HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 21

Tagok összesen: 1862

Írás összesen: 48102

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Jártó Róza
2019-04-21 18:59:58

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: KuvikFeltöltés dátuma: 2008-03-07

A kelő nappal



Reggelre, a mellemre ült a Bánat.

Odakinn, s a szobánkban még sötétség honolt, csak a redőny rácsai közt ragyogott, s hunyt ki egy-egy csillagszikra. Akár az élet, gondoltam akkor. Akár az élet, bizony. Az élet - utána...
A Bánat térdeit a bordáim közé nyomta, és ujjaival megmarkolta két gyenge vállam. Nem eresztett.
Apám motozásba kezdett az ágy másik felén. Együtt aludtunk, már második napja. Épp kinyitottam volna a szám, hogy lecsitítsam, ám a Bánat hosszú ujjaival némaságra intett, s így, én hallgattam.

Az öreg felnevetett. Álmában, amire én sosem voltam képes. És nevetett az a másik is.
Csak én pislogtam egyedül a sötétben - és a csillagok. És csak én voltam egyedül hajnali négykor egész Kiotóban, egyszerre szomorú és álmatlan.

Tudtam, hogy a Bánat nem is igazi, így a nevetése sem lehet az, az öreg mégis mintha meghallotta volna - szemhéjai megremegtek, felém fordult, és az arcom nézte azokkal az ibolyakék, tágra nyílt, riadt szemeivel.

Hallgatott.

- Látod őt? - akartam kérdezni, de a hosszú, vékony ujjak erősen fogtak.

Nem volt választásom. Sem akkor, sem most. Ez keserített el leginkább, azt hiszem.

- Itt vannak? - kérdezte ő. Egy közös játék kezdete volt ez, mely az évek (s apám őrületbe zuhanása) során mindennapi rutinná nőtte ki magát.

Ilyenkor általában - kötelességtudó ifjúként kikeltem az ágyból, és a redőnyhöz sétáltam. Kilestem az ablakon - messze, a távolba - hosszan, hogy lássa, nem csak úgy ímmel-ámmal teszem, majd szomorúan felé fordítottam a fejem, és megcsóváltam.
- Senki, apácska.

De nem tudtam mozdulni. Csak néztem várakozással teli arcát a szemem sarkából. Sikerült nagy nehezen felemelnem a karom, és egy könnycseppet elmorzsolni.
Az öreg hóna alá fogta az Alien figurám (az egyetlen gyerekholmi volt a lakásban, amit markolhatott), a másik oldalára fordult és aludt tovább.
- Nem törődsz már velem - morogta még, alig hallhatóan. Lehet, hogy nekem szánta, de az is lehet, hogy már aludt, és anyámat gyötörte. - Ha sokáig kell még így élnem, elemészt a bánat...

Fény villant az ablakon túl. Kipislogtam az újonnan szememre ült könnyet, hogy tisztábban lássak, de a fejem még mindig nem tudtam elfordítani. Csak nem ők azok? - villant át egy gondolat az agyamon -, lehetséges volna, ennyi év után? De a lendülettel, mellyel rám tört, el is hessegettem az abszurd ötletet.
A Bánat kinyúlt az öreg felé, és végigsimította selyembe bújtatott vállát.
- Elemészt... - suttogta ő, s nagyot sóhajtott.

...

Már világosodott, mikor magától bekapcsolt a rádió. Nem zenét sugárzott, nem is összefüggő beszédet, csak összevissza hangokat.
Apám az akvárium mellett állt, kezei közt egy aranyhallal, az asztalon, kupicába kitöltve, félig elszopogatott rizspálinkája. Mikor meghallotta a jeleket, úgy ugrott fel, mintha ismét harminc lett volna.
- Itt vannak - kiáltotta. Megcsókolta a halat, és visszaejtette a vízbe.Ilyekor mindig kívánt vlamit. - Ébredj! Gyorsan! A fényeket! -Lesöpörte mellemről a bánatot, és ő ült a helyére. Teljes erejéből rázott, ám én alig éreztem.

Százszorta könnyebb volt, mint a bánat. Könnyedén söpörtem le magamról, akár egy elszáradt falevelet.
- Ők lesznek! Siess, a fényeket!
- Te maradj itt - mondtam neki. - Ne lássanak hálóruhában!

Pólóba bújtam, leakasztottam a fogasról gyűrött melegítő felsőm, és kinyitottam az ajtót.

- Fedd el a fejed! A fedetlen fő a tiszteletlenség jele - rivallt rám, ünnepi köntösének ujjával bajlódva. - Végre! Végre...
Kikaptam az előszoba szekrényéből a sapkám, és otthagytam.

...

Odafenn csendes volt minden.

Csak pár sárga taxi rótta a mélyben Kiotó szűk mellékutcáit, egyetemes némasággal. Cigarettát vettem elő a zsebemből, és ráérősen rágyújtottam. A Bánat a párkányon guggolt és engem nézett. Felé nyújtottam a dobozt, és kibillentettem egy szálat. Kész lettem volna tüzet is adni, ám ő nem mozdult.
A távolban utasszállító emelkedett a magasba.

- 'reggelt - üdvözölt a tetőre kilépő szomszéd lány. Szürke melegítőt viselt, világos csíkkal a combján és a felső ujjain. Nyakában hal alakú medál himbálózott.
- 'reggelt - viszonoztam a köszönést és meghajoltam.

Még egy utolsót szívtam a cigarettámból, aztán elnyomtam.

Keiko - így hívták - a tetőre felfestett hatalmas ikszen állt. Bár jó ideje egy házban laktunk, inkább csak a televízióból ismertem - a japán kézilabda-válogatott tagja volt, már egy jó ideje; beálló, vagy mi.
Nézte, ahogy a félig elszívott szálat visszacsúsztatom a helyére, majd nekilátott az edzésnek. Légző-gyakorlatokat végzett, nyújtott, aztán kisétált egészen a párkányig, a - még az iksznél is még nagyobbra festett - HELLO felirat H-jának csúcsáig, és oldalazó gyakorlatokba kezdett annak jobb szárán.
Az elmúlt évek alatt bonyolult edzéstervet dolgozott ki a betűk mentén. Legalább ennyi hasznuk volt azoknak a vonalaknak. Gyakran láttam, ha az öreg a tetőre küldött.

Egy darabig még meglestem a szemem sarkából, együtt a hátamhoz simuló Bánattal, mintha csak a napkeltét nézném, és arra gondoltam, milyen jó lenne beszélgetni vele, elvinni egy kiállításra, és bemutatni anyámnak. De anyám már két napja halott volt, és az álmok sosem válnak valóra, csak abban a másik valóságban, ráadásul nagyon, nagyon tudnak fájni.

...

Felbukkantak a nap első sugarai és vörösre festették a szomszédos tömb ablakait. Nem gondoltam semmire. Tényleg semmire. Régebben el sem hittem volna, ha valaki azt mondja, létezik ilyen állapot.
- 'lát - jeleztem a lánynak, és meghajoltam. Tudtam, hogy kizökkentem a ritmusból, de nem akartam köszönés nélkül távozni. Hiba volt addig maradni, míg belekezdett az edzésbe. Már bántam, de ismét nem tudtam megváltoztatni semmit.
Megállt, összezárta lábait és meghajolt.
- HELLO - mondta, lenézett a betűlabirintusra és elnevette magát.

...

Mikor leértem, apám háttal állt nekem, hosszú köntösben, katonai rohamsisakban. A napkeltét nézte az ablak sarkából. Feje felett színes villanykörték ragyogtak.
- Lekéstem... - mondtam, és a vállára tettem a kezem. Idilli jelenet volt. Bensőséges és fájdalmasan intim. Filmeken szívesen néztem ilyeneket. A kezem az öreg vállán, a bánaté az én vállamon.
- Ő is velük volt? - kérdezte. A plüss-Alient a torkánál fogva tartotta erőtlen baljában.

Mit mondhattam volna? Ő megfordult, és a karjaimba omlott. Éreztem a hátamhoz simuló magányt, ahogy átkarolt mindkettőnket, és a párkányon - az égők színes fényében - az öreg saját bánatát.

- Miért nem jönnek már értem? - kérdezte.

Nem sírt. Az arca egyáltalán nem árulkodott semmiről. Talán épp ő sem gondolt semmire, mint én ott fenn, a tetőn.
Eleresztettem, s mikor kiment a fürdőbe, én az akváriumhoz léptem, és megmerítettem benne a hálót, kiemeltem a legragyogóbb fényben úszó aranyhalat, a kezembe vettem, és azt kívántam:

- Bárcsak anyám újra élne...

De megrettentem kívánságom súlyától, és nem dobtam vissza. A szőnyegre ejtettem és ráemeltem az egyik pálmát. Nem adott semmilyen hangot. Nem tudott ellenkezni, és nem is nagyon volt más választása...

Ahogy nekem sem. Nem panaszképp, de nekem sem.


Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
wryan
Regisztrált:
2007-02-22
Összes értékelés:
726
Időpont: 2008-08-31 19:23:24

Kedves Kuvik!

Érdekes volt újra olvasni! Tömör, fájdalmas, emberi. Nagyszerű írás!

Üdv: Ria
Alkotó
Regisztrált:
2007-04-10
Összes értékelés:
467
Időpont: 2008-06-19 15:33:57

nagyon: ...
Alkotó
Regisztrált:
2006-11-27
Összes értékelés:
5
Időpont: 2008-06-17 22:14:59

Jézusom...ez...nagyon.


Alkotó
Regisztrált:
2007-04-10
Összes értékelés:
467
Időpont: 2008-04-03 20:52:30

válasz Borostyán (2008-04-02 20:56:15) üzenetére
Köszönöm szépen!

Igazából, a darabolásra itt, a Napvilágon szoktam rá, mert a feltöltött szövegeknél nem kezdődnek beljebb az új bekezdések, és sokhelyütt nagyon összefolyik egy -egy írás (küllemében)...
Így - gondolati egységekre osztva - kicsit áttekinthetőbb...

Üdv: Kuvik
Alkotó
Regisztrált:
2007-12-09
Összes értékelés:
1984
Időpont: 2008-04-02 20:56:15

Kedves Kuvik!
Remekül írsz, ez vitathatatlan... és elég sokat bízol az olvasó fantáziájára is:) A rövid részekre tagolás talán segít ebben, bár az összkép jobb lenne, ha csak bekezdésekre osztanád. Mindent egybevetve jó volt olvasni, és elgondolkodtatott.
Üdv: Borostyán
Alkotó
Regisztrált:
2007-04-10
Összes értékelés:
467
Időpont: 2008-03-13 15:15:58

Köszönöm!

Az egységesítés gondolata jogos, én is eredetileg egységesebbre terveztem: "a Bánat"-ra, mert így sokkal "élőbb", ám mégiscsak egy érzés (s így a névelő elhagyása azért túlzás volna).

Kérem, ezek után így olvasni a kisbetűs részeknél.
Kösz, hogy szóltál!
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7466
Időpont: 2008-03-11 09:00:49

Szia!
Nagyon tetszik, a gondolatok, az érzések, ahogy szövöd a mondatokat, az egész jó.
Rozália
Alkotó
Regisztrált:
2007-04-10
Összes értékelés:
467
Időpont: 2008-03-09 06:48:46

válasz Artúr (2008-03-08 21:18:54) üzenetére
Igazából a sci-fi estre szántam, csak a végére kicsit elsorvadt a tudományos szál...

... és előtérbe került mindaz, amit leírtál. Köszönöm, artur, szép összefoglalás. Ajánlónak sem utolsó!
Alkotó
Regisztrált:
2007-04-10
Összes értékelés:
467
Időpont: 2008-03-09 06:44:15

válasz Csibe (2008-03-08 18:58:40) üzenetére
Ugyan, anyu! Ez csak mese! Csak szeretek néha "szomorkodni"... és ilyenkor, ez tart egyensúlyban - ha megírom...
Köszönöm, hogy olvastál.
Alkotó
Regisztrált:
2007-04-10
Összes értékelés:
467
Időpont: 2008-03-09 06:35:06

válasz Szikra (2008-03-08 07:22:24) üzenetére
Már a második "nagyon, nagyon"... Köszönöm, Szikra.
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3814
Időpont: 2008-03-08 21:18:54

Szia Madaram!
Félelmetes, ha lélektani thrillert akarnál írni belőle, nem is kellene sok, csak tovább kellene oldalazni, edzés közben, a peremen túlra. Így viszont még feszültebb a novella. Látszólag nem történik semmi, de...benne van minden váltásban a fordulat lehetősége, amit várnak a szereplők, és várnak az olvasók is, de nem jön. Többet kell érte tenni, mint a várakozás, ez az egyik jó üzenete az írásodnak. Megértés, együttélés, számomra ezt üzenik még a sorok, s talán némi beletörődést is. Tudod mit? Nem próbállak megfejteni, annál te bonyolultabb, több vagy, s szerintem nagyon jó író is. Gratulálok.
Üdv.
Olvasó
Regisztrált:
2008-01-22
Összes értékelés:
44
Időpont: 2008-03-08 18:58:40

Kicsi madaram! Remélem nincs aszivedben is ennyi fájdalom mint amit itt leirtál. Nagyon megható és szomorú.Gratulálok hozzá.
Szenior tag
zsike
Regisztrált:
2007-05-31
Összes értékelés:
1524
Időpont: 2008-03-08 14:06:15


Elgondolkodtató... szívbemarkoló... csodálatos.
Ezek a jelzők, amik hirtelen eszembe jutottak írásod
elolvasása után. Valami fantasztikus erővel tudod rendezni a jellemábrázolásaidat!!
Utánozhatatlan vagy.

Öröm számomra, hogy ismét Nálad jártam.
Alkotó
Regisztrált:
2007-12-02
Összes értékelés:
52
Időpont: 2008-03-08 07:22:24

Csak olvasni akartam, olvasni, és ez több volt, mint elég, valami fantasztikus dolog ilyennel ébredni. Már csak a tea hiányzik. :)
Kicsit félelmetes volt, ahogy megszemélyesítetted az érzéseket, de érdekes, és sokkal jobban meg lehetett érteni a szereplők érzéseit, nagyon köszönöm, nagyon szép volt.
Elnézést, már csak hadoválok össze-vissza, még kicsit korán van, de nem tudok többet mondani annál, hogy köszönöm, és gratulálok.
álmos Szikra
Alkotó
Regisztrált:
2007-04-10
Összes értékelés:
467
Időpont: 2008-03-08 06:32:14

válasz Gyömbér (2008-03-07 21:35:41) üzenetére
Reméltem, hogy átüt kicsit a szimbolikája a hétköznapi történéseken. Örülök, ha adhattam vele...

Köszönöm.
Szenior tag
Gyömbér
Regisztrált:
2007-01-11
Összes értékelés:
3806
Időpont: 2008-03-07 21:35:41

Szia Kuvik!

Hatodszor törlöm ki, amit ide beírtam, mert nem találom a megfelelő szót/ szavakat...
Nagyon elgondolkoztató írás, remekmű...
Akarja-e valóban...úgy isten igazából az ember megváltoztatni a megváltoztathatatlant...
Nagyon, nagyon tetszett, és mélyen megérintett a novellád!

Szeretettel gratulálok!

Gy.

Legutóbb történt

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Még mindíg látni vélem című alkotáshoz

Jártó Róza bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

Jártó Róza bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

Jártó Róza alkotást töltött fel Manó a templomban címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel K. T. emlékére címmel a várólistára

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel Halld meg dalom! címmel a várólistára

Tóni alkotást töltött fel Tóth Árpád: A fa / Der Baum címmel

Pomázi Dóra bejegyzést írt a(z) Fohász című alkotáshoz

Pomázi Dóra bejegyzést írt a(z) Gyónás című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Egy kis nyelvtan című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) A harangok rómába mentek című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Mogorva motoros című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Halott betűk című alkotáshoz

zsoló alkotást töltött fel Más vagyok címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)