HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 22

Tagok összesen: 1887

Írás összesen: 49220

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-12-11 14:20:44

Reklám

Prózai művek / mese
Szerző: Dallos MikiFeltöltés dátuma: 2008-03-13

Az elefánt és a hullahopp

Amikor - nem is olyan régen - először hallottam ezt a történetet, magam sem hittem el, de azonnal kedves lett a szívemnek, ezért kötelességemnek éreztem, hogy megosszam másokkal is. Muszáj volt kiírnom magamból, muszáj volt hangot adnom neki, hogy mások is megismerjék egy különleges kis elefánt történetét...

Kedves kis történetünk egy kisvárosban játszódik, ami nem éppen falu, hisz annyira nem csendes, meg annál azért többen is lakják, de igazi nagyvárosnak sem nevezném, ahol akkora a sürgés-forgás, hogy ember és állat feje egyaránt belefájdul. Szóval ez a kis város szolgál helyszínéül kis mesémnek, pontosabban nem is maga a város a lényeg, hanem aminek helyet ad: egy cirkusznak. Ez a cirkusz volt a város büszkesége, megannyi turistát, köztük rengeteg gyereket vonzott ez a látványosság, és ami a legfontosabb, mindig elégedetten távoztak. Az iskolákban, óvodákban, de még a munkahelyeken is beszédtéma volt a cirkusz és az ott látottak.

A cirkusz minden hónap első szombatján tartotta egész napos előadásait, olyankor kicsik és nagyok együtt nevettek, együtt szórakoztak a cirkusz tagjaival. Apropó tagok: voltak ott bohócok, mint a cirkuszok elmaradhatatlan fellépői, de voltak zsonglőrök, tűzfújók, erőművészek, artisták, késdobálók, kardnyelők, állatidomárok és persze akkor már állatok is. A bohócokkal együtt fellépő csimpánzok mindig nagy sikert arattak, noha néha önálló életet éltek, és bizony be-betévedtek a közönség közé, ahol cukrot, nyalókát csentek el maguknak, de néha napján egy-egy kopaszodó úr parókáját is megkaparintották már. De voltak kevésbé szelíd állatok is, mint például Mancs, az oroszlán. Őt csak ketrecben lehetett látni, fő a biztonság. De a nézők találkozhattak még kígyóval, papagájokkal - bár ők inkább csak színesítették a műsort pompás tollazatukkal -, illetve látható volt még Tekla, a teknős. Vele ugyan nem sokat lehetett kezdeni lustasága és nemtörődömsége miatt, de a bohócoknak így is megfelelt, akik mindig minden helyzetben feltalálták magukat, ha tréfáról volt szó.

De egyetlen produkciót sem vártak annyira, egyetlen más műsorszámot sem szerettek jobban, mint a két elefánt attrakcióit. Hiába lett volna a cirkusz egyedülálló a városban, vagy annak a környékén, ha nincs a két nagy fülű, mert a közönség nagy része rájuk volt kíváncsi. Két héttel az előadás előtt már megjelentek az első plakátok a városban, megkezdődtek a szórólapok terjesztései, és bizony a legnagyobb betűvel mindig azt szedték, ami az ormányosokra vonatkozott. Előadás közben sem az volt a legégetőbb kérdés, hogy most akkor a tűznyelő bácsi megégette-e a torkát vagy sem, vagy hogy a bohóc tényleg eltörte a lábát, amikor belerúgott a labdának álcázott vasgolyóba. De az is csak keveseket érdekelt, hogy a késdobáló hány centire lőtt mellé. Az est kérdése folyton ez volt: hol vannak már az elefántok, és ma mi újat fognak csinálni? Persze a cirkusz is tudta, hogy az elefántok nélkül becsukhatnák a boltot, költözhetnének máshova. Éppen ezért, mint hímes tojásokra, úgy vigyáztak erre a két állatra. A legjobb eledelt kapták, a legjobb idomárok tanítottak nekik újabbnál újabb trükköket, amiket meglepő módon egész hamar betanultak, és ha nem is mindig hibátlanul, de végre is hajtottak. Talán így hálálták meg a bánásmódot, vagy maguk is örömüket lelték az előadásokban, és mint játékot fogták fel a dolgot.

Azonban május első szombatja most egészen más miatt szólt az elefántokról. Noha a plakátok most is megjelentek a városban, és a szórólapok sem maradtak el, mégis most valami egészen különlegesre számíthatott, aki ellátogatott a cirkuszba. Ugyanis egy kiselefánt születését kürtölte világgá a cirkusz. Fanni mama - ugyanis így hívták a nőstény elefántot - épp akkoriban hozta világra kislányát, Nellit. Ha lehet, akkor még többen látogattak el a cirkuszba, hiszen mindenki látni akarta az új jövevényt, aki azonnal mindenki kedvence lett. A "város büszkesége", csak így nevezték a helybeliek. Szegény kis Nelli persze nem nagyon értette, hogy mi ez a nagy csődület körülötte, de mivel szerető szülei ott voltak mellette, így ő sem félt. Igaz, nem is volt mitől, hiszen a cirkusz dolgozói éppúgy óvták, mint pár mázsával nehezebb szüleit. Egyesek az új attrakciót, nevezetességet látták benne, aki még több pénzt hoz majd a cirkusznak, ezért aztán nemsokára meg is keresték az idomárokat, hogy találjanak ki műsorszámokat Nellinek, de ha lehet, akkor olyat, amit Fanniéktól még nem láthatott a közönség.

Törték is a fejüket az idomárok, hogy egy bébi elefánt ugyan milyen trükkökre képes, mert míg szüleit már évek óta tanítgatják, addig Nelli még nagyon kicsi. Kitaláltak hát neki kisebb erőbemutatókat, amikor ormányával súlyokat kellett emelgetnie, melyekre természetesen hamis adatokat festettek. Így tudott egy ilyen kis elefánt mázsákat megemelni, miközben a közönség hangos ováció közepette buzdította. Nelli élvezte a sikert, élvezte a tapsot, ezért újabb és újabb trükköket tanult meg a hónapok folyamán, és végül szinte minden produkcióban helyet követelt magának: együtt bolondozott a bohócokkal, ő is dobálta a buzogányokat, akár csak egy artista, noha neki egyesével kellett adogatni azokat.

Azonban minden csoda csak három napig tart és eljött az a pillanat, amikor Nellit olyanra akarták rávenni, amire nem volt képes, még akkor sem tette volna meg, ha előzőleg kitanítják rá, és nem akkor dobják a mély vízbe. Történt ugyanis, hogy valaki gondolt egy merészet, és felállíttatott három, úgy körülbelül kétméteres karikát a színpadon, majd meggyújtatta azokat. Egy oroszlán vagy egy tigris még csak-csak átmegy ezeken, ha ostor csattog mellette, de egy elefánt biztos nem. Nelli meg aztán végképp. A közönség persze noszogatta, hangos tapssal buzdította, mégis reménytelen volt a helyzet. Pedig már-már elhitték, hogy Nelli mégis megindul, amikor szegény állat mögött ostor csattant, amitől Nelli kissé megrémült és két lábra állt, ahogy más produkciók során megtette már nem egyszer. Ezt sokan a műsor részének tekintették és még hangosabban felállva tapsoltak. Nelli kezdte elveszteni türelmét, és azt tette, amit minden rémült állat tenne: kirohant a porondról, egészen a cirkusz legtávolabbi sarkába. A közönség persze nem értette, hogy mi történt kis kedvencükkel. Még fel-felharsantak a "Nelli, Nelli!" buzdítások, de az elefánt már nem jött vissza. A kezdeti lelkesedést ekkor váltotta fel az elégedetlenség, hiszen senki sem ezért fizetett, és mégis hogy tehet ilyet a "város büszkesége"? A nézők kezdték elhagyni a sátrat, hiába próbálkozott a porondmester maradásra bírni őket, a ma este csúfos véget ért.

A cirkusz vezetése még aznap este összeült, hogy megoldást találjanak e kínos helyzetre, mert az elefántok, de főleg a kicsi nélkül nincs jövője a cirkusznak ebben a városban. Jöttek is az ötletek, melyek inkább hangzottak jól, mint praktikusan. Ilyenek, mint például a labdán járás, ami egy elefánt esetében több dolog miatt is problémás: egyfelől szegény jószág így sem pillekönnyű, másfelől az elefántok nem sok érdeklődést mutattak a nagy gumilabdák iránt. Egy-két rúgást még csak-csak hajlandóak voltak megtenni, de ez minden. De felmerült a táncoltatás gondolata is. Csak azt felejtették el, hogy egy ilyen jószág, ha megindul, akkor vele indul a föld is. Két kifejlett elefánt, valamint a kis Nelly pedig az egész cirkusz összeomlását is kiválthatta volna egy-egy produkciója során.

Teltek-múltak a napok, de egyetlen épkézláb ötlet sem született, pedig a hónap első szombatja vészesen közeledett. Márpedig egy új szám betanulása nem megy ám secperc alatt. Hosszú órák vannak minden egyes mutatvány és produkció mögött, de főleg az állatok betanítása sok idő, hiszen nekik hiába magyarázza el az ember, hogy ennek így és így kell majd lennie. Az állat vagy szórakozást lát a dologban, vagy csak a jutalomért teszi. De Nelly esete egészen más volt, hisz a világ össze földimogyorója kevés lett volna, hogy a tüzes karikának még csak a közelébe is menjen. Pedig az idomárok próbálkoztak a mogyorós trükkel, szép szóval, könyörgéssel, de végső elkeseredésükben még kisebb erőszakkal is, de ekkor Nelly bizonyult az erősebbnek.

Így hát nem volt mit tenni, muszáj volt Nelly nélkül összeállítani a műsort, mert már csak két hét volt a következő előadásig. Elkészültek az új plakátok és szórólapok, de Nelly születése óta először hiányzott ezekről. Nem is kell részleteznem, de ezzel ismét nagy csalódás érte a városkát és a kis elefánt rajongóit, akik igencsak megfogyatkoztak. Pedig eleinte hogy szerették szegénykét. Éppen ezért elővételben alig-alig keltek el jegyek, a bérletesek is csak vállukat vonogatták, mikor azt kérdezték tőlük, hogy mennek-e az előadásra. "Ha nem lesz jobb dolgom" - így hangzott a legtöbb válasz.

Azonban a színfalak mögött, az egyik sötét és nesztelen éjszakában Nelly olyat tett, amire még addig sosem volt bátorsága: megnézte közelebbről az oly veszélyesnek tartott fémkarikákat. Bőrén már többször érezte, hogy a karikák közelében égető érzés fogja el, a levegő is sokkal forróbb volt olyankor, de most éjszaka egészen másnak találta a karikákat. A hideg és rideg fém most nem is volt olyan barátságtalan, mint azelőtt. Sőt, az érintése egész kellemesnek bizonyult, Nelly kimondottan hidegnek találta. Elsétált mellett, nézegette, ormányával tapogatta, és mikor elég bátorságot érzett, átsétált alatta. Amit eddig nem mert megtenni, azt most mégis megtette. A rideg vaskarika a tűz és a lángok nélkül már egy cseppet sem volt félelmetes a számára. Újra és újra elsétált a vaskarikák alatt, és büszke volt magára. Azonban a nagy-nagy büszkeség közepette egy óvatlan pillanatban kidöntötte az egyik karikát a helyéből, ami egy tompa puffanással elterült a homokban. Ez volt Nelly szerencséje, különben a vaskarika csörömpölése mindenkit felkeltett volna és Nelly sosem jön rá, hogy milyen tehetséges is valójában. A kidöntött vaskarika számára nem volt sem nem túl nehéz, se nem túl nagy, ezért bátran fogta meg ormányával, azonban ezt kissé ügyetlenül tette, ezért az ismét a földre huppant. A második próbálkozás sem hozott sokkal több sikert. Harmadikra azonban elég erővel emelte meg a karikát, hogy a levegőbe emelje. Sőt, talán kicsit túl nagy is lett a lendület, mert a karika most nem előre, hanem hátrafelé billent, egyenesen Nelly ormányára, aki ijedtében el is engedte azt, így a karika visszacsúszott az ormányán a szája irányába. Vicces egy látványt nyújthatott, de szerencséjére senki sem tartózkodott a közelben, még szülei sem vették észre távozását, oly mélyen aludtak. A karika tehát ott pihent Nelly ormányán, aki könnyedén megszabadulhatott volna tőle, de tetszett neki az új játékszere.

Éjszakáról éjszakára ismétlődtek meg Nelly belopódzásai a porondra, csak hogy ismét játszhasson új kedvencével. Hol a fölre dobta, hol ismét felkapta a karikát, megpróbálta megpörgetni azt, de néha ügyetlennek bizonyult a feladathoz. Volt, hogy két karikát dobált a levegőbe, ahogy azt nem rég a buzogányokkal tette, de azok pehelykönnyűek voltak a vaskarikákhoz képest. Pár nappal később már egyensúlyozni is tudott 1-1 karikával, és nagyon örült neki, hogy se tanító, se idomár nem kellett egyetlen művelet sem. A mogyorót persze nagyon sajnálta és a sok-sok törődést is...

Ismét eljött hát a hónap első szombatja, de sajnos a megszokott közönségnek nemhogy a fele, de még a negyede sem jött el. A cirkuszban rengeteg volt az üres szék, a gyerekzsivaj helyét átvette valami alig hallható suttogás és moraj. A színpadon ismét megjelentek a bohócok, a zsonglőrök, a kígyóbűvölő, utóbbi vadonatúj számmal jelent meg, azonban a kígyónak nem nagyon szólt senki arról, hogy ne egye meg a sminkes kedvenc kis háziegerét, mert evés után a kígyók aludni szoktak, és ezen álmukból csak a legjobb kígyóbűvölők tudják kirobbantani őket. Egyesek az este egyik legviccesebb jelenetét vélték felfedezni a pórul járt kígyóbűvölő kitöréseiben, aki a kígyót még azzal is megfenyegette, hogy a legközelebbi mosdatáskor egy sündisznóval fogja kezelésbe venni, ha nem ébred fel, de rögtön. Ennek ellenére már csak nagyon kevesen várták a kis elefántot, akinek szülei egyel több produkciót mutattak be, mint máskor, de sajnos ez is kevésnek bizonyult.

A második szám végén azonban Nelly rohant be a színpadra, vadul rohangálva a vaskarikák között és persze azok alatt is, hiszen meggyújtani senki sem akarta azokat, azonban más számokhoz elengedhetetlenek voltak. Persze sem a nézők, sem a cirkusz dolgozói nem tudták mire vélni Nelly megjelenését, azonban trombitálásával mégis tapsolásra bírta őket. A taps persze akkor erősödött fel igazán, amikor Nelly vaskarikája először repült a levegőbe, majd utána a következő, míg végül a harmadik is. Nelly már nem egyszerűen dobálta a karikákat, hanem szó szerint zsonglőrködött velük. Az, amit az idomárok túl nehéznek, vagy szinte már lehetetlennek gondoltak, azt egy kis elefánt megcáfolta. Forgatta, pörgette Nelly a karikákat, szíve szerint el is hajította volna őket jó messzire, de esze ágában sem volt bajt csinálni. Tapsolt a közönség, ujjongott szüntelen, hiszen kis kedvencük ismét elkápráztatta őket. Ennek persze hamar híre ment a városban, és a következő szórólaposztáskor már mindenki arra volt kíváncsi, hogy Nelly mi újat tanult. De nem az idomárok tanították Nelly-nek az új dolgokat, hanem ő maga döbbent rá mindenre. A "Hullahoppozó Elefánt", így kezdte hívni őt mindenki, mert zsonglőrködés közben arra is rájött eme kis elefánt, hogy az ormányán, mint egyfajta rúdon tudja pörgetni a karikákat, egyszerre akár többet is. A kislányok, akik persze a derekuk körül tanulták a hullahopp csínját-bínját, nos, ők kissé furcsán néztek az elefántra, aki az ormányával tette ugyanezt, de Nelly bája és hihetetlen tehetsége mindenkit meggyőzött, hogy találóbb nevet úgysem adhattak volna ennek az állatnak.

A cirkusz tehát megmenekült, sőt, népszerűbb lett, mint valaha, mert egy magától tanuló, és ennyire tehetséges hullahoppozó elefántról nemhogy a környéken, de még a világon sem nagyon hallottak. Magam sem hittem el, mikor először hallottam ezt a történetet, de ha az ember tényleg csak azt hiszi el, amit a saját két szemével lát, akkor hol marad a mese öröme...

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

Bödön bejegyzést írt a(z) Igazán - részlet (4.) című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) "Az utasok leestek" - mélylélektani elemzés című alkotásh

Bödön bejegyzést írt a(z) "Az utasok leestek" - mélylélektani elemzés című alkotásh

történetmesélő alkotást töltött fel A hóember álma címmel a várólistára

mandolinos bejegyzést írt a(z) J. W. von Goethe: Karácsony című alkotáshoz

mandolinos alkotást töltött fel Szergej Sztrelec: Ennyi volt címmel a várólistára

Tóni bejegyzést írt a(z) J. W. Goethe:Weihnachten című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Téli világ című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) "Az utasok leestek" - mélylélektani elemzés című alkotásh

Haász Irén bejegyzést írt a(z) Vágyódva című alkotáshoz

Szalki Bernáth Attila bejegyzést írt a(z) J. W. Goethe:Weihnachten című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)