HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 23

Tagok összesen: 1877

Írás összesen: 48870

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-09-19 18:50:17

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: DoreenFeltöltés dátuma: 2008-03-22

Princess von Meerbach - záró rész (10)

Végső percek

Giselle kihívóan rám vicsorgott, s valamit odasúgott testvérének. Az élesen felkacagott. Nem akartam elhinni, amit láttam. A hercegnő átvert! Szeméből kiveszett a gyengédség, csak a hűvös, vérszomjas ragyogás maradt. Meleg könnycseppek gördültek le az arcomon, Rolf gyönyörűségére. Vontatottan elmosolyodott.
- Hölgyeim! Hát nem felemelően édes látvány, mikor az áldozat beletörődik a sorsába?! - Összeszorítottam a fogam, hogy ne látsszon, hogy' remegek. Gyűlölködve mértem végig Giselle -t és a másik kettőt.
- Miért...? - Zokogtam. Gina visítva felnevetett, s a herceg és Giselle is jóízűen derültek kiszolgáltatottságomon. Rolf szokásos úrias módszerével, lassan odasétált hozzám. Ritkás bajsza alatt ördögi mosoly bujkált. Arcomat tenyerébe vette, s én remegve, könnyektől elázva tűrtem. Mit tehettem volna?
- Nem kell félned, kedves húgom - mondta gúnyosan. - Amíg ti ma meghaltok, mi tovább élünk. S ezzel esélyt adtok, hogy fajtánk még sok-sok éven át fennmaradjon.
- Undorító...vadállat... - sziszegtem. - Előbb vállalom a vámpír sorsot, minthogy egy magadfajta dög öljön meg! - Erre Rolf elengedett, és hahotázó röhögésben tört ki.
- Halljátok ezt, kedveseim?! Micsoda önfeláldozás! Bár az tény...hogy csinos vámpír válna belőled, de sajnos sosem tudjuk meg, mennyire! - Azzal visszafordult. - Giselle, kérlek, indokold meg kedvenc húgunknak, hogy: "Miért?"! - A hercegnő komoly, már-már lenézően rideg vonásai megfeszültek.
- Sajnálom...így kell lennie. Alkut kötöttünk Rolffal - hitetlenkedve ráztam a fejem. Nem, ilyen nincs! - Túlontúl csábító gondolat, hogy újra élhetek. Gina és Rolf a testetekben újjáéled, s cserébe én is maradok, Rudolffal. Vége, kicsi lány, okosabbnak kellett volna lenned annál, minthogy elhidd: a vámpírok lemondanak a vérről. Ugyan, kérlek! - Háborodott fel. - Ilyen a világon nincs! És igen, joggal kérdeznéd meg, hogy miért hagyom ezt, mikor a testvérem és Rolf elárultak engem? De ha nem tanulsz meg játszani, akkor kiesel! Én nem fogok! És mi van a méreggel? - Csillant fel a szeme. - Attól tartok, ez esetben is csalódnod kell. Itt van nálam, de sajnos felesleges. Nem lesz alkalmad használni. Ha nem ringatlak abba a hitbe, hogy ezzel megmentheted magad és kis barátod, akkor nem tudlak idehozni. Fogd fel: Ennyi! Nagyon sajnálom, de nem megyek vissza az árnyékföldre! - Indulatától megijedtem. Őszintesége arcul csapott, s újra megindultak a könnyeim.
- Ezt nem hiheted el! Hogy vagy képes elhinni, amit Rolf mond? Gina egyszer már ellened fordult, és magával vitte azt is, akit szeretsz. Miért tartaná meg a szavát? Neki csak az a fontos, hogy ő éljen, nem érdekli, te mit akarsz! - Zúdítottam rá a szavakat, s ezzel magamat is meg akartam győzni. Ám Giselle rezzenéstelenül figyelt, mintha süket lenne.
- Súlyos vádak - bólogatott Gina, belekarolva a testvérébe. - De látod, mégis meg lehet egyezni. Mindenki jól jár...kivéve talán titeket - vihogott. A herceg bocsánatkérően köhintett.
- Bocsáss meg, Kedvesem... de indulnunk kellene - s az égre mutatott. A csillagok lassan elhalványultak, a hold is tűnőben volt, s a hajnal első fényei végigkúsztak a tiszta égen. A testvérek beleegyezően bólogattak.
- Ismertetem a tervet! - Cirógatta meg a nyakam Rolf. Félrekaptam a fejem. A gondolatától is hányinger kerülgetett, hogy hozzám érjen. - Visszamegyünk a szertartásterembe, és ott visszük véghez, ami elrendeltetett. Ha most ellenkezni próbálsz - intett a fejével az ájult fiú mellet őrködő Gerhartra - ebben a pillanatban végzünk a pártfogóddal - szavára a férfi a kurblihoz kacsázott, és tekert rajta egyet. A vasrúd mindkét oldalról barátom nyakához közelített. Fullasztó gombóc nőtt a torkomban. - Én is így gondoltam. Tudunk mi együttműködni, ha nagyon muszáj. Rudolf már várni fog minket. Ő intézi ugyanis a legfontosabbakat. Előkészíti a helyet, ahol... - megvakarta az állát - ... nagyjából 15 perc múlva elvéreztek - majd felrántott a földről. Addig Gerhart eloldozta Attilát, leszedte róla a tapaszt, és a vállára vette.
- Indulhatunk, Kedveseim! Csak előre! - Feljajdultam, mikor hegyes körmeit belevájta a karomba, s rántott rajtam egyet, hogy kövessem. Legszívesebben csapkodtam, ütöttem volna, de tudtam, elég egy rossz mozdulat, és Attilának vége. Giselle és Gina egy meredek, kráterszerű mélyedés felé vette az irányt, mely kivezetett a tisztásról. Csak leérve vettem észre, hogy gazzal benőtt falából rejtett átjáró nyílik. A két hercegnő eltűnt a járat belsejében. Rolf meglódított, hogy menjek utánuk. Nem néztem, merre megyek, a csalódás, az árulás ténye és a reményvesztettség eluralkodott rajtam. Hogy volt képes ezt tenni Giselle? Fel nem foghattam, mi vette rá. És Rudolf? Neki mi köze ehhez? Képes feláldozni a mi életünket azért, hogy Giselle vele maradjon? Minden, miben eddig hittem, ködként oszlott el. Senki nem tud segíteni! Ha Attila el is érte a szüleit, ők nem fognak megtalálni minket... vagy csak holtan. Ideges görcsbe rándult a gyomrom. Legutóbb volt kilátás a menekülésre, viszont jelen helyzetünkben szikráját sem találtam kiútnak. Ha nem aludtam volna el, érteném, mi folyik itt. De így hiányzott egy részlet. Giselle érvei még úgy ahogy érthetőnek bizonyultak, ám Rudolffal kapcsolatban teljesen tanácstalan voltam. Elvégre Rolf kis híján megölte! Mi történt addig, míg nem voltam ébren?! - Kiáltott fel bennem a kérdés. Vagy talán kezdettől ezt tervezték? Giselle attól a perctől, hogy visszatért, erre készült, és belevitte a herceget is? Hiába méláztam ezen, úgyis mindegy volt. Legbelül még reméltem, hogy valami csoda folytán megmenekülünk, de igyekeztem elnyomni az érzést, mert a végső percben csak annál inkább fájt volna a kudarc...

A földalatti labirintusrendszer a végéhez közeledett. Megpillantottam a már ismert ajtót, mely nyitva várt ránk. Beléptünk a terembe. Ezúttal nem törődtem az oltár látványával. Más kötötte le a figyelmem: A falhoz két, egymás mellett lévő, acélkabint rögzítettek. Zárva voltak, első látásra nem utaltak semmire. Csupán azt találtam furcsának, hogy elszórtan apró lyukakat vágtak rajtuk. A földtől néhány centire, egy fekete tál fölött, hozzászerelve ezekhez két, egymásba futó, vékony csövecske lógott. S a helyiségben nem mással találtuk szembe magunkat, mint Rudolffal. Szándékosan elkerülte a szemkontaktust. Giselle már annál inkább érdekelte. Átkarolta a lányt, s az ártatlanul hozzábújt. Micsoda álszentség! Micsoda gyávaság! A harag átvette bennem az ítélkezést. Nem sokáig élhettem neki, mert Rolf máris parancsokkal halmozta el Gerhartot, és nem bírtam nem odafigyelni.
- Nyisd ki a préselőket! - A megnevezés hallatán libabőrös lettem. A herceg csatlósa a földre fektette Attilát. Kaptam az alkalmon, és odaszaladtam hozzá, az sem érdekelt, ha Rolf személyesen tesz el láb alól, csak utoljára hadd lehessek mellette! De meglepetésemre nem törődött velem. Megtámasztottam barátom fejét, s megráztam, hátha felébred.
- Attila...- suttogtam. - Ébredj, könyörgöm, ébredj fel! - Lágyan megpofozgattam az arcát, ám fél szemmel Gerhartot néztem, mit tesz. Felnyitotta a furcsa kabinokat. A riadalom és a döbbenet jégcsapokként fagytak meg a lelkemen. A préselőnek nevezett gyilkoló eszköz ajtajából hegyes és tompa szegecsek álltak ki. Szóval erre valóak a külső lukak, és a kettő cső a tállal. Mindegyiken át a vér távozik. Valami hideget éreztem a kezemen. Lenéztem. Attila magához tért, az ő keze hűlt ki ennyire. Nem tudtam örüljek-e, vagy inkább sírjak. Alig tekintett fel, világossá vált előtte minden.
- Hazudott... - nyögte rekedten. - Nem tudtam szólni... - szabadkozott ereje vesztetten. Ahogy kimerülten feküdt előttem, próbálva dacolni a sorssal, a sírás megint megkörnyékezett. Segítettem neki felülni.
- ...Az én hibám, nem a tied - horgasztottam le a fejem. - Megbíztam bennük, és elaludtam... hiába volt nálam telefon... Ugye most meghalunk? - Kérdeztem, mint egy kisgyerek, aki érzi, hogy szörnyűség fog történni. Attila egy másodpercig leírhatatlan fájdalommal nézett rám vissza. Egyszerre törtek fel a könnyeink. Szorosan magához ölelt, s némán zokogtunk egymás vállán.
- Bocsáss meg, hogy belerángattalak! - Nehezemre esett összeszedni magam.
- Nem... hibáztatlak... - szipogtam. A következő percben már azonban a sikításommal telt meg a terem. Fel sem tűnt, hogy Gerhart visszatért. A hajamnál fogva rángatott fel, és az egyik kabinhoz hurcolt.
- Neee! Eressz! Nee...! - Attila pánikolva sietett a segítségemre. Belekarmolt a férfi képébe, s az felüvöltött. Jutalmul fél kézzel megragadta a fiút, és teljes erejéből a falhoz csapta. Rolf és társasága elismerő tapssal értékelte a "mutatványt".
- Hm, hogy élvezem, ha ilyen elszánt küzdelmet látok! - Kommentálta lelkesen. - De sajnos erre nem érünk rá, eljött a valódi tettek ideje! Véresen jó lesz! - Kacsintott rám. Gerhart a kabinba tuszkolt. Nyakamat, lábaimat és kezeimet vaspántokkal szorította le, aztán Attiláért ment. Rolf csábos mosollyal méregetett. Az adrenalin szintem a duplájára emelkedett. Kapkodtam a levegőt. A szívem dübörgésétől az egész testem rázkódott.
- Az első számú áldozatunk szinte megszépült félelmében... - pillantását végigjártatta rajtam. - ...de hiába könyörögsz zafíros kékségű szemekkel... - közel hajolt, s magamon éreztem leheletét. - ..és hiába remegnek a piros ajkacskáid...nincs kegyelem! - S olyat tett, amitől rosszullét kapott el: Hűvös zordsággal megcsókolt. Oldalra vetettem a fejem és köptem egyet - Rolf felháborodva felhorkant és hatalmas pofon gazdájává tett. A szám széle bevérzett. Gina élesen felvisított.
- Csitri! Ezt megbánod! - Fenyegetett, és kimeresztette fekete körmeit. De nem tudott érdekelni, Attila sorsa jobban izgatott. Gerhart őt is felbilincselte helyére. Afférjuk nyomán felrepedt a szemöldöke, és kis patakban gyöngyözött a vére.
- Rudolf! - Kiáltott harsányan a herceg. - A mérget! Add ide az ősök mérgét! - Mialatt beszélt, végig minket nézett, ugyanúgy, mint a legelső rituálén, mikor visszahozta a két hercegnőt. Rudolf elővette a mellényzsebéből a díszes kristályfogat, és átnyújtotta. Rolf felnyitotta, s a bíbor pára ismét felszállt. Kétség sem fért hozzá, hogy az igazi üveget tartja a kezében. Felismertem volna, ha a hamisítványt látom. Gina izgatottan mellette termett. Rudolf és Giselle is várakozva csüngtek mozdulatain. A herceg elém tartotta a fogat. Nem tudtam, mire vélni, hiszen Giselle azt mondta, ők akarják meginni. A savas illat szúrta at orrom.
- Egy kortyot... - utasított. Hogy biztosra menjen, két ujja közé fogta az államat, s úgy kényszerített. Erőszakkal leöntötte a torkomon. Azt hittem, marni fogja a nyelőcsövem, ennek ellenére kellemesen csiklandozott. Íztelen volt, legjobban meleg vízhez tudtam hasonlítani. Barátomon is megismételte, s lezárta a méregtartót. Alig maradt benne egy kevés. Odaadta Giselle -nek.
- Nem vagyok hazug... amint végeztünk, megihatod a többit, és maradhatsz a drágalátos hercegeddel - fintorgott. Nem néztem volna ki ezt Rolfból. Giselle is meglepődött kissé, de Gina és a férfi már rég nem velük foglalkoztak. Gerhart a préselőkhöz állt, várva gazdája szavára. Ő nem sietett ennyire.
- Pár percre álltok az egyik legfájdalmasabb haláltól - mondta, akár egy előadáson. - A tompa végű szögek arra valóak, hogy a kisebb hajszálereket vágják át. Fájni fog, ez tény - vonta meg a vállát. - De nem jobban, mint azok a sebek, amiket a hegyesebbek okoznak. Mert azok az ütőereket célozzák meg - megpaskolta a fülkém oldalát. - Régi szerkezet ez, ám precíz és pontos. Úgy van elkészítve, hogy megfeleljen az emberi test anatómiájának. A szegecsek nem vétik el a helyüket. No jól van - távolodott el. - A méreg immár kellő képpen szétáramolhatott. Miután az első pár cseppet felkortyoljuk, hagyjuk, hogy a többi összegyűljön. A többit meg már ti is tudhatjátok! - Attilával egy gyors, utolsó pillantást váltottunk.
- Ne felejts el! - Kérte félve.
- Nem foglak! - Rebegtem válaszul. Ezután Gerhart egyszerre megmozdította az ajtókat. A szögek szembefordultak velünk, s egyre közeledtek. Ezzel párhuzamosan fokozatosan sötét lett. Amennyire tudtam az acélfalhoz nyomtam a hátam, hogy minél később érjen utol a halál szele, de nem tehettem kevésbé szörnyűvé a kihegyezett vasdarabok érintését. Egyszerre fúródott belém az összes, kegyetlenül felhasítva a bőröm. A nyakam, az arcom, az al - és felkarom, a combom, a lábszáram, a mellkasom és a hasam egyetlen égő, vérrel áztatott sebbé változott. A kín torz grimaszt csalt az arcomra. Hallottam Attila ordítását, és hevesen sírni kezdtem. Éreztem, hogy vérem megindul. Tudtam, ez még csak a kezdet, s ennél sokkal mélyebbre fognak szúrni a szögek. Ettől még fájdalmasabbnak tűnt ez a lassú, halált hozó játék. Úgy forrtak az apró vágások, mintha sósavval öntöttek volna nyakon. Fülemet Rolf büszke hangja ütötte meg.
- Íme, egy kis rész az új életet adó elixírből! - Nem vettem biztosra, de úgy hittem, felemelte a tálat, mert ezután a következőket mondta: - Igyál, Kedvesem, légy te az első! - Bármennyire is nehezemre esett nem törődni az emésztő seblázzal, szenvedő nyögések közepette azon voltam, hogy követni tudjam az eseményeket, és ne veszítsem el az eszméletem, mert akkor biztosan meghalok! - Meghallottam Rolf elégedett hörpintését.
- Teljesedjen hát be az áldozatok sorsa, és... - félbehagyta, mivel Giselle kéretlenül közbeszólt. Nem hozzá beszélt. Valamiféle igét mormolt:
- "Vámpír lélek hajtson fejet,
Vesszen a gonosz, győzzön az élet!
Gyilkos fényben arany trojka,
Vár reátok, áldozatokra!"- E sorokat hallva Rolf elkínzottan felüvöltött, Gina pedig követte.
- Giselle! Mit művelsz... rohadt áruló! Pusztulj!
- Neee..Áááá!!! Nem teheted! Fattyú! - Sápitozta a nő. Túlvilági sikítás rázta meg a termet, de se nem Rolftól, se nem Ginától nem jöhetett. Kínlódásom mellett, azt hittem, a dobhártyám is beszakad. A sikolyt csattanás követte, majd egy pillanatnyi, erős, neonfényre hasonlító villanás. Ekkor már tudtam, hogy mi történt... Óráknak tűnő percek múltán az ajtó felnyílt. Rudolf lepattintotta a béklyókat, és sietve kiemelt a kabinból...

*
Utószó

A kastélypark virágba borulva ontotta magából az édes illatokat. Giselle karján fonott kosárka pihent, teli fehér rózsákkal. Mellette a herceg lépdelt. Tekintetükből sugárzott a boldogság. Attilával előttük haladtunk, és izgalmas beszámolójukat hallgattuk.
- ... Miután elaludtál, Rudolf és én azon kezdtünk gondolkodni, hogyan tovább - mesélte a hercegnő - Nem mehettünk oda, csak úgy, hogy "tessék, jöttünk megitatni veletek az ellenanyagot" - kuncogtam a mondaton.
- Tényleg furcsa lett volna - csak pár órája jöttünk ki a szobáinkból. A rémes éjszaka óta ágyban feküdtünk, és Rudolfék nem voltak hajlandóak addig beszélni, míg jobban nem lettünk. A sebek azóta szépen elhalványultak.
- Végül Giselle talált rá a megoldásra - büszkélkedett a herceg. - Tulajdonképpen neked köszönhetően! Amikor azt mondtad, hogy kevésbé lenne feltűnő az ellenanyag az eredeti kristályban, úgy döntöttünk, egyszerűen átcseréljük mérgeket. S minekutána az ellenszer ugyanazt a színt vette fel, mint az ősök mérge, nem volt akadálya, hogy megtegyük - elismerően füttyentettem.
- Vagyis amit megittunk, az igazából a másik méreg volt? - Kapott rajta Attila. Giselle kedvesen mosolygott.
- Úgy van. Az eredetit magamnál tartottam, a méreghordozóban. Azóta is őrzöm. Nemsokára visszakerül az eredeti helyére.
- Ez szép teljesítmény! De hogyan "kötöttetek alkut" Ginával és Rolffal? - Tértem rá a másik témára. Rudolf kivett egy rózsabimbót, és a mellére tűzte.
- Nos, előnyös volt, hogy gyenge voltam akkor. Gerhartot követtük, aki az úrfit sietett a vámpírok elé vinni. Eljátszottuk, hogy rettenetesen rosszul vagyok, és Giselle esedezett, hogy mentsenek meg valahogy. Mindkettőnktől megkérdezték, mennyit ér ez nekünk? Mi már készültünk a válasszal: Ha engem megkímélnek, és Giselle velem maradhat, cserébe megkapnak titeket. Azt mondtuk, régóta gondolkodunk ezen, s már elkészítettük az ellenszert, mint csalit. Sajnos én kénytelen voltam akkor, életemben először vért inni, de lényegesen "jobban lettem". Az alku szerint elhoztunk nekik téged - tette a vállamra a kezét - Engem ezután elküldtek a szertartás terembe, hogy mindent készítsek elő. Meggyengítettem a pántokat, hogy ha eljön az idő, gyorsabban ki tudjunk szabadítani benneteket. Túl elvakultak voltak ahhoz, hogy óvatosak legyenek.
- Aztán ettől kezdve tudjátok, mi hogyan történt. Nekem közben elő kellett állnom egy dajkamesével, amivel kellő képpen kiábrándítalak - tette hozzá Giselle. Felhúztam a szemöldököm.
- ...Ami mellesleg sikerült is... És az ellenszer? Amikor megitatták velünk, ugye beáramlott a szervezetünkbe? És miután ők megitták a vért, gondolom őket is átjárta a szer hatása - következtettem. A hercegnő letette a kosarat.
- Igen. Csak az ige kellett hozzá. Gerhart, mondanom sem kell, a baj bekövetkeztével gyávamód elmenekült. De nem mondom, rendkívül kockázatos volt, amit tettünk. Ezért bocsánattal tartozunk nektek - Attilával egymásra néztünk.
- Mindamellett, hogy be kellett volna avatnotok Dorinát a tervbe, elnézzük - határozott barátom, s nem tudott elfojtani egy sanda vigyort. A párocska hálásan nyugtázta. Mi tovább indultunk, s magára hagytuk Rudolfot és kedvesét, akiknek alkalmuk nyílt kicsit egymással is törődnie.
- De mi lesz Giselle -el? Most, hogy többé nem vagytok...ööö, szóval vámpírok, mi lesz vele, elvégre halott - könnyedén megvontam a vállam.
- Maradni fog. Gina és Rolf teste az átok megszűntével elporladt, és Giselle -é is, mert ivott a szérumból. Megszűnt a halhatatlansága, de nem kárhozott el. Sosem fogyasztott vért, nem volt rá szüksége. Ezért nem is lappangott benne soha igazi gonoszság. Azt hiszem, kapott egy második lehetőséget az élettől... szó szerint - ezzel lezárult egy újabb kihívás. Egyetértettünk, hogy így volt igazságos. Mindenki megkapta, amit érdemelt. Attila és én tiszta lapot, titkok nélkül, és Giselle és Rudolf valódi boldogságot. Egy ideig még néztük az ölelkező szerelmespárt, aztán útnak eredtünk. Volt még egy hetünk a Meer-völgyében, amit bő magyarázkodással kellett eltöltenünk, amennyiben Attila szüleiről volt szó. S tudtuk mindketten, hogy a Meerbach hercegnők titka végre megfelelő helyen nyugszik: Az emlékeinkben, örökre! Vagy?

Most lehet szidni vagy szeretni engem... :D

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel Elmúlt a nyár címmel a várólistára

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Sír, jajgat az erdő című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Színaranyba öltözött című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Őszi kép című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Színaranyba öltözött című alkotáshoz

Magdus Melinda bejegyzést írt a(z) Sír, jajgat az erdő című alkotáshoz

Magdus Melinda bejegyzést írt a(z) Az első cigarettám című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Helene Branco: Liána című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Színaranyba öltötzött címmel a várólistára

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Óh, ne hidd! című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Sír, jajgat az erdő című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Esik a hó című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Zománc című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)