis nem kéne mindennap legalább hat gyújtót elvesztenem...
Ha tudtam volna, hogy ez lesz belőle, esküszöm...ugyan ezt tettem volna.
- Of course! - mondta Ő (mármint ez a dialógus folytatása, arra a kérdésre, hogy van e tüze). Ez volt az a pillanat, ahol minden más értelmes ember (persze rajtam kívül), menne tovább az utcán, miután megkapta a tüzet, és meg sem fordulna a fejében az, hogy bámuljon a tüzet adó kb.170 centi magas srácra, mint egy idióta és közben majdnem eldobja a frissen meggyújtott cigarettáját. Nem normális lévén én csak bámultam Rá és nem érdekelt, hogy körülöttem turisták lökdösik egymást egy JE T'AIME PARIS! - feliratú pólóért a Les Halles keskeny, de annál forgalmasabb, kávézóktól zsúfolt utcáin és hogy rajta kívül még öt fiatalember néz rám mosolyogva.
- Ne haragudj, beszélsz franciául? - tettem fel a roppant idióta kérdést, itt Franciaország fővárosában.
- Persze - vigyorodik el ő is és összemosolyog a mellette álló kb. 190centi magas kopasz sráccal- De...neked...hmm...önnek gyönyörű szeme van...
Nem hittem el, hogy nem hangzott sablonosnak, csöpögősnek és elcsépeltnek sem, csak úgy mondta. És én nem tudtam, hogy a nyakába ugorjak e vagy csak mosolyogjak bambán. Az utóbbi jött össze.
- Ööö...Köszönöm! - már indultam volna tovább, elvégre az ember lánya nem álldogálhat ott, egyhelyben hat leborotvált hajú, fura fazon előtt, még ha az egyiktől még az utcakő repedéseibe is befolyna. Épp megtettem az első lépés egy százalékát, amikor:
- Elnézést kisasszony...Honnan jött? - rögtön tudtam, hogy nem a vendéglő címére kíváncsiak, ahol éppen ebédeltem, hanem a nemzetiségemre, hiszen az akcentusom miatt nyilvánvaló, hogy nem két francia szülő szerelmének gyümölcse vagyok.
- Magyar vagyok. De azért beszélek egy kicsit franciául...
- És merre felé megy? - ez a magázás kezd az agyamra menni.
- Nem tudom, csak sétálgatok, nincs konkrét célom. Különben Flor vagyok. - remélem ezzel véget vetek a magázásnak, mert ha nem...akkor továbbra is magázni fognak...
- Steven vagyok - mosolyodott el Ő.
Steven. Így kezdődött az ő története az életemben. Eddig nem tűnik hosszú fejezetnek, nem volt sok időnk együtt. Ekkor ugyanis csak két hetet töltöttem Párizsban, ez is csak véletlen volt, hogy találkoztunk, mivel ő meg Bordeaux-ban lakik, és Lyonban dolgozik, mint katona és most Párizsban van, picit vicces... Szerintem. Mindig is vonzottak az egyenruhás pasik...
De ekkor még csak azt tudtam, hogy katona és hogy nekem Ő kell. Jobban akartam, mint bármi mást, de...már kezd elegem lenni, hogy minden jó dolog után ott a de. Ez nem fair!
A de ebben az esetben az volt, hogy már este nyolcra vissza kellett mennie a szállásukra és másnap abszolút nem tudtunk találkozni, mert dolgoznia kellett. Az élet néha nagyon szemét tud lenni! Kóstolót ad abból, amit megkaphatnál, de aztán aljas módon, mikor végre teljesen belefeledkeznél az ízébe, játékosan arcon legyint, rád kacsint és kiszedi még a morzsákat is a szádból. Ez persze csak jelképes hasonlat.
De addig is...a találkozásunkat követő 20. percben már egy kávézó teraszán ültem, immár tíz kopaszra nyírt katonával, és arról beszélgettünk, hogy ki szereti jobban a Louvre-ot és ki a Musée D'Orsay-t. Persze mindeközben a pincér lázas Monsieur-ök kíséretében kihozta a söröket, amik, be kell valljuk őszintén, mindenkinek jól estek. Teljesen meseszerű volt az egész. Még épphogy a február csöngetett az ajtónkon bebocsátást kérve, de a hőmérő higanyszála már a 18fokot ütögette bőszen, és én 10katonával sörözöm (nem mintha bajom lenne a katonákkal) Párizsban és a művészetekről beszélgetünk. Megmosolyogtató.
A vita lassan a végéhez közeledett a Musée D'Orsay javára, mikor úgy döntöttünk, hogy elindulunk valamerre. De a döntés nem volt egységes: 5-6 ember mozizni akart, a maradéknak találkozója volt, én meg... Szomorúan konstatáltam, hogy nincs kedvem moziba menni, de még találkozóm sincs, így én a séta mellett döntöttem a Szajna partján. A biztonság kedvéért megkérdeztem, akar e valaki velem jönni.
Egy jelentkező volt... Steven.
Már legalább másfél órája sétáltunk, míg úgy gondoltam belekarolok, elvégre csak nem fog faképnél hagyni, ha belefonom a karom az övébe. Éljen a női emancipáció, meg minden. Nem kellett csalódnom, nem hagyott faképnél, csak elmosolyodott.
Folytattuk utunkat, kart-karba öltve, míg aztán szép lassan a kéz a kézben felállás vált jellemzővé kis, kétfős csapatunkra. És mi csak sétáltunk. Egymás után hagytuk el a szűk kis utcákat, majd a nagyobbakat majd az éttermeket, míg fel nem bukkant előttünk a Pont Neuf a lemenő nap fényében is fehér köveivel. A hídfőhöz érve megálltunk egy pillanatra. Én a vizet néztem, Ő engem. Egyszer csak megszólalt:
- Tudod, mióta megláttalak... - itt kénytelen voltam felé fordulni, hiszen mint jó gyereket, arra neveltek, hogy mindig nézzek annak a szemébe, aki beszél... De akkor már nem egészen arra figyeltem. Hanem arra, hogy lassan becsukja a szemét és megcsókol. Ez nagyon lefoglalta a figyelmemet... elég sokáig, de úgy őszintén nem nagyon bántam.
Utána csak álltunk ott és néztük egymást és mosolyogtunk és minden meseszerű volt és nem akartam, hogy vége legyen és... És mint minden, ez is véget ért. Még sétáltunk egy kicsit a Szajna- parton, ahol ilyenkor öreg bácsik árulják a megsárgult könyveket és újságokat kis, zöld bódéjukból. Majd lementünk a rakpartra, ahol egy öreg jazz zenész gitározott. Mivel imádom a zenészeket leültünk a mellette lévő padra, és mindent odaadtam volna, ha soha többet nem kell onnan fölállnom és hazamennem, de még inkább haza-haza jönnöm, Budapestre. Hat órája ismertem és kész lettem volna mindent feladva ott maradni vele, úgy hogy nem bántam volna egy percig sem... De nem tehettem meg.
Fél nyolckor őrült rohanásban hagytuk el a rakpartot és az öreg énekest és mindent, ami a miénk lehetett volna. A nap ekkor már a házak mögé lopakodva nézete, hogy most mihez is fogunk kezdeni, majd intett, hogy ne haragudjunk rá, nem az ő hibája, hogy haladni kell, de most már máshol is szükség van az ő meleg sugaraira, nem állhat meg csak két ember kedvéért.
Hogy mi lett a vége? Még nincs vége! Remélem, hogy nincs vége... Párizs és ő is visszavár... Talán a mese folytatódik...

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2007-01-31
Összes értékelés:
13
Időpont: 2008-03-03 21:36:37

Köszi mindenkinek, hogy hozzászólt! A sok hibáért még egyszer bocsi, igyekszem javítani...De tényleg:D
Alkotó
Inesita
Regisztrált:
2007-07-10
Összes értékelés:
715
Időpont: 2008-03-03 16:05:59

Szia!
Nagyon aranyos és őrülten romantikus! Remélem, folytatódik a mese! :)
Alkotó
Regisztrált:
2007-12-09
Összes értékelés:
1983
Időpont: 2008-03-02 18:35:14

Kedves Flor!
Nekem is tetszik, ahogyan írsz, jól fogalmazol, és a történet is érdekes, nyilván azért, mert a valóságból merítetted:) Viszont tényleg elég sok benne a helyesírási hiba, főleg az elején. Pl. mindennap, ugyanezt egybe kell írni, stb. Tudom, sokan rosszul tudják, de egy noivellaíró ügyeljen a részletekre:) Szorítok a számodra pozitív folytatásért!
Üdv: Borostyán
Alkotó
virágének
Regisztrált:
2007-08-15
Összes értékelés:
480
Időpont: 2008-03-01 18:47:00

Ez a történet olyan, mint az élet: rövid, pergő, és nem tudjuk hogyan fog végződni. Reméljük, legalább a fantázia megszüli a folytatást! Szeretettel, Katalin
Alkotó
Regisztrált:
2007-01-31
Összes értékelés:
13
Időpont: 2008-02-26 21:47:21

válasz matyi (2008-02-24 17:11:54) üzenetére
Köszi:D igyekszem javítani...csak a gépelés közben becsúszik egy-két hiba:(
Alkotó
Regisztrált:
2007-01-26
Összes értékelés:
233
Időpont: 2008-02-24 17:11:54

Nagyon tetszett. Lágy és selymes, nőiesen puha. Annyira jó, hogy csak a második olvasásnál vettem észre, hogy van helyesírási hiba. (Tudom, szemét vagyok ezzel az ünneprontó mondattal) De az még izgalmasabbá teszi! Kösz.
Alkotó
Regisztrált:
2007-01-31
Összes értékelés:
13
Időpont: 2008-02-20 20:35:57

válasz Bödön (2008-02-20 20:01:48) üzenetére
Köszönöm, remélem még sok ilyen lesz:)
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8526
Időpont: 2008-02-20 20:01:48

Szia Flor! A rád jellemző frisseség és újszerűség mellett, most a kidolgozottság is tökéletes. Ez egy tökéletes novella. Sőt, Annál sokkal több. Egyéni, nagyszerű. Ilyet csak te tudsz. Nagy vagy Flor!
Szia: én

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) álmatlanul című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Tíz lépés című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) álmatlanul című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Megfogantam én a Cseppecske című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Puliszka Juliska címmel a várólistára

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz

Ngaboru bejegyzést írt a(z) dadames című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Karácsonyi emlék című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Karácsonyi emlék című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)