HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47188

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2008-03-03

Havasi gyopár 61.

16.




Szemerédi János olyan izgatottan várta a szombati lövészetet, mint gyermekkorában húsvétkor a Nyuszikát. Hogyne, hiszen találkozhat Kassai Karolinával, láthatják egymást, igen, s talán lesz majd idő egy kis beszélgetésre is.
/Értette alatta, hogy ők ketten beszélgessenek csak, társaság nélkül/
Különös műgonddal borotválkozott, a vályú felső peremére támasztott kézi-tükörben többször is átvizsgálta arcának kékes-fekete, vörösesbarna bőrét, nem hagyott-e rajta valahol egy apró szőrszálat. A szemle eredménye kielégítő volt, mégsem lehetett maradéktalanul elégedett János. Az arc, amit maga előtt látott, egy barázdált, markáns, durva szabású proliarc volt, 10-15 évvel többet mutatott gazdája valódi koránál. Töprengve nézte a saját arcát. Eltűnődött, vajon Karolina mit gondol róla, amikor ránéz. "Íme, itt egy fiú az évfolyamról" -mondja magában, -"egy fiú, csúnya, mint az ördög, a hátam közepére sem kívánok ilyen csúnya srácot"
Vagy azt mondja: "Hát, nem éppen leányálom ez a Szemerédi, de elmegy" Lehet, hogy ezt mondja.
Nyugtalanság töltötte el Szemerédi János szívét, ahányszor csak a tükörbe nézett, mert mindig arra gondolt, Kassai Karolina vajon milyen szemekkel látja őt?
A fiúk marhultak mellette, volt egy kis dulakodás is középen, valaki szóbahozta a lányokat, és erre nagy garral többen is tárgyalni kezdék az esti programot, a mozizást, meg a többit, ami utána jöhet. Latolgatták, mi jöhet még a mozizás után, és az a "mi" hol mehet majd végbe, és Szekeres nevetve azt kiáltotta a vitatkozók felé: "elég nagy a mező tagok, ne tojjatok be"

Reggelire bőrős-virslit kaptak jó sok mustárral, nagy szelet kenyérrel és citromos teát. A virsli nagyon ízlett a társaságnak, a teát viszont alig lehetett meginni, savanyú volt, mint az ecet, túl sok citrompótlót tettek bele. Nevetve, lökdösődve, élcelődve készülődtek. A parancs úgy szólt, hogy a gyakorló-ruhát kell felvenni, ami praktikusan annyit jelentett, hogy azt a kopott, fakult zöld sávolyt, amiben nap, mint nap dolgoztak. Lakatos Kari úgy gondolta, meghágja a parancsot, tudhatta pedig, hogy nem lehet, mert szaporodik. Nem akart előnytelenül festeni szíve választottja Szépteleki Tánya előtt, ezért a saját civil gönceit öltötte magára: szürkésbarna pantallót vett fel, azt, amiben utazott, és rövidujjú, fehér inget. Kardigánt dobott a vállára és kész volt. Néhányan, 1-es csoportbéliek követték, a rossz példa ragadós, közöttük volt "Buzeráns" Ottó ökölvívóbajnok és Szolsett Ferike. A csapat szemlére felsorakozott a nagysátor előtt, a "lázadók" igyekeztek elbújni a többiek háta mögé, ám de Kovács Imre sasszeme pillanat alatt kiszúrta őket. Elég volt körbe tekintenie, elég volt egyetlen odavetett, röpke pillantás, már ordított is:
-Maguk ott, maguk igen az annya szemit neki, kilépni!

/Meg kell jegyezzem e helyütt csak vázlatosan jelzem, miket mondott Kovács Imre. A ténylegesen elhangzott szavak, kifejezések tekintetében az olvasó fantáziájára hagyatkozok. A nyomdafesték, és anak tűrési paraméterei, meg persze a jóízlés határt szab az elhangzottak tételes, szó szerinti megismétlése elé/

Hosszú csontos ujjával vádlón előremutatott, megcélozta őket egyenként, míg elő nem masíroztak.
A táborparancsnok kitűnően játszotta a megtört ember szerepét. Szinte összeroskadt a teher alatt, amit ezek a civilek meggondolatlan cselekedetükkel a vállára tettek. Háta meggörbült, lábai megroggyantak. Két kezét a háta mögé rejtette, így nézett végig a parancsmegtagadókon.
-No, emberek, -kezdte visszafogott hangon, tépelődő arckifejezéssel.
-Most hát, mit is kezdjek magukkal? Legívesebben itthagynám az egész díszes társaságot. Legszívesebben azt mondanám, maguk öten itt maradnak és nekilátnak kitakarítani és felmosni a nagysátort. Ne vigyorogjon ott nekem, mert kivágom innen magát, ho' keze lába eltörik. Igen is felmosni, azt mondtam felmosni! Teszek rá, ho' fődbű van az algya. A fődet is föl lehet mosni elvtársak. Hol van a' megírva, ho' nem lehet?!

Gondolkodott, majd megszakadt az erőlködéstől. Úgy tett, mintha roppant erőfeszítéseket kellene tennie, ahhoz, hogy kitalálja, milyen büntetés méltó a cselekedet súlyához.

-Tuggyák, mit? -derült fel végre. -Megvan! Itt nem hagyhatom magukat, ez világos, mer lőni mindenkinek meg kék tanúni. Nem is időzhetünk maguk miatt, amíg maguk itt pucováznak. Megvan! Ez egész egyszerűen eszenciális. Asztat tanátam ki maguknak, ho' a lövészet után visszakűdöm magukat ide a táborba a teherautóval, majd akko pucováhatnak, lesz idejük estig, amíg meg nem gyüvünk. Ha hazagyüttem, ellenőrzöm a munkát. De rendben legyen ám a körlet! De ragyogjon ám, konkrétan, mint a seggem partja!

A renitenseknek vissza kellett menniük a nagysátorba, át kellett öltözniük gyakorlóruhába. A többiek, Kovács Imre pattogó vezényszavaira alaki gyakorlatokkal múlatták addig az időt, pihenj, vigyázz, kettes oszlopba fejlődj, lépés indulj, állj, jobbra át, balra át, hátra arc, feküdj, géppuska tűz jobbról, géppusa tűz balról.
Szemerédi Tószegit kereste tekintetével a csoportban, de sehol nem látta Tószegit, és súgva megkérdezte Csetényi Barnától: "Roland vajon hol lehet?". Csetényi fejét rázva jelezte, hogy neki sincs halvány lila elképzelése sem nagyhangú barátjuk hollétéről. Kovács Imre kiszúrta magának a jelenetet, nem tűrhette, hogy ezek ketten ott békés tunya civilek módjára kommunikálnak az alaki gyakorlat csúcspontján és felcsattant: "kuss legyen emberek, mert meghajtom magukat, hogy a töküket elhagyják."
Roland akkor sem került elő, amikor felszálltak a tehergépjárművekre, és ez különös, volt, felettébb különös.
Annál nagyobb volt Szemerédi meglepetése, amikor átértek Pusztaszemesre. Az első ember, akit megpillantott a tulipános virágágyás mellett, Tószegi volt. Háttal állt nekik, civilben volt, s fesztelenül társalgott Kassai Karolinával és Molnár Zitával.
János leugrott a fékező kocsiról és odafutott.
-Hát te, hogy kerülsz ide tagom? -esett neki.
Roland barátságos, kisfiús képén széles vigyor terült el. Előre mutatott az épület felé. A fal mellett oldalkocsis motorkerékpár állt.
-Azzal a mocival jöttem, -mondta.
-Azzal?
-Azzal hát. A táborparancsnok elvtárs motorja. Elkértem és ő odaadta. Tudod, a volt bajtársak összetartanak.
Szemerédi csak nézte és nem hitt a szemének. Egy pillanatra, mint ahogy futó felhő takarja el a napot, rosszízű gondolat rohanta meg: Tószegi, Kassai Karolina miatt jött át ide motorral, azért előzte meg őket, hogy tegye-vegye magát, a rossz formáját előtte, -de tényleg csak egy futó gondolat volt, el is űzte azon nyomban. "Lehetetlen" -mondta magában. "Röhög a vakbelem.Tószegi Roland és Kassai Karolina? Még viccnek is rossz!"

Roland, egy személyre vonatkozó táborparancsnoki különengedéllyel maradhatott civilben, -ez is kiderült a továbbiakban. Katonai rendfokozatát illetően három csontcsillagjával a fiúk táborában ő volt a rangidős, és, mint később, a délelőtt folyamán bebizonyosodott, ő, a volt gépkocsizós lövész, az "öregkatona" értett egyedül ahhoz, hogy kell szakszerűen, minden biztonsági követelménynek eleget téve megszervezni egy katonai jellegű lövészetet. A civil ruha azt fejezte ki, hogy Tószegi szabad, független tanácsadóként van jelen. Státuszát illetően a lövészetet vezető MHSZ-es tanár, Szapolczy Ferenc "jobbkeze" volt, már, ha egyáltalán létezik hivatalosan ilyen "jobbkéz" státus. Senki nem tudta, magának bulizta-e ki, hogy ilyen magas polcra kerüljön, vagy Kovács Imre protezsálta.

A falu lőtere a major mögötti kéthektáros lapos területen feküdt a dombsággal ellentétes oldalon. Betonoszlopokra rögzített szögesdrót-kerítés vette körbe. A bejárat mellett volt egy nyitott oldalú, hullám-pala tetővel borított nagy pajta, oda pakolóztak le. A rajok gyalogmenetben, énekszóra vonultak át ide, a fegyvereket és a lőszeres ládákat a teherautó hozta ki. A pajta előtt hosszú tábori asztalok álltak, mögöttük padok. Szapolczy, Kovács Imre és Tószegi átnézték a karabélyokat. Ezek még a világháborúban is használatos hosszúcsövű puskák voltak, a katonai zsargon "dióverőnek" nevezte a fegyvert. /A "dióverőket" a 60-as évek elején-közepén cserélték le a modernebb, rövidebb karabélyokra. Hozzáértő kézben félelmetes átütőképességő fegyver volt az új karabély, bár sokan a régi hadfiak közül azt állították, hogy a "dióverővel" pontosabban lehetett lőni./
Szapolczy felsorakoztatta a rajokat. A kilencven-egynéhány ember, fiúk és lányok egysoros vonalban a pajta előtt álltak fel. Jobbról indulva egyenként léptette ki az egyetemistákat, előbb a fiúk jöttek, aztán a lányok. Mindenki kapott egy-egy szurony nélküli karabélyt, melynek csövét lefelé kellett fordítani, -és visszasietett vele a helyére.
Parancsszó hangzott:
"Asztalokhoz leülni elvtársak! Fegyvereket az asztalra!"
Előléptek a katonaviselt parancsnokok, Szapolczy Ferenc zupás őrmester, Tószegi Roland szakaszvezető, mint tiszteletbeli "parancsnok",Kovács Imre tizedes és Varga Károly őrvezető, /tornatanár egyébiránt az egyetemen, mint már volt róla szó/ és az asztalokhoz siettek. Megmutatták a hallgatóknak, hogyan kell a fegyver závárzatát szétszedni és összerakni, és addig gyakoroltatták, míg mindenki el nem sajátította. Aztán Szapolczy vaklőszert hozott egy ládában, amit szétosztottak, és azt is megtanulták, hogyan kell betárazni a fegyvert, hogyan kell csőretölteni és kibiztosítani, hogy tüzelni lehessen vele.
Amíg a fegyverismereti foglalkozás zajlott, Tószegi körbejárt és szemügyre vette a lőteret. Tapasztalt szemmel rögtön észrevette a hiányosságokat: a lőállásokat jelző karók túl közel lettek leverve a töltés előtt felállított céltáblákhoz, így fennált annak a veszélye, hogy fekvő testhelyzetből enyhén felfelé tüzelve, és célt tévesztve a lövedék átrepül a töltés felett, túljut a töltés mögötti senkiföldjén és a leszálló röppályán, néhány kilométerrel odébb kárt tesz valakiben, vagy valamiben. A lőtér jó volt a kispuskás lövészethez, a kispuska gyenge kezdősebességű lövedéke semmiképpen nem tudta elhagyni a területet, de nem volt jó, nem volt elég hosszú ahhoz, hogy karabélyal lehessen lőni rajta. Tószegi visszament az asztalhoz, papírt, ceruzát kért és számolgatni kezdett. A tanárok végigvárták, amíg kiszámolja a röppályát. Néhány perc kellett csak, már fel is pattant és parádés fővetést végrehajtva jelentett Szapolczynak:
-Parancsnok elvtárs jelentem, a lövészet biztonságosan lebonyolítható, ha a lőállásokat 100 méterről 200 méterre visszük hátra és a töltés tetején lévő homokzsák-sort még két sorral megemeljük.
-Nincs erre idő, -szólt közbe a mellettük vizslató tornatanár és az óráját mutatta. -Már negyed kilenc is elmúlt.
-A biztonságra mindig kell, hogy idő legyen, -jelentette ki Szapolczy Ferenc.
A tábori telefonhoz sietett, tekerte a kart, hívta a tsz irodát. Intézkedett, rakjanak meg néhány teherautót homokzsákkal és hozzák ki a lőtérre. Hogy az idő ne teljen haszontalanul, elrendelte addig a próba lövészet megkezdését.
A karókat hátrébb vitték jó száz lépéssel. Hogy hová kell pontosan leverni, azt Tószegi mérte ki. Gémlábaival alaposan kilépve leszámolta a métereket.
-Itt jó lesz, -mondta egy helyütt, ahol megállt, -ide tegyétek.
Az új felállás majdnem egyvonalba esett a pajta felső sarkával.
A rajok megkezdték a gyakorlatot.
-Tölteni tölts vezényszóra az első raj tíz embere a pajta közepén felállított tábori asztalhoz sietett, betárazták a vaktöltényt és a fegyvert a vállukra vetve az állásokhoz masíroztak.
-Tüzelőállásba! -kiáltotta Szapolczy Ferenc.
A hallgatók lefeküdtek a földre, úgy, ahogy megmutatták nekik. Lábukat kissé szétvetették, mindkét könyök a földön, bal kéz tartja a fegyvert. A karabély tusát az arc mellé kellett szorítani, szorosan bele a vállgödörbe. A parancsnokok únos-úntalan hangsúlyozták, hogy a fegyvert szorosan kell tartani, mert akkorát rúg vissza, hogy eltörheti a gyakorlatlan újonc kulccsontját.
-Cél, tűz, -vezényelt Szapolcczy Ferenc, amikor már minden rendben volt, mindenki elhelyezkedett, de mielőtt még a hallgatók mutatóujja elhúzta volna az elsütőbillentyűt, amit a "civilek" civiles pongyolasággal és meglehetősen helytelenül "ravasznak" neveznek, Tószegi szólt közbe.
-Bocsánat, lövészetvezető-táborparancsnok elvtárs, de ez így nem lesz jó. A parancsot a Néphadseregben úgy kell kiadni, hogy: "figyelem, cél az álló mellalak alsó széle közepe, tűz." Azért kell így kiadni, mert a fegyver csöve jobbra, felfelé ránt, és így, akkor találunk pontosan a céltábla közepébe, ha a mellalak alsó széle közepét célozzuk. Ami jó a Néphadseregnek, az jelentem, jó nekünk is itt Pusztaakárhol.
Szapolczy ránézett Tószegire, arca gyűrött paplanán ezerfelé futott a ránc.
Azt fejezte ki a tekintete: "jól van okostojás". A "jutasi" őrmester "dögész" volt a nagy háborúban, puskaport soha nem szagolt, az egészségügyi zászlóalj felállítási körlete mélyen a frontvonal mögött feküdt. Tószegi és Szapolczy közül a fiú volt a tapasztaltabb katona.
A lövészetvezető nem vitatkozott az egyetemistával, helyesbítette a parancsot:
"Figyelem elvtársak! Cél az álló mellalak alsó széle közepe. Tűz!"
Klaffogtak az elsütőbillentyük. A vaktöltényben nem volt puskapor, a lövöldözés nem tett kárt a céltáblákban. Az első raj elvonult, helyére lépett a második, -így zajlott a próba-kövészet.
Kijött a majorból a homokzsák-szállítmány. A teherautók a töltés mellé kanyarodtak. Fürge kezek adogatták le a platókról a 80 kilós homokzsákokat, a hallgatók pedig cipelték őket fel a töltés tetjére. A fiú többsége elbírt a nehéz zsákokkal, a lányok ketten-ketten vittek egyet. Két homokzsák sorral emelték feljebb a töltés felső szintjét, ez már jó volt, Tószegi számítása szerint ez már biztonságos volt.
Benne jártak a délelőttben jócskán, mire végeztek. Dőlt róluk a zöld zsávoly alatt a veríték. Az izzadságtól fénylett a fiúk, lányok arca, nyaka. Amikor a töltés magasítása befejeződött, Szapolczy a tornatanár tiltakozása ellenére tíz perc szünetet rendelt el. A zárt rend felbomlott, az egyetemisták a pajta fedele alá tódultak, s a pléh poharakból mohón itták a 20 literes tejeskannákban tárolt langyos, pocsolyaízű vizet.
Szemerédi János nem ment be az árnyékba, semmi hangulata nem volt ahhoz, hogy a vízért tülekedjen. Leült a fűbe, a pajta elé, és megpróbálta felidézni magában előző napi álmát, azt az összefüggéstelen, nyugtalanító látomást, ami a domboldalban napozva megrohanta.
Strandon volt álmában, úgy tűnt, hogy a Palatinuson. Aludt a fűben, a Nap sugarai forrón ölelték a testét. Nagyon furcsa volt azt álmodni, hogy alszik, és álmodik, az volt a legfurcsább benne, hogy valahol tudata mélyén mindkét álomról, a primérről is és a szekunderről is tudta, hogy csak álom.
Azt álmodta az álombeli álomban, hogy a tengerparton napozik, egy kicsi, szikláktól körbevett öbölben. Emlékezett rá, milyen a tenger, milyenek a sziklák. Soha életében nem járt még a tengernél, mégis minden nagyon élethű volt. Teste a forró homokban feküdt, mellette olyan átlátszó volt a víz, mint az üveg: tisztán látszott a fodrozódó homok az alján, és a homokban lévő apró, gyöngyházfényű kagylók. Távolabb zöldes árnyalatot vett fel, még távolabb, tíz, húsz méterre a parttól a zöld elmélyült, mély tükíz árnyalatba ment át, és kint, ahol az öböl vize egyesült a nyílt vízzel éles határvonallal kékes-feketére változott. Emlékezett a sziklákra is. Közvetlenül mögötte két óriási szikla magasodott. A jobbkéz felől lévőnek repedezett oldalából dúslombú, zsíroslevelű fügefa nyújtózott fel az ég felé, mellette nem messze forrás vize bugyant ki a kövek közül és természetes kis medencébe futott alant.
Hangokat hallott, csilingelő nevetés szállt feléje a sziklák közül. Érezte Vadmacska van ott és ki akarta nyitni a szemét, de nem tudta, szemhéjjai leragadtak. Szörnyűséges, lidércnyomásos érzés volt. Belenyilalt: ha nem tudja visszahozni magát az álomból az ébrenlétbe, örökre elveszíti a lányt. Hirtelen felébredt, és ezzel mindkét álmának, az elsőnek is és a másodiknak is, amit az elsőben álmodott, -vége lett. Felült, megdörzsölte a szemét. Nagyon messziről, nagyon távolról hangokat hallott, gyűrűző kacagás tétova foszlányait. Kinézett a bokor ágai között a lejtős domboldalra és két apró figurát vett észre messze lenn a völgyben. Két lány volt, egyen-zsávolyban voltak, fejükön tábori sapka. Olyan messze jártak, hogy nem tudta megállapítani, kik lehetnek, Jánosban mégis megszorult a levegő, és azt kérdezte magában: Kassai Karolina lenne az?
Szemerédi éber tudattal elemezte ma a tegnapi álmot, és arra a homályos sejtésre lyukadt ki, hogy valószínűlegVadmacska volt az egyik lány. Vadmacska fenn járt a dombon, ahol ő napozott, s Vadmacska látta őt meztelenül.
Borzongató gondolat volt. Egyszerre érezte a szégyennek, és a magamutogató vágynak a furcsa keveredését. Az a fajta magamutogató vágy volt, amit normálisnak és emberinek lehet nevezni, ami arra sarkallja a fiatal lányokat, hogy feltárják bájaikat, megmutassák magukat ruha nélkül, és arra ösztökél ifjú atlétákat, hogy festőknek, szobrászoknak modellt álljanak. Az emberi test a Természet legszebb, leggyönyörűbb alkotása, méltó arra, hogy a festők megfessék, a szobrászok, kőbe véssék formáit.
Szemerédi beleborzongott a gondolatba, hogy Vadmacska talán látta őt.
"Elsüllyedek szégyenemben", -mondta mégis magában, -"nem merek többé a szeme elé kerülni."

Majdnem dél volt már, mire az éleslövészet végre megkezdődött. A fiúk közül, versenyen kívül Tószegi lőtte a legjobbat, mind az öt lövése a tábla közepén lévő kőrbe csapódott be, s második lett, de győztesnek hirdették ki Szekeres Jakabot. Szemerédi és Csetényi a középmezőnyben végzett.

"Lőhettem volna öt tízest is", -mesélte kicsit kérkedve Csetényi Barna, -"tudja én profi voltam, de nem akartam magamra felhívni a figyelmet"

Eleresztettem a fülem mellett a megjegyzést akkor. Mit tudtam én, mennyire és miben volt profi Csetényi Barna, és arra kértem, meséljen még a lövészetről, hogy lőttek a lányok, ki volt a legjobb közöttük.

"Vadmacska nyert" -jelentette ki az ősz, kicsi úriember.
"Tudja, fantasztikusan biztos keze és jó szeme volt. Ma is látom a képet, ahogy a lőállásban fekszik. Katonasapkája hetykén félrebillenve trónol a feje búbján, alóla egyetlen vaskos fonatban lóg ki hosszú, barna haja. Lábait előírásszerűen kissé szétveti, könyököl a földön, arcához szorítja a fegyver tusát, felrántja és maga felé húzza a závárzat kallantyúját. Megnyílik a töltényűr, a rugó fellök egy skulót. Mozdul a kéz, előre vágja a kart, a dugattyú maga előtt tolja a töltényt, bele a csőbe. Kész, már lehet is lőni vele. Elhangzik a parancs: figyelem, cél az álló mellalak alsó széle közepe, tűz! Vadmacska lassan emeli a fegyvert, szeme a célgömbön. Hirtelen felugatnak balra mellette a karabélyok, éles fülsiketítő csattanás, vijjognak a lövedékek és sorra bevágódnak a táblákba.
-Lőjj, -kiált Tószegi, aki a lány mellett áll. -Lőjj már! Húzd az elsütőbillentyűt!
Vadmacskát figyelem, nézem, miért nem sült el a fegyvere?
Szemem sarkából látom Szemerédit, ő egy kicsit távolabb áll, ő is Karolinát nézi.
-Nem akar elsülni, -mondja Vadmacska és felpillant Tószegire.
-A pöcök a jobbkezednél, -kiáltja oda Roland, -a pöcök! -és mutatja az ujjával, hová nézzen Vadmacska.
Végre megtalálja, kibiztosítja a fegyvert. Rövid célzás, húzza az elsütőbillentyűt.
Fehér, mérges füst tör elő a "dióverő" csövéből. Eget-földet rázó csattanás, idegekbe tépő vijjogás. A céltábla, a zöldre mázolt álló mellalak meginog elől. Talált Vadmacska, beletrafált egyenesen a közepébe. Aztán újra lő, és még egyszer, még egyszer és még egyszer. A többiek is lőnek, füstöl Molnár Zita, Tanács Brigitta, Agárdi Margit és a többi lány fegyvere is. Iszonyatos a dübörgés, mintha az ég szakadt volna le.
Csend lesz egyszerre csak. A füst eloszlik. Ketten támogatnak hátra egy vérző arcú lányt a túlsó oldalról. Előrehajol, hány, és véres fogat köp ki.
-Megrúgta a fegyver -mondja Tószegi Roland és nevet, nevet.

Nos, mit mondjak még magának írókám?" -nézett rám hunyorgó szemmel Csetényi Barna.

"Mit akar? Mivel tegyem még hitelesebbé a regényét?"



Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2008-03-07 08:17:23

Igen, azt hiszem említetted, -de nehéz elhinni. Nekem, amikor visszaolvasom, amit írtam mindíg kétségeim vannak. Olyan ez, mint amikor az ember a tükörbe néz, és récsodálkozik magára: ez tényleg én vagyok?

Szia: én
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2008-03-05 18:52:22

Köszönöm Rozália!
Végig csináltam néhányat, amikor katona voltam, tényleg veszélyes. De én nagyon élveztem.

Üdvözlettel: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2008-03-05 14:56:14

Továbbra is érdekes a történet, végig fogva tartod az olvasó figyelmét. Azért ez a lövészet eléggé veszélyes dolog!!!!
Rozália

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel Jose Martinez vitorlázós történetei 4. címmel

Hayal bejegyzést írt a(z) A szerelem hét napja című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A veréb és a varjú címmel a várólistára

Hayal bejegyzést írt a(z) Szerethető... című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Fekete lombok alatt című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Titkos út című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Október című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Majmok hajója című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)