HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 11

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47186

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2008-03-12

Havasi gyopár 63.

2.


Az életmentő Szekeres hős volt a társaság szemében, de még nála is nagyobb hős volt Tószegi Roland, aki megszerezte a nagyvitorlást. Nem győzték csodálni, kérdezgették, mi volt, hogy volt, de ő bölcs derűvel az arcán titokzatosan mosolygott és nem szólt semmit.
Neki estek akkor Vadmacskának. Kassai Karolina keveset tudott, de azt szívesen megosztotta a többiekkel.
-Az úgy volt, -mesélte, amikor már kifutottak a nyílt vízre és mindenki kényelmesen elhelyezkedett fenn a fedélzeten, -hogy egyszerűen csak odamentünk a vitorlásházhoz, és megálltunk a kerítésnél, hátha látunk benn valakit. Roland becsöngetett, kiabált, rázta a kaput. Egyszerre csak, ahogy így kiabál, meg minden, hogy "hé, izé, jöjjön már ki valaki", előjött egy nagybajuszú tag a kert mélyéből mogorván, álmosan és ránkförmedt:
-Maguk meg mi a fenét akarnak itt?
-És aztán? -Kökény Anita oldalát majd kifúrta a kíváncsiság.
-Aztán? Aztán nem is tudom. Igazából semmi egetverő vaker nem volt. Csak dumáltak. Roland lefegyverzően udvarias volt, kérdezgette a hajókról, a versenyekről, meg ilyesmi. A pasasról kiderült, hogy ő a vitorlástelep vezetője, és valamikor együtt vitorlázott Roland unokabáttyjával, Tószegi Richárddal. Ettől kezdve minden símán ment. Tószegi benyögte, hogy 10 évvel ezelőtt ő is jelen volt valami Kékszalag versenyen, és a Fabulán vagy mibulán mancsaftkodott a bratyójának. A gondnok nézett rá, mint aki hülyét kapott, és hirtelen ráütött a homlokára.
-Csak nem te vagy akkor ecsém a kis kecskebéka Tószegi?
Roland, bólogatott, tudjátok, olyan mókásan, ahogy szokott, ha rajtakapják valami svihákságon, és azt felelte:
-Én vagyok.
-Gyere hát, hadd öleljelek meg hát, -kiáltotta erre az, az ember, azzal karjai közzé kapta és ropogtatta a csontjait.
-Az unokafivéred az egyik legnagyszerűbb fickó, és a legjobb vitorlásversenyző, akivel valaha is találkoztam! -kiabálta.
Ezt követően megkérdezte Rolandot: "és, mi van most a Ricsivel"? s közben egyre csak lapogatta a hátát. És tudjátok mi volt az érdekes?
Karolina lehalkította a hangját, hogy a kormánynál álló Tószegi ne hallja meg, amit mond.
-Képzeljétek....úgy tűnt, mintha zavarban lenne a tagom, mintha...de ez lehet, hogy hülyeség...mintha az a Tószegi Richard, akiről beszéltek, valójában nem az ő unokatestvére lenne, csak egy másik Tószegi, egy névrokon. Nekem ez jött le hirtelen. Nyögött, sóhajtozott, aztán kibökte, hogy a Ricsi meghalt a Rákosi börtönében.
-Meghalt, -döbbent meg a pasi. -De hiszen...
-Na, ja, -mondta Roland. -Én is tudom. De tetszik látni, mégis perbefogták és rásütötték, hogy amerikai kém.
-És? -a gondnok hitelenkedve rázta a fejét, én meg persze behúztam fülem-farkam és úgy tettem, mintha oda se hallgatnék. -Felakasztották?
-Fel, -mondta Roland.
-Meghalt? -kérdezte a pasas.
-Meg, persze, -suttogta Roland. -A kötél, ahogy megszorult, eltörte a nyakcsigolyáját. Abban a minutumban vége lett. Tetszik tudni, hogy van ez. Egy akasztást nem lehet túlélni.
Karolina jót nevetett és megismételte Tószegi szavait. -Nehogy azt higgyétek, hogy most találom ki az egészet! Tényleg ezt mondta. Szó szerint azt mondta:"egy akasztást nem lehet túlélni". Szerintem az egész kamu szöveg volt, az elejétől a végéig.

A nagy vitorlás most szélnek fordult, a vitorlák lebegni kezdtek Tószegi a kományállásban avatott kézzel kezelte a köteleket. Egyiket kiengedte, a másikat behúzta, és hipp-hopp, máris új irányba fordultak, Badacsony felé. A vásznak hangos csattanással megteltek újra széllel, megdőlt a hajó, és sebesen siklani kezdett a hullámokon.
-Mondjad már, -sürgette Kökény Anita Vadmacskát. -Mi volt aztán? Csak nem az sül ki belőle, hogy a gondnok egyszerűen rátok tukmálta a hajót?
Karolina nevetett.
-Pedig, hiszitek vagy sem, majdnem ez történt. Roland csak úgy könnyedén megemlítette, hogy itt van a társaságával, tíz emberrel, vannak köztük olyanok, akik még életükben nem látták a Balatont, és hát, milyen jó lenne, mekkora élmény lenne nekik, ha elvihetné őket vitorlázni. Az ember meg bólogatott, hogy ó, hogyne, persze, mi sem természetesebb, vigye csak el a barátait, odaadja a hajót, nekik nem kell délután a Fortuna. Aztán bement a házba, kihozta a kulcsokat, meg a hajólevelet és Roland kezébe nyomva megkérdezte tőle: -kell-e mancsaft, komám?
-Köszönöm nem, -mondta Roland, egyedül is elboldogulok.
-No, akkor hajrá, -mondta a tag, és még egyszer megveregette Tószegi vállát. -Ott a boci a sóján, azzal szoktunk átmenni a gátra, az utolsó ember rúgja majd vissza. Én még hátra megyek egy kicsit az árnyékba héderelni, nehéz éjszakám volt.

-Ez hihetetlen, -kiáltotta Kökény Anita. -Csípjetek meg. Valóban én ülök itt a Balaton közepén egy vitorláshajón? Szóljatok hát! Én vagyok, vagy nem én vagyok?

A szél erősödött a hajó még jobban megdőlt. A hullámok taraja időként végigvágott a fedélzeten, okot adva a hangos sikoltozásokra, kurjongtásokra.
Tószegi merészen állt a Fortuna tatján és két kézzel, teljes erejével húzta a kormányrudat. Lebegett, csattogott a kisvitorla hátsó éle. Roland előre kiabált, szavait Vadmacskához intézte, hogy menjen hátra Vadmacska, el kellene ott egy kis segítség. Karolina ügyesen hátramászott, és a kormányos instrukciói alapján megfeszítette a kisvitorla behúzóközelét. A hátsó él lebegése megszűnt, a hajó még jobban nekilódult. Karolina az ülésen ült lenn a munkatérben, hátát a hullámvetőnek támasztotta, lábait nekifeszítette a szemben lévő ülés oldalfalának, felette a taton Tószegi szétvetett lábakkal hol a vitorlákat figyelte, hol pedig megpróbált bekukucskálni a lány melltartójába a két melle közé.
Leírhatatlan élmény volt ez, így száguldani a hullámok hátán. Méregzöld, habos víztömegek rohamozták a hajó oldalát, nekicsattantak, szétporlottak rajta, és a fehér tajtékot benyelte az örvény.
Hosszú farkat húztak maguk után vízen, mintha motorcsónakban ülnének. A túlsó part egyre közelebb jött, már látszottak a házikók a hegyoldalban, kibontakozott a fák, a nádas sötét vonala a part mellett.

Az élménytől részegen, elvakítva a csillámló víztükörtől észre se vették, hogy kerültek a vízibusz mellé. A menetrend szerinti járat Tihany felől jött és Akaliba tartott. A fedélzet tele volt utasokkal, a hajó dohogva erőlködött a tarajos vízen.
-A Hófehérke az, -jelentette ki Tószegi a messzelátóba pillantva. Beljebb húzta a nagyvitorla kötelét, és fordított a kormányon, hogy a Fortunát még közelebb vigye a vízibuszhoz. Kétszáz méterre voltak egymástól, aztán már csak százra, ötvenre, harmincra. A szél a hátsó harmad irányából fújt, raumban haladtak, áttörtek a hullámokon, felültek a hátukra, majd ferdén, oldalazva, bukdácsolva lecsúsztak a túlsó oldalon. Az erős szélben vad iramban száguldott a Fortuna, odaát a diesel motor hiába erőlködött, a Hófehérke nem tudott tért nyerni. Olyan közel voltak már a vízibuszhoz, hogy tisztán látszott a hídon a kapitány vöröslő arca a sapka alatt. Céklavörös volt a kapitány feje, ujjai fehéren feszültek rá a kormánykerékre. Szinte érezni lehetett, hogy csikorgatja a fogát mérgiben.
Eszeveszett száguldás volt az, az északi part hatalmas, kiterjedt nádi-világa előtt.
Hínármezőn vágtattak keresztül, a hajó orra késpengeként vágta ketté, és dobta félre a tekergő, nyálkás vízinövény szürkés-zöld fonatait. A nagyvitorlás karcsú, nehéz teste oldalra dőlve belefeküdt az acsargó habokba, -így száguldott a vízibusszal versenyre kelve, meglovagolva a szelet a hullámot. Valójában az volt a kérdés, a természet erői diadalmaskodnak-e, vagy az emberkéz által létrehozott szerkezet? Akali tömzsi, rövid mólójának vonaláig a küzdelem döntetlenre állt, itt azonban a Hófehérke visszafogta az iramot és a fedélzetén zsibongó, integető, kendőket lobogtató utasok legnagyobb bánatára part felé kanyarodott, kikötéshez készült. A Fortuna még jó ideig ugyanabba az irányba száguldott, aztán, amikor egy vonalba kerültek Zánka-úttörőváros csonka víztornyával Tószegi kurjantott egyet: "figyelem, hauzolok" és megrántotta a kormánytudat. A vitorlás orra sebesen elfordult, a vitorlarúd a nagyvitorlával átvágott a másik oldalra, és a kisvitorla is átcsattant. Mindenki megijedt, csak Tószegi maradt nyugodt, nevetett, és nevetve mondta: "ne tojjatok be segglyukaim, ilyen a hauzolás és kész".
Ekkorra már a Nap alacsonyan járt az északi part vulkanikus kúpjai fölött, és ahogy szállt aláfele, a képe egyre vörösebb lett. A mérges, nagy szél megszelídült, csendesen poroszkáltak a déli part irányába, részegen dűlöngélek, jobbra-balra vetődtek a döghullámokon. A víz, Badacsony felé kitekintve a szivárvány minden árnyalatát felvette, olyan volt, ahogy a képeslapokon lehet látni. Szemerédi János soha el nem tudta volna képzelni, hogy a lilától, a zöldön, vörösön és enciánkéken át mindenféle színt és szinárnyalatot fel tud ragyogtatni az alkonyat.
Most már volt idő körülnézni a hajón és mindent megcsodálni, a sok kötelet, csigát, fémkapcsot, fogantyút, kallantyút, a fedélzeten található ezer apró kütyüt, és a kabin sejtelmes, titokzatos világát.
Ó, ki tudja, mennyi minden látnivaló, mennyi érdekesség van egy nagyvitorlás kabinjában! Már az önmagában elmondhatatlan élmény, hogy lelépkedve a lépcsőn, az ember feje egyvonalban kerül a vízzel, s a kicsi, kerek ablakokon előtted iramlik, pezseg, nyüzsög, játszik a hullám. Ilyennek soha nem láthatod, akkor sem, ha úszol benne, akkor se, ha csónakban ülsz, vagy ha a hajó fedélzetéről nézed. Közvetlen kapcsolat, fizikai érintés nélküli érintkezés, -elbűvölő, szavakkal kifejezhetetlen. Mint, amikor szerelmesek ülnek egymás mellett a padon, a fakó, néma holdfényben és nem érnek egymáshoz. Egyszerre hűvös távolságtartás, és eszeveszett vonzódás. Kitörni készülő jeges vulkán. Hulltában megdermedt eső. Szétszikrázó habos jég.
És aztán ott van az asztal, a sarokgarnitúrával, akár csak egy igazi nagyléptékű szalonban, csak kicsinyítve, minden kicsiben. Az asztal mellé, úgy kell bepréselni magát az embernek, és innen, az asztal mellett ülő, ültében eléri a feje felett lévő polcot.
Szemben, a másik oldalon a konyha-szekrény a mosogatóval, az is egy kész csoda. Réz-csillogású a csap, és, ha elfordítod, igazi, iható víz csordul belőle. Honnan jön, itt a Balaton közepén? Talány. Polcok és fakkok itt is, mindenütt. Polcok, fakkok, rakodóhelyek, akármerre néz az ember.
Nem beszéltem még a fukszlyukról, ahová egy átjárón keresztül lehet bemenni. Az is egy kész csoda. Jobbról, balról lehajtható ikerágy, az ágyak alatt seregnyi dolog, ami a hajózáshoz kell, kötelek, csigák, tartalék horgonyok, szerszámok és seklik egy kihúzható, barna ládában.
Tószegi barátai mindent megnéztek, mindent kipróbáltak. Molnár Zita lehajtotta az egyik ágyat, rávetette magát, úgy találta, kényelmes, és hívta Karolinát menjen, feküdjön mellé. Csetényi Barna megelőzte a késlekedő Vadmacskát és ő feküdt le az ágyra. No, nem pihenhetett ott sokáig. Zita, mintha ő meg megvadult kengurú lenne abban a dzsungelben, amelyben vadmacskák és egyéb más vadállatok járnak, nagyot taszajtott rajta a lábával, és a kalandos kedvű ifjú egy hullám által méginkább megtámogatva, mint a rúgás által, kirepült középre, a trepnire.
-Férfiak kíméljenek! -kiabálta Molnár Zita kevélyen, -ma lyányos napom van!

Ilyen, és ehhez hasonló szórakozások közepette zajlott a visszaút. Feltűnt az égen az első csillag, amikor a leszálló estében, hátuk mögött a vízen szétterülő, szertelenül foszforeszkáló, lángvörös napsugarak tükörképéből szőtt aranyhíddal elérték a szemesi mólót.

-Most pedig táncolni megyünk gyerekek, -jelentette ki Tószegi Roland. -Tudok itt, a kikötőtől nem messze, egy elegáns, úri helyet.
-Olyat keress, ahová téged is beengednek! -kiáltott rá Vadmacska és mindenki kacagott ezen, volt, aki tudta, min kell nevetni, volt, aki nem. Ahogy beértek a két móló közé, az addig is elég gyengécskén fújdogáló szél teljesen leállt. A sötét, sima vízen nesztelenül, saját lendületén siklott befelé a vitorlás. Fordultak, leengedték a vásznakat. Megkerülték a gátat és kikötöttek.



Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2008-03-14 10:10:56

Mindkettőtök hozzászólását nagyon köszönöm! Aranyosak vagytok, hogy olvassátok!
Üdvözlettel: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2008-03-14 09:40:34

Szia!
Ez a rész is nagyon jó lett!!! Nagyon meg tudod ragadni az olvasó figyelmét!!!
Szeretettel: Rozália
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2008-03-14 07:28:38

Na, ez a "lírai én" amitől a legjobban félek. Ajjaj! Én nem ilyen lovat akartam. De bocsánat érte...majd máshol visszaveszem...
Egyébként, hogy könnyedén írok?
Könnyedén csinálom a fekvőtámaszokat is, -most már. Gyerekkorom óta gyakorlom, sztem sok tízezret nyomtam le az évek során. Így van az ember az írással is. A könnyedség nem jön magától. Meg kell írni néhány ezer oldalt, hogy igazán flottul, gördülékenyen kezdjen menni. És, ha idáig eljutott valaki, akkor még mindíg nincs sehol. Akkor jön az a kérdés, hogy amit szépen, gördülékenyen kifejez, annak van-e valami veleje?
Hú, ez nehéz ügy!
De ezt Te nyilván jobban tudod nálam.
Nagyon nagyra tartom, hogy olvasol, és írsz nekem és nagyon, nagyon köszönöm, kedves Arany!!!

Szia: én

Legutóbb történt

oroszlán alkotást töltött fel Éhes gyermek címmel

alberth bejegyzést írt a(z) Majmok hajója című alkotáshoz

alberth alkotást töltött fel A kiskakas rézkrajcárja címmel a várólistára

alberth bejegyzést írt a(z) Találkozván a lelkekkel című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Meddig lehet még? című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Hányszor... című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Október című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Félelem című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Félelem című alkotáshoz

rawelli bejegyzést írt a(z) Titkos út című alkotáshoz

Bálint István bejegyzést írt a(z) Október című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Félelem című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Meddig lehet még? című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Félelem című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)