HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 13

Tagok összesen: 1880

Írás összesen: 49002

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-10-02 16:42:57

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / abszurd
Szerző: SallyFeltöltés dátuma: 2008-03-21

Véremben a félelem

-Kérlek, Istenem, segítsen valaki....SEGÍTS!- ordítottam bele reszkető hangon a lépcsőház síri csöndjébe...
Pár órával ezelőtt sétálgattam egyedül a városban, bementem néhány boltba, nézelődtem, majd vásárlás nélkül távoztam. Arra gondoltam, hogy talán találkozhatnék a barátaimmal, és beszélgethetnénk a nyárról, a suliról, bármiről. Sajnos ez a kívánságom nem teljesült, végül mindannyian lefújták a találkát. Egy órát minimum mászkáltam céltalanul a város főterén, majd megunva a várakozást, kissé csalódottan, elindultam a parkoló felé. Beültem a kocsiba, és elindultam haza.Még egy alkalom, hogy cserben hagytak...nem leszek olyan őrült, hogy ezt még egyszer megengedem nekik...és magamnak sem. Pár perc után talán már otthon is lehettem volna, de aztán érdekes dolog történt. Megláttam valamit, ami felkeltette az érdeklődésemet, leállítottam a kocsit, és lassan, megbabonázva kimásztam belőle...
Egy épületre tapadt tekintetem elszakíthatatlanul, fejemet hátra hajtva csodálkoztam rá az épület nagyságára és szépségére. Minimum hét szintes volt, az épület oldalát csodás, hatalmas ablakok borították, s belülről szívárvány színek szűrődtek ki. Az alap területe a talapzatától fölfelé folyamatosan szélesedett, tetejét nem borította cserép. Ez a ház a város szélére épült, annak ellenére, hogy csodásan nézett ki, olyan érzésem volt, mintha nagyon régen építették volna. Sugározta magából az eleganciát, az igényességet, és mégis magában hordozta a szelíd természetességet a körülötte fekvő virágos udvarral, a lebetonozott kocsifeljáró csak egy kis részét foglalta el a ház előtt lévő hatalmas területnek. Az ablakok kereteik közötti réseket festett fekete virágok díszítették, néhol rózsa és liliom mintázattal...mintha csak át akarná karolni minden egyes indájuk a hatalmas nagy építményt. A frissen festett, sima szürke falával ezek a minták csodásan mutattak, és talán még vonzóbbá vált a szememben. Egyszerűen túl szép volt ez az épület ahhoz, hogy igaz legyen...egyszerre éreztem a meleg biztonság és a fagyos félelem érzését a közelében. Tudtam, hogy be kell lépnem...muszáj lesz...
Sötét fából készült bejárati ajtaja a lemenő nap fényében vörösnek látszott...ekkor vettem észre, hogy résnyire nyitva van. Itt az alkalom, hogy belépjek...hogy kielégítsem kiváncsiságom minden egyes cseppjét. És vajon lakik benne valaki, vagy szállodaként működik? Erre a kérdésre csak egy módon kaphattam választ, így beléptem a hivogató bejárati ajtón...
Figyelmesen kémleltem a két oldalt elhelyezkedő vörös bőrbútorokat, melyek kellemes illattal árasztották be a hatalmas előtermet. A hatalmas kristálycsillár csak díszként szolgált nappal, hiszen az ablakokon beszűrődő fény világította meg teljes egészében a termet, s a beáramló fényben a könnycsepp alakú kristályok csodás mintával ruházták fel az amugy fehér, kissé rideg falakat. A szobát zöld márványból készült oszlopok a vörös bútorok színét kissé lágyították, bár ezek az elválasztó elemek csak a látvány miatt voltak szükségesek, hiszen a bejárattól is tisztán lehetett látni a hátsó oldalon lévő, más szobákba nyíló, ajtókat.
Tekintetem a falon lógó festményekre tévedt. Nyoma sem volt a szokásos csendéleteknek, mindegyik képen emberi alakok voltak, kissé groteszk és abszurd formában. Néhány percig csak figyeltem őket, próbáltam megfejteni, hogy miért ábrázolták őket ennyire különös és rendellenes testtartásban. Tekintetem lassan elkallódott, majd megállapodott a szoba közelép lévő, vörös márvány emelvényen lévő, nem túlságosan nagy, de annál érdekesebb szobron.
Méretei ellenére megdöbbentő és csodálatos volt. Fehér márvány anyaga egy földön fekvő női alakot ábrázolt, két kezén finoman megmunkálva látni lehetett a kidagadó ereket, melyekkel támasztotta mellkasát. Az egyik kezében egy kés volt, melyet vörös festékkel színeztek meg, így vér látványát keltette. Feje a plafon felé nézett, és ami a legijesztőbb volt...az az arca. Szája üvöltést formált, szemei zárva voltak, de az arcán folyó könnycseppek vörösre festve csillogtak meg az arcán. Hihetetlen félelmet és fájdalmat sugárzott magából...éreztem, amint megremeg a lábam. Nem tudom meddig is figyeltem az alakot, többször körbejártam és megfigyeltem minden részletet rajta. Próbáltam megérteni, hogy egy ilyen szép és elegáns épületbe miért tették be...hiszen bár bámulatos volt, és az ember tekintetét vonzotta, tudtam hogy az átlag emberek az ilyeneket megvetik, csak azért mert nem értik meg őket. Ez persze egy szálloda esetében nagy hátrány lenne a megszálló vendégekkel szemben...persze bármi másra is használhatták az épületet...
Végül ott hagytam a szobort, és az oszlopok mellett elhaladva a bajárattal szemben lévő ajtóhoz léptem. Sokkal nagyobb volt a többi mellette lévőnél, talán pont ezért is választottam ezt az utat. A szinte hófehér fa erezete élesen látszódott a hatalmas ablakokon beszűrődő fényben. Kerete fémből készült, mely elhervadt virágokat ábrázolt...gyönyörűen csillogott. Eldöntöttem, hogy bármi is legyen bent, látnom kell.
Lassan kinyitottam... meglepetésemre semmit sem láttam, olyan sötét volt bent. De kiváncsi voltam...őrülten kiváncsi. Bezártam magam után az ajtót, majd pár percet vártam amíg megszokja szemem a fényes terem után a vak sötétséget. Kirajzolódott a helység, de nem szoba volt...hanem egy lépcsőház. A gyönyörű hall után érdekesen éreztem magam egy kissé koszos, szűk és omladozó falú helyen. A falakról nem tudtam megállapítani, hogy milyen színűek voltak, de nem volt rajtuk minta. A falakon sem volt festmény...túl egyszerűnek találtam ezt a helyet a házhoz. Mintha kiléptem volna az álomvilágból, mely azóta vett körül, hogy kiszálltam a kocsiból. Annyira tökélesnek éreztem ezt az épületet...és most csalódnom kellett. De elhatároztam, hogy megnézem a ház többi szintjét is. Reménykedtem, hogy a következő szinteken újra egy mennyei helyre juthatok. Megfogtam a fémből készült, kissé rozsgás korlátot, a bal lábamat feltettem az első lépcsőfokra.
Ekkor neszt hallottam a magam mögött hagyott ajtó mögül. Arra gondoltam, hogy biztos a tulajdonos észrevette, hogy nyitva hagyta az bejáratot, és egy kocsi parkol a ház előtt. Nem akartam bajba kerülni, ezért visszafordultam, hogy megmagyarázzam miért jöttem be az épületbe...bár választ igazán nem tudtam volna rá adni. Felemeltem a kezemet, nyúltam a kilincs után, de az utolsó pillanatban újabb zajt hallottam, és valaki megszólalt...
- Hm, tudom, hogy itt vagy- mondta az őrült hang, miközben az ajtón kaparást hallottam- Gyere ki...ne várd meg, míg bemegyek érted...könnyebb lesz neked is...így meghalni.
Hátraléptem az ajtótól, kezem a mögöttem lévő korlátot szorította...
- Hát jól van, ha ezt akarod...így tovább fogsz szenvedni...élvezni fogom...de mennyire!- suttogta újra a hang.
A félelem egy pillanatra lebénított, a remegés teljesen átjárta a testemet. Először azt hittem, hogy nem fogok tudni elrohanni, és azonnal meg fogok halni, amint kinyílik az ajtó. De erőt kellett vennem magamon...nem halhatok meg harc nélkül...és nem így...egy ismeretlen házban egy őrült kezei... vagy karmai által.
Elkezdtem rohanni felfelé a lépcsőn, majdnem minden egyes foknál elestem...a félelemtől és a sötétség miatt. Lábaimat és testemet erőtlennek éreztem...pont most, amikor az életemért kellene küzdenem. Bár hozzászokott kissé a szemem a fény hiányához, az hirtelen támadt félelem miatt a lépcső fokok teljesen összemosódtak. Úgy éreztem, mintha egy meredek lejtőn keresnék támaszpontokat. A cipő lecsúszott a lábamról, nem foglalkoztam vele...így gyorsabban tudtam futni, most már kettesével léptem a fokokat. Hallottam, ahogy az ajtó hirtelen kinyílt...vagy esetleg kitört...valami utánam eredt...gyorsan és könnyedén lépett, tudtam hogy bármelyik percben elérhet, ha nem szedem össze magam. Miközben követett, rajtam röhögött... éles nyöszörgése betöltötte a helységet...mintha a fejemben hallottam volna minden lélegzetvételét. Megborzongtam, éreztem ahogy egy könny csordul le a szememből....majd még egy...és még egy...végül hangos zokogásba törtem ki...a lábam remegett...a levegőt fulladozva vettem, mélyen belehasított a mellkasomba minden alkalommal. Azon gondolkoztam, hogy talán ideje feladnom, nincs esélyem...de akkor sosem láthatom többé a családomat, és azokat a szemét barátaimat, akik nem jöttek el a találkozóra...és akkor ez az egész talán meg sem történt volna...túl kell élnem azért, hogy ezt elmondhassam nekik! Azt, hogy mennyire gyűlölöm őket, mert magamra hagytak...így hát futok, ha kell, a halálomig...
Fáradtam, a több percen át tartó futás legyengített, a könnyektől a lépcsőfokokra se tudtam figyelni a sötétben. A ruhám több helyen is elszakadt az állandó esésektől, tenyeremről és térdemről a bőr teljesen ledörzsölődött. Erősen markoltam a korlátot, és rohantam felfelé. Semmi sem változott, még mindig jött utánam...és egyre közelebb ért hozzám. Hallottam a hangját...a fejemben...a lelkemben. Úgy éreztem, meg fogok őrülni...nem értettem miért akar bántani...vagy egyáltalán ki az, aki üldöz.
Tudtam, hogy nem bújhatok el előle. Táskámból elővettem a kést, amit mindig magamnál tartottam...persze csupán önvédelemből. Tudtam, hogy ha közelebb jön, használnom kell majd...azonnal.
Újra rám ordított... hangja késként fúródik az agyamba. Hátra fordítottam a fejemet, hogy megnézzem, milyen közel van... közben tovább rohantam. Senkit sem láttam mögöttem...egy pillanatra azt hittem, csak képzelődtem...vagy talán megőrültem. Nem figyeltem, hova lépek, csak a mögöttem lévő sötétségben kutattam a gyilkos alak után. Hirtelen megbotlottam, hasra estem, fejem hangosan koppant a hideg betonon...alájultam.
Minden elhomályosult egy pillanatra...legalábbis annyinak tűnt, de a fejem melletti vértócsa nagyságából nem erre következtettem. Szédültem, de lassan felálltam...tudtam hogy nem maradhatok végig a földön...nem, ha valaki az életemre akar törni. A vér az arcomról csöpögött a hófehér lépcsőre. Körülnéztem, hátamat a falhoz támasztottam, a kezemben lévő kést mellkas magasságba emeltem. Nem hallottam a hangokat, ezért mély lélegzetet vettem és próbáltam megnyugodni...próbáltam. Sírva ordítottam bele a sötétségbe segítségért imádkozva Istenhez, vagy legalább egy másik emberhez.
A legfontosabb most, hogy kijussak az épületből...kiáltásomra senki sem válaszolt...egyedül vagyok. Sírva esek össze a lépcsőn, szememmel a sötétben lassan kirajzolódó vércseppeket figyelem talán több percig...vagy óráig is. Könnyeimet, miután lemossák arcomról a rászáradt vért, letörlöm a kezemmel, és lassan felemelkedem.
Szédülök, a homlokomból még mindig szivárog a vér, de lassan kezd abbamaradni. Elindulok a lépcsőn, a csendet csak hangos szuszogásom töri meg. Végül felérek az utolsó emeletre...tudom, hogy erőm utolsó cseppjét is elhasználtam...ha nem a szintek száma, akkor a félelem volt az, ami legyengített. Hirtelen meglátom a délibábnak tetsző vörös feliratot az egyetlen ajtón, amit eddig láttam futásomban közben: KIJÁRAT
Mosolyra húzom a számat, azonnal belépek az ajtón...örülök, hogy végre biztonságban lehetek. A szobában nincsenek ablakok, de jól esik a tudat, hogy egy zárt és talán biztonságosabb helyen vagyok. A plafonon lévő mocskos lámpa egy tompa fényt biztosít, így láthatom, nincs a szobában senki rajtam kívül. Reflexszerűen bezárom magam mögött az ajtót...és ekkor veszem észre...nincs a szobából kivezető ajtó. Pánikba esek, könnyeim újra elerednek. Hirtelen újabb nyöszörgést és lépteket hallok...nem értem, miért kezdődik megint...amikor úgy tűnt, hogy megmenekülök. És újra az a hang...
Vér kezd el befolyni a szobába a kulcslyukon keresztül...közben nevetést hallok. A vér szintje néhány perc alatt eléri a bokám magasságát..és nem áll meg. A friss vér folyamatosan folyik be a szobába...én pedig csak állok...és sírok. Tudom, hogy az ajtón nem mehetek ki, belerohantam a aját csabdámba. Olyan bíztató volt a lámpa fénye a szobában...annyira hivogatott, mint maga az épület kívülről, vagy a csodás hall. Bárcsak ne jöttem volna ide...de meg kellett tennem...és ezek után most vár rám a halál. Lefekszem a földre, a testemet már félig beborítja a vér. Tekintetem a plafonon lévő lámpára irányul...hiszen tudom, hogy ez lesz az utolsó dolog amit látok. Hallom, ahogyan az ajtó lassan kinyílik....de nem tudom levenni a szemem a lámpáról, vagy csak nem akarom...olyan szép fénye van...a csalfa remény fénye. Aztán szúrást érzek a mellkasomban....tudom, hogy ezt nem a hang okozza...hanem egy kés. A fájdalom átjárja mindenemet...üvöltök, de már túl késő... majd minden kezd elhomályosulni...lecsukódik a szemem...
Aztán újra kinyitom....minden kivilágosodott...már nem a lámpát látom...oldalra nézek. Látom a vörös bútorokat, az ablakokon beszűrődő fény pont rám világít, mellettem a zöld oszlopok fénye bevilágítja a termet...újra a hallban vagyok...és én fekszem a szobor helyén. Aztán meghallom, ahogyan felfelé indul valaki a lépcsőházban. Biztos vagyok benne, hogy az van az ajtó mögött, aki ezt tette velem...ő akart megölni...bosszút akarok állni...azt akarom, hogy szenvedjen, ahogyan én is szenvedtem emiatt az átkozott ház miatt...meg akarom ölni. Lassan leszállok a márvány emelvényről és elindulok az ajtó felé...kezemben a már véres késsel...

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Sally
Regisztrált:
2008-02-23
Összes értékelés:
16
Időpont: 2008-03-24 14:57:40

válasz Nola (2008-03-24 09:41:47) üzenetére
Jelenleg wordpad-et használok :( Tesóm sosem fogja megtalálni a cd-t, amin rajta van :P
Én még G.G. Márguez könyvet nem olvastam... :( Legalábbis így nem igazán rémlik! Majd bepótolom ezt a lemaradást, biztosan tetszeni fog! :)
Alkotó
Nola
Regisztrált:
2007-04-09
Összes értékelés:
281
Időpont: 2008-03-24 09:41:47

válasz Sally (2008-03-24 08:23:13) üzenetére
works-t használsz akkor? am. nekem is csak úgy lett word, hogy egy tábla csoki fejében kaptam az egyik info tanártól, mert jó fej volt ^^
ez is igaz, az álmok elég gyakran nagyon kuszák tudnak lenni -.-
khm, hááát én még egy S.K. könyvet sem olvastam :S nekem G.G. Márquez a nagy kedvencem írók közül.
Alkotó
Sally
Regisztrált:
2008-02-23
Összes értékelés:
16
Időpont: 2008-03-24 08:23:13

válasz Nola (2008-03-22 19:54:32) üzenetére
Ami azt illeti, sajnos nincs m.word a gépemen, így ha el is írok valamit a nagy hévben, nem mindig veszem észre :S
Nekem a rémálmaim adnak ihletet, bár néha módosítok rajtuk, hiszen nem minden részlet lenne érthető egy másik embernek! :)
A párbeszédes részek tényleg gyakoriak az izgalmas műveknél...szeretek Stephen King műveket olvasni, és azokban szerintem inkább a leírás a domináns, mégis bemutatja a szereplők egyéniségét egy-egy környezet. :)
Alkotó
Nola
Regisztrált:
2007-04-09
Összes értékelés:
281
Időpont: 2008-03-22 19:54:32

válasz Sally (2008-03-22 19:09:32) üzenetére
Szívesen ^^ Igen, én is csak mostanában nézem át tüzetesebben az írásaimat, és még mindig találok bennük hibát. főleg helyesírásit...igaz nekünk 9. óta egy rendes nyelvtan óránk nincs...semmi gyakorlás...semmi. khm. de csitt! nem szóltam -.-
hm, ez már az én fejemben is megfordult, hogy a rémálmaimat használom fel, ki tudja...igen tökéletesen sikerült vissza adnod, amit akartál.
én is valahogy hasonlóan gondolkozom, hogy az emberek utána megálljanak egy percre és elgondolkozzanak.
szinte éreztem ezt a párbeszédes dolgot. ^^ igaz én ezt másképp' gondolom. én szeretem a belső érzésekre, a lélekábrázolásra fektetni a hangsúlyt, meg a környezet leírásokra, és a cselekmény szorul háttérbe.
eddigi tapasztalataimból azt szűröm le, hogy az izgalams, forgalmas művekben sok a párbeszéd -.-
Alkotó
Sally
Regisztrált:
2008-02-23
Összes értékelés:
16
Időpont: 2008-03-22 19:09:32

válasz Nola (2008-03-22 15:30:39) üzenetére
Először is köszönöm a hozzászólást! :) Sajnos a mű feltöltése után vettem csak észre a nyelvtani hibákat, de igyekszem kijavítani őket!
A legtöbb novellámat az álmaim (főleg rémálmaim) alapján írom, próbálom visszaadni a műben a fájdalmat és a kétségbeesést.
A párbeszédeket én is kerülöm az írásaimban, vagy legalábbis próbálom nem azokra fektetni a hangsúlyt...a cselekmény mindig izgalmasabb! :)
Sally
Alkotó
Nola
Regisztrált:
2007-04-09
Összes értékelés:
281
Időpont: 2008-03-22 15:30:39

ááá, nem küldte el az előző bejegyzésem!? de szeretem az ilyet...na még egyszer:
szóval ez a ksi történet szépen beillene egy horror film forgatókönyv részletébe -.-
személyszerint imádom az ilyen részletező leírásokat, ezt nagyon jól oldottad meg.
én valahogy nem szeretem a párbeszédeket, lehet te sem? -.-
végig nagyon átérződik a feszültség, félelem, rettegés. határozottan tetszik.
(pár elírás azonban van benne, rögtön az első sorban, meg ez- aját, még egy hasonlót láttam még csak már nem tudom mi volt az)
valahol meg viszonlyag egymás után túl sokszor használod a vörös szót- szerintem, és talán túl sok a ...
nekem a vége zavaros picit, de összeségében tetszik.

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Hajnal hasad című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Őszi napfény című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Hajnal hasad című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Voks-sokk című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) időutazás a b osztállyal című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Egy gyorsvonat késik című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Amikor kimegy a tartalom az emberből... című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Évszakok című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Évszakok című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Mint királynő című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Gyermek című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) "Büszkeség és balítélet" című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) Fanni című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) csodák pedig nincsenek című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel “ Büszkeség és balítélet” címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)