A nő jó karban volt. Lehetett már hatvan is, de ez nem látszott rajta. A frizurája, és a sminkje tökéletes, az alakja vékony, elegáns, a ruhája drága és divatos, a szeme azonban hideg volt, mint a megfagyott esőcsepp. Ült az asztalnál, egyenes háttal, mosolytalanul, hallgatagon, óvatosan, decens, franciára manikűrözött körmű kezében egy villán zöldségeket egyensúlyozva csipegetett. Szemben a férje, egy jóvágású negyvenes férfi ette a vacsoráját, szintén mosolytalanul, hallgatásba burkolózva. Aztán a nő megtörte a csendet:

- Szóltam már a jótékonysági partyról Wilsonéknál?

- Nem. Nem szóltál Drágám - felelte a férj teljes érdektelenséggel a hangjában.

- Nos, akkor most szólok. Pénteken lesz, kérlek ne késs! - mondta a nő némi éllel. A férje miatt csaknem minden társasági eseményről elkéstek. Sikeres ügyvédként legtöbbször késő éjszakáig dolgozott.

- Ma szerda van Lilian, miből gondoltad, hogy még változtatni tudok a programomon?

- Csak rajtad múlik Fred, magad is tudod - Az él nem tűnt el a hangjából.

- Hát most nem tudok. Pénteken Los Angelesbe repülök egy ügyem miatt - nézett határozottan a feleségére. - Ezt nem lehet lemondani.

- Erről nem is szóltál nekem!

- Miért kellett volna szólnom? Te időben közlöd velem a terveidet? - kérdezett vissza a férfi ingerülten. - Egyébként csak ma tudtam meg, hogy részt kell vennem ezen a megbeszélésen.

- Most miről beszélsz? Milyen terveimről?

- A hülye partykról, estélyekről, baráti bájcsevelyekről, mindenről, ami csak neked fontos! - A férfinak kivörösödött az arca a dühtől. - Azt hiszed, hogy engem érdekel, hogy Martha Fisher volt-e arcfelvarráson? Vagy Jackie Brian kefél-e a teniszoktatójával? Hát nem érdekel. És az idióta férjeik sem érdekelnek! Ezek csak téged érdekelnek! Te, meg a sekélyes kapcsolataid... - legyintett lekezelően.

Az asszony szemébe harag költözött:

- És az nem jut az eszedbe, hogy amikor még kezdő kis ügyvédbojtár voltál, akkor kinek köszönhetted a remek kapcsolatokat? Ki indított el a pályán? - hangja gúnyos volt. - Nélkülem sehol nem lennél Drágám, még az egyetemet sem tudtad volna befejezni!

- Na jó. Hagyjuk ezt, mielőtt olyat mondok, hogy magam is megbánom - mondta vészjósló hangon Fred.

- Most egyszerre hagyjuk? Amikor véletlenül a fene nagy büszkeségedre tapintottam? No mondd csak meg, hol lennél nélkülem? Mi? Csak nem egy zugirodában zugügyvédkednél? - nevetett csúnyán a nő.

- Rendben Lilian. Győztél. Megint. Nélküled nem lennék menő ügyvéd. Ha te nem karolsz fel, akkor nem lennének gazdag ügyfeleim, nem lenne irodám a Fifth Aveneu-n, nem lenne Jaguárom, és nem ebben a palotában élnék - mondta a férfi csendesen.

- Na ugye. Ugye Drágám. Mindig nekem van igazam, hisz látod, már megint elvetetted a sulykot. Talán mégis le lehetne mondani azt a tárgyalást Los Angelesben - indult el egy mosoly a nő szája szegletében, győzelme biztos tudatában nézett a férjére. A mosoly nem sikerült, az arcán az izmok nem engedelmeskedtek, a vonásai nem változtak, hideg és mozdulatlan maradt. - Nos? Lemondod? Hidd el, remek lehetőség ez a Wilson party a jövőd szempontjából...

A férfi döbbenten bámulta felesége agyon botoxozott arcát. Épp két napja volt a plasztikai sebésznél. Az idegeket megbénította a szer, és bár ráncai valóban nem voltak, érzelmeket sem tudott kifejezni. Már a nyolcadik kezelésen is túl volt, az idegsejteket annyira megviselte a toxin, hogy egyáltalán nem engedelmeskedtek az agynak. Fred elnevette magát.

- Nem megyek Lilian! Még mindig nem érdekel a party.

- Miért nevetsz Fred? - rökönyödött meg az asszony.

- Néztél tükörbe mostanában, Drágám?

- Természetesen. Mi a problémád? Bántani akarsz? - kérdezte az asszony magasabb hangon.

- Dehogy. Hisz mindent neked köszönhetek! Hogy bántanálak, amikor nélküled csak egy senki lennék? Ezt hallgatom lassan húsz éve. El sem felejthetném.

- Gúnyolódsz, Fred? Nem ajánlom! - sipítozott a nő.

- Úgy nézel ki, mint egy múmia! Csúnya vagy és öreg, akárhogy próbálod megállítani az időt. Jobban tetszenél, ha ennél végre egy jót. Vagy beleugranál a medencébe úszósapka nélkül! Vagy egyszer smink nélkül látnálak! Ha legalább mutatnál valami érzelmet, ha lenne gyerekünk, ha lenne benned valami emberi...!- kiabálta magából kikelve a férfi. Elege volt a rendreutasításból.

Az asszony rezzenéstelen arccal nézte a férjét.

- Idősebb vagyok nálad tizenhat évvel. De nem látszik, mert teszek az öregedés ellen. Ezt inkább becsülnöd kellene! És tudod jól, hogy szültem volna, ha lehet...

- Látszik a korod Lilian, csak még nevetséges is vagy a mozdulatlan arcoddal, és a szikkadt testeddel, amit évek óta gyötörsz a fogyással!

Lilian felállt az asztaltól.

- Van valakid, Fred? Azért jársz haza későn, és azért nem kellek már neked?

- És ha volna? Mit változtatna? Akkor sem válnál el tőlem! Kell neked a fiatal férj, ez státusz a te társaságodban! - mondta a férfi.

- Gondolod? Szóval szeretőd van? Ki az?

- Nem mindegy? Nem a te köreidből való - lökte a szavakat Fred, nem érdekelte, hogy bántja a feleségét. Régóta nem szerette már. Eleinte igen, talán szerette. Bár az is lehet, hogy csak imponált neki a vagyona, az akkor még negyvenkét éves nő nem hervadó szépsége, az intelligenciája, műveltsége, társadalmi kapcsolatai. Nem csak a nők szerethetnek bele a pénzbe...

- Nem mindegy. Tudni akarom, hogy ki az! - mondta határozottan, de halkan Lilian.

- Rendben - állt fel a férfi is. - Margot a szeretőm évek óta.

- A titkárnőd? Az a senki? Az a szürke veréb? - Lilian két kezébe fogta a fejét, azt hitte, ha nem szorítja össze a koponyáját, akkor szétpattan.

- Igen. Az a senki. Mindent megad nekem, amit tőled hiába is várok. Elsősorban megértést, és persze ő nem hánytorgatja fel, hogy mi mindent köszönhetek neki...

- Mert nem is köszönhetsz neki semmit! - sivította a nő.

- Nocsak! Mégis vannak érzelmeid? - gúnyolódott Fred. - Egyébként sokkal többet kaptam tőle, mint tőled valaha is. Szerelmet. Tudod, hogy mi az? Vagy ez a szó ismeretlen előtted?

- Szóval Margot. Megölöm azt a kis szajhát! Még én találtam neked!

- Hozzá ne merj érni, mert ha egy haja szála is meggörbül, meghalsz! - fenyegette a férfi. - Egyébként én el akarok válni, még ha te nem is...

Lilian lerogyott az asztal melletti székre.

- Nem válhatsz el! Mindent nekem köszönhetsz! - kiabálta Lilian.

- Az lehet, hogy elindítottál az úton, de magam jártam be. Elválok, mert nem szeretlek. Tulajdonképpen soha nem is szerettelek. Azért azonban hálás vagyok, hogy nem írattál alá velem házassági szerződést. Lehet, hogy te szerettél engem? Hm. Kellemetlen... - nevetett Fred. - Mégis tudod, hogy mi a szerelem? Most már mindegy. Elveszem Margot-ot. Gyereket vár. Neked ugye az sem lehetett már, amikor elvettelek...

- Harcolni fogok! Nem adom neked a vagyonom felét, afelől biztos lehetsz! Hogy teheted ezt velem húsz év után? - vinnyogta a nő.

- Húsz évig éltem veled, örülj neki, és ne ellenkezz! Tudod, hogy kiváló ügyvéd vagyok! Hisz ezt is neked köszönhetem...