HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 10

Tagok összesen: 1863

Írás összesen: 48275

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

black eagle
2019-05-15 22:31:41

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: Antonia Alessandra AtlantasFeltöltés dátuma: 2008-03-24

Vámpír szív II/15

XV.
Döntések és elfogadások

Alig hogy kimondta ezt a mondatot, a lány keze megrándult. Valeria megdöbbenve figyelte, ahogy a lánya arcának színe megváltozik, s a teste is kezdett felmelegedni.
- Ezt hogy csináltad, Alex? Hogyan tudtad visszahívni?
- Nem tudom. Igazán nem tudom- szólt hüledezve a férfi, aki az első életjelet érzékelte.- Talán csak tetszhalott volt, és a vámpírvér most hatni kezdett. Vagy nem is halt meg, csak....
- Csak?
- Nem tudom, fogalmam sincs.
A bizonytalanság és a várakozás ott ült a levegőben. Mindketten arra a jeles pillanatra vártak, mikor a lányuk kinyitja a szemét, ami fél óra múlva meg is történt.
- Hol vagyok?- nézett körül a lány, s megpróbált felülni, de még túl erőtlen volt.
- Szia, Alexa!- hajolt fölé a hercegné.- Jól vagy, szívem?
- Anya te vagy? Mi történt, hol vagyok?
- A kápolnában, mivel egy rövid időre itt hagytad ezt a szép árnyékvilágot.- szólalt meg Alexander, mire a lány felé fordította a fejét.
- De visszajöttem. Erich hogy van?
- Ő már meggyógyult. Isten hozott újra köztünk.
- Köszönöm. A Halálnak már megint kicsorbult rajtam a kaszája.- mosolyodott el keserűen a lány.
- Egy félvámpírral még a Halál is nehezen bír el.- nyugtázta a megállapítást a férfi, majd összevillant Valeriával a tekintete. A két szülő szemének villanásában megnyugvás volt. Alexandra megpróbált felülni, de csak nehezen tudott megmozdulni, s ez a gyötrődő felülés segítséget igényelt. Alexander nyújtott ehhez segítő jobbot, mikor megfogta a lánya derekát, s felsegítette.
- Köszönöm. - nyögte a lány, mikor felült, de megingott, s így a herceg nem engedte el a derekát. Sokáig voltak így, majd a lány így szólt:
- Megpróbálok lábra állni.
- Várj még egy kicsit Alexa!- szólt a hercegné. - Még nem vagy elég erős hozzá.
- Én viszont úgy érzem, hogy eléggé felmelegedtem ehhez a mutatványhoz. Próbálkozni lehet.
- Azt lehet. - bólogatott a herceg, majd a szabad jobbjával lesegítette a lányát, aki alig, hogy leszállt, szédülni kezdett. Megpróbált megkapaszkodni valamiben, s majdnem elesett, de az apja elkapta.
- Óvatosabban kisasszony! Nem venném a lelkemre, ha betörné a fejét.
A lány hálásan pillantott az apjára, s élvezte az erős férfikar ölelését. A herceg végül elengedte a lányát, aki lassan összeszedte az erejét. Lassan, de biztosan kezdett megállni a lábán, s a szédülése is elmúlt. Nekitámaszkodott a ravatalának, s várt. Mikor elég erősnek érezte magát, ezt mondta:
- Menjünk, hadd lássa a személyzet a visszatértemet!
Azzal elindult, de a menése kissé ingatagra sikerült. Szülei követték. Éjfélt ütött az óra, mikor kiértek a kápolnából. Hallották a közeli falu templomában lévő harangok messzire hangzó kondulását, mely jelezte, hogy elmúlt már az éjszaka fele. A lány a testvérét kereste, akit megtalált a szalonban. A fiú épp bort töltött magának, s a falon lévő képeket tanulmányozta.
- Szia, Erich. - szólalt meg, mikor belépett a helységbe.
A fiatal hercegnek kiesett a remek kristálypohár a kezéből, s rémülten fordult meg.
- Alexa!- suttogta megkövülten. - Visszajöttél?
- Vissza, persze, hogy vissza. Talán baj?
- Nem, csak nem értem, hogy hogyan.
- Úgy, ahogy már egyszer visszatértem. Talán apánkat kérdezd meg, hogy miként történhetett a visszatértem. - felelte a lány, s a fejével az apja felé intett, aki ott állt a háta mögött Valeriával.
Erich is odanézett.
- Ti is itt vagytok?- kérdezte kissé lehangoltan, amit a szülők nem vettek tudomásul.
- Itt. Látom nagy a búskomorság. Talán ebben az ital a bűnös?- kérdezte rosszallóan az asszony, aki észrevette, hogy a tálalón álló boroskancsó majdnem üres, és a szobában is borszag terjengett. Erich lehajtotta a fejét, s hallgatott.
- Hányadik kancsó bort iszod?
- Az ötödiket. - hangzott el a félénk beismerés, mire a szülők szeme rosszallón villant össze, de nem szóltak semmit.
Mindketten nagyon jól tudták, hogy Erich-nek az ital nem sokat segít, hisz bármennyit is iszik, nem fog lerészegedni, legfeljebb kicsit spicces lesz tőle. De nagyon jól tudták, hogy ezt a fiuk is tudja. Erich szégyenkezve hallgatott, s érezte magán a szülei hideg tekintetét. Alexandra gyomra mentette meg a helyzetet, mivel szemérmetlenül, nem törődve a szülői megszégyenítéssel, korogni kezdett. Alexander lehajtotta a fejét, s elmosolyodott. Igen, a lánya akaratlanul is kihúzza az öccsét a csávából. Valeria a lánya gyomrának kordúlására felkapta a fejét.
- Éhes, vagy kicsim?- kérdezte, de a szemét nem vette le a fiáról, aki szintén felfigyelt.
- Egy kicsit. - vörösödött el a lány.
- Akkor gyere, eszel valamit.
A tavasz váratlanul lepte meg a kastélyt. Szinte beesett az ajtón. Alexandra igen csak meglepődött, mikor egy reggel nem a havas udvarra nézett ki, hanem a helyenként még hófoltos, de már zöldellő kertre, a távolabb a földekre.
- Végre!- sóhajtott, s kinyitotta az ablakot, mire a tavasz illata azonnal az arcába vágott, s ő mélyen beszívta az élet illatát, ami felpezsdítette a vérét, s új erővel töltötte meg a testét.
Úgy érezte ez a tavasz más, mint a többi, s a levegőben lágyan lengedező szellő pajzán ígéreteket súgott a fülébe, s a nap is megsimogatta éltető, meleg sugaraival. Behunyt szemmel fordult a nap felé, s teli tüdővel szívta magába a közelgő tavasz minden illatát. Nem hallotta, hogy kopogtatnak, és azt sem, hogy valaki bejön, míg rá nem köszöntek.
- Szia, Alexa! Élvezed a közelgő jó idő első jeleit?
A hercegnő megpördült a hangra, s akkor döbbent rá, hogy egy szál, halványsárga alsóruhában áll az öccse előtt. Elvörösödött a szégyentől a mellette lévő széken lévő köntöse felé nyúlt, ám Erich csak ráintett.
- Nyugi, láttam már olyat, rád meg nem vagyok kíváncsi. Egyébként, nagyon csinos az alsóneműd.
- Addig élsz, amíg ez a nézeted nem változik!- mordult fel a lány.
Erich elmosolyodott, s közelebb lépett a nővéréhez.
- Veled szemben ez nem fog változni, hisz nincsenek ilyen hajlamaim. Ha az kell, hát szerzek magamnak valakit hozzá. Tudod jól, hogy minden ujjamra tíz lány jutna, ha akarnám. De nem akarom!
- Ha te mondod!- sóhajtott fel a hercegnő. - Mit akartál?
- Csak azt, hogy gyere reggelizni, aztán meg mit szólnál, ha kilovagolnánk. Az elmúlt időben nem sok szórakozási lehetőségük volt. De legelőször is legyél szalonképes. Na, nem zavarlak, öltözz nyugodtan, aztán majd gyere!- mondta, és ott hagyta a nővérét, aki felöltözött, s ment reggelizni.
"Végül is, jobban jártam reggel, Erich-kel, mint mondjuk Jürgennel vagy más személyzeti taggal. Inkább Erich előtt szégyenülök meg, mint apánk, vagy más, vadidegen férfi előtt"- gondolta reggeli közben. A nap hátralevő részét a szabadban töltötték, s igyekeztek jól érezni magukat. Alkonyattal tértek haza. Alexandra napközben meghozott néhány döntést a jövőjével kapcsolatban, ahogy elbeszélgetett a testvérével. Este ezt be is jelentette az apjának, aki úgy döntött a lánya igazán bizonyított, s úgy döntött megkapja a jogos jussát.
- Köszönöm, apa, de én úgy határoztam, hogy elmondok róla, mivel úgy érzem, jobb itt nekem! Nem szeretnék többet, mint amennyit elbírok, és úgy érzem, ezzel a feladattal még meg tudok birkózni, de a falvak és a városok ezer gondjával és bajával nem.
- Jól van, látom ezek alatt a hónapok alatt sokat változtál, és ennek örülök. Úgy lesz, ahogy szeretnéd. De gondolom, ezen az érven kívül van még más is. Jól érzem, vagy csak öregszem?
- Valóban jól érzed, és nem kell tartanod az öregedéstől. Tudod, azért döntöttem úgy, hogy inkább itt maradok, mert szeretem a csendet. Jobban érzem itt magam, mint odahaza.
- Ahogy gondolod, gyermekem, de jegyezd meg, bármikor hazajöhetsz, ha akarsz.
- Lehetne még egy kérésem?
- Hogyne.
- Megengednéd, hogy Jürgen itt maradjon velem? És kérlek, küldd el a másik inspektort meg a gazdát. Szeretnék itt mindent tiszta lappal kezdeni.
- Rendben van, de az elbocsátás már nem az én, hanem a te reszortod lesz, mivel most már véglegesen te leszel itt az úr.
- Jó, de azért örülnék, ha néha ellátnál tanáccsal.
- Bármikor, ha te kéred. Én nem fogom tudni, hogy mi a problémád, ha te nem beszélsz róla. Ha valami baj van, akkor majd írsz, és megpróbálok rajta segíteni.
- Köszönöm.
Alexandra menni akart, ám az apja utána szólt:
- Várj egy kicsit, kedvesem.
- Igen?- fordult meg a lány.
- Nem szeretnéd megünnepelni, a győzelmedet? Hiszen győztél. Nem csak az ellenségeid fölött, nem csak a Halál fölött, hanem felettem is. Rövid idő alatt bizonyítottál és megszerezted a bizalmamat.
- De, szeretnék.
- Akkor gyere! - nyújtotta a kezét a férfi, majd átölelte a lányát, s eltűntek.
A tengerpart egyik kietlen részén jelentek meg. A szél, mely este támadt fel, most már viharos erejűvé fokozódott. Alexander nem engedte el a lányát, s jobban összefogta a köpenyét. A hercegnő is jobban bújt a férfihoz, s átölelte a derekát.
- Nagyon büszke vagyok rád, lányom. Helyesen cselekedtél.
- Tudom. Már régóta készülök eldönteni a kérdést, de most jutottam el odáig, hogy meghozzam.
- Hidd el, az idő sok mindent képes megváltoztatni. Nemcsak a jellemet, hanem a hozzáállást is a dolgokhoz.
- Igen tudom. Eleinte, bevallom férfiasan, gyűlöltem, hogy ide küldtél, s úgy éreztem, csak el akarsz távolítani, s ezt a bizalmatlanságoddal indoklod, de aztán rájöttem, hogy nem így van. Azért tetted mind ezt, hogy magamtól jöjjek rá, hogy okosabb szembe néznem a problémával, mint sem elmenekülni. Meg akartál tanítani arra, hogy egy nemesi születésű lány számára ez a helyes út. Most már belátom, hogy igazad volt. Tulajdonképpen ide is csak dacból költöztem, mert haragudtam rád, és nem akartam hallgatni azt, hogy mit teszek rosszul és mit nem. De aztán meg tanultam értékelni a vidék csendjét, s úgy döntöttem itt akarom leélni az éltem. Kihívásokban nem lesz hiány, a többi meg majd jön magától. A harminc éven át tartó önkéntes száműzetésem alatt sok mindenbe belekeveredtem, és most jól jön egy kis magány és nyugalom.
- Ismerem ezt az érzést. Én is pont így éreztem, mikor hazajöttem. Csak én már élőhalottként tértem vissza, és nem várt rám senki, de nem is akartam, hogy várjon.
- Nem volt saját családod?
- De, csak a hazatértem előtt tíz évvel meghaltak.
- Miért nem jöttél haza, ha tudtál róla?
- Mert akkor még itthon voltam. Mikor már csak az anyám élt, akit szívből gyűlöltem, akkor mentem el. Egy kiállhatatlan, szívtelen nő volt, aki csak a pénzéért ment hozzá az apámhoz, és velem meg a két bátyámmal sose törődött. De ez már elmúlt, mostmár nincs jelentősége.
- Hogyan lettél az, ami vagy?
- Máskor majd elmesélem! Most nem alkalmas sem a hely, sem az idő, hogy a múltról beszélgessünk. Inkább a jövővel kéne törődni.
- A jövő kifürkészhetetlen.
- Ilyen hozzá állással nem lehet birtokot vezetni, gyermekem. Nem lehet mindent egy "majd"-dal elintézni, mert ez a majd, később még súlyos következményekkel járhat. Ezt jegyezd meg jól! Vagy most, vagy soha!
- Te már csak tudod, ugye?
- Persze. Én is bele esetem ebbe a hibába, de többször nem fogok!- bólintott.- De okos ember a más hibájából tanul!
- Valóban. De mi volt a te hibád?
- Én is a rmajd csak lesz valahogyr1; elvet akartam követni, mert azt hittem, ez kell a boldogságomhoz, és a békémhez. Nem törődtem a birodalmammal, s ez megsínylette. De nem csak a birodalmam, hanem te és az anyád is.
- Anyáddal akkor ismerkedtem meg, mikor tanítónőnek jelentkezett a faluba. Az akkori elöljárót a falusiak nevezték ki, aki majdnem elpusztított titeket csak azért, hogy engem megöljön.
- Miért?
- Mert gyűlölte a fajtámat.- mondta jeges hangon a herceg.- Azóta nem veszem félvállról a dolgokat, s odafigyelek mindenre. Neked is melegen ajánlom, hogy ezt tedd!
- Ígérem, így lesz!
- Helyes. De az ígéret kevés. A kevésnél is kevesebb! Egyébként nem nekem kell ígérned, hanem saját magadnak, és erre az ígéretre emlékezned is kell, hogy beválthasd!
- De azért majd mindig a hátam mögött tudhatlak téged meg anyát, hogy ha elbizonytalanodnék segíthessetek?- kérdezte bátortalanul.
Alexander ekkor megfogta a lánya állát, felemelte a fejét, s mélyen a szemébe nézett.
- Persze, drágám. Menjünk, holnap el kell kezdened az új életedet, és nem örülnék, ha még egyszer beteg lennél.
A hercegnő csak bólintott. Mikor ágyba került, elgondolkodott a beszélgetésükön.
"Apámnak igaza van. Be kell tartanom a játékszabályokat és figyelnem kell, különben elvesztem az irányítást. Mindenki a saját szerencséjének kovácsa, de képes mások szerencséjét is befolyásolni, ha ügyesen forgatja a kezében tartott kártyákat. Nekem is pontosan ezt kell tennem, hogy a birtokot megőrizhessem a gyerekeimnek és az unokáimnak."
Azzal az oldalára fordult, és elaludt, hogy holnap már egy másik emberként ébredhessen és megkezdje új életét.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Gondolatok Bonifác napján című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 10. rész című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 9. rész című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Édes otthon című alkotáshoz

sankaszka bejegyzést írt a(z) Édes otthon című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A nyárfa címmel a várólistára

Jártó Róza bejegyzést írt a(z) Testvérek című alkotáshoz

Jártó Róza bejegyzést írt a(z) Anyáknapi merengés című alkotáshoz

Jártó Róza bejegyzést írt a(z) Szép mert szeretem... című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Mi szabdalja? című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Elmulasztott boldogság című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) A semmit hiába űzöd című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) A semmit hiába űzöd című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Mi szabdalja? című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)