Csak firkálgatott egy magányos estén,
fejében sok kusza gondolat
forgott, fonódott összegabalyodva,
kitörni készült az alkotó indulat.

Több napja dolgozott, motoszkált már benne,
rámentek hajnalok, nappalok és esték,
hogy egy lendületes eposzban megírja,
mit jelent neki a tökéletesség.

Nem az általános világképre gondolt
ami a költőknél bejáratott holmi:
ideált vágyott sorokkal rajzolni,
kötött egymáshoz betűket, szavakat,
míg végül hátravágta magát a székében.
Érezte, elakadt,
mint mikor a festő emlékezetből
rakja egymásra a sokszínű festéket,
Giocondát készül álmából alkotni,
és rájön, hogy eltévedt,
vagy szobrász igyekszik vágyott testté gyúrni
a masszát, hogy mi az agyagba' van,
értő kezével Évának formálja,
de csupán alaktalan
torzót szül. Hiába,
nem testesül meg vad fantáziája.

Hát gyötrődött a költő
és számos, de meddő
sorát bámulva a fehér lapon,
múzsáját híva csikorgott, úgy sem hagyom,
s elszidva néhány vén elődöt,
imígyen tépelődött:

- Uram! Te tettél művésszé engem,
hát hagyd hogy valódi vész legyek,
vihart szeretnék szavammal kavarni,
sóhajom nyögjék a hegyek,
csillagok közé, s a föld mélyébe nyúlok,
kibomlik előttem, amit csak akarok,
ezt az egyet miért nem értem? -

Csendült egy hang;
- Mert titok vagyok.
Ne küszködj, létezz, élj velem,
mit ér, ha minden perce ismert,
a jövő, és a végtelen? -

De tovább törte fejét a tollnok, s hitte,
hogy csak meg kell látnia,
hol fogható e számtalan alakban
a mégis megbúvó mágia.

Nyílt az ajtó, könnyű szél lebbent
hozva áttűnő, ismert illatot,
hűs női kéz a gondterhelt homlokra:
és újra a hang:
- Kedvesem, itt vagyok. -

Máris csacsogva mesélni kezdett
mit csinált, hol járt...
-...és képzeld, kedvesem... -
ám a kínlódva messze járó mordult:
- Az örök nőről írok. Kérlek, csendesen.. -

Csend lett hirtelen, két világ csendje,
s ekkor, mint az egyszeregy,
villámlott át a költő agyán:
E két világ csak úgy él, ha egy!
Látod a szavak most értelmet nyertek,
az anyag él, s a kép nem csak festék,
folyton új világra nyílik, mint a gyermek.
Benne én, s bennem ő a tökéletesség,
a nagy Ő csodája, megújulva indít
vágyva és várva új s újabb holnapot,
szemem tükrében ott vagy mindig,
és szemed tükrében ott vagyok.

Ha bennünk boldog békegyertyaláng ég,
vagy tűz emészt, izzó, nagy titok,
csitítói és örök felszítói
ti vagytok, ismeretlen lányok,
és meg nem ismerhető, csodás asszonyok.