HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 10

Tagok összesen: 1865

Írás összesen: 48386

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Nickolas N WilliamsFeltöltés dátuma: 2008-02-24

Önelégültség

Mikor kinyitottam szemeimet, először csak a tiszta eget láttam. Olyan valószínűtlennek tűnt még mindig a tény, miszerint túléltem a katasztrófát, hogy egy pillanatra megijedtem, hogy meghaltam és a mennyországba kerültem. Azonban amint megmozdítottam a fejemet éreztem a homok durvaságát és hallottam, ahogy súrlódik fénylő tarkóm alatt. Ezek szerint mégis sikerült. Pár pillanat múlva felültem és bambán néztem előre. Még mindig csak színes foltokat láttam, talán a hőségtől. Néhány perccel később azonban már tisztán ki tudtam venni a hajónak, amivel utaztam, a körvonalait. Pontosabban a darabjait amint tovalebegnek az áramlatokkal. Némelyik deszka megrekedt egy halom moszat hálójában.
Kicsit megmozgattam a nyakamat. Mikor balra fordítottam, észre vettem, hogy Cleito feje kisodródott a partra. Mivel Poseidon feleségének faragott mása a hajó orrán volt, a hajó eleje feltehetőleg darabokra tört. Kár érte, gyönyörű darab volt. Egy pillanatra visszarévedtem azokba az időkbe, mielőtt az Atlantiszra szálltam volna. Miért is léptem én a hajó fedélzetére? Ó, már emlékszem: tönkrement a céhem. Pedig jól indult a dolog. Lloyd Kastwaey hordókészítő mester, ez voltam én. Már mindent elterveztem, még inasom is volt. Ráadásul a céhbe öltöttem vagyonom megmaradt részét.
Hirtelen visszatértem a jelenbe, a szél ugyanis az arcomba csapott némi vizet. Fene essen ebbe a kiszámíthatatlan időjárásba. No meg a zöldfülű, álmodozó kincskeresőkbe. Itt rekedtem egy lakatlan szigeten, bár valószínűleg nem élelem nélkül, hiszen elég nagynak tűnik a hely, biztosan él itt néhány banánfa. De gondoltam jobb lenne, ha nem kényelmesednék el túlságosan, hiszen nincsen olyan szörnyen messze a legközelebbi civilizált kikötő. Csak egy csónak kellett. Vagy valami ahhoz hasonló dolog.
Elmélkedésem közepette váratlanul ismerős szag csapta meg orromat. Minden kétséget kizáróan füstszagot éreztem. Vadul körbenéztem. Felébredt bennem a remény, hogy hátha mégsem lakatlan a sziget. Az megkönnyítené a dolgomat. Meg is láttam a nem éppen szerény füstoszlopot, amint megállíthatatlanül tör az ég végtelen kékje felé. Bár még kicsit fáradtak voltak a lábaim, talpra álltam és célirányba fordultam. Keresztül baktattam a fehér homokos parton, ami pár lépés után átcsapott tórpusi növények apró dzsungelévé. Azt hittem jobban fogom bírni, de egész gyorsan kimerültem a mászás közben. Kétszer meg kellett állnom felfelé menet, mire végre egy tisztást láttam. Innen szállt fel a füst. Kiléptem a mini-dzsungelből, ami eddig körülvett. Előttem egy halom egymásra szórt száraz pálmalevél volt, ami úgytűnt nemrég kapott lángra, hiszen még csak egy kis része vált hamuvá. Fogtam egy nagyobb lehullott levelet és elkezdtem eloltani a tüzet, de legalábbis félresöpörni az égő maradékokat. Ekkor történt a felfedezés. Méghozzá nem is akármilyen: egy lépcsősorra bukkantam a halott növények alatt. Lenéztem, de néhány lépcsőfok után a sötétség minden fényt elnyelt. Kezembe vettem egy még égő pálmalevelet, és plusz kettőt-hármat, ami eddig szerencsés túlélője volt a tűzvésznek, majd elindultam lefelé a lépcsőn.
Fogalmam sem volt, mire számítsak, mit találok majd idelennt. Én abban reménykedtem, hogy esetleg telepesek tábortüzének füstjét pillantottam meg. Ezzel szemben a kis terem, ahová érkeztem, mikor leléptem az utolsó lépcsőfokról is, bizarr volt. Egy négyzet alakú helyiség volt, falai barnák, amin álltam, szintén föld volt. Az egyetlen dolog, ami megszakította az egyhangúságát ennek a veremnek, a faragott farönk volt a gödörnek szinte a közepén.
A rönk pálmafa törzséből készült, mivel más nem volt a szigeten. Téglatestté volt alakítva, mindegyik sarka alatt egy-egy kő volt helyezve, hogy egy kicsit feljebb emelje a földtől. A két hosszabbik oldala gyönyörűen ki volt díszíve. Közelebb léptem és végignéztem a hozzám közelebb eső oldalt. Úgy tűnt, egy történetet mesél el, de nem szavakkal, hanem kis emberalakokkal. Amit először néztem azon egy férfi és egy nő volt, de a nőt megmarta egy kígyó, ezért meghalt. A férfi meg el akarta vinni a halott nőt. A következő képen a férfiú hátranéz, de a lány már nem volt nála, hanem egy csontváz tartotta kezeiben. Valószínűleg a halált akarta ábrázolni.
A rönk másik oldalán két világítótorony volt kifaragva, az egyik mellett egy nő, a másik mellett egy férfi. A nő világított éjszaka a lámpással, a férfi átúszott hozzá a folyón. A következő faragás azt mutatja, hogy az ezt követő éjszakán a szél eloltotta a lámpát, a férfi ezért megfulladt, valószínűleg nem tudta, merre kell mennie. És mikor ezt a nő megtudta, ő is utánahalt, hogy vele lehessen. Legalábbis a végén újra együtt vannak és ölelkeznek, csak van fölöttük egy emberi koponyának tűnő - valószínűleg - szimbólum.
Az "asztal" tetején volt mégegy faragott kép, egy fiatal nőről. Ez ki volt támasztva, és úgy volt ráállítva a téglatest lapjára. Körülötte elrothadt virágok, a kép két oldalán egy-egy csonkig égett gyertya.
A leghátborzongatóbb azonban az a rothadófélben lévő hulla volt, aki a tákolmány előtt a földön ült és felsőtestével a rönkön feküdt. Feje a kép felé volt tekeredve, valószínűleg azt látta utoljára. Egyik keze az arca alatt, a másik azonban mintha a szoba túlsó végébe mutatott volna. Mikor ezt észrevettem, arra fordítottam a fejemet, de nagyon sötét volt, nem láttam, mi van ott, ezért közelebb léptem a javasolt irányba az égő levelekkel a kezemben.
Mikor megpillantottam új ismerősöm ajándékát, azt hittem kiugrom a bőrömből. Nem volt más, mint egy csónak. Egy tökéletes állapotban lévő csónak lapátokkal, és még henger alakú fadarabok is voltak, amik segítségével könnyedén fel lehet cipelni a föld fölé.
Így aztán, minthogy minden megadatott a szigetről való eljutásomhoz, munkához láttam. Letettem a fahengereket a lépcsőkre, majd hátulról feltoltam a csónakot, s minden elhagyott fadarabot bedobáltam a vízi eszközbe. Mikor nagy nehezen végre feltoltam a szabadba, első pillantásom egy csoport kimázolt és megdöbbent fekete bőrű férfit láttam, akik mintha épp tiszteletadásra mennének istenükhöz. Úgy tűnt, mintha nem tudnák eldönteni, hogy most dühkitörést követően vérbosszút álljanak, vagy sokkot kapjanak és térdre borulva imádkozzanak kegyelemért, amiért őrizetlenül hagyták a tárgyat, amire valószínűleg ereklyeként tekintettek. Persze csak egy fél pillanatig voltak tanácstalanok. A következő másodpercben látszott, hogy az előbbi mellett voksoltak. Elkezdtek felém sietős lépéseket tenni, kiáltoztak és lándzsáikkal hadonásztak. Ez számomra is érthető nyelv volt. Szerencsére jó néhány méter volt közöttünk, így volt időm a helyes irányba fordítani a hajót, letenni elé néhány farönköt, majd megindulni, lefelé a lejtőn. A harcias papokat csodálkozásra késztette, hogy lábaim mozgatása nélkül is milyen jól haladok, így aztán begyorsítottak, azzal a céllal, hogy mielőbb elűzzék ezt a megmagyarázhatatlan dolgot. Senki sem szereti a megmagyarázhatatlan dolgokat.
Nem kellett kétszer csatakiáltani, én egyre sebesebben gurultam le a lejtőn. Menetiránynak háttal voltam, tudniillik amik hátul előbukkantak farönkök, én azokat felkaptam és körülbelül a hajó orra elé hajítottam. Szerencsére mindegyik jó helyre ment, így aztán egész jól begyorsultam. Útközben - mivel ugye előre nem láttam - átmentem egy kisebb kövön, de az alakja olyan volt, hogy a csónakot megemelte és pont eltérítette, mielőtt egy közeli fának ütköztem volna vele. Így aztán egyre csak kapkodtam, éreztem, ahogy fejem kivörösdik, már alig kaptam levegőt, az izzadság a szemembe folyt, egyre homályosabban láttam a világot magam körül.
Hirtelen azonban a sok zöldes folt egy nagy fehér folttá állt össze, majd egy placcsanást követően kék folttá változott. Mivel sebességem akkora volt, hogy a parttól sikeresen eljutottam minden erőfeszítés nélkül egy olyan pontjáig az óceánnak, ahol már nem tudtak követni - no meg azért az áramlatok is közrejátszottak valamelyest -, kitöröltem szememből az izzadtságot, csillogó fejbőrömet megszárítottam fehér ingemmel. Még néhányszor a középső ujjaimat felmutattam, ezzel jelezvén részvétemet a bennszülöttek kudarca iránt, majd megfordultam és lehuppantam a sejhajomra. Nagy önelégültséggel tudatosult végre bennem, hogy sikerrel jártam, innen néhány órás evezés a célom. Ezt követően nagy önelégültséggel tudatosult bennem az is, hogy a lapátokat ott hagytam.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2008-02-12
Összes értékelés:
25
Időpont: 2009-03-01 20:34:11

Köszönöm, Lenabuci!

Folytatni? Nem jutott még eszembe, de meg hányom-vetem a dolgot, ha már így felhívtad rá a figyelmemet :)
Alkotó
Lenabuci
Regisztrált:
2009-01-11
Összes értékelés:
259
Időpont: 2009-03-01 06:12:52

Élvezet volt olvasni! Izgalmas kaland regény is lehetne................ha folytatnád!

L
Alkotó
Regisztrált:
2008-02-12
Összes értékelés:
25
Időpont: 2008-02-28 16:39:36

válasz majka (2008-02-28 13:01:36) üzenetére
kedves Majka, a kis sztorikat a fahasábon görög mitológiából vettem. az egyik orpheus története, a másikra már nem emlékszem :D valószínűleg ezért tűnt ismerősnek :) és köszi, örülök, hogy elnyerte tetszésedet :)
Alkotó
majka
Regisztrált:
2007-11-09
Összes értékelés:
72
Időpont: 2008-02-28 13:01:36

Az eleje nyugodtan indul, ahogy olvasom úgy lendül bele a történted. Ez a " világítótorony meg a nő aki mutatja az utat a lámpával " ismerős. Mindenesetre nekem tetszett.
Majka
Alkotó
Regisztrált:
2008-02-12
Összes értékelés:
25
Időpont: 2008-02-27 20:06:57

válasz Borostyán (2008-02-26 19:58:42) üzenetére
köszönöm Borostyán, örülök, h tetszett :)
Alkotó
Regisztrált:
2007-12-09
Összes értékelés:
1984
Időpont: 2008-02-26 19:58:42

Kedves Nickolas!
Jó volt olvasni írásodat, a csattanó se kutya:)
Üdv: Borostyán

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

mandolinos alkotást töltött fel Wilhelm Busch: A rózsa szólt, te kis cseléd... címmel a várólistára

alberth alkotást töltött fel A csavargó kismacska címmel a várólistára

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Őrangyalos című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Én láttam ŐKET! című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Szeretem című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Cseppjein a múltnak című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) A nyárhoz című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Őrangyalos című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Volt egyszer egy Sztár Áruház című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Ó, apám! című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Nap-leány című alkotáshoz

sankaszka bejegyzést írt a(z) Nap-leány című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel W. Busch: Die Rose sprach / A rózsa szólt címmel

oroszlán bejegyzést írt a(z) Őrangyalos című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Őrangyalos című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)