HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 24

Tagok összesen: 1857

Írás összesen: 47962

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-03-19 06:35:00

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: EftímeaFeltöltés dátuma: 2008-03-18

Vonalak hatalma

A vonal tovakacskaringózott a hófehér papíron. Fekete volt, mint az éjszaka, zsíros nyomot hagyott maga mögött. Lágy ívben kanyarodott, apró csigavonalakba tekeredett. Helyenként elágazott. A vonalak kavalkádja a papír széle mentén haladt felfele. Néhol abba maradt, hogy egy levélbe torkoljon, vagy egy négyszirmú virágba boruljon. Az elágazások tövében aprócska tüskék ültek meg.
A lány fekete haja a lapra hullott, egybe fonódott a rajzával. Szinte a folytatásává nőtte magát. Kecses ujjai között a színest tartotta. A ceruza könnyed mozdulattal haladt. Vékony barázdákat hagyott, amiben megül a fekete grafit. Lendületesen hullámzott a vonal, mint a szélben ringatózó víztükör. Fodrozódott, felfutott a lap tetejére, ott elkanyarodott, és tovahaladt. A levelek és virágok felváltva dugták ki a fejüket a szövevényéből.

Az erdő vadul zúgott. A falevelek között dühödt szél süvített végig. A kevés napsütésben árnyak és fények váltogatták egymást. A homályban kivehetetlenek voltak a fák törzsének sziluettjei.
A fák között egy sötét árny rohant. Két kezével igyekezett elhajtani maga előtt az ágakat. Néha hátra pillantott, de senkit sem látott maga mögött. Csak a szél tépte a leveleket, felkapta azokat, amit már a földre hullottak, megreptette őket, majd újra visszaejtette.
A bokrok gombamód termettek előtte. Pillanatok alatt születtek, terebélyesedtek. Az erdő kis rétre futott, ahol a nap sugarai aranysárgán szórták le a fényüket. Az árny kifutott. A szemébe szökő világosság elvakított. Arca elé kapta a tenyerét. Barna haján rozsdásan csillant meg a rajta végigömlő napfény. Zöld ruháját sárfoltok tarkították. Néhol elszakadt, ágak gabalyodtak bele. Egy ugrással bevetetett magát a fák közé. A sötét szinte jólesően hatott rá, egy pillanatra lassított az iramon. De csak addig, míg meg nem hallotta maga körül a fák dühödt sziszegését. Nekiiramodott.

A vonal meglendült. Egész a papír közepére siklott. Ott megtorpant, de csak egy pillanatra, majd elkanyarodva nekilendült egy új mintának. A háló szövevényében virágok bukkantak fel, levelek terebélyesedtek, körben már összeért az inda, összezáródott a kör.

A lány felnézett. A középre futott csigában egy levél bújt meg. Hegyes csúcsa lefelé lógott, szára a csigavonalba ágazott bele. A tüske ott ült a tövében.
A ceruza elemelkedett a vonal végéről, és a levél közepére ugrott. Lendületesen ívelt először alul, majd felül. A zárt metszésbe értelem költözött. Először egy, majd mellé a másik. Tekintete bele fúródott a lányéba. Az orr és a száj egy-egy aprócska csigaként tekergőzött elő a fehérségből.
Az arc egy röpke pillanatra megbabonázta a lányt. A vonal azonban ott lebegett, befejezetlenül lógott a levegőben. A fekete hegy megérintette a csiga végét, és új lendülettel végigszántott a papíron. Felfelé rohant, egészen a keretmintáig, ott ívesen meghajolt, és leomlott a levélarcig. Az indák hajzuhatagot adva keretezték az arcot. Beletorkoltak a szövevénybe.

Az ág úgy csapott a fiú arcba, hogy megtántorodott tőle. De csak egy pillanatra. A sürgető sziszegés, a dühös zúgás tovább sarkalta. Rohant tovább, bele a sűrűbe, a feketeségbe, oda, ahova már nem ért le a napfény.
A fákról lelógó indák utána nyúltak. Megpróbálták elkapni a derekát, megakasztani a bokáját. A fiú átugrott egy bokrot, de a felcsapó ág elgáncsolta. Hasra vágódott. Mellette felreppentek a száraz levelek. Szájába a nedves földet érezte, szemeibe sáros víz loccsant. Haja az arcába csapódott.
Bokáján erős szorítást érzett. Megpróbált felállni, de nem tudott mozdulni. Hirtelen fordult vele a világ. Ami eddig fenn volt, le került, ami lent, az fel. Hátába göröngyök és zsombékok álltak. A fák gyökerei az oldalába nyomódtak. A kezével oldalra csapott. A felé araszoló inda hátrébb repült, de csak egy pillanatra.
Levél hullott az arcára. Felkiáltott. A hang felette lebegett, majd elhalt a susogásban. Érezte, a dereka alatt egy ág kúszik el, ami megemeli a törzsét. A talpára állította. A fiú körbe nézett. Körülötte vadul hullámzott az erdő. A fák meghajtották törzsüket, hajladoztak a körülöttük végigseprő orkánban. A levelek esőfüggönyként takartál elő előle a távolt. A susogás ott zsongott, bevonta, ellepte. Az ágak felé nyúltak, de már nem tudta őket kivédeni, arcára vágtak, megkarcolták a bõrét, bele akaszkodtak. Feje felett egy inda tekergett. Lassan rácsavarodott a csatakos hajára, és húzni kezdte felfele. Oldalról egy másik himbálózott felé. A fiú szemei vadul keresték a kiutat, de reménytelen volt. Az inda ráfonódott a nyarára, és szorítani kezdte.

A papírlapon az utolsó kis helyet is bevonta a vonalak szövevénye. Az arc elrejtőzött közöttük, a csigák ráborultak, mintha haja lett volna. A virág szirma megérintette, szinte simogatta. A szemekben mégis félelem csillogott. Testét körbe tekerték az indák. Nem látszott ki belőlük más, csak a kézfeje, ahogy ujjaival a liánokba mar, szabadulás remélve. Lábait elnyelte a levelek tengere, amiben állt.
A lány megérintette a lapot. Ujjai alatt érezte a ceruza nyomát, érdes felszínét. Egy darabig követte a vonalak bonyolult rengetegét. Egész addig, míg a fiú arcához nem ért. Ujjbegyei elidőztek rajta egy darabig. Végighúzta őket a szemeken, az összeszorított ajkakon, az álla gödrén.
Fekete haja megsuhintotta a papírt. A hang felébresztette a lányt.
A levegő hűvösen vonta be a fiút. Fázott, arcán a félelem könnycseppjei gurultak végig. Lecsorogtak az állán, onnan a nyakára futottak, majd megakadtak az indában.
A fák körül még mindig vad szél kergetőzött. Az ágak között szinte sírt, ahogy elhaladt mellettük. A levelek szomorúan peregtek lefelé.
Aztán a szél félre söpört a fák koronáját egy pillanatra. A nap sugarai akadálytalanul jutottak olyan mélyre, amilyenre csak ritkán van lehetőségük. Beragyogták az avart, a bokrokat, a még zöldellő leveleket.
A fiú fojtott hangon kiáltott fel. Lélegzete utolsó morzsájával. A látvány döbbenetes volt. A fényben arcok tekintettek vissza rá. Ifjú arcok, melyek már régóta éltek a sötétbe zárva, a liánok és indák szoros ölelésében. Ruhájuk kimohosodott, élővé, lüktetővé vált tőlük. Elfordította a fejét. Amerre szeme ellátott vele egykorúak rejtőztek a félhomályban. Karjaikat ágak tartották, fejük a mellkasukra csuklott még az indák fojtásában is.
Aztán a szél újból felkorbácsolta az ágak tengerét, majd a fény kihunyt, és az ében-sötétség újra az erdőre ereszkedett. Az ifjú szeméből már eltűntek a könnyek. Levegője elfogyott, tudta, innen már nincs kiútja. Egy lesz azok közül, akiket magába rejt a rengeteg. Egy lesz a titkokkal, ami az erdőről kering.
A szél lassan alábbhagyott. A vad susogás szelídült. A még lebegő indák visszahúzódtak, feltekeredtek a fák ágaira, törzseikre. Békét adtak.

A lány végigfutotta a szemeivel a képet. A csigák egymásba gabalyodó sokaságát, a levelek és virágok szabálytalan elrendeződését, a rendszer nélküli, de mégis egész világot.
Benne a fiúval.
Aztán felállt az asztaltól. A ceruza tompán koppant a fán, és gurulva elindult a széle felé. Utána kapott, de már nem érte el. Elengedte a lapot a kezéből, majd lehajolt, hogy felvegye.
Eközben a papír ereszkedni kezdett. Lágyan, lassan hullott alá a többi rajzra, amik az asztalon hevertek összevisszaságban.
A lány kiegyenesedett, miközben lerakta a színest. Végignézett a művein. A csigákba foglalt arcokon, a felé néző pillantásokon, a liánokba csavart testeken; aztán elfordult.
Az ajtó keltette huzat meglibbentette a legfelső kép sarkát, majd minden elcsendesedett.

2007. november 01.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Eftímea
Regisztrált:
2008-02-22
Összes értékelés:
23
Időpont: 2008-03-20 16:27:18

válasz Liz Reed (2008-03-20 14:54:33) üzenetére
Örülök, hogy olvastad, a szóismétlésekre majd jobban figyelek, köszi, hogy szóltál. :)
Alkotó
Liz Reed
Regisztrált:
2007-01-07
Összes értékelés:
390
Időpont: 2008-03-20 14:54:33

érdekes érdekes :) vigyázz a szóismétlesekre.

Legutóbb történt

Horvaja bejegyzést írt a(z) Egy hullámhosszon című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Szerelmek című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A könyvkiadás rákfenéje című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Gyermekkorom I. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Egy hullámhosszon című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Szerelmek című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel A szív szava címmel a várólistára

túlparti alkotást töltött fel Virtuális valóság VIII. rész címmel a várólistára

szilkati alkotást töltött fel Szerelmek címmel a várólistára

Etelvaria alkotást töltött fel A könyvkiadás rákfenéje címmel a várólistára

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Murmur jelenti 17. Csend legyen! című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)