HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47188

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2008-03-14

Havasi gyopár 64.

3.




Mire a vitorlásházban átöltöztek és a kerti asztaloknál elfogyasztották a vacsorára kapott húskonzervet, teljesen besötétedett. Tószegi elkalauzolta őket a Kis Matrózhoz, sört rendelt mindenkinek és úri módon kifizette. Csetényi Barna nem tudta, honnan van hirtelenjében ennyi pénze Tószeginek. Igaz, hogy a heti illetményt, a napi 6 forintokból összegyűlt néhány forintocskákat szombat délben a tsz irodán felvették, de a harminc pénz, semmiképpen nem lehetett elég ahhoz, hogy csak úgy uk-muk-fuk ennyi embernek fizessen. Megbökte Szemerédit, és kérdőleg nézett rá, a tömött bugyelláris felé vágott a szemével, ahogy Roland a pénztárnál elővette a hátizsákból és kérkedve kihúzott belőle egy szép, barna ötvenest, ámde János csak a vállát rángatta erre, mit tudja ő, mi, honnan származik Tószeginél? Sörözés után elpilledve kényelmesen tovább sétáltak, elmentek a halsütő bódéja mellett, tele tüdővel, remegő orlikakkal szívták magukba az innycsiklandó illatokat.
Pázmándi meg is állt ottan, és nem volt hajlandó tovább menni egy tapodtat se.
-Legalább az illatát hadd szívjam magamba egy kicsit, -mormolta Tószegi unszolására, hogy: "na, mi van, nem gyössz táncolni szépapukám?" -és szívta, szimatolta, ahogy bírta, ami a bódé felől jött.
Roland, Kassai Karolinára pillantott, a lány is befelé leskelődött, teljes figyelmét a roston pirosló gyönyörű halacskáknak szentelte.
-Mit szólnál egy szép, pirosra sült süllőhöz, vagy ropogós keszeghez Karolina, -kérdezte tőle, és karját a lány vállára tette.
-Hát, mit is mondjak, -nevetett Vadmacska, -nem rejthetem véka alá, hogy megkívántam, és ugye, ha egy lány egyszer megkíván valamit... de tekintettel a következő programpontra, s annak költségkihatásaira, azt hiszem, erre most nem futja.
-Ne is törődj vele, -mondta Tószegi. -Vendégem vagy. Igen, meghívom az egész társaságot. Gyertek, menjünk, együnk halat!
Kassai Karolina ügyesen kibújt Tószegi Roland öleléséből és gyors, odavetett pillantással Szemerédi tekintetét kereste, János azonban a földet nézte, ott talált valami érdekeset az utcai lámpa gyér fényében. A szemkontaktus most nem működött. Vadmacska nem adta fel, közelebb ódalgott a fiúhoz és szögegyenesen megszólította:
-János, hát te, te mit szólsz hozzá? Benne vagy te is? Tószegi fizeti!
-Menjetek csak, -mondta Szemerédi, -én nem vagyok éhes. Az, az igazság, hogy fáj egy kicsit a gyomrom, megfeküdte valami. De ti csak menjetek. Én addig sétálok itt, körbenézek, meg minden.
Karolina nem mozdult, nézett tovább Jánosra. A fiú nem emelte fel a fejét, nem nézett vissza.
-Na jó, -mondta ekkor Vadmacska nagyon könnyedén és erőltetten hangosan, -gyerünk emberek, várnak a keszegek! -és megperdült és úgy otthagyta Szemerédi Jánost, mint Szent Pál az oláhokat.

János elindult visszafelé a móló irányába. Tószegi utánaszólt.

-Tudod, hol találsz meg minket tagom?! Tovább erre előre, ötven méter, ott van a sarkon a Vigadó. Oda gyere. Ott leszünk.

A fiú nem fordult meg, csak a kezével intett, hogy, igen, jól van, vette az adást. Ment tovább, hanyagul lóbálta a kezét, kivülről szemlélve akár aranyifjúnak is tűnhetett, felelőtlen, könnyűvérű dandynek. Kiment a mólóra. Megállt a hajókikötőben a korlátnál, bámult le a sötét vízre. Odasétált a pénztárhoz, áttanulmányozta a kifüggesztett menetrendet, mintha az, nagyon fontos lenne neki máma.
Az ablak, ahol a jegyeket kiadják, már zárva volt, elment az utolsó hajó. Rápillantott a villanyórára a szemközti falon, az óra fél kilencet mutatott. Elindult, ruganyos léptekkel lépkedett előre a mólón. A kivilágított pénztárépület elmaradt mögötte. Oldalt a fűben millió apró kis lámpás fénylett, a szentjánosbogarak zölden fluoreszkáló kitin-páncéljai. Sétáló csoportok jöttek vele szemben, sötét alakjaik feltűntek, majd elenyésztek az estében. Eljutott a móló végére. Néhány horgász ült kinn a köveken, lógatták a zsinórokat.
Hátrébb húzódott, letelepedett a mellvédre. Fent, az oszlop tetején szabályos időközökben felvillanva pislákolt a vörös színű jelzőfény. Csend volt, csak a tücskök ciripeltek és a hullám locsogott alant.
-Itt az ideje a számvetésnek, -mondta akkor egy odabenn megszólaló hang, az a hang, akivel gyakran társalgott üres óráiban.
Rábólintott, a belső hangnak igaza volt, szembe kellett nézni végre önmagával.

-Szereted őt? -kérdezte a hang.
-Igen. Nem. Nem tudom...-mondta.
-Ha nem tudod, akkor nincs miről beszélnünk, -így a hang.
-Jól van. Szeretem, igen, szeretem.
-Mennyire szereted? Jobban, mint önmagadat?
János felnevetett a kérdés hallatán, és egy fiú, aki egy lánnyal éppen előtte ment el, csodálkozva visszafordult, és rábámult.
-Mint önmagamat? Hát, hiszen önmagamat utálom.
A hang nem zavartatta magát.
-Azt mondod, tehát, hogy szereted. Nos, mondd meg akkor hát, akkor is szeretnéd, ha ő nem szeretne?
János elgondolkodott a kérdés felett. Micsoda dolog. Ilyet még nem kérdezett senki tőle, ő se magától. Akkor is szeretném, ha ő nem szeretne? Mit lehet erre felelni?
-Igen. Talán. Nem. Nem tudom.
-És, ha mondjuk,...ha mondjuk, elhagyna másvalakiért? Ha ő mást szeretne?

Na, ez már igazán elviselhetetlen konstelláció volt. Azt kérdezi tőle a hang, hogy akkor is szeretné-e Kassai Karolinát, ha a lány másvalakit szeretne, a kis Fodort példának okáért, vagy például Tószegit? Ördög és pokol! Minden angyalok és szentek, kísértetek és boszorkányok, akik a mennyekben vagytok!
Megszólalt belül a Vers, (a versek verse) -és ő halkan ki is mondta magának ott a sötétben a szavakat:

"Szóljak bár emberek, vagy angyalok nyelvén,
Ha szeretet nincs bennem,
Csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom.
Ha szeretet nincs bennem, mit sem érek!"

János szívét a verstől, a júliusi csillagos égbolttól, a balatoni éjszakától, a tücskök hangversenyétől, a locsogó hullámtól, mely szüntelenül mormolta a magáét a lába alatt, forróság töltötte el, és eltelve az érzéstől, és fellelkesülve az eszmétől így válaszolt:

-Akkor is szeretném!

És mindkét kezét ökölbe szorítva megismételte: igen, akkor is szeretném és kész!

Aztán elbizonytalanodott, eszébe jutott, hogy' ölelte Tószegi karja Vadmacska vállát, felidéződött a jelenet a strandon, maga előtt láttta a képet, ahogy Tószegi odafut a deszkabódéhoz, hogy a vetkező Karolinát meglesse, és hallotta Tószegi hangját, ahogy azt mondja: "hűha, ezt nekem is látnom kell" -és felkiáltott magában:

-Nem, Istenemre, nem!

A vers pedig tovább munkált, tovább lüktetett benne, önnálló életet élt, versenyre kelt a hanggal:

"A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem gőgösködik, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, haragra nem gerjed, a rosszat fel nem rója, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal, mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel, a szeretet soha el nem múlik."

-Na látod, -mondta a hang. Menj akkor most szépen vissza, kérd fel táncolni, és tisztázd vele, kit szeret, a kis Fodort, a Tószegit, vagy tégedet!

Szemerédi János felállt, nyújtózott, ropogtatta a hátát.

-Gyerünk, hát, -mondta. -A hangnak igaza van. Járjunk a dolog végére.

A Vigadót nem volt nehéz megtalálni, onnan jött a zene. Javában folyt a vigalom és a tánc, amikor megérkezett. Vadmacskát elsőre nem látta sehol, de aztán egyszerre csak felfedezte barna haját, édes kis arcát a táncparketten, egy idegen fiúval jártak valami ugrabugrálóst.
Tószegi integetett neki az egyik szélső asztaltól, ott ült a társaság a kert-kaputól nem messze. Odament hozzájuk, letelepedett.
-Itt a söröd, -mondta Tószegi Roland, -a tiedet is kikértem. A habja már elment tagom, de azért láss neki!
János hunyorogva nézett körül, felmérte, bezsebelte és elraktározta magának a tündéri képet. Kúriaszerű épület fedett teraszán zenekar játszott, előtte a kertben terített asztalok mellett ült az úri közönség, elvtársak és elvtársnők. A kert közepén volt a "táncparkett", egy magasított, díszkővel fedett pódium, -színes lámpácskákkal kivilágított szökőkút körül kerengtek, forogtak a párok.
Szemerédi megpróbálta kiszúrni a tömegből az ismerős arcokat, látta is egy-egy pillanatra Kökény Anitát, Kiss Elemért, Csetényi Barnát, Molnár Zitát.
Végetért a szám, és egy békésebb jött, amire már nem lehetett ugrabugrálni. Tószegi kiitta a sörét, felállt és így szólt:
-Megyek, lekérem Karolinát, már túl sokat táncolt vele az a tag.
Elkezdődött a lassú szám, a dizőz a mikrofonnál fátyolos hangon énekelte:
"Tűzpiros virág volt minden csókod kedvesem..."
Tószegi most a feléjük eső oldalon táncolt Karolinával. Egyik kezével a lány kezét fogta másik keze a lány csípőjén. Szemerédi tehetetlenül szemlélte. Igen, ennek így kell lennie, a fiú mindig fogja a lány kezét, öleli a lány derekát, erről szól a tánc. De miért hajlik hátra Karolina karcsú teste? Miért nevet ingerkedve Tószegire? Ilyen a tánc?
A rossz érzések visszatértek és fogva tartották János lelkét. Mígnem, egyszerre csak Karolina arra fordította a fejét, amerre János ült, és fénylő tekintettel ránézett. Nem egy sebtében odavetett, kalandos pillantás volt ez, hanem jelentőségteljes, hosszú nézés, olyan, ami valamit mond, valamit közöl a címzettel.
Elfordult a párocska, lépkedtek, forogtak tovább a zene ritmusára, a magas, karcsú fiú, és a szép barna leány, s ahogy tovalejtettek, Karolina szeme újra megkereste Jánost és most már végleg vele maradt.
-Lekérem, -mondta magában Szemerédi János. -Istenúgyse'.
Felállt, odament hozzájuk, meghajolt, ahogy illett, és szólt, ahogy az etikett kívánta.
-Szabad?
-Tószegi rávigyorgott, eleresztette Karolinát és udvariasan oldalra lépett.
-Parancsolj, tagom!

Táncolt hát végre Karolinával, eljött életében ez az édes perc is. Fogta a kezét, karolta derekát. Szeme az ő szemét kereste, s Karolina visszanézet rá, tekintetük egybefonódott.

-Mi más lehet a szerelem, ha nem ez? -tehetném fel most én a kérdést a nyájas olvasónak.
És, válaszolhatnék is nyomban: nem, ez még nem szerelem. Ez még semmi. Mi van abban, ha egy lány táncol egy fiúval, megfogja a kezét, átkapja a derekát? Ezrek és ezrek megteszik, nap, mint nap megteszik, mindig mással, mindíg mással. Mire fel, hát akkor a nagy, vak nekibuzdulás János részéről?
-Ő tudja, -intézhetnénk el egy vállrándítással. Igen, valóban ő tudja! Erről szól a történet, már a kezdet kezdetétől ez a kérdés. A titokzatos valami, ami rabul ejti a szívet, leláncolja a lelket. Egy pillantás. A kívülálló számára csak egy nevetséges kis semmi. De János mást érez. Látja, hogy néz rá Karolina, és megsejti mögötte a titkot. János most boldog. Ki tudja meddig lesz az? Hagyjuk meg neki ma estére ezt az érzést, és kísérjük tovább útján a virágzó kikeletnek, a felébredő reménynek!

Három számot táncoltak végig, három kellemesen elringató tangót. Ez után egy újabb ugrabugrálós jött, és Karolina bűbájos kis félmosoly kíséretében arra kérte Jánost, hogy kísérje vissza az asztalhoz, mert elfáradt.
-Ne sétáljunk egyet? -kérdezte a fiú torkában dobogó szívvel. -Keresünk valahol egy padot, leülünk és beszélgetünk.
-Miért ne, -mondta Karolina. -Nem is rossz ötlet.

A társaság nem vette észre, mikor mentek el. Jó félóra múlva kezdék csak kérdezgetni egymástól: "te, ezek meg hol lehetnek?"
Tószegin nem látszott, hogy bánkódna, felkérte Kökény Anitát és őrült módra ugraugrált vele a tánparketten. Aztán ők is eltűntek. Csetényi Barna a parti sétány felé látta őket, abba az irányba fordultak, ahogy kiléptek a kapun, amerre az ösvény és a nádas volt a Vigadó mögött. Roland karja Anita vállán nyugodott, a lány karja a fiú derekát ölelte. Mentek, és csókolóztak közben, jó volt látni, hogy csókolóznak a kerítés mellett, úri módon tették, eltanulták a filmekből a módit.
Később, éjfél felé, amikor a Vigadó zárni készült előkerült mindkettő. Nagyon úgy festett a dolog, hogy meg volt nekik, amiért a nádasba mentek. Roland nagy hangon fecsegett mindenről, s kereste Szemerédi Jánost és Vadmacskát. Nem tudtak felvilágosítást adni, János és Karolina szőrén-szálán eltűntek.

-Jól van akkor, -mondta a hosszú fiú. -Nem rostokolhatunk itt tovább. Keresni is reménytelen lenne őket ebben a sötétben. Tudjátok tik, milyen nagy errefelé a nádas?
Katonás hangon kiadta az utasítást: irány az egyenes, indulás a gépkocsihoz.
Csetényi szólt közbe, azt mondta, hogy ő mindenképpen marad, megvárja Jánosékat, de Tószegi letorkolta.
-Hogy jut ilyesmi az eszedbe tagom?! Szó sem lehet róla. Velem jöttetek el, nekem kell elszámolnom veletek a táborban. Vadmacskáról és Szemerédiről nem tehetek, ez az ő saruk. Én nem rúgatom ki magam senki miatt!

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2012-09-01 11:40:57

válasz Klára (2012-08-31 19:55:04) üzenetére
Elolvastad az egészet?! Hű, nagy vagy! Köszönöm!!! -én
Szenior tag
Klára
Regisztrált:
2012-08-19
Összes értékelés:
2300
Időpont: 2012-08-31 19:55:04

Szia Bödön!
Elolvastam minden egyes részt. És olyan a hangulata, mint egy Ottlik Géza regénynek.
Kösz!
Üdv: Klári
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2008-03-17 07:18:06

Szia Colhicum!

Tulképpen nem tudom, honnan ered, csak használom, ahogyan mások is. Talán az lehetett, hogy Szent Pál meglátogatta anno a dákokat? Nem tudom, de kíváncsi vagyok!
Örülök, hogy elolvastad ezt a részt is, és köszönöm!

Üdvözlettel: én
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2008-03-15 10:36:34

Az események az idő méhében rejteznek, ott érlelődnek. Mindenesetre, azt hiszem, meghatározó lesz életükben ez az este.
Köszönöm, hogy olvasol, Rozália!
Azért vagyok egyébként "termékeny" mert homlokon csókolt a "múzsám". Ily módon is lehet áldott állapotba kerülni...De tényleg. Van valami ebben a történetben, amit Neki köszönhetek.
Szia: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2008-03-14 19:05:54

Fantasztikusan termékeny író vagy. Vajon hogy alakul Karolina és Szemerédi sétája? Ahogy ismerlek, nem hiszem, hogy eseményektől mentes lesz.
Rozália

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel Jose Martinez vitorlázós történetei 4. címmel

Hayal bejegyzést írt a(z) A szerelem hét napja című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A veréb és a varjú címmel a várólistára

Hayal bejegyzést írt a(z) Szerethető... című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Fekete lombok alatt című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Titkos út című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Október című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Majmok hajója című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)