12.



Az elnökhelyettes által emlegetett Makkos, a Teleki nevezetű dombság másik oldalán, a délkeleti oldalon található, a "szellemalak" ballábánál, -már, ha szabad egyáltalán egy szellemalak vonatkozásában "lábról" beszélni. Maradjunk annyiban, hogy a lepedő baloldali csücske esett ide, és itt volt egy, a Látrány körül félkörívben elterülő, bozóttal és girbe-gurba csenevész fákkal benőtt értéktelen terület, melyet e téeszcsé vezetősége a helyi pátszervekkel egyetértésben, sőt, kifejezetten az ő sugalmazásukra gyapotültetvénynek szánt.
A nagy terv megvalósításához ki kellett irtani a fákat és a bokrokat, mégpedig gyökerestül, erre a csekélyke feladatra szemelték ki az egyetemistákat.
No már most, aki irtott már ki életében egyetlen szál cserjét is, és tette ezt a nyári nap égető sugara alatt, az tudja miféle munka ez! Szemerédi Jánosnak, és a keszeg Csetényi Barnának halvány sejtelme sem volt arról, mi vár rájuk az elkövetkező hetekben, az évfolyamból talán egyedül Szekeres Jakab mondhatott volna egy-két konkrétumot társainak, mert ő, még gimnazista korában dolgozott egyszer erdőirtáson, Szekeres azonban nem szólt egy árva szót sem, csak sötéten vigyorgott maga elé, midőn áthajtottak azon a részen.
A dagadt kifli középső hajlatának közepén volt felállítva a sátortábor. Oda tartottak a falu irányába lejtő földúton, galagonya és kökénybokrok között. Lassítani kellett, az elől haladó teherautó fékezett, mert birka-nyáj vágott át előttük keresztben. A juhász közömbös tekintettel méregette a teherautókat és a teherautók platóján üldögélő fehérbőrű, nyápic, csenevésznek tűnő városi fiatalembereket. Átlépdelt az úton, lóbálta a botját, kutyája ott szaladt mellette. Elment a nyáj, beleveszett a porfelhőbe. A kocsik letértek az útról és nagy-ívű kanyarral a sátortábor elé kanyarodtak.
-Gépkocsiról! -kiáltotta katonásan Losonci Dénes, és megállt szétterpesztett lábbal az elől lévő teherautó gőzölgő hűtője mellett.
-Ez az Önök elhelyezési körlete, -mutatott körbe a sátrakra a tanár, amikor már mindenki leszállt.
A teherautók mögött lévő kopár területen három sátor volt felállítva, egy nagyobb és két kisebb, és egy deszkabódé, amit azt hiszem inkább fészernek illene nevezni.
A fészer árnyékából előjött egy ember. Öltözete furcsa keveréke volt a katonai és a civil viseletnek. Tetőtől talpig katonai zsávolyban volt, rangjelzés nélküli sötétzöld zubbonyban és a hozzátartozó, csatos övvel összefogott nadrágban, de civil kalap volt a fején, mégpedig vadászkalap, galambtollal a forgóján. Előre jött a kocsikig, szétnézett és azt mondta:
"Szabadság"
"Éljen Rákosi" -válaszolta az akkor használatos fordulattal Losonci Dénes.
Bemutatkoztak egymásnak, majd a katonás kiállású ember, akit Kovács Imrének hívtak, a fiúk elé lépett.
-Jó napot elvtársak! Hogy néznek ki maguk, mi?! Micsoda csürhét küldtek ide nekem? Így kell megállni elvtársak? Vonalba fejlődj, vigyázz!!!
Az egyetemisták kelletlenül morogva egy-vonalba álltak, eltartott egy darabig. A katona-ruhás undorral szemlélte őket. Egész tartása, csípőre tett keze, lusta vigyora megvetést, gyűlöletet fejezett ki, a prosztó gyűlöletét a tanult ember, a felsőbbrendű ember iránt.
Állt végre a sor, jobboldalt elől a nagyobbak, hátul a kisebbek, mint a tornasorban, hátizsákok a lábak előtt. Állt az évfolyam a birkaürüléktől tarkított, kiégett lepusztított mezőn, előttük a távolban a falu az elmaradhatatlan templom-toronnyal, hátuk mögött erdő, két oldalt, messze a kövér kifli két csücskénél szintén erdő.
Kovács Imre végignézett a soron, elfintorította az orrát és turhát köpött a földre a torzsokok közé.
-Fúj, -mondta, -ez maguknak vonal? Olyan, mint az ökörhugyozás. Jobbra igazodj, vigyázz!
A sor úgy-ahogy kiigazodott, a fiúk kihúzták magukat. Kovács Imre, mint valami kótyagos, ikszlábú vezérezredes a dísz-szemlén végigkacsázott a front előtt, majd visszament középre.
-Elvtársak, -mondta, -ha még nem jöttek volna rá, ez egy itt egy építőtábor és nem leány-nevelde. -Önök mától fogva katonák, és én vagyok a parancsnokuk. Engedelmeskedniük kell, akármit is mondok. Van egy mondás a Néphadseregben, ami így hangzik: a parancsot megb...ni nem lehet, mert szaporodik. Véssék ezt az eszükbe. És, még egy jó tanács, felejtsék el, hogy maguk tanult emberek, értelmiségiek. A tábor területén nincs sem értelmiségi, sem proli, sem paraszt, legfeljebb munkás szülőnek paraszt gyereke van. Maguk azok, és, ha én azt mondom maguknak, hogy fessék át az eget, ne azt kérdezzék tőlem, mivel, hanem azt, hogy milyen színűre. Világosan beszéltem? Megértette mindenki?
-Igen, -zúgták rá az egyetemisták.
-Nem hallom!
-Igen!!!
-Jól van akkor. Pihenj, oszolj. Le lehet pakolózni a sátrakban. Tíz perc múlva körletszemle, azt követően kivonulunk a munkaterületre.

Kiderült, hogy a "le lehet pakolózni a sátrakban" felhívás csak a nagysátorra vonatkozik, ugyanis, amikor néhányan az egyik kisebb sátor felé tartottak cókmókjaikkal, hogy majd oda bepakolnak, Kovács Imre elébük állt és kijelentette, az a sátor az övé, és Losonci Dénesé. Elindultak a másik sátor felé, ámde, alig tettek meg néhány lépést, a parancsnok gúnyosan utánuk kiáltott: "az meg a zuhanyozó, hol akarnak ott héderelni, csak tán nem a zuhanyzó tálcákban?"
A zuhanyzó sátorról egyébként már kívülről is sejteni lehetett, mi célt szolgál, betonba ágyazott vaslábakon hatalmas fekete tartály állt oldalfala mellett, a tartály és a lábak találkozásánál durva, elnagyolt hegesztés nyomai látszottak.
-Menjünk akkor a nagysátorba, -kiáltott fel csalódottan Szirmai Béla a kis csoportból, és a társaság átvágott a padok és asztalok mellett a nagysátorhoz.
Egyébként az elhelyezési körlet egész területét jótékony kezek még az egyetemisták érkezése előtt körbeárkolták, a szemközti, falu felé eső oldalon, az árok túlpartján álltak a teherautók, szembe velük a terület közepén a negyven ágyas nagysátor, szemből nézve balkéz felől a két kisebb, és a sátrak által képezett L betű szárai között a hosszú asztalok a hosszú padokkal.
Valaki, az egyes csoportból az egyik srác, a tábor mögötti, bozóttal, fiatal fákkal benőtt területen a latrinát is felfedezte, és lihegve, izgatottan futott vissza a többiekhez:
-Gyerekek, ezt látnotok kell. Nem árnyékszék van ám itt, ahogy a tag mondta a faluban, az a bajszos manusz, hanem latrina.
-Miféle latrina? -kérdezett vissza Gazsó Dezső, egy tősgyökeres budai, -mit értesz azon kérlek szépen, hogy "latrina"?
-Menj oda és majd meglátod, -vigyorgott a kérdezett.
Néhányan, azok közül, akik már bepakoltak, köztük Szemerédi János, Csetényi Barna és Tószegi Roland elmentek Gazsó Dezsővel, hogy megnézzék a latrinát.
Hát, a' biza nem volt más, mint egy hosszú, mély árok, két szélén csúzli-ágasra hajazó Y fával, az Y fák között át volt vetve valami fiatal fából nyesett, felkar vastagságú, vagy annál valamivel vastagabb suháng, arra lehetett ülni, hogy dolgát végezze az ember.
-Várjatok, kipróbálom, -mondta nevetve Tószegi, és letolta a nadrágját és ráült és elkezdte tenni a dolgát.
Szemerédi és Csetényi nem várták meg míg végez, diszkréten visszavonultak, mások azonban kedvet kaptak és Tószegi mellé kuporodtak az ülőfára.
-Hát, tudod, nem is tudom, mit mondjak, -nézett a barátjára Szemerédi János, ahogy visszafelé tartottak a nagysátorhoz. -Nekem ez az egész olyan izé. Azt hiszem, én majd keresek egy távolabbi helyet.
Csetényi nevetett rajta. Olyan visszatetsző, amikor egy proli finnyáskodik.
-Tedd azt tagom, -mondta, -és vállon bokszolta.
Tudta ő nagyon jól, hogy János már nem proli többé. A tanulás, a négy év gimnázium és az egyetemen elvégzett négy szemeszter úriembert csinált belőle, úri elvtársat, ízlését, gondolkodásmódját, szokásait megváltoztatta. János személyisége az évek hosszú sora alatt átalakult, és amióta Kassai Karolinát ismerte tudatosan törekedett is arra, hogy megváltozzék. Szemerédi János lassacskán kezdett értelmiségivé válni.
Átvágtak a nagysátor felé, átugrották az árkot, bementek és nekiláttak kicsomagolni a ruháikat. Sokat nem időzhettek felette, iszonyatos üvöltés vágta ketté az erdő alatti viszonylagos csendet:
-A sátor előtt, egy percen belül, kettes oszlopban, munkaruhában, hang nélkül sorakozó!
Futva jöttek a latrina felől a dolgukat végzett táborlakók, elől gémlábaival Tószegi, mögötte a többiek. Az egyetemisták kapkodva válogatták ki a nagysátor elé kupacba lerakott holmikból a megfelelő méretűt, és öltötték magukra. Most már úgy néztek ki ők is, mintha valami szedett-vetett hadsereg katonái lennének az egyen-zöldben, orosz mintájú "ködvágókkal" a fejükön, ám a saját, civil cipőikkel a lábukon.

-Vigyázz! -kiáltotta sztentori hangon az egyre jobban belejövő táborparancsnok. Losonci Dénes, akinek szemlátomást csak a másodhegedűs szerepkörét osztották ebben a színjátékban, mellette téblábolt és fejtartásával, gesztusaival, ahogy integetett, bólogatott, igyekezett elhitetni, hogy ő azért fontos ember. Kovács odament a sátorhoz és bekukkantott.
-Csürhe, -sziszegte elemi erejű gyűlölettel. -Mi ez a kupleráj? Nem tanultak maguk rendet odahaza a kedves jó mamájuktól? Tíz percet adtam Önöknek, nem? És tudják mennyi ideig tartott a maguk szánalmas cihelődése? Megmondjam maguknak? Majdnem tizennyolc és fél percig, igen, ne röhögjön maga ott nekem, magára értem, fatökű, mert hazahajtom ám innen, hogy attól koldul. Minden tizedik ember lépjen ki. Ne tartson ez ennyi ideig, a tetves jó mindenségit. Na. Önök uraim mostantól rajparancsnokok. Minden rajparancsnok alá tíz ember tartozik, a maga mellett jobbról álló tíz ember, de féleszű maga. Igen, maga. Ezt sem bírja felfogni egyetemista létére? Lépjenek vissza. Jobbra-balra igazodj. Balra át. Irány a szerszámos kamra. Lépés in-dulj!
Elmasíroztak a fészerhez. Kovács és alvezére, Loconci Dénes kiosztotta a szerszámokat. Minden hallgató kapott egy csákányt egy ásót, és egy fejszét. A rajparancsnokok keresztvágó fűrészt is. Valaki megkérdezte:
-Lapátot nem viszünk?
-Hogy vinnénk, -ripakodott rá Kovács Imre, és körbekaszált karjával a tábor mögött elterülő bozótoson. -Mit akar maga lapátolni ott, megmondaná?

Szemerédi megnézte a karóráját, fél három volt, amikor elhagyták a tábort, és az erdő aljáig enyhén emelkedő területen átmasíroztak. A fák vonala előtt a parancsnok megállította a csapatot. Viszonylag sima, bokrokkal, kis fákkal gyéren benőtt birka-legelő szélén álltak. Kovács rámutatott az alattuk elterülő területre:
-Itt fogjuk elkezdeni. Fejődjünk vonalba elvtársak. A rajok, a rajparancsnokok vezetésével kezdjék el a munkát. A vastagabb ágakat, törzseket fűrésszel vágják át, a vékonyabbakat csapkodják ki baltával. Osszák be maguk között, ki mit csinál, kik lesznek, akik a fákat, bokrokat kivágják, és kik, akik a gyökereket kiszedik. Rajon belül dolgozzanak össze, segítsék egymás munkáját, a rajok pedig versenyezzenek egymással. Alakítsanak ki szocialista munkaversenyt. Egy nap alatt ezer négyzetméternyi területet kell megtisztítani. Ez a terv-célkitűzés. Ezt vesszük száz százaléknak. Ma csak a felét, mert már délután van, annyi ideig tetvészkedtek. Szeretném, ha az elvtársak túlteljesítenék a tervet. Jó munkát, éljen Rákosi.
-Éljen Rákosi, -hangzott a csoportból innen onnan a viszontválasz, Csetényi Barna azonban Szemerédi János határtalan meglepetésére, és ijedelmére alig hallhatóan azt morogta a foga között: "dögöljön meg a disznó"

Fél háromtól hatig ízelítőt kaptak abból, miféle munka vár rájuk a következő hat hétben. Szemerédi Csetényi Barnával dolgozott egy párban, Szekeres Jakab rajparancsnoksága alatt. A bikaerős, edzett Szemerédi, aki odahaza naponta több száz fekvőtámaszt is megcsinált, nem győzött csodálkozni barátja erején, ügyességén, szívósságán. Zubbonyukat mindketten levetették és félredobták, mint ahogy a többiek is tették. Csetényi, vézna fehér testével, gümőkóros, beesett mellkasával, keskeny úri kezeivel egy átkozott burzsoára hasonlított, pedig hát proli-gyerek volt ő is a javából, míg Szemerédi dagadó izmaival díjbirkózó volt mellette. A csákánnyal dolgoztak, a többiek által kivágott fák, cserjék gyökereit szedték ki a talajból. Egymást váltották, és Csetényi egy fél-perccel sem kért több időt pihenésre, mint Szemerédi János. Csorgott róluk az izzadtság, hátukat égette a nap. Viccelődtek közben egymással, húzták, ugratták egymást, már csak úgy, ahogy diákok között szokás, és estefelé, amikor a nap már hanyatlóban volt a nyugati határon, Csetényi Barna Vergiliustól kezdett verseket mondani. Szemerédi János bekapcsolódott, egymást segítették ki, ha valamelyikük elfelejtett egy-egy szót, vagy egy-egy versszakot.
Így jött el az este. Énekelve vonultak be. A táborhelyen már várta őket a hadtápos kocsi, egy kerekekre szerelt fekete tartály, amit traktor hozott ki Látrányból. Fenséges illatok szálltak feléjük a csendes, árnyékos rét felett.
-Babgulyás, -mondta örvendezve és csodálkozva valaki a kettes rajból.
Eltalálta, tényleg babgulyást kaptak aznap este vacsorára.
Bepakolták a szerszámokat a fészerbe. Parancsszóra átvonultak az asztalokhoz, és parancsszóra leültek. A hadtápos egy falubeli, aki a traktorral jött ki, alumínium tálakba mérte a levest, amit aztán a rajokból egy-egy kijelölt ember, az asztalra helyezett.
-Jó étvágyat elvtársak, -mondta Kovács Imre. -Étkezést elkezdeni!