HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 17

Tagok összesen: 1862

Írás összesen: 48114

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Jártó Róza
2019-04-21 18:59:58

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: Antonia Alessandra AtlantasFeltöltés dátuma: 2008-03-08

Vámpír szív II/10

X.
A megmentők.

A herceg és a hercegné elképedve hallgatták a sikolyt.
- Mi az ördög volt ez, Alex?- szólalt meg a nő, mikor a sikoly elhallgatott.
- A vámpírok sikolya!- suttogta maga elé a herceg.
- A vámpírok mije?
- A vámpírok sikolya.
A hercegné ledöbbenve figyelte a férjét. Nem értette mi ez, amit a férfi emlegetett.
- Mondd csak, mégis mi ez a sikoly?- kérdezte.
- Előbb kérlek, szedd rendbe magad, aztán megbeszéljük.
Azzal kimászott az ágyból, és öltözködni kezdett. Valeria is ugyanígy tett. Együtt hagyták el az épp aktuális szerelmi fészküknek kikiáltott szobát, s lementek a lépcsőn, ahol majdnem összeütköztek a könyvtárból jövő Erich-kel.
- Fordulj meg, fiam, és mehetünk vissza a könyvtárba!- mondta a herceg, mikor meglátta a fiát.
A család bevonult a könyvtárba, ahol letelepedettek.
- Ti is hallottátok ezt a borzalmas sikoltást?- kérdezte zaklatott hangon a fiú.
- Igen, hallottuk.
- Mi volt ez?
- A vámpírok sikolya.
- Az meg mi túró?
- Egy segélykiáltás. Meséltek már róla nekem, de nem hittem el. Olyan ez a kiáltás, mint a hattyúdal.
- Mit meséltek neked erről, Alex?
- Azt, hogy ezt a sikolyt csak a vámpírok hallják, és olyan vámpír hallatja ezt tudtán kívül, aki tud valakihez kiáltani.
- De hát Alexa félvámpír!- csúszott ki Erich száján.- Hogyan tudta akkor ezt a kiáltást hallatni? És hogyan hallottuk ezt mi?
- Egyszerű! Ha az adott vámpír, vagy félvámpír nagyon erős, és látja, hogy a végzete elől nem térhet ki, hát ezzel a sikoltással tudatja a hozzátartozóival, hogy mentsék meg. A hozzátartozók ugye, mindig kapcsolatban maradnak, és tudnak egymás fontosabb dolgairól. Így tudok én is, és Valeria is Alexa eltűnéséről. A vámpírok sikolyát csak a bajba jutott barátai, családtagjai hallják, de gondolom a követelmény evidens, hogy nekik is vámpíroknak VAGY legalábbis félvámpírnak kell lenniük, ugyanúgy, ahogy a szerencsétlenül jártnak is. Bárhol is van az adott Elkárhozott, a hozzátartozók meghalják, ha értük sikolt, legyenek bármilyen messze!
- De Alexa még csak negyven vagy ötven éves, és még kölyök! Hogyan tudja hát kiadni ezt a hangot?
- Ez is jó kérdés. Lehet, hogy örökölte az erőmet, vagy... nem is tudom. Én is zavartan állok ez előtt a kérdés előtt.- hajtott fejet Alexander a kérdés jogossága előtt.- De csak annyit tudok, hogy a legöregebb vámpírok is csak suttogva merik ezt a képességet emlegetni!
- De miért?
- Ezt majd később, most a lányunknak kell segítenünk!- szólt közbe Valeria.
Apa és fia rábólintottak. Eltűntek, s nemsokára a MacSween kastély közelében jelentek meg.
- Innen jött a sikoly.- mondta csendesen a hercegné.
- A nagy semmi közepéről?- kérdezett vissza gúnyosan Erich.
- Nem, hanem az előttünk lévő kastélyból. Megpróbálnál végre észrevenni néhány részletet, fiam?- mordult fel ingerülten az asszony.
- Nem a legmegfelelőbb időpontot választottátok a civakodásra.- szólt közbe Alexander.- Menjünk, nincs időnk!
Óvatosan elindultak a kastély felé, mely körül meglátták a tábortüzeket, és az embereket.
- No, nézd csak, itt van az egész ír katonaság.- húzta el a száját Valeria.- Majd én elterelem a figyelmüket. Sőt, azt hiszem be is reggelizek belőlük.- tette hozzá egy gonosz mosollyal.
Azzal elindult a férfiak felé, miközben a háta mögött Erich aggódva pislogott az apjára, aki azonban csak legyintett, jelezve, nem kell félteni az asszonyt. A kastélyt megkerülve jutottak be azon a hátsó ajtón keresztül, ahonnan délelőtt Alexandra is távozott. A folyosó, ahová bejutottak az alagsorba vezetett.
- Micsoda szerencse!- mondta csendesen a herceg, mikor meglátta az utat.
- Valóban.
Nesztelenül elindultak a börtön felé, ahol a lány is volt. Azonnal megérezték, hogy valahol víz van. A folyosó közepén Erich meglátta, hogy egy cella ajtaja alatt folyik ki a víz. Megfogta apja karját, s rámutatott a cellára.
- Ügyes vagy, Erich!- bólintott rá elégedetten a férfi, majd az ajtóhoz lépett. Azonnal észrevette, hogy ennek az ajtaja tömör vasból van, nem pedig fából, mint a többinek.
- Ki kéne nyitni.- javasolta a fiú.
- Akkor a nyakunkba szakasztjuk a poklot! Nem, az ajtón keresztül nem jutunk be, valahol máshol kell megtalálnunk az utat befelé.
- De hol?
- Hallod te is ezt a csobogó hangot a mennyezet felől? Nyilván onnan folyik a víz a cellába. Ha megtaláljuk a kinyitó, vagy a víz elvezetésére szolgáló fogantyút, akkor nyert ügyünk van, és Alexa sem fog megfulladni.
- Főleg ha már megfulladt.- morogta lemondóan a fiatal herceg, mire Alexander egy csúnya pillantással felelt, majd elindult a folyosón, hogy megtalálja az elzáró és kivezető zsilip fogantyúját. Erich arra indult, ahonnan jöttek. Ő járt szerencsével, mert a börtön folyosója egy helyen tovább ment, s annak a folyosónak a legvégén megtalálta a kérdéses dolgokat. Balra nézett, és ott két hatalmas kereket látott. Úgy gondolta megpróbálja, hátha ez lesz az. Elkezdte forgatni az egyik kereket, s hamarosan Alexander is meghallotta, hogy a víz, mely a feje felett zubogott eddig elhallgat, majd egy halk kattanás a cella felől, s a talpa alatt megindult a víz.
"Ügyes vagy, Erich!"- bólintott, majd várta, hogy a fia visszatérjen. Erich sietve ért vissza, s megállt a cella előtt, s kérdően nézett először az apjára, majd az ajtóra. Alexander válaszul megrázta a fejét.
- Ne légy olyan türelmetlen!- hallotta a jó tanácsot.
- Nem vagyok türelmetlen, csak ideges, mert szeretném tudni, hogy él-e még a nővérem?
- Alexa nem adja meg magát olyan egyszerűen a halálnak, erről biztosíthatlak.
- Majd kiderül, ha végre kinyitjuk ezt az átkozott cellát!
A víz, mely eddig a talpuk alatt folyt végig, elhallgatott.
- Mostmár bemehetünk.- szólt a herceg.
Erich megnézte a zárat, majd a hajából kivett egy csatot, s ügyesen kinyitotta vele. Alexander csak bólintott, mikor a fia egy győztes mosollyal felé fordult.
- Elismerésem. Ügyes trükk.
Belökte az ajtót, s mikor belépett azonnal meglátta a falhoz láncolt, eszméletlen lányát. Odalépett hozzá, s felemelte a fejét. Látta, hogy a bőre falfehér, s az ajkai lilák. Szétfeszítette a lány bilincseit, majd a karjába vette, s kivitte. Kint letette a folyosó kövére, s alaposan megvizsgálták.
- Sok vizet nyelt. Nincs pulzusa.- morogta Erich, majd megkérte Alexandert, hogy álljon félre. A hasára fordította a testvérét, s masszírozni kezdte a hátát. Két perc múlva a hercegnő teste megrázkódott, s köhögve köpni kezdte a vizet.
- Ez az! Ezt vártam!- mondta Erich, s feltámogatta a nővérét. Alexander is lehajolt a lányához.
- Jól vagy, gyermekem?- kérdezte csendesen, mire a lány még mindig köhögve bólintott. Vártak még egy kicsit, míg a lány rendben jön, majd Alexander így szólt:
- Gyertek, indulnunk kell! Anyátok már vár ránk!
A két testvér felállt, Erich Alexa karját átvetette a nyakán, magához vonta a testvérét, s a köpenyébe burkolva elindultak az idősebb herceg után. Alexa botladozott, de az öccse erősen tartotta, s így nem esett el. Végül kijutottak baj nélkül a kastélyból, s Valeria is csatlakozott hozzájuk, aki időközben az egész katonaságot likvidálta.
- Jól laktál, édesem?- mosolygott rá a férfi, mikor találkoztak a hátsó kijáratnál.
- Igen. Alexa?
- Itt vagyok.- szólalt meg csendesen a lány, mire a nő odalépett hozzá, megsimogatta a még mindig sápadt arcot, amit nem takart Erich köpenye.
- Jól vagy, kicsim?
- Igen, semmi bajom, hála a gyors megmentésemnek.
- A többit majd akkor, ha hazaértünk. Nem lenne szerencsés, ha a lányunk eltöltene még egy kis időt ebben a hideg éjszakában.
- Hát az nem vitás, hogy rám férne egy jó meleg ágy, és egy váltás száraz ruha.- hagyta helyben a hercegnő is.
Mikor hazaértek Alexát Valeria felvitte a szobájába, ahol a lány lefeküdt. A házvezetőnők is előkerültek, s igencsak elégedetlenül csóválták a fejüket a váratlan látogatás miatt.
- Meddig maradnak, uram?- kérdezte Frau Collins Alexandertől.
- Ameddig a hercegnőnek szüksége van ránk.
- Hát meg van a kisúrnőnk?
- Meg. Nem kell félniük, nincs semmi baja.
- Hol van most?
- A szobájában, de ne zavarják, mert a hercegné is vele van.
A két asszony erre nem szólt semmit, végül Frau Buchsteiner bátortalanul megkérdezte:
- Tehetünk Önökért valamit, uraim?
- Nem, köszönjük. Most hagyjanak magunkra minket. Feküdjenek le nyugodtan, ma már nem lesz szükségünk magukra.- felelte Erich.
- És a hercegnő?
- A feleségem vele marad.- szólt Alexander, s erélyesen kiparancsolta a szalonból a két nőt.
Ezek után csendesen várták Valeria visszatértét, aki csak hajnal felé jött el a lányától.
- Hogy van?- kérdezte Erich.
- Nincs jól. Éjfélkor önkívületbe esett, s a láza is felment. Most alszik, de nagyon nyugtalan.
- Lehet, hogy megfázott?- nézett fel Alexander.
- Nem tudom. Az is lehetséges, hogy valami más betegsége is volt, ami most kijött. Ki tudja mennyi időt töltött a börtönben, mielőtt megpróbálták eltenni láb alól.
- Ez valóban nem elhanyagolható kérdés, de majd megtudjuk, ha jobban lesz.
- Felmegyek hozzá, nem kell aggódnod miatta. Vigyázok rá!- ígérte a fiatal herceg.
- Köszönöm.- mosolyodott el Valeria, majd megölelte a fiát.
- Indulnunk kell, kedvesem- mondta a herceg, ahogy kinézett az egyre világosodó ablakon.
Felállt, megfogta a felesége kezét, de a szalon ajtajából még visszanézett Erich-re, aki csak bólintott, s jelezte, nem lesz semmi baj a nővére körül, majd felment a testvéréhez, és az ágya mellé telepedet. Valeria és Alexander eközben hazatértek, majd lementek a kápolnába, felragyogott és eltűnt a napfény, s ők ismét magukhoz tértek.
- Jó estét, hercegném!- mondta Alexander, aki felemelte a fejét, s ránézett épp ébredező szerelmére.
- Neked is.- szólt lustán az asszony, aki a férfi mellkasán pihent.- Éhes vagy, Alex?
- Nagyon.
- Akkor menjünk, együnk valamit, és utána látogassuk meg a gyermekeinek.
Kimásztak a koporsóból, s elindultak a toronyba, hogy galambvérrel csillapítsák az éhségüket, majd elmentek az írországi kastélyba. Az előcsarnokban jelentek meg, ami kihalt volt.
- Felmegyek a lányunkhoz.- szólt Valeria.
- Menj csak. Én, pedig elbeszélgetek egy kicsit Klein úrral.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

Horvaja bejegyzést írt a(z) A Locsoló(k)nak... című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) Születés című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Az ember fia című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Tavaszi pillanatok című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Születés című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Ékkövek címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) A világ tetején című alkotáshoz

aLéb bejegyzést írt a(z) Locsolóversek című alkotáshoz

leslie b shepherd bejegyzést írt a(z) Locsolóversek című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Az édenkert után című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Ti poéta lelkek! című alkotáshoz

sankaszka bejegyzést írt a(z) Cyber dal című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel Ifjúságomhoz címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)