HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 10

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47194

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2008-03-17

Zögling 1.

Előszó előtti előszó:

Annak idején felraktam a történet kezdő epizódjait, de vélemények, visszajelzések nem érkeztek rá, ezért nem folytattam
Időközben azonban a sok-száz fős olvasói látogatottság meggyőzött.
Így, közkívánatra mostantól kezdve olvasható lesz, az elejétől a végéig.


ZÖGLING


AZ ÍRÓ ELŐSZAVA


A történet az 195o-es évek végén játszódik, egy Budapest melletti kisközségben. 14-15 éves gyerekekről szól, akik a maguk sajátos módján értelmezik a világot. Véleményük a felnőttekről egyetlen szóba összesűrítve mindössze ennyi: "Baromarcok"
Magukat sem tartják sokkal többre. Az alábbi párbeszéd nagyjából érzékelteti, mit gondolnak a felnőttekről, és saját magukról:

"-Az emberek különbözőek, -szögezte le Gnúfos. Nem hasonlítanak egymásra. Az egyik ilyen, a másik meg olyan.
-De mindegyik hazudik, -vetette közbe a kis szőke.
-Igen, meg lopnak is.
-Hát, tudod, a Baromarcúak, azok Baromarcúak. Ám, ha jól meggondolod, Gnúfos, mi sem vagyunk sokkal másabbak. Mi is lopunk, csalunk, hazudunk. Gondolj csak a kártya partikra a fészerben.
-Igen, de azért mi mégis csak másabbak vagyunk, te állat, mert mi csak akkor lopunk, akkor csalunk, és hazudunk, ha muszáj, ha rá vagyunk kényszerítve, a Baromarcúak meg fúrton fúrt."

A sok hasonlóság ellenére van azonban egy dolog, ami a két világot nagyon élesen megkülönbözteti egymástól. A gyerekek még tudnak, és mernek álmodni! Elhatározzák, hogy építenek egy "igazi" nagy repülőgépet, egy motor nélküli siklógépet. Sikerülhet-e egy ilyen képtelen terv? -erről szól a történet, ami, úgy gondolom, a valóságos mese, vagy a mesés valóság kategóriájába tartozik.

Előre is elnézést kérek a Kedves Olvasótól szereplőim csúnya beszéde miatt. Tudom, sok a szövegben a "dögölj meg hülye állat" kitétel, de biztosíthatom Önöket arról, hogy a valóságban ezek az utcagyerekek ennél sokkal különbeket mondtak. A "dögölj meg hülye állat"-al, és más hasonló szófordulattal pusztán csak érzékeltetni szerettem volna az egymás között használt nyelv egyszerűségét és sokszínűségét és egy kicsit tükröt tartani mindannyiunk elé: nem esünk-e mi is olykor hasonló csapdába?
És meg egy okom volt rá, hogy szó szerint (?!) idézzem Gnúfos és a többiek egymás közti párbeszédeit: el akartam kerülni a gyermektörténetekben mezítláb lopakodó szentimentalizmusnak még a látszatát is!
A dögölj meg hülye állat"-nak és társainak tehát bizonyos egyensúlyozó szerepet szántam, -ha elragadott volna a hév, ...hm...hogy is mondjam....egy-egy érzelmesebb jelenet ecsetelésénél, /az egész történet az lenne, ha úgy kezelnénk/ saját magamat kívántam fejbe kólintani vele.

Gyerekekről szóló történetet akartam elmesélni, semmi egyéb hátsó szándékom nem volt. Mégsem lehetett elkerülni, hogy -háttérként- a felnőttek álságos világa meg ne mutatkozzék, már csak azért sem, mer hősünk a "bukást" végül egy "Baromarcnak" köszönheti. Nagyapa , Túrós-fater, Ilcsi néni, Mezei, Botos, az állomásfőnök, a rendőr és a többi felnőtt képe ott lebeg a történet horizontján. Mellékszereplők-e ők, vagy többek annál? Istók-uccse nem tudom. Majd az Olvasó eldönti.
Mint ahogy azt is, mit jelentett a kör közepén magasodó "községháza" az akkori kor embere számára.

Szeretettel ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik nem felejtették el ifjúságukat, mernek ma is gyerekként viselkedni és gondolkodni, s mernek álmodni!



TARTALOM


I. Vezérválasztás
II. Fanni színre lép
III. Készül a repülő masina
IV. Gnúfos szívében kivirágzik a szerelem
V. Cigány jocó faterja és a főjegyzőúr púpos cselédje
VI. A Zögling szárnyra kap
VII. Lincselés a réten
VIII. Bonyodalmak
IX. Fanni és a földigiliszta
X. Mucsi Lali bedobja a törülközőt
XI. Pap Jani és bandája
XII. A ló rúgni szokott
XIII. Utolsó felszállás
XIV. Szűcs Gizella szörnyű látomása
XV. Kit öl meg a vezér?
XVI. Készül a csapda
XVII. árvagyereK pofára esik
XVIII. Gyónási titok


I. Vezérválasztás


A veranda tetejére a szilvafán keresztül vezetett a legrövidebb út, s ez annak ellenére igaz volt, hogy az almafa ágai is fölébe hajlottak. Csakhogy az almafa olyan ágas-bogas volt, annyira sűrűlombú, hogy Gnúfos, egyetlen egy rosszemlékű kivételtől eltekintve, régóta kizárólagosan a szilvafát használta a feljutásra. Még az sem zavarta különösebben, hogy egy felső ág hiányzott, éppen az, amelyikről korábban kényelmesen át lehetett lépni a tetőre, -az, az ág ugyanis pár éve Gnúfos alatt letörött, -az óta kicsikét ugrani kellett, vagyis hát, inkább szökkenni, ha az ember biztosan túl akart jutni az eresz-csatornán, de, hát ez éppen így volt jó, éppen így volt izgalmas. Gnúfos soha nem beszélt az esésről senkinek, egyedül Túrósnak volt tudomása róla, neki is csak azért, mert jelen volt, amikor megtörtént. A tetőre azért volt jó felmászni, mert ott zavartalanul lehetett pénzbe huszonegyezni, anélkül, hogy a Baromarcúak észrevették volna. A Baromarc meghatározás egyébként hallgatólagos megegyezéssel nem vonatkozott a közvetlen hozzátartozókra, de e körön kívül mindenki az volt, aki élt és mozgott, és felnőttnek számított.
-Lapot, -mondta szenvtelenül Gnúfos. Még!
-Sok lesz.
-Ne törődj te azzal. Még egyet. A fene essen beléje!
-Mondtam, hogy sok lesz!
-Menj a csába Túró! Teljesen kifosztottál, egyetlen fillérem se maradt.
Gnúfos mérgesen a cserépre csapta a lapokat. Az ász mellé felhúzott egy alsót, egy királyt, és egy nyolcast. A legszerencsétlenebb lapjárás volt, amit csak el lehet képzelni, s egész délelőtt kitartott.
-Sajnálom. A szőke srác gúnyosan elvigyorodott. A haját mintha tejföllel öntötték volna le, képe szeplős, és keletlen, tipikus kamaszpofa.
-Te egy született pacer vagy. Minden szarba belekapkodsz, nem vagy képes megállni, hogy bele ne babrálj a patáddal. Ezért veszítesz folyton. Mit csináljunk akkor?
-Semmit. Túl meleg van.
-Azért még focizhatnánk egyet.
-Azt lehet, de majd később, ha látjuk a többieket.
-És addig? Ne stukoljunk?
-Stukkolni nincs kedvem, hülye állat.
-Egyérintő?
-Nem.
-Mondj akkor te valamit!
-Hát,... mit tudom én! Dög unalmas minden. Kéne megint valami jó kis balhé, Túró. Emlékszel, mi volt, amikor bekötöttük dróttal a kapukat, s reggel a Baromarcúak nem érték el a HÉV-et, hogy dolgozni menjenek? Az öreg Végvárit majd megütötte a guta, tiszta vörös volt a képe. De meg is üti egyszer, én mondom!
-Meg a Bódoghot is!
-A Bódoghot ne üsse, a Bódogh tartozik a nagyapámnak.
-Mifene! Pénzzel?
-Á, dehogy. Ő nem fogad el pénzt senkitől. Megcsinálta, amit a Bódogh kért, bement Domborjánba az irattárba, vagy hova, s elintézte az öreg Bódoghnak.
-Honnan tudod te ezt?
-Tudom, mert vele voltam. A restiben ettünk egy pár forró virslit, aztán bementünk a Telekkönyvhöz, és a Bódogh meg másnap azt mondta, nálunk, odabenn az ebédlőben, hogy köszönöm, főjegyző úr, és hogy mivel tartozom, főjegyző úr.
-És?
-És, hát a nagyfater először ordítani kezdett, aztán meg nevetett, én se értettem egészen, - nézze Bódogh úr, ha mindenképpen viszonozni akarja valamivel, meszelje ki a konyhát valamelyik nap, ha ráér, elég füstösek már a falak.
-A falak?
-Azok, na, dögölj meg, a kályhacső körül, fenn a sarokban.
-Akkor őt még ne üsse meg!
-Hát ne is!
A nap egyre magasabbra kúszott, túlságosan meleg volt már a veranda tetején ücsörögni. Éppen elhatározták, hogy lemásznak, s utánajárnak egy stabnak, amikor Gnúfosnak eszébe ötlött valami. A gondolat a légből jött, Gnúfos fel is nézett, honnan, de senkit nem látott. Az égbolt makulátlan kékjében messze fenn egy magányos héja keringett, nem valószínű, hogy ő lett volna az ötletadó. Vagy mégis? Olyan hirtelen rohanta meg, hogy szinte hátrahőkölt ültében, s hogy visszanyerje az egyensúlyát, s le ne guruljon a lapos tetőről, Túrós karja után kapott, és megszorította. Túrós meglepetésében nagyot kiáltott:
-Eressz el, hülye állat, buzi vagy? -s heves mozdulattal lerázta magáról Gnúfos kezét. -Menj a icsába!
-Bocs, Túró, dögölj meg, de eszembe jutott valami fontos.
-Nőügy?
-Nem.
-Akkor nem lehet fontos.
-Dögölj meg.
-Dögölj meg te.
-Építsünk egy Zöglinget.
-Egy micsodát?
-Jól hallottad, ne add a süketet.
-Hallottam, hogy azt mondtad: Zönginget. De, fingom nincs, mi az a Zönging.
-Az egy igazi repülőgép, te állat, egyszer már említettem, hogy építeni fogok. És Zögling, nem Zönging.
-Jól van, na!
A Túrós emlékezett rá, hogy előző nyáron az iskolai szünet elején Gnúfos kihozott egyszer a dombra, a kutya-nevelde fölé egy modellrepülőgépet, amelyet, mindenki őszinte csodálatára egy hosszú spárgán, ahogy a sárkányokat szokta az ember, felvontatott a levegőbe. A kis gép olyan magasra emelkedett, hogy szabad szemmel már alig látták, aztán megfordult, és elrepült a szivasligeti dombok irányába. Egész nap, sőt, másnap is keresték, végigtúrták érte a patakpartot övező sásos, nádas területet is, de soha nem lett meg. Gnúfos három napig bánkódott, aztán a negyediken, a szokásos fociderbit követően, melyet az ő három góljával a Vasút utcaiak nyertek a telepiek ellen, nevetve kijelentette, hogy fog csinálni egy sokkal nagyobb repülőgépet.
A dologról ezt követően mindenki elfeledkezett, amin nem lehetett csodálkozni, hiszen ebben az időben robbantak ki a banda háborúk, a két galeri között, és kitartottak őszig, amikor az iskola újra elkezdődött, s Gnúfosnak, legnagyobb sajnálatára vissza kellett mennie Pestre.
-Miért ne? -mondta kapásból. Meg volt győződve arról, hogy Gnúfos össze tud eszkábálni egy ilyen repülőgépet, s ha igen, akkor csinálja. A kérdés el lett döntve, már csak a részleteket kellett megbeszélni. Az ördög azonban mindig a részletekben van elásva, ahogy egy nagy költő szokta mondani, amikor fejbe veri az ihlet, így hát jócskán ketyegtek a percek, és az órák, mire a két fiú mindent kitisztázott. Világos volt, hogy a faanyagot Túrós faterjának asztalos műhelyéből fogják elcsórni, s el lett döntve, hogy éjszakának idején szállítják majd át a Senkiék telkén álló rozzant fészerbe, amit a csapat már egy jó éve főhadiszállásnak elrekvirált. A gép a fészerben készül majd el, s ugyancsak éjszaka történik majd meg a reptérre való kiszállítás is, a volt internálótábor mellé, ami jelenleg éppen rendőrkutya -képző iskola, de lehet, hogy hamarosan újra internálótábor lesz. A fiúk őszintén remélték, hogy ez belátható időn belül bekövetkezik, nem is lehet annál jobb mulatság, mint amikor a Baromarcokat elhurcolják, s internálják. Végül is mért ne, történetek keringtek, hogy az öreg Tímár Endre pár évvel ezelőtt benn csücsült, csúnyán összeverték, azóta se beszél senkivel a községben, kivéve a főjegyző urat, aki a szomszédja, s aki persze nem is főjegyző már ebben a rendszerben, csak egy megtűrt senki. A szállításhoz kézikocsira lesz szükség, amelyet a Nagy Gyuláék portájáról fognak kölcsönvenni, a Gyula segítségével, ha arra kerül a sor. Az indító kötél kihúzásához beszervezik a bandatagokat, a félhülye Mucsi Lalit, a teljesen hülye Eperjesit, s a többieket.
-Őket majd csak akkor avatjuk be, ha a gép teljesen kész van, -mondta Gnúfos a Túrónak, amikor, késő délután elhagyták a háztetőt. -Nem bízom abban, hogy mindenki tudja tartani a pofáját, márpedig, ha valaki dumál, akkor megszívjuk, vetted, nem?
-Egyetértek, -szisszentett fel a Túrós, mert egy vékony ág letörött éles vége beleakadt a fekete glottgatyába, s a szárától a derekáig végighasította, ahogy a fa törzsén végigcsusszant.
-A taszba! Legjobb gatyám volt!
Mindazonáltal a következő héten semmi érdemleges, említésre méltó esemény nem történt, ha csak az nem, hogy a Weiszmann lányok faterja szerdán késő este vasvillával kergette ki a Gnúfost, a Túrót, és a Nagy Gyuszit családi házuk kertjéből. A Weiszmann faternak voltaképpen igaza volt, a fiúk azért másztak át a kerítésen, hogy meglessék a vetkőző Csöpit, s ilyesmit egy magára adó, a család erkölcseit akár mások haláláig megvédelmező Weiszmann nem tűrhet el. A baj elkerülhető lett volna, ha a jó barátok kellő óvatossággal járnak el, de, kérdem én, vajon mennyire vethető az ember szemére, ha ellankad a figyelme, amikor a fegyvere éppen felágaskodik? Márpedig itt ez történt. Weiszmann Csöpi 16 évének teljes pompájában állt a tükör előtt, nem volt rajta más, mint egy csipkés fehér bugyi, s kedvtelve nézegette formás melleit, s az, azon nyíló pompás, élénkpiros bimbókat. Gnúfos szeme a mellekre tapadt, még soha életében nem látott ilyen szépeket, ez a két mell minden eddig látottnál jobb volt, utcahosszal verte a cigány Pankáét is, akivel egyszer papást mamást játszottak a patakparton, a Végvári Emőke aprócska, fejletlen kebleiről nem is beszélve.
A fiú felsóhajtott, a sóhajtásra nyögések feleltek jobbról is, meg balról is.
Weiszmann Csöpi ekkor, mintha két oldalról két szárny emelné, megfordult, s az ablakhoz lépkedett. A fiúk kinn a sötétben még a lélegzetüket is visszafojtották, hát hogyne, a lány két mezítelen keble most alig félméternyire ringott a szemük előtt. Csöpi, talán ösztönösen megérezve a leskelődők tekintetét, egyik kezével elfedte azokat a remek kebleket, a másikkal pedig a függöny szegélyét markolta meg. Még egy pillanat, egy rántás, s eltűnt a mesebeli kép.
Weiszmann fater pedig, a vasvillát előre szegezve támadásba lendült. Az időzítés olyan tökéletes volt, hogy a fiúk már csak akkor vették észre, amikor a ház sarkánál támadási pozícióba helyezkedve felbőgött. Kittenberger, a nagy vadász írja le valamelyik könyvében a felbőszült kafferbivaly rohamát, nos, Weiszmann úgy rohamozott, hogy egy igazi kafferbivaly is megirigyelte volna. Később, ha Gnúfos azt a történetet olvasta, hogyan rontott rá a bika a fehér-vadászra, lelki szemei előtt mindig a rohamozó Weiszmann képe jelent meg, alsónadrágban. A Túrós és a Gnúfos a pillanat tört része alatt átjutott a kerítésen, Nagy Gyula azonban, ki tudja, mi akadályozta, talán az említett körülmény, fennakadt egy pillanatra, s ez a pillanat elég volt az ádáz Weiszmann számára, hogy combon döfje. A dolognak nem lett sem folytatása, sem következménye, hacsak az nem, hogy Gyula, lábadozásának hetében nem tudott a szokott helyén, a középcsatár poszton játszani, s így hátra húzódott vészkapusnak, bár ne tette volna. A vészkapus pozíciót időtlen idők óta Eperjesi foglalta el, s Eperjesi köpködni kezdett a méltánytalanság miatt. Addig köpködött és nyáladzott, amíg a Nagy Gyula orrba nem verte, akkor azonban vérző orrát a tenyerébe szorítva hazarohant, s felpanaszolta a dolgot a nagyanyjának, aki azon nyomban megkereste a főjegyző urat, s megkérte, beszéljen a fiúkkal, ne verjék az ő unokáját, van annak elég baja úgyis. Gnúfos nagyapja először a Túrós faterjával találkozott, aztán a Nagy Gyula muterjával konzultált, s e megbeszélések eredményeként a három srácot eltiltották egymástól. Az összejövetelek ezt követően titokban folytak, a legszigorúbb biztonsági előírásoknak megfelelően. A fiúk rákaptak arra, hogy kártyacsatáikat a fészerben rendezzék. Különböző időpontokban érkeztek, s a kerítésen is más és más helyeken másztak át. Mindezt veri széfli. A triumvirátus az idők folyamán bővült, előbb Mucsi Lali csatlakozott a partihoz, aztán, nem sokkal később cigány Jocó. A banda az új tagokkal kétségkívül megerősödött, és bár Mucsi Lalinak halvány lila fókusza sem volt az ultizáshoz, birkózni, és bokszolni irgalmatlanul tudott. Rajta is túltett cigány Jocó. Az ő barátsága kincset ért, arra tanította a Gnúfost és a Túróst, amihez a legjobban értett, -verekedni. A tanórák a patak parton zajlottak, előbb birkóztak, aztán bokszoltak. Cigány Jocó sorra vette a fiúkat, nyesegette, javítgatta hibáikat, s úgy vigyázott rájuk, mint a hímes tojásra. Kétszer olyan erős volt, mint ezek ketten együttvéve, de erejének tizedrészét sem engedte soha szabadjára.
-Gyerünk, Fosom -bíztatta szelíden Gnúfost, -bújj ki a szorításból.
Gnúfos erőlködött, hányta vetette magát, és a nagy, erős fiú ekkor ellazította a karizmát, s hagyta, hogy kiszabaduljon. Elég ügyesnek és tanulékonynak bizonyultak mindketten, Gnúfos a birkózáshoz értett jobban, míg Túrós inkább az ökölvívásban jeleskedett, olyan fürgén mozgott, mint a csík, szinte lehetetlen volt eltalálni. Az érdekesség kedvéért elmondom, nem mintha bármi jelentősége lenne, hogy jó pár évvel később cigány Jocó gyilkosságot követett el, a HÉV megállóban, egy vitát követően a közeledő szerelvény alá lökött egy férfit, aki azonnal szörnyethalt, mert a kerekek feltrancsírozták, legalább is így mesélték a környéken.

A vezérség kérdését először Gnúfos vetette fel. Túróssal beszélt a dologról. Azzal érvelt, hogy a telepieknek is van vezérük, s ez az érv, bármennyire egyszerűnek, és primitívnek tűnhet a retorika és a formális logika tudományában kellően járatos személyek számára, akkor, és ott, elégségesnek bizonyult, hogy a Tejfölfejűt meggyőzze.
-Ha nekik van -mondta, -akkor nekünk is kell, dögölj meg.
-De ki legyen az? -tűnődött Gnúfos.
-Szerintem a Nagy Gyuszi, -vonta meg a vállát könnyedén a kis szőke. Ő tud a legjobban káromkodni, a béketárgyalásokon nem vallunk vele szégyent.
-Dögölj meg, hülye állat! A béketárgyalásokon? Ki akar itt béketárgyalásokat!
-Béketárgyalások kellenek, -magyarázta a másik. -Béketárgyalások nélkül nincs háború. Minden a béketárgyalásokkal kezdődik. A felek tárgyalnak, de természetesen nem tudnak megállapodni, mert nem is akarnak, dögölj meg, s akkor jöhet a csihi-puhi.
-A Gyula akkor se jó!
-Mért nem, dögölj meg?
-Dögölj meg te. Azért nem, mert kicsi. Alig nagyobb, mint mi. Így nem lesz tekintélye a küldöttség előtt.
A Túrós gondolkodóba esett ezen.
-Igazad van, dögölj meg. De akkor ki legyen?
-Mondd meg te, te vagy idevalósi.
-Hát akkor legyen a Mucsi Lali?
-A Mucsi Lali? Nem te mondtad róla nemrég, hogy nincs ki mind a négy kereke?
-Jól van, na, de legalább nagy és erős.
-A cigány Jocó nagyobb és erősebb még nála is!
-Persze, még jó, hogy erősebb. De, akkor is! Ki választana egy cigányt vezérnek!
-Mer mér ne lehetne? Hol van az előírva, hogy nem lehet?
-Nincs előírva, hülye állat, semmiféle szabály nem tiltja, de akkor sem blamálhatjuk magunkat. Képzeld el, hogy azt mondják az emberek: ismered a Vasút utcaiakat? Szép kis társaság. Egy koszos cigány a vezérük!
-Nem bánom, -egyezett bele Gnúfos, némi tépelődés után, -te ezt tényleg jobban tudod, dögölj meg.
-Dögölj meg te, te állat. Akkor megegyeztünk.
-Meg.
-Szólok a Mucsi Lalinak.
-Szóljál, akkor, hülye állat. Én meg megkeresem a Nagy Gyulát.
Így esett, hogy ők négyen összegyűltek a fészerben. A délután viseletes volt, a perzselően forró nyári nap lefele hanyatlott, s Schwartz néni hatalmas cseresznyefájának ágai között vert fészket, és egyszer csak cigány Jocó is befutott.
-Vedd át az őrséget odakinn, -mondta neki a Nagy Gyula, -amíg vezért választunk, aztán majd szólunk, amikor bejöhetsz.
-Én nem választhatok?
-Dehogynem. Kire szavazol?
-Rád.
-Rám? Jól van. Akkor most menj.
Cigány Jocó kivette a zsebéből a bugylibicskáját, kinyitotta, s odaállt a bejárat elé, az 1. számú őrhelyre.
-Nos, szarzabálók, akkor böfögjön fel mindenki egy nevet, -mondta Nagy Gyula, s kényelmesen elhelyezkedett az asztal mellett, egy rozoga széken. -Pofázzatok.
-Mucsi Lalira szavazok, dögölj meg, -mondta a kis szőke.
-Mucsi Lali, -mondta a Gnúfos is, vigyorogva.
-Eddig kettő null, -hehegett a Nagy Gyula. -És, te, hülye állat, -nézett Mucsi Lalira, te kire szavazol.
-Mucsi Lalira, -mondta Mucsi Lali.
-Magadra nem szavazhatsz, dögölj meg!
-Nem?
-Persze, hogy nem. Ekkora állat, hogy lehet valaki!
-Akkor kire szavazzak?
-Mit tudom én. Akire akarsz. Szavazz rám, úgy sincs jelentősége.
-Jól van, dö...dögölj meg. Rád szavazok.
-Na, jó. -Nagy Gyula előhalászott valahonnan egy bicskát, s belevágta az öreg asztal össze--vissza repedezett deszka-lapjába. -Összegezem az eredményt. Ketten szavaztak Mucsi Lalira, ketten rám, így most döntetlen az állás. Az én szavazatomnak kell eldönteni, ki legyen a banda vezére. Én pedig...én pedig Nagy Gyulára szavazok.
Gnúfos és Túrós egyszerre üvöltöttek fel.
-Rohadt, szemét csaló! Most akkor te sem szavazhatsz magadra, hülye állat!
-De én igen, -érvelt higgadt hangon a köpcös, -az utolsó szavazónak, ha döntetlenre áll a választás, joga van saját magára szavazni, ezt ti is tudjátok!
-Vétót emelek, dögölj meg, -kiáltotta a szőke.
-Én is, -csatlakozott Gnúfos. Írásbeli titkos szavazást indítványozok. Hívjuk be cigány Jocót, egy darab papírra mindenki írja rá a saját jelöltjét, bedobjuk itt, ebbe a dobozba, s aztán meglátjuk.
-Ki voksol emellett a fing mellett? -köpött ki oldalra megvetően a Nagy Gyula. --Én aztán biztosan nem. Kezeket fel, aki nem.
Fenyegető tekintettel nézett körbe, de a kezek lenn maradtak. -Rendben van, tetű állatok. Hívjuk be a cigány Jocót!
-Hívjuk.
A megismételt szavazáson aztán kibukfencezett az igazság. Hogyan történt, hogyan nem, négyen szavaztak a Mucsi Lalira, Nagy Gyula egyetlen egy szavazatot kapott.
-Mit kell most tennem? -kérdezte a vezér, amikor a kedélyek lecsillapodtak.
-Mondj egy megnyitó beszédet, -javasolta Gnúfos.
-A' meg milyen? -pillogott aggodalmaskodva Mucsi Lali.
-Hát, tudod, na. A rádióban szoktak, ha valakit megválasztanak valaminek, olyan izét... székfoglalót tartani.
-Szégfoglalót? -a vezér gondolkodott. -Azt lehet. Itt ez a szég, hülye állatok. És én most, én most, mit is kell csinálnom?
-Ülj le, -súgta Gnúfos, -s mondd azt, hogy "íme elfoglalom az engem megillető vezéri széket"
-Rendben. -Mucsi Lali leült az asztal mellé, egyik kezével megfogta a Nagy Gyula tőrkését, a másikkal pedig a piros ászt. -Azt az illetőt, aki engem... elfoglalta valaki a vezéri széget, ...hogy van tovább?
-Hagyjuk, -simított ki egy rakoncátlankodó fürtöt a szeméből a Túrós, -nem érdekes. Adj inkább parancsot, hogy osszon valaki. Lucsi-pucsi tökre zöldet.
Túrós szövege függelemsértés volt a javából, mert a gúny eme nyilával Mucsi Lali botrányos kártya-tudását vette célba, ám a fiúk közül senki nem tudta, mi is az a függelemsértés, a vezér elmebeli képessége pedig kevés volt ahhoz, hogy ezt a cseppet sem burkolt sértegetést felismerje. Később, amikor a harmadik piros ultimóját fogták el, s összes pénze a többiekhez vándorolt, megmérgesedve felállt, s a széket, amin addig ült a falhoz vágta. A szék, ripityomra törött, öreg volt már. Így ért véget a vezérválasztás, s a vezérválasztás utáni első, ünnepi kártyaparti. Útban hazafele, amikor már csak ketten maradtak, Túrós odaszólt a Gnúfosnak: holnap részeg lesz a fater, minden pénteken berúgik. Kilophatjuk a fát.
-Jó, -mondta Gnúfos. -Te valóban egy tetű állat vagy. Mért seggel be a faterod péntekenként?
Gnúfos nagyapjának portája előtt álltak, a cseresznyefa alatt.
-Mert pénteken van a gyárban a termelési értekezlet, és a termelési értekezlet után muszáj berúgni, a fater kollegái is ezt teszik.
-De, mi a magyarázata? - makacskodott Gnúfos.
-Fingom nincs, -köpött a cipője mellé egy gusztusos nyálcsomót a szőke. Adj egy stabot. Kösz. Tüzed van?
-Szóval?
-Tényleg nem tudom, dögölj meg. A fater a múlt pénteken annyit mondott, amikor megjött, hogy hánynom kell ezektől, elvették a nagyfater tizenöt holdját, most meg nekem ugatnak a munkaversenyről, aztán fogta az ötliteres demizsont, minket meg kizavart az udvarra.
-Állj a fa mögé, hülye állat a stabbal, -figyelmeztette Gnúfos, -mert lebukunk. Szóval a munkaverseny miatt szív be!
-Mondjuk.
-Na, jó. Megyek burkolni, kilyukad a belem. Csá, Túrós.
-Zabáld magad tele, míg szét nem repedsz a szartól, hülye állat.
A pénteki nap eljött, Túrós faterja azonban, szokásától eltérően nem rúgott be ezen a napon, az okot, hogy miért nem, nem lehetett tudni. Várni kellett még egy hetet.
A következő napok a szokásos mederben folydogáltak, némi színt csak a lőgyakorlat hozott a mindennapok egyhangúságába, azzal, hogy Gnúfos, aki Tell Vilmost kívánta utánozni, légpuskával szemöldökön lőtte a haverját. Ez már a következő hét csütörtökjére esett. A kis szőke ijedtében leköpte Gnúfost, más, említésre méltó esemény azonban nem történt. Péntek délelőtt Nagy Gyula szenzációs hírrel robbantotta szét a csendet.
A fiúk a kis réten üldögéltek, a Vasút utcai házak hátsó kertjei ide futottak ki, s a tíz órás HÉV-et várták. Mucsi Lali is velük volt. A HÉV érkezése mindig izgalmas esemény, sokat nevettek a Baromarcokon, ahogy motyóikat cígőlték izzadva, fel -fel bukkant néha egy ismerős lány, akivel lehetett dumcsizni, s, ha más szórakozás nem jutott eszükbe, földbombákkal megdobálták a töltésen elhaladó szerelvényt. A vonat nem jött, pedig tíz óra már elmúlt, helyette lihegve befutott Gyula, s mindem bevezetés nélkül rögtön a tárgyra tért.
-Hé, kölkök, új bige a láthatáron!
-Hol, dögölj meg?
-Az nyugalmazott apácák otthonában, a Cseresznyefasorban. Éppen jöttem a Népboltból, stabot akartam venni, de túl sokan voltak, nem vártam ki a sort, s ahogy az apácák házához értem, magam sem tudom miért, felnéztem az ablakokra és ott volt.
-Ez komoly?
-Mint a halál!
-Ha ugratsz, keresztül döflek, dögölj meg, -mondta Gnúfos, s elővette a bicskáját. -Az életed szart se ér!
-Hogy ugratnálak, hülyegyerek! Gyere velem, s győződj meg magad!
Felkerekedtek, a HÉV érkezése már elvesztette érdekességét. Nem kellett messzire menni, talán kétszáz métert előre, a Cseresznyefasoron. A nagy sárga kétemeletes villa hűvös méltóságával, mindig lenyűgözte Gnúfost, most se volt másképp. És itt volt ráadásul az a tudat, hogy odabenn valahol az ablakok vak, hideg tekintete mögött egy ismeretlen, gyönyörű lány rejtőzik. Teljesen felkavarta mindez. Nem ismerte őt, nem is látta még, mégis, már most, látatlanba szerelmes lett ebbe a lányba. Megpróbálta elképzelni milyen lehet, de nem sikerült lelke bugyraiból semmilyen képet előbányásznia. Egyet tudott csak, hogy szép, biztosan nagyon szép. Hosszú, fordulatokban gazdag élete nem egészen tizenöt éve alatt, soha nem rohanta még meg ilyen viharos erővel az érzés, korábbi gyermekszerelmek képe elillant, mint a füst.
Vártak, bámulták az ablakokat, telt az idő. Az idős apácák otthona csendes volt, hűvös és méltóságteljes, mint máskor is. Az idegen lány nem mutatkozott. Talán hazudott a Gyula? Váj nat ? Tőle kitelik.
-Húzzunk a csába, -mondta a kis szőke. -Fosnom kell. Átvert minket ez a hülye buzi.
-Dehogy vertelek! -méltatlankodott a köpcös. -Gondold meg, ember, mért tettem volna? Cigány Jocó faterja húzza fel anyámat a lába között ágaskodó karóra, ha hazudtam nektek valaha. Lehet, hogy elment a boltba.
-Váj nát, -hagyta rá Gnúfos, aki ki tudja mi okból nyelveket tanult. -Az tényleg lehetséges. Várjunk még, dögöljetek meg.
Vártak tovább, az idő meg elkezdett újra telni. Egyszer csak, ahogy így teldegélt, megcsikordult a nagy tölgyfa-ajtó odabenn, s egy piros szoknyás kislány perdült ki rajta, karján cuki fonott kosárkával. Nagy komoly dióbarna szemei végigsiklottak a fiúkon, egy pillanatra felvillant bennük valami ijedt kis csodálkozás, aztán a földre szegeződtek újra. A lány elsietett.
-Na, mit mondtam, hülye állatok, -rikkantott fel a Nagy Gyula. -Szoktam én hazudni?
-Stipi-stopi, a csaj az enyém, -mondta Gnúfos.
-Már, hogy lenne, dögölj meg? -háborodott fel a köpcös. -Mindnyájunké, érted? A csapaté.
-Ezt meg hogy gondolod?
-Úgy, hogy partiba dobjuk, tetű állat. Ez a csapat törvénye.
-Szarok rá!
-Én meg rád, dögölj meg!
Puff!
Gnúfos ökle Nagy Gyula járomcsontján csattant. A köpcös sem volt rest, elkapta Gnúfos nyakát, s gáncsot vetett neki. A következő pillanatban már a földön hemperegtek, az utca mocskában. Hol az egyik volt felül, hol a másik, míg végül a porfelhőből Gyula vaskos alakja merült fel, ahogy terpeszben ül Gnúfos hasán, s csuklóit leszorítva a földhöz szögezi.
-Mondd azt, hogy kegyelem, különben megöllek!
-Kegyelem, -kiáltotta Gnúfos, majd amikor a másik elengedte, tápászkodás közben nagyot rúgott a hülye állat Nagy Gyula oldalába.
A lármára előkerült Karcsi bácsi, az otthon mindenese, s egy mogyorófa botot suhogtatva elzavarta a kölyköket az utcasarokról.
Később lejöttek a rétre a telepiek, s némi anyázás, meg lökdösődés után felálltak egymással szemben a csapatok. A kaput Eperjesi védte, előtte a jobb szélen Gnúfos játszott, középcsatárban a felgyógyult Nagy Gyula, balszélen Túrós. Mucsi Lali képezte a védelmet, de hát ez nem volt érdekes, ő úgysem tudott focizni.
-Lukra, Gnúfos, ordította teljes hangerővel a kis szőke, ahogy a Vasút utcaiak első támadása végiggördült a hepehupás talajon. -Ugorj már ki, hülye állat!
Boszorkányos cseleket csinált a pálya közepén, lehetetlen volt elvenni tőle a labdát.
Gnúfos oldalt mozgott, hogy elszakadjon védőjétől, s éppen jó ütemben futott be a két védő közötti üres területre. A Vasút utcaiak taktikájának éppen ez volt a lényege, a labdát soha nem a játékostárshoz kellet passzolni, az, lassú, tré játék, hanem előre, a "lyukakba ". Jó taktika volt ez, de nagyon sokat kellett futni hozzá. Valamikor a grundokon, ezt minden gyerek tudta, a kisebbek ellesték a nagyobbaktól. Megkapta a labdát, s állítgatás nélkül rászúrta, a bőr a vészkapus térdéről kipattant, egyenesen a középcsatár elé, aki bődületes lökettel megszerezte a vezetést.
-Én vagyok a Zéman, -kiabálta hátul a gól feletti örömében Eperjesi habos szájjal. Nyála az ingére csorgott, észre se vette.
-Én meg akkor a Puskás Öcsi, -replikázott a góllövő. -Te ki vagy? -fordult oda a mellette kocogó szőkéhez.
-Kocsis vagyok, -szögezte le emez.
-Én meg a Hidegkúti, -mondta Mucsi Lali.
-És én, -kérdezte sértődötten Gnúfos. -Akkor én ki legyek?
-Ki legyél? -kérdezett vissza Túrós. -Várj, ki is. Tudod mit? Legyél te a Friczvalter.
-Hülye állat, barom! Ki a rosseb az a Friczvalter?
-Ennyit se tudsz, dögölj meg? Ő volt a német válogatott középcsatára.
-És híres?
-Hogy híres-e? Híresebb mint a Puskás, dögölj meg.
-Dögölj meg te! A Puskásnál nem lehet híresebb, Na jó, nem bánom! Leszek akkor a Friczvalter.
-Most akkor játszunk, vagy vitatkoztok még egy kicsit? -szólt át valaki a telepiek közül. -Mert, ha feladjátok, csak szóljatok, tetű állatok!
Így esett, hogy a mérkőzés folytatódott, s a Vasút utcaiak fölényes győzelmet arattak.
Ahogy hazafelé tartottak kajálni, azt kérdezi egyszer csak váratlanul a kis szőke a gledícsia sövény mellett a Gnúfostól:
-Mondd, Gnúfos, miért kaptad te ezt a tetű nevet, hogy Gnúfos?
-Mert, mert... mit tudom én, hülye állat, de tudom, dögölj meg, egyszer egy osztályfőnöki órán, egy eset kapcsán, na igen bunyóztunk egy kicsit néhány tetű állattal, a Macskásyné azt mondta nekem: édes fiam te olyan vagy, mint egy kis gnú, mindenkinek nekimész.
-És?
-És a Kecskés meg beszólt neki hátulról: nem gnú ő, tanárnő kérem, hanem csak g n ú f o s.
-Ez az a Kecskés, aki...?
-Pontosan.
-És,..és, mondd csak, kinek is fogta meg a mellét? A matektanárnőnek?
-Dehogy is, hülye állat! Hogy mondhatsz ilyet. A kémia tanárnőnek.
-Mér tette?
-Már elmeséltem egyszer. Mindent elfelejtesz?
-Nem, csak...
-Fogadtunk, dögölj meg. A Kecskés azt mondta, öt forintért bármelyik nőnek megfogja a mellét, aki először szembe jön vele az utcán.
-És?
-Tényleg nem emlékszel?
A szőke belefújta a füstöt a vén cseresznyefa odvába, s kedvtelve nézegette, ahogyan a lyukból kigőzölög.
-Nem, becsszó, elfelejtettem, tetű állat.
-Dögölj meg. Szóval, a húszperces szünetben kimentünk a kapu elé, én, a Búzás, és a Kecskés, és vártuk, ki jön arra. Egyszer csak jött az öregcsaj a Közért felől, kezében a cucc, amit vett, tej és kifli. És akkor a Kecskés előre lépett, s megfogta a mellét.
-Aztán mi lett?
-Semmi. Ki akarták csapni a Kecskést, meg minket is a Búzással, de valami miatt abbamaradt a dolog.
-Különös.
-Tényleg az.
-S azelőtt mi volt a neved?
-Görcs.
-Görcs? Túrós vihogni kezdett. -Görcs, -ízlelgette. Ez nagyon jó név. Illik rád, barom állat.
-Hát, lehet, -hagyta rá mélán Gnúfos. -Először nagyon nem tetszett, mindig bunyóznom kellett miatta, de aztán megszoktam.
-És a Gnúfossal hogy állsz?
-Mi van?
-A Gnúfost szereted végül?
-Hát persze. A Kecskés nevezett el így, s ez a tetű Kecskés volt a legjobb haverom a nyolcban.


Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8038
Időpont: 2008-03-18 10:19:13

Köszönöm Rozála!
Az, az igazság, hogy kicsit féltem, és most is félek a fogadtatádtól, elég merdek szövegek vannak benne, persze távolról sem olyan meredekek, mint a valóságban.
Üdvözlettel: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2008-03-18 09:53:37

Szia!
Nekem tetszik, a gyerekek párbeszédei élethűek.
Rozália

Legutóbb történt

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az influenzás című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 2. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Korhadt szálfák című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Gottfried Keller: Abendlied / Esti dal címmel

Pecás alkotást töltött fel Késő őszi este címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)